Szaléziak.HU - Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány
< Vissza / Elhunyt szaléziak / Magyar Tartomány

Lukács István

lukacs_istvan1916-1982
szalézi szerzetes pap
Halála:Esztergom 1982.01.27.
Nyughelye: Esztergom-szentgyörgymezői temető; egyházi részleg - VIII. parcella, 13/a sor, 1-2. sír

Szegeden született. 1932-ben tett fogadalmat Szentkereszten. Ugyanott részesült a papi rend szentségében 1941-ben. Költői képességét már fiatal korában gyakorolta. 

A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyart, történelmet és művészettörténetet hallgatott, az utóbbiból írta doktori disszertációját. 1946-ban tanársegédi meghívást kapott Alszeghy Zsolt professzortól, majd egyetemi adjunktus lett.

1948-tól Nyergesújfalun a nyilvános jogot kapott szalézi gimnázium magyar tanára és tanulmányi vezetője. Külön küldetésének tartotta, hogy e feladatát folytatni tudta a szétszórattatás idején is. A katedrán szalézinak érezte magát. 1950-től 1956-ig Szentendrén, azt követően pedig 1982. január 27-én bekövetkezett váratlan haláláig Esztergomban volt a Ferences Gimnázium tanára. Több mint két évtizeden keresztül tevékenykedett a katolikus középiskolák magyar nyelv és irodalom, művészettörténet szakos szakfelügyelőiéként is.

Ajtaja a rendtársak előtt mindig nyitva volt. Irodalmi dolgozatai között kiemelkedik Don Bosco és Savio Domonkos életrajza.Írásai 1943-tól különböző folyóiratokban jelentek meg, az Új Ember című katolikus lapnak évekig külső munkatársaként dolgozott. Hirtelen halála nemcsak a rend számára, hanem az egész magyar kulturális életnek nagy veszteséget jelentett. Szellemi hagyatéka még műértő feldolgozásra vár.

MEGJELENT MUNKÁI:

A fiúk apostola
Don Bosco Kiadó 2001.

SUB SPECIE AETERNITATIS
Istenkeresés a magyar és az egyetemes művelődéstörténetben
válogatott írások
Kiadó: Zászlónk Stúdió 1996.

Don Bosco a csavargók barátja - 2. kiadás
Don Bosco Kiadó 1994.

A fiúk apostola (Prugg Verlag, 1983.)

A csavargók barátja
(Szegedi István írói álnéven) 
Megjelent: Kommissionnyomda HEROLD Ges. m.b. H. (BÉCS 1977)

A MENNYEI ATYA SZERET MINKET
Szent István Társulat Budapest 1970

Metamorphosisok a XVIII. század hazai irodalmában (Budapest, 1944.)

 

Lukács István:  A csavargók barátja

Don Bosco Kiadó 1994.

RÉSZLET A KÖNYVBŐL

Egy öreg szalézi

Az erdők összeboruló lombjai alatt, rácsodálkozva a tábortüzek lángjára, szerettem álmodozni én is.

A messzeségek, a csúcsok hívogatóan beleharangoztak az én szívembe is.

A lombzúgás, a nóták foszlánya üzenetet hozott nekem is. De egyet nagyon sokáig kellett keresnem: eszményt! Olyat, aki az én fiatal szívemnek is sokat, nagyon sokat tud mondani. És aki modern: akinek az álmai és a vágyai rokonok az enyémmel.

Egyszer aztán egy életrajz fehér lapjain találkoztam vele, a Csavargók Apostolával. Úgy itta a lelkem az életből szétcsurranó sok szépségét, mint a Tisza-parti homok a felhők könnyeit. Éreztem: tisztultabbak lettek a vágyaim, és megsejtettem, hogy az élet szépségei mögött sok a szomorúság, a sírás... Ezért szegődtem a nyomába, a Csavargók Atyjának, hogy segítsek neki.

Ez a kedves, modern szent, ez a nagyszerű ember egyszer ezt mondotta növendékeinek: „Ó, fiúk, ti elraboltátok a szívemet!" Ő az enyémet tette rabjává és még nagyon sokakét.

Ez a könyvecske csupán néhány jelenetet perget le az életéből, de ha csak egy-két fiúnak a szívébe önt is hitet, akaratot, már ezzel is derűsebbé, melegebbé teszi a mindig küzdelmes emberi életet!