Kérjük, hogy a Szalézi Értesítőben megjelenő tartalom további felhasználásakor tüntesse fel a forrást!

Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube
    Testvérek a világ végén - Jani Áron beszámolója a Fülöp-szigeteki szalézi testvérképzés első két hónapja után >

Főoldal / Szalézi Értesítő - 2018-3 / Előkészület az Eucharisztikus Kongresszusra - 2. rész

Előkészület az Eucharisztikus Kongresszusra - 2. rész

Előkészület az Eucharisztikus Kongresszusra - 2. rész

Szalézi Értesítő - 2018-3   |   2018-09

A TELJES LAPSZÁM MEGTEKINTÉSE

P. Szikszay Sándor SDB: Találkozás a feltámadt Úrral az Eucharisztiában

 

Az Eucharisztia titkát a feltámadt Krisztus fénye ragyogja be. Sőt, a teljes igazság az, hogy az Eucharisztiában a feltámadt Úr van jelen, ebben a létmódjában akar találkozni velünk, értünk és nekünk adni önmagát. Ez valósul meg a húsvéti szent háromnap liturgiájában, erre készülünk nagyböjtben negyven napon át. A húsvétvasárnap magával ragadó öröme
– miután átéltük nagycsütörtök, nagypéntek és a nagyszombat esti húsvéti vigília bensőséges ünneplését –, fordítsa figyelmünket minden évben visszatérően arra a nem eléggé hangsúlyozott tényre, arra a sajátosan jézusi stílusra, ahogyan a feltámadt Úr az övéi közé lépett. Jézus ugyanis kifejezetten csendesen, mondhatni, tapintatosan jelent meg tanítványai között, szenvedésének és kereszthalálának sokkoló eseményei után. A tanítványok – ez olvasható ki az evangéliumokból – nem emlékeztek arra, hogyan is jövendölte meg Jézus az ő szenvedését és halálát. Ez a jövendölés többször is elhangzott az ajkán úgy, hogy mindig hozzáfűzte: „De harmadnapra feltámadt” (Mt 16,21). A jövendölésnek ezt a mondatát a tanítványok nem jegyezték meg, így nem is várták igazán Uruk feltámadását.

Az előbbiekben említett tapintatos belépését a tanítványok életébe tanítja Szent Lukács evangéliumában az emmauszi tanítványok találkozása a feltámadt Krisztussal húsvétvasárnap késő délutánján, amint az evangélium utolsó, 24. fejezetében olvassuk. Ez az elbeszélés az újszövetségi Szentírás egyik legtitokzatosabb, ugyanakkor a legbeszédesebb története, valóságos gyöngyszeme, mind a tartalmát, mind pedig az elbeszélésmódját tekintve.

Mit olvasunk ebben a történetben?

Két tanítvány – nem a 12 apostol közül való – még húsvétvasárnap délután, este felé csalódottan indul Jeruzsálemből a
10–12 kilométernyire fekvő Emmauszba. A két-három órát igénybe vevő gyalogos út közben arról beszélgetnek, hogy mi minden történt Jeruzsálemben az utóbbi napokban. A csendes és letört hangulatú bandukolás közben egyszer csak Jézus, a feltámadt Jézus csatlakozik hozzájuk. „De ők nem ismerték fel – írja az evangélista –, mert szemüket akadályozta valami” (24,16). Mit jelenthet az, hogy „szemüket akadályozta valami”, hogy „szemük el volt takarva, hogy ne ismerjék fel”? Azt a tényt jelenti ez, hogy nem hittek Jézus feltámadásában. Egyszerűen nem hitték el, hogy Jézus feltámadt, pedig már hallottak róla: az asszonyok, akik kora hajnalban a sírnál voltak, és angyal adta tudtukra az Úr föltámadását, elbeszélték tapasztalatukat a tanítványoknak. Ők azonban nem hittek nekik, asszonyi szóbeszédnek tartották híradásukat, mert még nem találkoztak a Föltámadottal, még nem ébredt fel szívükben a húsvéti hit, a feltámadás hite. Mert Jézus még nem mutatta meg magát nekik elutasíthatatlan, élő valóságában.

Jézus rákérdez a két tanítvány szomorúságának okára. S ők nem titkolják az ismeretlen útitárs előtt csalódottságukat. „Mi azt reméltük, hogy ő – a názáreti Jézus – fogja megváltani Izraelt” – mondják (26,21).  A csalódottság és a reményvesztettség oka tehát az, hogy kétség gyötri őket: ez a „szóban és tettben hatalmas próféta” (19) hogy’ juthatott a keresztrefeszítés sorsára. Mert ez volt a csőd, a szégyen, a megbocsáthatatlan, a fölfoghatatlan kudarc, nem a feltámadás elmaradása, hiszen ebben eleve nem hittek, így nem is számítottak rá, hogy „harmadnapra föltámad”.

Ekkor Jézus – még mindig az ismeretlenségbe burkolózva – kezébe veszi ezeket a nehézkes, megkeseredett szíveket, és kezdi őket nyitogatni, oldozgatni görcseiket. Először szelíd (irgalmas) szemrehányást tesz nekik: „oktalanoknak, késedelmes szívűeknek” nevezi őket (25). Aztán fejtegetni kezdi nekik az Írásokat, amelyek róla szólnak Mózesnél és a prófétáknál. Mi más ez, mint csendes igehirdetés, meggyőző szentírás-magyarázat?

Megérkezve a faluba, ahová tartottak, kérésükre betér hozzájuk, és asztalhoz ül velük. Ebben is van valami szokatlan és megmagyarázhatatlan: az asztalfőre ül, és a vendéglátókból vendégek lesznek, akik döbbenten látják ugyanazokat a mozdulatokat, amelyeket a csodálatos kenyérszaporításkor láttak, s amelyeket az Utolsó Vacsorán tapasztaltak az apostolok: „Kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik” (30). Ez volt az a félreismerhetetlen mozdulat, amelynek láttán fölismerték őt, amikor „megnyílt a szemük” (31) a boldogító valóságra: az élő, a feltámadt Krisztus az, aki csatlakozott hozzájuk az úton, akivel immár valóságosan találkoztak. Mert ezek a gesztusok, bármennyire mindennapiaknak látszottak is, egyedül Jézusra voltak jellemzőek. Csak ő tudta így kezébe venni a kenyeret, csak ő tudott így áldást mondani, a kenyeret így megáldani, és csak ő volt képes az így megáldott kenyeret nekik nyújtani.

Ám ekkor Jézus eltűnik a szemük elől. Vagyis, nincs szükség több és nagyobb bizonyítékra és magyarázatra. Visszaemlékeznek arra is, hogy már útközben „lángolt a szívük” (32), oldódtak hitetlenségük, merően emberi elképzeléseik görcsei, olvadni kezdett már az úton a csalódottság és a hitetlenség jege, mely beborította és megbénította szívüket. Jézus jelenléte, a Feltámadott „mellettük léte” és szavai hatni kezdtek már lelkük mélyén.

 

 A cikk folytatását a Szalézi Értesítőben olvashatják el.

Előző lapszámok
Szalézi Értesítő - 2019-1
Szalézi Értesítő - 2019-1
Szalézi Értesítő - 2018-4
Szalézi Értesítő - 2018-4
Szalézi Értesítő - 2018-3
Szalézi Értesítő - 2018-3
< Vissza az Értesítőhöz

|empty|

 
Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube