Szaléziak.HU - Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány
< Vissza / Elhunyt szaléziak / Magyar Tartomány

Köles István

 

koles31909-2004
szalézi szerzetes pap
Halála:Balassagyarmat 2004.
Nyughelye:Tura

1909. november 6-án született Turán. Jó szülei, látván a gyermek tehetségét, Nyergesújfalura, a szaléziak iskolájába küldték tanulni Mihály testvérével együtt. A fiatal fiú hamar megtapasztalta a szalézi élet szépségét, jelentkezett a rendbe. 1926-ban kezdte meg újoncévét, és 1927-ben fogadalommal kötelezte el magát Don Bosco követésére. 1933-ban örökfogadalmat tett, közben folytatta teológiai tanulmányait előbb Esztergomtáborban, majd az újonnan megnyitott szalézi főiskolán, Péliföldszentkereszten.

1942. június 7-én Kriston Endre érsek úr részesítette a papi szentségben. Elöljárói a mezőnyárádi noviciátusba és tanulmányi házba helyezték tanárnak és lelki igazgatónak. Lelkiismeretesen, nagy odaadással és lelkesen végezte nevelői munkáját egészen 1950-ig, a szerzetesrendek feloszlatásáig.

1950 és 1970 között Mezőnyárádon teljesített szolgálatot, majd 1980-ig egyik rendtársával együtt Kácson szolgál kántorként. Nyugdíjazása után szülővárosába, Turára költözött; a szülői házba vonult vissza, de szívesen segített a település lelkipásztori munkájában.

1994-ben elöljárója első hívására elhagyta a szülői házat és beköltözött a balassagyarmati szalézi rendházba. Rendtársainak példát mutatott szerény életével és imádságos lelkületével. Itt is kötelességtudóan és szívesen kapcsolódott e a lelki munkába. Csaknem életének utolsó évéig misézett és gyóntatott. Az utolsó év fájdalmait és nehézségeit türelemmel viselte, és így várta, nem egyszer kívánta a halál megérkezését. Köles atya hosszú szerzetesi és papi életével példa volt növendékei, rendtársai és a hívek számára.