Az az elem, ami Don Bosco személyiségének és lelkiségének a gyökerénél, alapjánál áll, nem valamiféle meggyőződés, hanem inkább magatartás: a szeretet. Az a megszemélyesített, nagy, meg nem szüntethető szeretet, aminek az ifjak iránti megnyilatkozását Don Bosco barátságosságnak nevezi. Don Stella pedig "kinyilvánított szeretetként" definiálja. Don Braido azt mondja róla: "nevelő módszerének legfőbb elve", "jellegzetes és megkülönböztető eleme Don Bosco nevelői felfogásának és tevékenységének" és "a megelőző módszer lelke".
Az első személyiségalkotó elem, ami mély nyomot hagyott Bosco János lelkében (amint az az emberi személyek legnagyobbik részénél történni szokott), az anyjától kapott szeretet volt. Margit mama kedvességgel és határozottan nevelte fel. Ez az egyszerre erélyes és derűs szeretet az első érték, ami rányomja bélyegét Don Bosco személyiségére, s ami biztos cselekvési alap marad benne.
Ha Don Bosco életét vizsgáljuk, a szeretet (Isten iránt és mások iránt) olyannyira alapvető és már a kezdeteknél jelentkező elemnek látszik az ő személyiségében, hogy mintegy veleszületett, ösztönszerű. És élete folyamán olyannyira növekszik, hogy mindvégig megmarad a leghitelesebb alapnak, a legjellegzetesebb háttérnek személyiségében. Reális szeretet ez, amely soha nem feneklik meg szavakban, hanem - mint minden valódi szeretet - azonnal tettekbe megy át.
A 9 éves kori álomban Jánoska hallja, hogy a gyerekek káromkodnak. Azonnal nekik megy ököllel, mert megsértik az Urat. Ebben a kis részletben is világosan látható, hogy János jót akar az Úrnak és az Isten elleni sértéseket saját maga elleni sértéseknek tekinti. Az is világosan látszik, hogy nem mérlegeli, hogy ő talán kisebb vagy egyedül van. Jót akar Istennek, tehát azonnal konkrét cselekedetekbe kezd, hogy megvédje. Az álombeli felséges férfi sem azt mondja neki, hogy magatartása helytelen, hanem, hogy Isten iránti szeretetét másképp mutassa ki: nem veréssel, hanem tanítással, "a bűn rútságának és az erény értékességének" a tanításával.
Ugyanazokban az években a szomszédságból egy fiú - Secondo Matta - szintén teheneket legeltetett vele együtt. A szegények kenyere volt a tarisznyájában: egy szelet fekete kenyér. János, akinek fehér kenyere volt, nem azt mondja neki: "Szegénykém!”, hanem: "Légy szíves, cseréljük ki a kenyerünket.” És ezt teszi az egész legeltetési időszakon végig, ahogyan Matta úr azt tanúsította. János itt is "jót akar", "a javát akarja" dologbeli társának, következésképp konkrét tettekbe kezd, hogy segítsen rajta.
A tettei mutatják tehát Don Bosconál, hogy a szeretet az az elem, amely rányomja bélyegét egész lelkiségére. Említettük már fiainak ismételt és meggyőző tanúvallomását: "A javamat akarta.” És közülük az egyik - Luigi Orione - írja: "Tűzbe mennék azért, hogy még egyszer láthassam és köszönetet mondhassak neki.”
Azokról, akik fiaival rosszul bántak, Don Bosco visszafojtott haraggal megjegyzi: "Ha nem lenne bűn (ebben van az ő Isten iránti egész szeretete), ezzel a két kezemmel fojtanám meg őket" (ebben pedig a fiai iránti egész szeretete).
Savio Domonkos lázasan gyötrődik a betegszobában s hallja Don Bosco kérdését: "Mi az, ami most örömet szerezne neked?” És ő, kitekintve az ablakon, látja a kőműveseket dolgozni: "A kőművesek vakolókanalából szeretnék inni.” Don Bosco nevetésre fakad a valószínűtlen kívánságtól. De lemegy hozzájuk, majd visszatér a csöpögő vakolókanállal és inni ad belőle Saviónak.
Don Boscónak nem technikája volt, nem ürügyeket keresett, hogy kimutassa szeretetét. Jót akart neked, a javadat akarta, így egyszerűen. Nem erőlködött, hogy ezt elrejtse vagy kimutassa... És te ezt érezted annyira, hogy végül jobban tetszett neked egy "nem", amit ő mondott, mint egy mások által mondott "igen": mert érezted, hogy aki mondta, a javadat akarta.
Az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet Don Boscóban egyetlen elem.
Míg más személyekben az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet eléggé szétválnak, és észre lehet venni, hogy az egyiken nagyobb hangsúly van, mint a másikon, Don Boscóban ezek összevegyülnek, fuzionálnak, szétválaszthatatlanok. Egyetlen jóakaratot alkotnak.
