Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Az emlékezés a remény horizontja – Ferenc pápa üzenete a béke 53. világnapjára

Az emlékezés a remény horizontja – Ferenc pápa üzenete a béke 53. világnapjára

Az emlékezés a remény horizontja – Ferenc pápa üzenete a béke 53. világnapjára

2020-01-01 Szerda   |   #Egyház

béke  • világnap  • Ferenc pápa  •

A Szentatya 2020. január 1-jére A béke mint a remény útja: párbeszéd, megbékélés és ökológiai megtérés címmel írt üzenetet.

1. A béke mint a remény útja az akadályokkal és a próbatételekkel szemben 

A béke értékes dolog, reményünk tárgya, amelyre az egész emberiség törekszik. A békébe vetett remény olyan emberi magatartás, ami egzisztenciális feszültséggel jár, ezért egy néha fáradságos jelen is „élhető és elfogadható tud lenni, ha célhoz vezet, és e cél felől bizonyosak lehetünk; ha ez a cél olyan jelentős, hogy igazolja a hozzá vezető út megtételéhez szükséges erőfeszítéseket.” [XVI. Benedek pápa, Spe salvi enciklika 1. (2007. november 30.)]. Ilyen módon a remény az az erény, amely útra indít minket, ami szárnyakat ad a továbbhaladáshoz, még akkor is, ha az akadályok leküzdhetetlennek tűnnek. 

Emberi közösségünk emlékezetében és testében hordozza nyomait a háborúknak és konfliktusoknak, amelyek egyre nagyobb pusztító erővel követik egymást és a legszegényebbeket és a leggyengébbeket sújtják leginkább. Egész nemzetek küzdenek azért, hogy megszabaduljanak a kizsákmányolás és a korrupció bilincseitől, amelyek egyre táplálják a gyűlöletet és az erőszakot. Még ma is sok embertől, köztük gyermekektől és idősektől veszik el az emberi méltóságot, a fizikai integritást, a szabadságot – ideértve a vallásszabadságot is –, a szolidaritást és a jövő reményét. Sok ártatlan áldozatnak kell elviselnie a megaláztatást és kirekesztést, a bánat és az igazságtalanság kínját vagy egyenesen valamilyen traumát, amely népükkel és szeretteikkel szembeni szisztematikus ellenségeskedésből fakad.

A nemzeti és nemzetközi konfliktusok szörnyű próbatételei, amelyeket gyakran könyörtelen erőszak is súlyosbít, tartós nyomot hagynak az emberiség testén és lelkén, mivel minden háború valójában testvérgyilkosságnak bizonyul, amely magát a testvériségnek a nagy tervét, ami az emberi család hivatása, pusztítja el. 

A háború, mint tudjuk, gyakran a különbözőségekkel szembeni intoleranciával kezdődik, amely táplálja a birtoklás és az uralom utáni vágyat. Ez az ember szívében élő önzésből, büszkeségből, valamint gyűlöletből fakad, ami pusztításhoz vezet, a másik embert kizárólag negatívan értékelő látásmódhoz, kirekesztéshez és a másik megsemmisítéséhez. A háború a kapcsolatok eltorzulásából, a hegemóniára törekvésből, a hatalommal való visszaélésből, a másik embertől és az akadálynak tekintett sokféleségtől való félelemből táplálkozik, amelyeket a háború egyúttal erősít is.

A közelmúltbeli japán utazásom során lehetőségem volt rámutatni korunk nyilvánvaló ellentmondására: „világunk abban a visszás kettősségben él, hogy a stabilitást és a békét egy olyan hamis biztonság alapján akarja megvédeni és biztosítani, amelynek hátterében a félelem és a bizalmatlanság uralkodik, ami megmérgezi a népek közötti kapcsolatokat és megakadályoz minden lehetséges párbeszédet. A béke és a nemzetközi stabilitás összeegyeztethetetlen a kölcsönös elpusztítás félelmére vagy a teljes megsemmisítés fenyegetésére építeni akaró minden kísérlettel; ezek csak a szolidaritás és együttműködés globális etikája alapján lehetségesek, amely egy olyan jövő szolgálatában áll, amelyet az egymástól való függőség és az együttes felelősség jellemez, ma és holnap és az emberiség egész családjában” (Az atomfegyverekről szóló üzenet, A nagaszaki atomtámadás emlékparkja, 2019. november 24.). 

