<rss version='2.0' xmlns:atom='http://www.w3.org/2005/Atom'>
<channel>
<title>Szaléziak.hu</title>
<description>Szaléziak.hu - RSS</description>
<link>http://szaleziak.hu</link>
<language>hu</language>
<managingEditor>info@szaleziak.hu</managingEditor>
<image><title>Szaléziak.hu</title><url>http://szaleziak.hu/_images/szalezilogo.jpg</url><link>szaleziak.hu</link></image>
<item>
<date>2026-11-21 20:41:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=olaszorszag___szaleziak_a_tarsadalomert_a_gyermekek_jogainak_megvalositasaert</link>
<title>Olaszország - Szaléziak a Társadalomért: a gyermekek jogainak megvalósításáért</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>A gyermekek és serdülők jogai nem csak akkor élveznek védelmet, ha megsértik őket. Valósággá válnak, amikor mindenki számíthat megbízható felnőttekre, biztonságos terekre és lehetőségekre a fejlődésre, a döntések meghozatalára és a képességei fejlesztésére. Ebből a szempontból emeli ki a Szaléziak a Társadalomért a Szociális Jogok Nemzetközi Napja alkalmából az oktatás értékét a megelőzés és a jövő építése eszközeként.</description>
<article>Ez az igény maguknak a fiataloknak a hangjából is kiderül. A Szaléziak a Társadalomért (Salesiani per Sociale) megbízásából az AstraRicerche által végzett Fragili 2026 felmérés szerint a válaszadóknak csupán 50,2%-a tekinti a körülöttük lévő felnőtteket konkrét támogatási forrásnak a döntéshozatalban, képességeik felfedezésében és céljaik elérésében.
Ez a megállapítás rávilágít az olyan oktatási jelenlét fontosságára, amely nemcsak meghallgatásra, hanem útmutatásra, támogatásra és új lehetőségek feltárására is képes.
„A gyermekek és serdülők jogait nem lehet pusztán azzal garantálni, hogy beavatkozunk, amikor megtagadják őket. Nap mint nap építjük őket azáltal, hogy minden fiatal körül oktatási kapcsolatokat, lehetőségeket, közösségeket és támogató hálózatokat teremtünk, segítve őket a felnőtté válás útján. Ezt a meglátást bízta ránk Don Bosco a megelőző módszeren keresztül, amely közel 150 évvel a megjelenése után továbbra is kihívást jelent számunkra. Jelen lenni, mielőtt a problémák felmerülnének, felismerni a sebezhetőségeket, mielőtt azok kirekesztéssé válnának, és segíteni minden fiatalnak felfedezni a képességeit és elképzelni a jövőjét. Ma a gyermekek jogainak védelme mindenekelőtt azt jelenti, hogy senkit sem hagyunk magára a fejlődés útján” – mondja Francesco Preite atya, a Szaléziak a Társadalomért országos elnöke.
Egy meglátás, amely továbbra is formálja a jövőt. 2027-ben ünnepeljük Don Bosco Megelőző módszer a fiatalok nevelésében című műve megjelenésének 150. évfordulóját. Ez az évforduló lehetőséget kínál arra, hogy újra felidézzünk egy ma is aktuális meglátást: a megelőzés azt jelenti, hogy megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek között minden fiatal fejlesztheti képességeit és felépítheti saját jövőjét .
A Szaléziak a Társadalomért számára ez a jövőkép nap mint nap oktatási kezdeményezésekké, hálózatokká és konkrét lehetőségekké alakul. És helyi szinten ölt testet ez a jövőkép.
A jogoktól a helyi közösségekig. A Hálózaton belüli szervezetekben a „problémák felmerülése előtt jelen lenni” elv nap mint nap megvalósul oktatási programok, útmutatás, támogatás, részvételi terek és új lehetőségek révén.
Foggia – Képzeljük el az oktatási közösségeket
November 19-én 20.30- kor a Teatro del Fuoco ad otthont a „A legnagyobb showman – Amikor egy álom születik” című musical megnyitójának, amelyet a Casa Giò , egy szalézi családi ház fiataljai állítanak elő, ahol a zene, a tánc és az előadóművészet az oktatás és az önkifejezés eszközévé válik.