Ha Don Boscóban az Isten iránti szeretet túlsúlyban lenne, mintegy különválva a felebarát iránti szeretettől, a benne születő imádság a dicséret, a szemlélődés imádsága lenne. Ellenben, minthogy benne az Isten szeretete teljesen egy a felebaráti szeretettel, az ő imádsága (és erre tanítja az ifjakat is) szinte teljesen kérő imádság. Don Desramaut írja: „Don Boscóban kizárólag a tisztán kérő imádság gyakorlata látható... Az ő egyszerűsége, mint a szegény emberé, aki Isten segítségét kéri a mindennapi nehézségekben és a fáradságos előrehaladáshoz az örökkévalóság felé.”
Comollo Alajosnak, szemináriumi barátjának egészen más imádsága volt, mert más volt lelkiségének a stílusa is: egyedül az Isten. Jelen volt benne a felebarát is, de csak távolról, sematikusan, kizárólag az Isten kezében. Don Bosco írja Emlékeiben: "Gyakran félbeszakította a rekreációmat. Megragadta a ruhám szegélyét és mondván, hogy kísérjem el, bevitt a kápolnába.” Comollo itt otthon érezte magát és lelke őszinte megnyilatkozásának nem szakadt vége: látogatást tett a Legszentebb előtt, imádkozott a haldoklókért, tized rózsafüzért mondott, a Szűzanya officiumát és még egyéb imádságokat... János mély vonzódást, szinte honvágyat érzett e tisztahevületű, Istenre hagyatkozó jámborság iránt. Comollo testtelen aszketizmusa, az az Istenbe való menekülése, amely megvet minden földi értéket és Istenre hagy minden evilági, földi gondot, csodálattal töltötték el. Sokáig eleven erővel él benne Comollónak és ennek a tüzeshevületű, közvetlenül az eget célzó életszentségnek a varázsa. De az ő lelkisége, az ő Isten felé vezető útja továbbra is más marad: egy testet öltött lelkiség ez, amely az Isten és a felebarát iránti konkrét szeretetben valósul meg, és amelyben a felebarát nem sémaszerűen van ott, mint "haldoklók", nem messziről, mint "szenvedő lelkek", hanem jelenvalóan, kiáltóan, előre nem láthatóan. Olyan életszentség ez, amely gyermekei szükségleteiben realizálódik, és azokban a sürgető és konkrét problémákban, amelyek az emberek javát kereső törekvéseiből fakadnak.
Fordítsuk meg most ezt a megfigyelést. Ha Don Boscóban a felebaráti szeretet lenne túlsúlyban, mintegy elszakadva Istentől, akkor ő elsősorban a kenyeret, a mesterséget keresné gyerekei számára. Ellenben a legelső dolog, amit mindnyájuk számára kíván, a lélek üdvössége. Ez a szó, a lélek üdvössége, talán a leggyakrabban használt szó életében. Amit a maga és mások számára kér Istentől, az az üdvösség, az életszentség, az erény, a kegyelem, a tudomány, az eredményes tanulás, az egészség, a végső állhatatosság.
Befejezhetjük gondolatainkat a Don Boscóban levő szeretetről azzal a megállapítással, hogy a mi szent Alapítónk az Isten szeretetében találta meg az erőt, hogy a felebarátért dolgozzék. És az ifjak szeretetében találta meg az ösztönzést, a lendítő erőt a megszentelődésre, arra, hogy egyre inkább "Isten embere" legyen. Gyakorta tanítgatta a szaléziaknak: "Jót akarsz fiaidnak? Imádkozzál értük többet, vállalj értük áldozatokat. Akarod, hogy még jobbak legyenek? Légy még szentebbé te magad.”
Egyszóval: a Don Bosco által nekünk tanított életben az Isten iránti és az ifjak iránti szeretet annyira összefonódnak, hogy az Isten iránti szeretet segít nekünk szeretni az ifjakat, és az ifjak iránti szeretet ösztönöz az Isten szeretetére.
Ez a két szeretet benne egyetlen, mély jóakarattá vegyül össze, és az érettség éveiben megszerzik számára a családatyaság nyugalmas, lehengerlően jó ízét. Don Stella írja: "Úgy érhetjük tetten Don Boscót, amint belsőleg teljesen kitárul az ifjak felé, személyiségük küszöbére helyezkedve, hogy felajánlja a saját szívét és kérje tőlük az övékét, tisztelettel és finoman, könyörögve és bizalmasan, és hálásnak mutatkozva, ha az ifjú elfogadja az ő papi szolgálatát.” És Don Albera, az a fiúcska, aki törékeny egészsége miatt nem vehetett részt a játékokban és szószerint az ő árnyékában nőtt fel, írja: "Övéi voltunk, mert mindegyikünk meg volt győződve arról, hogy ő valóban Isten embere, a szó legteljesebb értelmében.”
Forrás: Teresio Bosco – Lelkigyakorlat Don Boscóval
Szaléziak.HU