Minden fenyegetés táplálja a bizalmatlanságot és a bezárkózást. A bizalmatlanság és félelem növeli a kapcsolatok törékenységét és az erőszak kockázatát; ez egy ördögi kör, ami soha nem vezethet el a békés viszonyokhoz. Ebben az értelemben a nukleáris fenyegetés csak csalóka biztonságot hozhat létre.

Nem szabad ezért azt gondolnunk, hogy a megsemmisítés félelmével fenntarthatjuk a világban a stabilitást; egy ilyen rendkívül labilis egyensúlyban bízó világ a nukleáris szakadék szélén táncol és a közömbösség falai közé zárkózik, ahol olyan társadalmi-gazdasági döntések születnek, amelyek drámai romlást okoznak az emberekben és a teremtésben ahelyett, hogy megőriznék őket (Vö. Prédikáció Lampeduzában, 2013. július 8.). Hogyan lehet így felépíteni a béke és a kölcsönös elismerés útját? Hogyan lehet megtörni a fenyegetés és a félelem beteges logikáját? Hogyan lehet lerombolni a bizalmatlanság jelenleg uralkodó dinamikáját?

Arra kell törekednünk, hogy valódi testvériség alakuljon ki, amely közös istengyermekségünkben gyökerezik és amelyet párbeszédben és kölcsönös bizalomban élünk meg. A béke iránti vágy mélyen bele van vésve az ember szívébe, és ennél kevesebbel nem is szabad megelégednünk.

 2. A béke mint a meghallgatás útja az emlékezet, a szolidaritás és a testvériség alapján

A hibakushák, a hirosimai és nagasaki atombomba-támadás túlélői azok közé tartoznak, akik ma is ébren tartják a kollektív lelkiismeretet, tanúbizonyságot téve a jövő generációinak az 1945 augusztusában történt szörnyűségekről és a leírhatatlan szenvedésekről, amelyek napjainkig is fakadnak ezekből az eseményekből. Ilyen módon bizonyságuk életben tartja és megőrzi az áldozatok emlékét, hogy az emberi lelkiismeret egyre erősebbé váljék a hatalom és a pusztítás uralmával szemben: „Nem engedhetjük meg, hogy a mostani és az új nemzedékek elveszítsék a történtek emlékét, azt az emlékezetet, amely biztosíték és ösztönzés egy igazságosabb és testvéribb jövő építésére” (Beszéd a békéről, Hirosima, Békeemlékmű, 2019. november 24.).

Ahogyan ők, úgy a világ minden tájáról sokan mások is felajánlják a jövő nemzedékei számára az emlékezet nélkülözhetetlen szolgálatát. Az emlékeket nemcsak azért kell megőrizni, hogy ne kövessük el újra ugyanazokat a hibákat és a múlt megtévesztő gondolkodási módjai ne váljanak ismét elfogadhatóvá, hanem azért is, hogy irányjelzőként és a tapasztalatok gyümölcseként szolgálják a jelenben és a jövőben a békére vonatkozó döntéseket. 

Sőt, az emlékezés a remény horizontja: gyakran a háborúk és a konfliktusok homályában a szolidaritás megtapasztalt kicsiny gesztusaira való visszaemlékezés bátor és akár hősies döntéseket is inspirálhat, így képes új energiákat mozgósítani és új reményt szülni egyénekben és közösségekben egyaránt.

A béke felé vezető út megnyitása és kijelölése kihívás, amely annál összetettebb, minél számosabbak és ellentmondásosabbak az emberek, a közösségek és a nemzetek közötti kapcsolatok mögött húzódó érdekek. Mindenekelőtt a lelkiismeretre, valamint a személyes és politikai akaratra szükséges hivatkozni. A béke az emberi szív mélységében születik és újra meg újra meg kell erősíteni a politikai akaratot az új folyamatok elindítására, amelyek kibékítik és egyesítik az embereket és a közösségeket. 

