Szaléziak.HU - Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány
< Vissza / Elhunyt szaléziak / Magyar Tartomány

Adám László

Ádám László1892-1977
szalézi szerzetes pap
Tartományfőnök 1950-1952 között
Halála:Budapest 1977.06.13.
Nyughelye: Szombathely-kripta

budapest-Angyalföldön született. A középiskolát Cavagliában fejezi be; 1911-ben tett fogadalmat Lombriascóban. 1914-16-ban Szentkereszten. A teológiát Oswecimben kezdi, Torinóban fejezi be. Ivreában szentelték 1920-ban. Itthon a bontakozó szalézi élet fellendítője. Sokat fáradozik a Don Bosco Nyomdáért, ipari tanulók hitoktatója. Nagy kapacitású határozott ember. Szívügye a jó sajtó terjesztése. Fordit, ír, prédikál. Felelősségteljesen vezeti a rendtársakat, a házakat s a legnehezebb és zűrzavaros hónapokban az egész Tartomány ügyeit is intézi. Don Bosco vidámságával mindig és mindenütt emberi kapcsolatokat épít. Így él, dolgozik és szenved. Nagyméretű kezdeményezéseinek egyik tanúja a szombathelyi Szent Quirin templom. 

Magyarország német megszállása idején az akkor még Rákospalotához tartozó Clarisseum igazgatója volt, életét is kockára téve bújtatott itt sokakat. A Rákosi-korszakban koncepciós per áldozata lett: 1952. július 28-tól 1956. szeptember 14-ig politikai fogoly. A korforduló számára is nehéz időket tartogat, de nem veri le a börtönben töltött keserves idő. Ismeretsége révén megtalálja a módját, hogy megírja a Szalézi Társaság, a Magyar Rendtartomány történetét. Megelégszik egy szerény lakással. Amikor tehette, látogatásaival sok szétszóródott rendtárs számára igyekszik vigaszt és bátorítást nyújtani.