Szaléziak.HU - Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány
< Vissza / Isten Szolgái / Szalézi Szentség

Isten Szolgája Comini Elia

Isten Szolgája Comini Elia

(1910-1944)

Bologna közelében született. Édesapja korai halála után plébánosa karolta fel. A szaléziakhoz került iskolába. Kiváló diák volt. Az egyetem elvégzése után irodalom tanár lett. Növendékeit a hitéletre nevelte. A II. világháború alatt a hegyi falvak egyikében helyettesítette a plébánost. A harcok heves dühében önfeláldozó szeretettel ápolta a sebesülteket és védte az üldözötteket. A hívekkel együtt imádkozott és áldást adott az ellenségre. Egy német katona "tüzet" parancsolt és lelőtte Comini atyát.

 

Elia Comini 1910. május 7-én született Calvenzanóban, Bologna tartományában, Claudio és Emma Limoni gyermekeként. 1914-ben Elia családja egy „Casetta” nevű helységbe költözik, a salvarói plébániára. Salvaro esperese, Fidenzio Mellini püspök, amikor Torinóban katona volt, meglátogatta Don Boscót, aki megjövendölte neki, hogy pap lesz. Mellini püspök mélységesen tisztelte Eliát, hite, jósága és rendkívüli intellektuális képességei miatt. Szülei beleegyezésével Finálé Emíliába, a szalézi iskolába küldte, ahol Elia felvételét kéri a szaléziak közé. A Castel de’ Brittiben töltött noviciátus után, 1926-ban leteszi első szerzetesi fogadalmát. Ugyanabban az évben meghal Elia édesapja. Attól a perctől kezdve az érsek tölti be életében apja szerepét. Tanulmányait Torino-Valsalicében fejezte be, ezután a milánói állami egyetemen szerzett bölcsészdiplomát. 1935. március 16-án pappá szentelték.

Elia atya papként, tanítóként, apostolként és a fiatalok nevelőjeként dolgozik a Chiari-i és a trevigliói szalézi iskolákban. Rendkívül jól elsajátítja Don Bosco lelkipásztori szeretetét és a szalézi barátságosság jegyeit, amelyet szeretetre méltó, jóságos és mosolygós jellemével közvetít a fiatalok felé.

1944 nyarán visszatér Salvaróba, hogy idős édesanyját ápolja, és segítsen Mellini püspöknek. Ez a zóna a szövetségesek, partizánok és németek közötti háború központi területévé vált, ami a nép terrorizálásával és majdnem teljes pusztulással járt. A salvaróiak és az odatelepítettek mindig számíthattak Elia atyára. Gyóntatott, lelkiismeretesen prédikált, továbbá ügyesen kamatoztatta zenei képességeit, hogy vidámabbá tegye a liturgiákat. Martino Capelli atyával együtt látogatta és segítette a menekülteket, gyógyította a sebesülteket, temette a halottakat; békét közvetített a nép, a németek és a partizánok között, gyakran saját életének kockáztatásával.

A titkos menekültekkel teli salvarói plébániára eljutott a hír, hogy egy, a partizánokkal való összecsapás után a retteget SS 69 embert fogott el, akik között vigasztalásra szoruló haldoklók is vannak. Elia és Martino atya fogják a szent olajat, és útra kelnek az ellenség tüzében. Mivel azt gondolják róluk, hogy a partizánok kémei, elfogják, és keményen dolgoztatják mindkettőjüket. Több más tússzal együtt egy lóistállóba zárják őket. Elia atya hősies lelkipásztori szeretetével visszautasítja a számára felajánlott szabadságot, hogy a többi fogoly közelében maradhasson. Így szólt: „vagy mindenkit szabadon engedtek, vagy senkit”. Igazságtalanul beperelték és elítélték őket. Az agyonlövés előtt, ami 1944. október 1-jén történt Salvaróban (Bologna), Elia és Martino atyák, Versiglia és Caravario atyákhoz hasonlóan kölcsönösen feloldozzák egymást. Ezután Elia atya fennhangon megadja a fel- oldozást a többi túsznak is, akik keresztvetéssel válaszolnak. Holttestét a Reno folyóba dobták.

AZ EGYHÁZMEGYEI ELJÁRÁS KEZDETE: 1995. DECEMBER 3. AZ EGYHÁZMEGYEI ELJÁRÁS LEZÁRÁSA: 2001. NOVEMBER 25. AZ EGYHÁZMEGYEI DOKUMENTUMOK ELISMERÉSE: 2004. OKTÓBER 1.