November 20-án a Foggiai Egyetemen megrendezésre kerülő „Az oktatási közösségek elképzelése: Az oktatási szegénységen túl, a kihívások és utópiák között” című szemináriumon akadémikusok és oktatási szakemberek is részt vesznek, hogy megvitassák az egyenlőtlenségeket, a lehetséges jövőképeket és a megelőző rendszer folyamatos relevanciáját.
Az akadémiai beszélgetések mellett a Piazza Creativa és a Képzelet Műhelyei fiatalokat és családokat vonnak be a munka és az oktatás jövőjének feltárásába, reményeiket és elvárásaikat megalapozott döntésekké alakítva.
November 21-én a Pályaválasztási Tanácsadási Vásár – Soft and Global Skills Camp for Future ( Pályaválasztási Tanácsadási Tábor a Jövőért) összehozza az iskolákat, a diákokat és a családokat a pályaválasztási tanácsadásra és a készségfejlesztésre összpontosító workshopokra és tevékenységekre. Az esemény a Spazio al Centro projekt része , amelyet a Szaléziak a Társadalomért vezetnek.
Prato – Egy új nappali központ
Pratóban egy új nappali központ megnyitása erősíteni fogja a helyi oktatási hálózatot, köszönhetően a szinergiáknak és partnerségeknek, amelyekben részt veszünk a gyermekek, serdülők és családok támogatását és fejlődését célzó közös program részeként.
Jelen lenni a problémák felmerülése előtt, a jövő építése. Foggiától Pratóig, és az olaszországi hálózathoz tartozó számos szervezet között a kontextusok eltérőek lehetnek, de az irány ugyanaz marad: olyan feltételek megteremtése, amelyek között a gyermekek és serdülők növekedhetnek, részt vehetnek, döntéseket hozhatnak és felépíthetik saját jövőjüket .
Ez a közös szál köti össze a sebezhetőségek felismerését, a helyi közösségekben végzett napi munkát és Don Bosco megelőző módszerének folyamatos jelentőségét. Mert a jogok valósággá tétele ezt is jelenti: jelen lenni a problémák felmerülése előtt, amikor még lehetséges a nehézséget úttá, a képességet lehetőséggé, az álmot pedig jövővé alakítani.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
 </article>
</item>
<item>
<date>2026-11-19 12:03:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=a_szeretet_turelmes_a_szeretet_josagos____a_2027_evi_strenna_plakatja</link>
<title>„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos” –  a 2027. évi strenna plakátja</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>A strenna részletesebb üzenetének vizuális és közvetlen megjelenítéseként november 18-án kiadták a plakátot, amely szimbolikusan összefoglalja és magába foglalja azokat a témákat, amelyek a Szalézi Családot 2027 folyamán vezérlik. A plakát grafikusan illusztrálja az idei strenna témáját, amelyet Fabio Attard rendfőnök atya gondolt ki és javasolt, és amelyet az év végén fog teljes mértékben kidolgozni és bemutatni a következő témakörben: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos – „Életünket a fiatalok teljes kibontakozásának szentelve”.</description>
<article>A műalkotás átfogó jelentése
A plakát alkotója a brazil egyházi művész, Lúcio Américo de Oliveira, aki ikonográfiájáról, mozaikjairól és vallásos festészetéről ismert. Ahogy ő maga is kifejtette, a plakát nem csupán egy szlogen illusztrálására szolgál. Lúcio Américo inkább egy olyan műalkotásként határozza meg, amely szakrális szimbolikus nyelven foglalja össze Fabio Attard rendfőnök atya 2027-es strennájának szellemiségét: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos”, „Életünket a fiatalok teljes kibontakozásának szentelve” alcímmel. A „ SZERETETTEL ” mottó angolul is ugyanezt az alapvető üzenetet közvetíti.
A művész két szint szintézisét alkotja. Az első a szeretethimnusz páli-témája. A második a megelőző módszer elemeiből áll. Ezért azt kéri, hogy a néző tekintete ne időzzön el egyetlen jelentésnél, hanem nyíljon meg a szimbólum által felidézett valóság – egy önmagát előtérbe helyező jelenlét – előtt.
