Szaléziak.HU - Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány
< Vissza / Elhunyt szaléziak / Magyar Tartomány

Antal János

antal_janos-szalézi szerzetes pap
1892-1967
Halála: Piossasco (Olaszország) 1967.05.01.

Tartományfőnök Magyarországon: 1929-1948
Ecuadorban: 1951-1952
Egyetemes katekista: 1952-1965

 

Csősz községben (Veszprém megye) látta meg a napvilágot. Az otthon terjedő Szalézi Értesítő ismertette meg vele a szaléziakat. 1906-ban indult Cavagliába. Lombriascóban 1910-ben tett fogadalmat. Novarában megkezdte a gyakorlati évet, majd Spanyolországban folytatta. Ott végezte el a teológiát és 1919-ben szentelték Madridban. 1920-ban Nyergesújfalura kerül s több felelősségteljes megbízatás után 1933-tól 1948-ig magyar tartományfőnök.

Tartományfőnöksége alatt tartományunk hirtelen fellendülést élt meg. Nevéhez kötődik a rákospalotai szalézi Don Bosco Nyomda megalapítása és kivirágzása. De az ő vezetése alatt nyíltak meg rendházaink Mezőnyárádon, Mosonmagyaróváron, Balassagyarmaton, Gyulán, Borsodnádasdon, Pestszentlőrincen, Nagybányán (Románia). Még elsorolni is sok ezeknek az alapításoknak a sorát. De nem csak a házak gyarapodtak, a rendtársak sorai is állandóan növekedtek.

Aztán jött a II. világháború. A nehéz időkben is nagynak mutatkozott Antal János. Rendházainkat megnyitotta az üldözöttek előtt, akik itt otthonra találtak. Ezért nem egyszer zaklatták a rendtársakat, sőt sokszor bántalmazták is. Antal Jánost is elhurcolták és bántalmazták. Életét az akkori pápai nuncius mentette meg.

A véres háború után nagy lendülettel kezdett hozzá az újjáépítéshez és az új házak alapításához. Ekkor nyíltak meg a szalézi házak Cegléden, Miskolcon, Sajóládon és Tanakajdon.

Nem csoda, hogy a megfeszített munkában egészsége felőrlődött. Elöljárói Torinóba hívták, ezért 1948-ban elhagyta hőn szeretett hazáját és a Magyar Tartományt. A megérdemelt pihenés helyett azonban új feladatokat kapott. Torinóban Don Tirone titkára, 1951-ben tartományfőnök Ecuadorban.

Alig egy évre rá az összehívott Rendi Káptalan megválasztja egyetemes katekistának, azaz lelki-igazgatónak. Így egy magyar szalézi a szalézi világ elsői közé került. Az egész világ megismerte a magyar Antal Jánost! A kis parasztfiúból elismert ember lett.

E tisztségében marad 1965-ig.
A következő években keresett gyóntató és lelkivezető. Egyre súlyosbodó agyvérzés miatt a Torinóhoz közeli Piossascóban keres enyhülést, de szinte váratlanul eljött érte a halál angyala. 74 éves volt.