A világnak nem üres szavakra, hanem hiteles tanúkra, „béketeremtőkre” van szüksége, akik nyitottak a párbeszédre anélkül, hogy bárkit kirekesztenének vagy manipulálnának. Valójában nem lehet béke, ha nincs meggyőződött párbeszéd az igazságot a különféle ideológiákon és véleményeken túlmenően kereső emberek között. A béke „újra és újra elvégzendő feladat” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et Spes konstitúció, 78.), egy olyan út, amelyen együtt járunk, amennyiben a közjót szem előtt tartjuk és elköteleződünk az adott szó és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett. A kölcsönös odafigyelésnek köszönhetően a másik ember megismerése kiteljesedik és értékelése megnő annyira, hogy az ember végül az ellenségben is felismeri a testvér arcát.

A békefolyamat időigényes feladat. Az igazság és az igazságosság keresésének türelmes munkája, ami tiszteletben tartja az áldozatok emlékét és lépésről lépésre nyitja meg a bosszúvágynál erősebb közös reménységet. Egy jogállamban a demokrácia e folyamatnak jelentős paradigmáját adhatja, ha az igazságosságon és minden egyes ember – különösen a gyenge és peremre szorult emberek – jogának védelme iránti elkötelezettségen alapul az igazság szüntelen keresésében (Vö. XVI. Benedek pápa, Beszéd az Olasz Keresztény Szakszervezetek tagjai előtt, 2006. január 27.). A társadalom struktúrájáról és annak kialakításáról van szó, amelyhez mindenki felelős módon járul hozzá a helyi, nemzeti és globális közösség minden szintjén.

Ahogyan Szent VI. Pál pápa aláhúzta, „a két említett törekvés, az egyenlőség és a felelősségvállalás igénye egy demokratikus társadalmi modell létrehozása felé mutat. […] Egyenértékű ez a társadalomban megélt életre nevelés nagy fontosságának hangoztatásával: olyan nevelésről van ugyanis szó, ami túlmegy azon, hogy megismerteti az egyént jogaival s felhívja a figyelmet arra is, ami e jogokkal szükségszerű és szoros kapcsolatban áll: másokkal szembeni kötelességeinkre. Az egyéni kötelesség ismerete és teljesítése pedig a legszorosabb kölcsönhatásban van és a legnagyobb mértékben összefügg az önfegyelemmel, a terhek és – nem kevésbé – a korlátok vállalásával, amelyek kijelölik úgy az egyének, mint a csoportok szabadságának pontos határait” (Szent VI. Pál pápa, Octogesima adveniens apostoli levél 24, 1971. május 14.).

Éppen ellenkezőleg, a társadalom tagjai közötti szakadás, a társadalmi egyenlőtlenség növekedése és a holisztikus emberi fejlődés eszközeinek megtagadása veszélyezteti a közjó elérését. A türelmes munka ellenben, amely a szó és az igazság erején alapszik, felébresztheti az emberekben az együttérzés és a teremtő szolidaritás képességét.

Keresztény tapasztalatunkban mindig Krisztus áll előttünk, aki életét adta kiengesztelődésünkért (Vö. Róm 5,6–11). Az egyház teljes mértékben részt vesz egy igazságos rend keresésében, szolgálva a közjót és a keresztény értékek átadását és táplálva a békébe vetett reményt a keresztény értékek közvetítése, az erkölcsi tanítás és a nevelés társadalmi művei által.

 3. A béke mint a megbékélés útja a testvéri közösségben

A Biblia – különösen a próféták szavaival – figyelmezteti az emberek lelkiismeretét és a népeket Istennek az emberekkel való szövetségére. Arról tanít, hogy adjuk fel a mások feletti uralom vágyát és tanuljuk meg egymást emberként, Isten gyermekeként, testvérként látni. A másikról alkotott véleményünket soha nem szabad arra korlátoznunk, amit mondani vagy tenni tud, hanem tekintetünket arra az ígéretre kell irányítani, amelyet magában hordoz. Csak akkor lehet a bosszú spirálját megtörni és a remény útját járni, ha a tisztelet lépéseit választjuk. 

Ebben az az evangéliumi szakasz vezet minket, amely a Péter és Jézus közötti párbeszédet írja le: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer” (Mt 18,21–22). A megbocsátásnak ez az útja arra hív bennünket, hogy mélyen a szívünkben fedezzük fel a megbocsátás erejét és azt a képességet, hogy testvérként nézzünk magunkra. Amikor megtanuljuk a megbocsátást élni, egyre alkalmasabbá válunk arra, hogy a béke emberei legyünk.