A poszter megalkotásakor a művész Isten jobb kezével kezdte, aki minden dolgot jóságban, szépségben és igazságban teremt. Mellette látható a Fiú megváltó keze, aki az Úttá vált, hogy elvezessen minket a teljességhez, valamint a Szentlélek keze, aki ihletet ad, életet lehel és erőt ad. A kéz tehát a Szentháromság kifejeződése: az Atya, a Fiú és a Szentlélek keze.
„A kéz – magyarázza a művész – olyan, mint az a forrás, amelyből minden élet származik. Ez a kéz teremt, fenntart és nevel Isten gyermekeinek szabadsága (önállósága) felé. Így a nyitott kéz befogad, irányít, de egyúttal felszabadít és ad. Ez Isten szeretete, egy olyan szeretet, amely kiszabadul az önzésből, és az Igazságon keresztül diadalmaskodik.”
Konkrétabban: a következő kiemelkedő elem a virágok, amelyek – Lúcio Américo szavaival élve – „a növekedés jelképei, de egyben a találkozás mintaképei is; a legnagyobb virág magához öleli a fiatalabbakat, elősegíti a növekedést, és tanúskodik az előrelépésről”.
És ott van még a szív, amely a szeretet legfőbb kifejeződése: az a biztonságos környezet, ahol a növekedés és az érés zajlik, és ahol a nevelés arcot és értelmet nyer. A szalézi megelőző módszer ennek a környezetnek a konkrét modellje. Ez a biztonság és a védelem légköre.
A művész így folytatja:
„A virágok a Szentháromságot jelképezik, hiszen azok a Teremtő képmásai és hasonmásai; ebben rejlik az a méltóság, amelyet a pedagógusnak minden tanulóban fel kell ismernie. Ezáltal a fiatalokat arra ösztönzik, hogy ismerjék fel azt, aki végigkíséri őket tanulmányi útjukon.”
A szív a szeretet legfőbb kifejeződése. Egyrészt az a környezet, amelyben az élet kibontakozik, másrészt az a hely, ahol az oktatás arcot és értelmet nyer. Benne találjuk meg a víz jelét (a keresztséget), amely összeköt minket az Úrral.
„A színek melegek, élénkek, és tükrözik azok lelkesedését, akik megpillantanak egy életmodellt, amelyet intenzív fény áthat, mert tudják, hogy az oktatás egyfajta elköteleződés. De a teremtés alázatáról is beszélnek.”
Röviden tehát: a mű arra törekszik, hogy összefoglalja mind Pál levelének témáját, mind a Megelőző Rendszer alkotóelemeit, hogy amikor a szimbólumra tekintünk, tekintetünk ne kizárólag egyetlen jelentésre összpontosuljon, hanem megnyíljon egy felidézett valóság felé, egy olyan jelenlét felé, amely maga a szimbólum előtt érvényesül.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
 </article>
</item>
<item>
<date>2026-11-19 11:11:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=budapest___muveszeti_szakos_diakok_kiallitasa</link>
<title>Budapest - Művészeti szakos diákok kiállítása</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>A Ferencvárosi Művelődési Központ Folyosó Galériájában november 11-én megnyílt a „pont pont pont” című kiállítás, amelyen a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium művészeti szakos diákjainak alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.</description>
<article>A „...” című csoportos kiállítás alkotói a jelenből indulnak: saját helyzetükre, tapasztalataikra és az őket körülvevő világra reflektálnak. Műveikben az útkeresés, az önvizsgálat és az önreflexió személyes kérdései találkoznak korunk aktuális problémáival.
A három pont nem lezár, hanem tovább vezet. A kimondott és a kimondatlan, a már megtett út és az előttünk álló lehetőségek közötti térbe helyez bennünket. A tárlat vizuális utazás, amelynek nincs előre kijelölt útvonala. Kérdéseket vet fel, nézőpontokat ütköztet, megállásra és továbbgondolásra késztet.  A kiállítás megnyitójára 2026. november 11-én, szerdán 16.30-kor került sor a Ferencvárosi Művelődési Központban. A tárlatot Vincze Angéla képzőművész nyitotta meg.
Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 27., Folyosó Galéria A kiállítás december 1-ig tekinthető meg a FMK Folyosó Galériájában. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
https://www.fmkportal.hu/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-18 20:53:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=a_hit_egy_iranytu_nelkuli_vilagban___a_rendfonok_novemberi_uzenete</link>
<title>A hit egy iránytű nélküli világban - A rendfőnök novemberi üzenete</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Gondolatok Szent Pál apostol rómaiaknak írt levele alapján: „A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.” (Róm 12,12)</description>
<article>Álljunk meg egy pillanatra ennél a néhány szónál! Olvassuk el őket újra lassan, és engedjük, hogy mindegyik megtalálja a helyét bennünk: derűsek… béketűrők… állhatatosak. Rövid szavak ezek, amelyeket Pál a római közösségnek írt, mégis egy egész életutat foglalnak magukban. Olyanok, mint az égtájak, amelyek irányt mutatnak annak, aki eltévedt.
És ma milyen sokan érzik ezt az elveszettséget! Olyan korban élünk, amely tele van lehetőségekkel, ismeretekkel és eszközökkel, de kevés a közös támpont. Szinte minden órában információk, ajánlatok és boldogságot ígérő üzenetek jutnak el hozzánk, és nekünk bizony nem könnyű megkülönböztetni a maradandót a múlandótól. Minden felgyorsul. Nő a bizonytalanság, az élet darabokra hullik. És valami meggyengül bennünk: a várakozás, a kitartás és a bízni tudás képessége.
Pál nem egy pillanatnyi vigaszt nyújtó receptet kínál nekünk. Életvezetési szabályt ad a kezünkbe. Nem arra kér, hogy meneküljünk a világ elől, hanem hogy olyan szívvel éljünk benne, amely tudja, merre tart. Remény, állhatatosság, imádság: úgy fonódnak egymásba, mint a háromszálú kötél, amely nem szakad el egykönnyen. 
Derűsek a reményben
Legyetek derűsek a reményben! Az első szó az örömre hív. Nem felszínes vidámságra, hanem arra a csendes örömre, amely egy bizonyosságból fakad: Isten hűséges. Életünknek van értelme. Nincs olyan helyzet, bármilyen sötét is legyen, amely véglegesen kicsúszna az Ő megmentő kezéből.
Engedjük, hogy ez a bizonyosság mélyen a szívünkbe hatoljon! A történelem nem véletlenszerű események egymásutánja, és az életünk nem a semmire van rábízva. Egy olyan beteljesedés felé haladunk, amelyet nem mi egyedül hozunk létre: ígéretként kapjuk, ajándékként fogadjuk. Éppen ezért a remény nem fordít el bennünket mindennapi feladatainktól. Éppen ellenkezőleg: segít, hogy nagyobb szabadsággal és felelősséggel éljük meg őket.
Aki remél, akkor is képes vetni, amikor még nem látja az aratást; képes szeretni anélkül, hogy birtokolni akarna és szolgálni anélkül, hogy fizetséget várna. A remény megszabadít bennünket a „mindent azonnal” sürgető vágyától, és megtanít a termékeny, türelmes, bizalommal teli várakozásra. Olyan várakozásra, mint a földművesé, aki kitartóan várja a föld értékes termését.
A reményben való derű tehát azt jelenti, hogy olyan örömöt őrzünk a szívünkben, amely a könnyeinken is átsegít bennünket. Annak az öröme ez, aki tudja, hogy nem a rosszé lesz az utolsó szó. Alázatos, olykor csendes öröm, amely szilárd alapra épül: Isten jelenlétére.
 
Béketűrők a nyomorúságban
A keresztény remény nem törli el a megpróbáltatásokat. Senkinek sem ígér próbatételek nélküli életet. Valami sokkal alázatosabbra, ugyanakkor sokkal nagyszerűbbre hív bennünket: maradjunk állhatatosak a megpróbáltatások közepette is!
