Szaléziak.HU - Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány
< Vissza / Boldogok / Szalézi Szentség

Boldog Kowalski József

Boldog Kowalski József

(1911-1942)
Emléknap: május 29.

Egyike a II. világháború 108 lengyel vértanújának. 1911. március 13-án született a délkelet-lengyelországi Rzeszów mellett, Siedliska településen, mélyen vallásos parasztcsaládban. Gyenge fizikumú, beteges gyerek volt, születésétől kezdve egészségi problémákkal küzdött. Nem sokkal keresztelése után csodás módon gyógyult meg, miután szülei a Szűzanya oltalmába ajánlották. Lelki naplójában később maga is utalt orvosi kezelést igénylő beszédhibájára és súlyos szemfájdalmaira.

A papi hivatás korán megszületett lelkében. Hét éves korában kezdte foglalkoztatni a szentség és a teljesen Istennek szentelt élet vágya. 1921-ben járult először a szentáldozáshoz, és nem sokkal ezután, 1922-ben a Rózsafüzér Társulat tagja lett. Egész életében őszinte gyermeki tisztelettel övezte a Szűzanyát és lelkesen terjesztette a rózsafüzér imát.

Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd szülei beíratták a szalézi atyák auschwitzi kollégiumába. Jó felfogású, imádságos lelkű és szorgalmas diák volt. Mindenki szerette. Jól hegedült, de játszott a fúvószenekarban, énekelt az énekkarban és az iskolai színházban is gyakran szerepelt. Itt kezdett kibontakozni és konkrét formát ölteni gyermekkori álma az Istennek szentelt hivatásról. Lelki életének elmélyülését nyomon követhetjük az ezekben az években megfogalmazott feljegyzéseiből. Már a gondolatait őrző kis noteszek címei is sokat elárulnak: „Örömmel szolgáljátok az Urat”, „Szép, felemelő és nemes gondolatok, melyekkel Isten megajándékoz”.

Elvarázsolta a szalézi karizma és Don Bosco alakja. Már diákként is példaképének tekintette a fiatalok apostolát és a szalézi ifjúság védőszentjét, Savio Szent Domonkost. Mindenben igyekezett példájukat követni. Jókedvet és vidámságot sugárzott maga körül, társai között apostolként volt jelen. Különösen nagy hangsúlyt fektetett a lelki életre. Elhatározta, hogy Don Bosco követőjeként az ifjúság, a lelkek megmentésének szenteli életét. Ezért az iskola befejezése után felvételét kérte a szalézi rendbe. 1927-ben kezdte el a noviciátust. Filozófiai tanulmányait Krakkóban végezte. Ezután három éves pedagógiai gyakorlatra Przemyślbe küldték. 1934-ben örökfogadalmat tett és elkezdte teológiai tanulmányait. Szemináriumi évei alatt személyisége tovább érett, egyre többet foglalkozott a szenvedés kérdésével. Tudatosan vágyott és törekedett is az életszentségre. Erről tanúskodnak személyes feljegyzései. „Szenvedni és megvetettnek lenni” – ezekben a szavakban foglalta össze élete fő célját, mottóját. Mária iránti tisztelete folyamatosan megjelenik jegyzeteiben. Don Bosco lelki fiaként is gyakran kéri a Szűzanya pártfogását, akit a szalézi rend, alapítója nyomában járva, elsősorban a Keresztények Segítségeként tisztel.  Mária oltalmába helyezi magát, Tőle várja a segítséget a hivatás iránti hűség és az életszentség útján. „Ó, Mária, óvj meg engem az élet- és a munkakedv elvesztésétől, a csüggedéstől, a pesszimizmustól és esd ki számomra a kegyelmet, hogy az életszentség útján egyre inkább előre haladjak! Ó, Édesanyám, szentnek kell lennem, ez a célom, ez a rendeltetésem” – olvassuk feljegyzéseiben.

1938. május 29-én szentelték pappá. Szentelése után tartományfőnöki titkár lett. Emellett lelkipásztori munkát végzett Krakkóban és a rend Kosztka Szent Szaniszlóról nevezett plébániatemplomának fiúkórusát vezette.

Kálváriája 1941. május 23-án kezdődött, amikor a Gestapo emberei letartóztatták a krakkói szalézi szeminárium és plébánia tizenkét szerzetesét. A letartóztatottak között volt Kowalski atya is. Rövid börtönfogság után 1941. június 26-án az auschwitzi koncentrációs táborba került. Méltósággal és lelki erővel viselte a nehézségeket és a megaláztatásokat. Mély hitéből, az Eucharisztiából és a Szűzanya iránti bizalmából merített erőt a kitartáshoz. Az auschwitzi szalézi közösségtől sikerült ostyákat és bort szereznie, így a táborban is folytathatta papi szolgálatát. Titokban szentmiséket tartott, szívesen hallgatta meg rabtársai gyónását, igyekezett mindenkit bátorítani és az emberi méltóság megőrzésében segíteni. Nem sokkal vértanúsága előtt felkerült a Dachauba irányított rabok listájára. Ezzel valószínűleg nagyobb lehetősége lett volna a túlélésre. Egy nap azonban kiesett a zsebéből a rózsafüzére. Az egyik kápó észrevette és ráparancsolt, hogy taposson rá. Józef atya megtagadta az engedelmességet, ezért a büntető osztagba került. Ott az őrök szinte versenyeztek a gyötrésében és megalázásában. Egyikük ráparancsolt, hogy álljon fel egy hordóra és mondjon szentbeszédet. Józef atya nyugodt hangon elmondta a Miatyánkot és néhány Mária imát. A kápó erre lelökte a hordóról és könyörtelenül rugdosni kezdte. Józef atya visszament a barakkba. Felkészült a legrosszabbra. Kis idő múlva ismét érte jött az egyik kápó. Józef atya arra kérte társait, imádkozzanak érte és üldözőiért. Meggyalázott testét végül a tábori pöcegödörbe dobták. Ez 1942. július 4-én történt. Halála után a vértanú testét a tábor krematóriumában elégették. Mindössze 31 éves volt.

 II. János Pál pápa avatta boldoggá 1999. június 13-án Varsóban, a második világháború lengyel vértanúi között.

 

Forrás: Koncz Éva - Keresztény Élet