Ami szociális téren igaz a békére, az igaz politikai és gazdasági téren is, mivel a béke kérdése áthatja a közösség életének minden dimenzióját: soha nem lesz igaz béke, ha nem vagyunk képesek felépíteni egy igazságosabb gazdasági rendszert. Tíz évvel ezelőtt XVI. Benedek pápa írta a Caritas in veritate kezdetű enciklikában: „a fejletlenség legyőzése nemcsak olyan cselekvést követel, amely jobbá teszi a cserére alapozott tranzakciókat, nem is csak az állami segítségnyújtás struktúráit honosítja meg, hanem mindenekelőtt világméretű fokozatos nyitást jelent a gazdasági tevékenység olyan formái irányában, amelyeket az érdeknélküliség és a közösségiség mércéje jellemez” (XVI. Benedek pápa, Caritas in veritate, 39.).

 4. A béke mint az ökológiai megtérés módja

„Ha alapelveink rossz értelmezése időnként arra késztetett minket, hogy igazoljuk a természettel való rossz bánásmódot, az ember zsarnoki uralmát a teremtés felett vagy a háborúkat, az igazságtalanságot és az erőszakot, mi, hívők elismerhetjük, hogy ilyen módon hűtlenek voltunk a bölcsességnek ahhoz a kincséhez, amelyet őriznünk kellene” [Ferenc pápa, Laudato si’ enciklika, 200. (2015. május 24.)].

Tekintettel a másokkal szembeni ellenségeskedésünk, valamint a közös otthonunk iránti tisztelet hiányának és a természeti erőforrások kizsákmányolásának következményeire – amelyekre ma csak a gyors haszonszerzés eszközeként tekintünk, a helyi közösségeket, a közjót és a természetet figyelmen kívül hagyva – ökológiai megtérésre van szükségünk.

A közelmúltbeli Amazóniai Szinódus sürget minket, hogy újra békés kapcsolatot létesítsünk a közösségek és a föld, a jelen és az emlékezés, a tapasztalatok és a remények között. 

A megbékélésnek ez az útja azt is magában foglalja a teremtett világra való hallgatást és odafigyelést, amelyet Isten azért ajándékozott nekünk, hogy közös otthonunkká tegyük. A természeti erőforrásokat, az élet sok formáját és magát a Földet reánk bízták, hogy minden egyes ember felelősségteljes és aktív részvétele által „a jövő generációi számára is gondozzuk és védelmezzük” (vö. Ter 2,15). Ezenkívül olyan változásokra van szükségünk meggyőződésünkben és szemléletmódunkban, amelyek megnyitnak az egymással való találkozásra és a teremtésnek a Teremtő szépségét és bölcsességét tükröző ajándékának elfogadására. 

Ebből elsősorban mély motivációk fakadnak egy újfajta életmódra a közös hazában, hogy jelen legyünk egymás számára saját sokszínűségünkkel, hogy ünnepeljük és tiszteljük a kapott és megosztott életet, hogy dolgozzunk azon társadalmi feltételeken és modelleken, amelyek elősegítik az élet virágzását és megmaradását a jövőben és előmozdítják a közjót az emberiség egész családjában.

Az ökológiai megtérés, amelyre felhívunk, az élet új szemléletéhez vezet. Ebben szemléljük a Teremtő nagylelkűségét, aki nekünk ajándékozta a földet és megtapasztaljuk a megosztás örömteli elégedettségét. Az ilyen megtérést teljességre törekvően kell értelmezni: mint kapcsolataink átalakítását embertársainkkal, a többi élőlénnyel, a teremtéssel a maga gazdag sokféleségben és a Teremtővel, az egész élet alapjával. A keresztények számára ez azt jelenti, hogy „engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban” [Vö. Ferenc pápa, Laudato si’ enciklika, 217. (2015. május 24.).].

 5. Annyit kap, amennyit csak remél (Vö. Keresztes Szent János, A lélek sötét éjszakája, II., 21, 8.)

A megbékélés útja türelmet és bizalmat igényel. Az ember nem kap békét, ha nem reménykedik benne.

 A legfontosabb az, hogy higgyünk a béke lehetőségében, higgyünk abban, hogy a másiknak, akárcsak nekünk, békére van szüksége. Ebben az Isten iránti szeretet ösztönözhet bennünket, amely felszabadító, korlátlan, szabad és fáradhatatlan szeretet.