Az állhatatos béketűrés annak a csendes ereje, aki akkor is hűséges marad, amikor az út meredek lesz és egyre nehezebbé válik. Azt jelenti, hogy nem mondunk le a jóról csak azért, mert időt, áldozatot és türelmet kíván. Amikor körülöttünk minden arra ösztönöz, hogy félretegyük, ami nem hoz azonnali eredményt, a hívő ember a hűség értékéről tesz tanúságot: kapcsolatainkban, hivatásunkban, szolgálatunkban, a nevelésben és az igazságosságért végzett munkánkban.
A megpróbáltatásnak sokféle arca van, és mindannyian ismerünk közülük jópárat. A betegség. A magány. A kudarc. A félreértések. A hit válsága. A szenvedők kísérésének nehézsége. És ott vannak azok a megpróbáltatások is, amelyek egész népeket sújtanak: a háború, a szegénység, a kényszerű elvándorlás, az erőszak, az egyenlőtlenségek és a jövőbe vetett bizalom elvesztése. Mindezek láttán a tanítvány nem fordíthatja el a tekintetét. A közömbösség nem evangéliumi út.
Az evangélium szerinti állhatatosság így válik jelenlétté: az érett ember képességévé, hogy a szenvedő mellett maradjon, és ne meneküljön el mellőle. Bátorságot jelent ahhoz, hogy megvédjük az ember méltóságát akkor is, amikor senki sem veszi észre. Hűséget jelent az evangéliumhoz akkor is, amikor annak szava gyengének, kényelmetlennek vagy az uralkodó szemlélettel ellentétesnek tűnik.
Állhatatosak az imádságban
De honnan fakad a remény és az állhatatosság? Nem csupán az akaraterőből. Mélyebb forrásra van szükségük, és Pál meg is nevezi ezt: tartsatok ki az imádságban! Imádság nélkül a remény könnyen naiv optimizmussá, az állhatatosság pedig értelmetlen makacssággá válhat. Az imádságban viszont hálával ismerjük fel, hogy életünket Isten tartja fenn.
Imádkozni annyit jelent, mint nap mint nap visszatérni a forráshoz. A csendben és Isten szavára figyelve megtanuljuk megkülönböztetni azt, ami sürgető, attól, ami valóban fontos. Az imádság nem varázspálca, amely megváltoztatja a körülményeket. Hanem az a szent tér, ahol Isten bennünket változtat meg: átalakítja látásmódunkat, világosságot gyújt a szívünkben, és megtanít arra, hogy ne a félelmeinkből kiindulva, hanem az ő hűségének fényében tekintsünk a történelemre.
Az imádságban való kitartás azt jelenti, hogy a lelki szárazság, a szétszórtság és a csend időszakaiban is megmaradunk az imádságban, akkor is, amikor nem tapasztalunk semmiféle vigaszt. Éppen ezekben a pillanatokban tisztul meg az imádságunk: úgy döntünk, hogy Istenben bízunk azért, aki ő maga, nem csupán azért, amit ad nekünk.
A kitartó imádság így kapcsolattá, ráhagyatkozássá és nyitottsággá válik. És nem zár be bennünket a bensőséges lelki élet világába. Az Istennel való valódi találkozás mindig arra hív, hogy találkozzunk embertársainkkal is: a szegényekkel, az útjukat kereső fiatalokkal, a megsebzett családokkal és mindazokkal, akik elveszítették a reményt. Az igazi imádság felnyitja szemünket, együttérzésre nevel, és a szolgálat felé vezet.
Iránytű a mi korunk számára
Egy iránytű nélküli világban a keresztény nem állítja, hogy minden kérdésre tudja a választ. Egyszerűen arról tesz tanúságot, hogy megtalálta az irányt. Ennek az iránynak pedig arca és neve van: Krisztus, akiben a szenvedést átjárja a szeretet, a halál pedig megnyílik a feltámadás felé.
A hívő ember nem akarja gőgösen másokra kényszeríteni a bizonyosságait. Hiteles tanúságot tesz: derűs örömmel él, de nem naiv; állhatatos, de nem merev; imádkozik, de nem fordul el a világ történéseitől. Életével mutatja meg, hogy lehetséges másképpen is élni.
