Szaléziak.HU - Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány
< Vissza / Elhunyt szaléziak / Magyar Tartomány

Sándor István - Boldog

 

sandoristvan1914-1953
szalézi szerzetes testvér
boldoggá avatása 2013. október 19-én volt Budapesten
Halála:Budapest 1953.06.08.
Nyughelye:Budapest-köztemető

Vértanú testvérünk Szolnokon született. Fémipari szakiskolai végzettséggel jelentkezett szalézinak. Rákospalotán végzi jelölt idejét. A noviciátust Mezőnyárádon. 1938-ban tett fogadalmat. Visszakerül a Don Bosco Nyomdához. Szabadidejében színdarabokat rendez, kitűnően dolgozik a cserkészek között. Mint katona megjárta a Felvidéket, Délvidéket, Erdélyt, a Don kanyart. Tudott bajtársai között apostolkodni. A rózsafüzér és a kelkiáldozásban merített erőt. 1950-ben egy ideig bujdosott, minden veszély gondolatát félretéve volt cserészeivel igyekezett foglalkozni. Más rendtársakkal együtt letartóztatták. Rabtársai szerint bátorító szavaival még a papokban is ő tudta megtartani a nyugalmat és a lelket. A koncepciós per viszont áldozatot követelt. A Katonai Felső Bíróság demokráciaellenes szervezkedés és hűtlenség vádjával kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet végre is hajtották.

 

Honlap: http://sandoristvan.hu/