A félelemből gyakran erednek konfliktusok, ezért fontos, hogy legyőzzük emberi félelmünket és ismerjük fel, hogy rászoruló gyermekek vagyunk, akiket Isten – éppúgy, mint a tékozló fiút az apja – szeret és hazavár (vö. Lk 15,11–24). A testvérek közötti találkozás kultúrája szétzúzza a fenyegetés kultúráját. Minden találkozás Isten nagylelkű szeretetének ajándékát és lehetőségét nyújtja, arra indítva bennünket, hogy túllépjük szűk látókörünk határait, hogy mindig törekedjünk az egyetlen mennyei Atya gyermekeiként az egyetemes testvériséget élni.

Krisztus tanítványai számára ezt az utat a kiengesztelődés szentsége is támogatja, amelyet az Úr ajándékozott a megkeresztelt embereknek bűneik bocsánatára. Az egyháznak ez a szentsége, amely megújítja az embereket és a közösségeket, arra hív, hogy tekintetünket Jézusra irányítsuk, aki „mindent kiengesztelt a mennyben és a földön” és „békét szerzett a kereszten az ő vére által (Kol 1,20). Ez a szentség azt is megköveteli mindenkitől, hogy felhagyjon minden, úgy a felebarát, mint a teremtés ellen gondolattal, szóval és cselekedettel elkövetett erőszakkal.

Istennek, az Atyának kegyelmét feltétel nélküli szeretetként kapjuk. Amikor megkaptuk Krisztusban az Ő megbocsátását, útra kelhetünk, hogy ezt a megbocsátást korunk minden emberének is felajánljuk. A Szentlélek minden nap viselkedésmódokat és szavakat kínál fel nekünk, hogy az igazságosság és a béke „kézműveseivé” váljunk.

Áldjon meg minket a béke Istene és jöjjön segítségünkre.

Mária, a Béke Hercegének és a föld minden népének anyja lépésről lépésre kísérjen és támogasson minket a megbékélés útján.

 Minden ember, aki e világra születik, találjon békés életre és tudja kiteljesíteni a szeretet és az élet ígéretét, amelyet magában hordoz.

 

A Vatikánból 2019. december 8-án

 

Ferenc

 Magyar Kurír/Szaléziak.HU

 

Kapcsolódó cikkek

 Ferenc pápa júliusi imaszándéka: Imádkozzunk a családokért!

Ferenc pápa júliusi imaszándéka: Imádkozzunk a családokért!

#Egyház 2020-07-09, Tegnap

A pápa ima világhálózata közzé tette Ferenc pápa július havi imaszándékát, amelyet videóformában is mindig közre ad. Ez alkalommal a pápa figyelme a..

Ferenc pápa tíz programadó mondata a szaléziak számára az egész világon

Ferenc pápa tíz programadó mondata a szaléziak számára az egész világon

#Szalézi világ 2020-06-29, Hétfő

Ferenc pápa nagyon szeretett volna lenni jelen lenni a szaléziak 28. Egyetemes Káptalanján Torino-Valdoccóban, abban a házban, ahol Don Bosco a szentség valódi..

Menekültek világnapja – 80 millió ember kénytelen menekülni

Menekültek világnapja – 80 millió ember kénytelen menekülni

#Aktuális 2020-06-20, Szombat

Minden év június 20-án az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa és számtalan civil szervezet emlékezik meg a menekültek világnapjáról. Céljuk felhívni a figyelmet..

A gyermekmunka elleni világnapon

A gyermekmunka elleni világnapon

#Egyház 2020-06-12, Péntek

Június 12-én tartják a gyermekmunka elleni világnapot, mely megfosztja a fiúkat és lányokat a gyermekkoruktól, lehetővé teszi a kizsákmányolásukat és..

A gyermekmunka elleni világnap – a láthatatlan munkások

A gyermekmunka elleni világnap – a láthatatlan munkások

#Aktuális 2020-06-12, Péntek

A gyermekmunka napjainkban még mindig túl széles körben elterjedt társadalmi csapás, amely továbbra is megközelítőleg 200 millió gyermektől és fiataltól..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális oktatás • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Don Bosco Szakközépiskola • Don Bosco Szalézi Társasága • Egyesült Királyság • Egyetemes Káptalan • ...
Összes címke
< Venezuela - Táplálkozási vészhelyzetZimbabwe – Szimba, az első >