Korunk zavaros útvesztőjében Pál egyszerű, mégis mély mondanivalóval rendelkező iránytűt ad a kezünkbe. Tartsuk magunknál, és engedjük, hogy irányítsa lépteinket: reméljünk örömmel, tartsunk ki szeretettel, és imádkozzunk fáradhatatlanul!
 bollettinosalesiano.it/Szalézak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-18 20:49:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=ketezer_konyv_tiz_ember_szamara</link>
<title>Kétezer könyv tíz ember számára</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Bárki, aki hosszú útra indul, tudja, hogy a bőröndbe csomagolni lelkiismeret-vizsgálat. Választani kell, és a választással kijelentjük, hogy mi számít igazán nélkülözhetetlennek. 1875 nyarán, amikor első tíz misszionárius indulását készítette elő Argentínába, Don Bosco pontosan ezt tette, de írásban, tételesen, az ár feltüntetésével.</description>
<article>A dokumentum az Életrajzi Emlékiratokban (XI, 559-560) található, és száraz címet visel: A szalézi szerzetesek számára szükséges főbb felszerelések készlete, akiknek a jövő október végén az Argentin Köztársaságba kell utazniuk . Becsült összeg: kelyhek, miseruhák, ingek, zoknik, harmónium, zongora. Összesen 26 355 frank, amelyből 4000 frank az út felére vonatkozik – a másik felét, ahogy a lapszéli jegyzet is feljegyzi, San Nicolás önkormányzata fizeti.
A vallási tárgyak és a fehérneműk között könyvek hosszú listája sorakozik. És itt a dokumentum megszűnik kiadások listája lenni, és portrévá válik.
Raktár, nem könyvtár
Az első dolog, ami feltűnik, nem a címek, hanem a számok.
Cím nélküli füzeteink  – 1000 példány
Az erkölcsös ifjú – 500 (+ 50 finomkötésű) példány
A Paradicsom kulcsa – 500 (+ 50 finomkötésű) példány
Üdvtörténet – 150 példány
Egyháztörténet – 50 példány
A vallásában járta katolikus – 50 példány
A felkészült katolikus – 25 példány
Olaszország története – 25 példány
Scavini, Theologia moralis – 10 példány
Perrone, Theologia dogmatica – 10 példány
Liguori, Művek – 5 példány
Segneri, Művek – 5 példány
Da Ponte, Meditációk – 5 példány
Rodríguez, A tökéletesség gyakorlása – 5 példány
Több mint kétezer kötet tíz ember számára. A misszionáriusok sokkal több könyvet vittnek magukkal ajándékba, mint inget. Ez nem könyvtár: ez egy utazó raktár. Don Bosco számára a jó sajtó terjesztése nem a karizma udvarias velejárója – ez került elsőként a hajóra, a kelyhekkel együtt.
Három koncentrikus kör
A nyomtatott példányok, figyelmesen olvasva, maguktól rajzolnak ki egy teljes lelkipásztori programot.
Az első kör az emberek.
Ezer névtelen füzet, ötszáz Erkölcsös ifjú, ötszáz Kulcs a Paradicsomba: apró, olcsó, praktikus röpiratok. Nem magyarázzák a hitet, hanem gyakorolni tanítják. Arra vannak szánva, hogy kézről kézre járjanak a Buenos Aires-i olasz emigránsok között, otthagyják egy házban, egy zsebbe csúsztassák őket.
 A második kör az iskola.
Üdvtörténet, Egyháztörténet, A tanult katolikus , A felkészült katolikus , Olaszország története: 150-től 25 példányig. Ezek nem ajándékozásra szánt, hanem tantermi mennyiségek. Egy bentlakásos iskola felszereléséről van szó, amelynek ténylegesen meg kell nyílnia és valóban működnie kell, tele padokkal. Itt is meg kell jegyezni, hogy az elmélet szinte hiányzik: az erényt történetmeséléssel, a hitet pedig megélt történelemmel tanítják.
A harmadik kör a közösség.
