Első fogadalom: 1941.08.16.
Örökfogadalom: 1946.08.15.
Szentelés: 1950.09.17.

Jurányi Ferenc 1920. július 23-an született Budapesten, buzgó keresztény családban. Édesapja zongorahangoló mester volt. Angyalföldön járt iskolába, majd szüleivel Rákosszentmihályra költözött, ahol buzgón látogatta a templomot, és reszt vett a cserkészek munkájában.

A polgári elvégzése után műszerésznek tanult, végül a Staudont gyárba került segédnek.

Közben a Clarisseumban megismerkedett a cserkészettel és Don Boscóval.1939-ben jelentkezett az újpesti Clarisseumban jelöltnek. 1940-1941-ben Mezőnyárádon volt novícius, 1941-ben fogadalommal kötelezte el magát, hogy Don Bosco követője akar lenni.

A háború borzalmait 1944-ben a mosonmagyaróvári intézetben, mint ifjúsági felügyelő vészelte át. 1946-ban kezdte meg teológiai tanulmányait Peliföldszentkereszten, ahol 1946. augusztus 15-én örökfogadalmat tett.

1950-ben Ádám László tartományfőnök közbenjárására a váci megyéspüspök magánkápolnájában pappá szentelte és felvette egyházmegyéjébe. Mint újmisés pap 1950-1954-ig a pestszentlőrinci szalézi plébánián káplánként és hitoktatóként működött, majd számtalan helyen szolgált, szinte évente áthelyezték. Mivel volt motorja, így járta a tanyákat is. Szolgált Nagymágocson, Lajosmizsén, Tápén, Sövenyházán, Kiskunmajsán.

Tíz év káplánkodás után 1961-től plébános volt Kunbaracson, Terényben és Szadán. 1968-tól Szandaváralján, majd 1985-ig Felsőgödön szolgált.

1985-ben egészségi állapota miatt nyugdíjazták, de továbbra is a pesterzsébeti Főplébánián működött, mint kisegítő lelkész 1999-ig.

1999. március 15-en a tartományfőnök kérésére visszatért a rend kötelékébe és Péliföldszentkereszten, a Szalézi Lelkigyakorlatos és Ifjúsági Ház vikáriusa és ökonómusa, kisegítő és gyóntató lelkipásztor Nyergesújfalun, Bajóton, Mogyorósbányán. Sajnos ereje egyre jobban fogyott, ezért 2007-ben az óbudai szalézi rendházba került, majd 2008 júliusától keresztlánya vállalta a gondozás terhét.

Jurányi Ferenc atya példamutató pap és szalézi volt. Kedves mosolya és lelkesedése mindig sugárzott belőle.  Hosszú, példás türelemmel viselt szenvedés után 2012. március 28-án, életének 91-ik, áldozópapságának 62-ik évében elhunyt. A magyar szaléziak egy példás rendtársat vesztettek el vele.

2002-ben egy interjúban ezt mondta: "Jó szalézinak lenni. Hála Istennek, én sosem bántam meg, hogy így határoztam. Mindig jó rendtársaim voltak, senkivel soha nem veszekedtem. Meg vagyok elégedve az életemmel."