|
A Nyitra megyei Zsére községben született. Példamutató, buzgón hívő szülők gyermeke. Testvéreivel együtt korán magába szívta az igazi vallásosság légkörét. A családban természetes volt a mindennapi közös ima és a vasárnapi istentiszteleten való részvétel. Az elemiben, mint jó tanuló, példás magaviseletű fiú, a tanító jobb keze volt. Iskolatársai, barátai rendkívül becsülték, hiszen elmondásuk szerint tanulmányi eredményeivel, jó magaviseletével és vidámságával is kitűnt közülük. Ébredezett benne a hivatás. Jezsuita szeretett volna lenni. Ezzel a szándékkal jelentkezett Budapesten, de nem vették fel. Ekkor talált a szaléziakra. Mint újpesti jelölt ment Szentkeresztre. 1932-ben tett fogadalmat. Miután Prágában elvégezte kétévi katonai szolgálatát, Visegrádon és Szentkereszten a konyhai tisztség várta. Ezt folytatta egy ideig Rákospalotán és Újpesten. 1937-ben örökre elkötelezi magát Don Bosco mellett. Példamutató szalézi. Lelkesen veszi ki részét a tartomány életéből, mint a rendtagok szakácsa. Sokat tevékenykedett a szentkereszti Zarándokház építésénél is. 1950 után igyekezett valamelyik plébánián szakácsként elhelyezkedni, majd gyári munka után nézett. Az 1956-os eseményekkel kapcsolatos gyanúsítás következtében börtönbe került, ahonnan nem volt visszaút. A szabadságharc a Magyar Szalézi Tartománytól is követelt áldozatot: Bús János szalézi testvér életét. A forradalom újpesti lakhelyén találta őt. A szabadság és egy szabad ország reménye felcsillantotta előtte a szebb jövő képét. Boldog volt, tele optimizmussal. Bátorította ismerőseit, majd a forradalom leverése után részt vett az illegális röplapok és újságok terjesztésében. Ez lett a veszte. Lakóhelyén egy vakbuzgó kommunista feljelentette, letartóztatták, és mint annyi más lelkes magyart, a kihallgatás folyamán őt is agyonverték. Tudomásunk szerint 1957. április 2-án, kínzások és verések közben fejezte be életét.
|