Scavini az erkölcsért, Perrone a dogmatikáért: tíz példány fejenként, azaz egy-egy. Nem a közösbe, nem a házikönyvtárba, minden misszionáriusnak egy. És aztán, öt példányonként, Liguori és Segneri a prédikációért, da Ponte és Rodríguez az elmélkedésért.
Egy missziós projekt, amelyet a példányszámok alapján határoznak meg.
Az előre látható magány
A rendtársak kis könyvtára megérdemel egy kis megállót. A címekben semmi meglepő nincs: Scavini és Perrone művei voltak az akkori piemonti szemináriumok általános kézikönyvei. Semmi eredeti, semmi kifejezetten szalézi, semmi kifejezetten misszionáriusi.
A jelentős döntés nem a választásban rejlik, hanem a mennyiségben. Tíz személyes példány azt jelenti, hogy mindenkinek egyedül kell tanulnia, egyedül kell a gyóntatószékben lelkiismereti kérdéseket megoldania, egyedül kell prédikációkat készítenie – könyvtár, professzor, egy idős rendtárs nélkül, akitől megkérdezhetné. Don Bosco magával ragadja fiai intellektuális magányát, és megpróbálja élhetővé tenni azt.
Miért volt lehetséges
Az árak a történet második felét mesélik el. Egy cím nélküli füzet 15 centesimóba kerül; A Paradicsom kulcsa 30; az Üdvtörténet 20. Egy Liguori kötet 50, egy Scavini 20 frankba kerül.
Egyetlen Liguori többet ér háromszáz füzetnél.
Amit Don Bosco nyomtat, az szinte ingyen van; amit a piacon kell megvennie, az nagyon drága. A nyomda ilyen mértékű apostoli munkája egy nagyon konkrét okból fenntartható: Don Bosco a saját kiadója. A valdoccói nyomda nem az Oratórium függeléke, hanem az, ami lehetővé teszi a küldetést.
Ahol a ragyogás rejlik
Van azonban egy fordulat, amivel érdemes szembesülni. Az összes nem liturgikus könyv összértéke körülbelül kétezer frank a huszonhatezerből. A harmónium és a zongora önmagukban ezerhatszázat tesznek ki – és mellettük megjelennek a gregorián ének, a vokális zene, az orgona és a „különféle darabok” tananyagai. Cagliero atyával az expedíció élén ez nem meglepő, de meg kell említeni: a zene ugyanolyan fontos, mint a sajtó.
És akkor ott van a templom. A miseruhák, a szent edények és a berendezési tárgyak meghaladják a nyolcezer frankot: öt kehely, tizenhat miseruha minden liturgikus színhez, ezer frank a gyertyatartók, négy lámpa, két tartóra helyezhető antifonárium. A ruhatáron és a könyvtáron Don Bosco szinte szigorúan takarékoskodik; az oltár előtt a bőség határáig nagylelkűvé válik. Buenos Aires szegényeinek adhat egy tizenöt centes füzetet, de a liturgiát teljes méltósággal ünneplik.
Ötven finomkötésű példány
Egy nagyon apró, de nagyon szép részlet. Az erkölcsös ifjú ötszáz példányából és az ötszáz A Paradicsom kulcsa című könyvből ötven-ötven „finomkötésű”.
Ezek ajándék példányok: Aneiros érsek számára, San Nicolás önkormányzati bizottságának, a még meg nem nyert jótevőknek. Don Bosco az alapítás diplomáciáját is figyelembe veszi. Tudja, hogy egy új ház egy ismeretlen földön elsősorban a kapcsolatokra, és csak másodsorban az erőforrásokra épül.
És végül, a lista alján három festmény: Segítő Szűz Mária, Szalézi Szent Ferenc, Szent Alajos. Háromszáz frank. Ez Valdocco ikonográfiai programja, amelyet épségben exportáltak – a könyvválasztás vizuális megfelelője.
Egy ház, amit máshol kell újra összerakni
Valami hiányzik erről a listáról, és ez a hiány ugyanolyan tanulságos, mint a jelenlét: nincs szótár, nincs spanyol nyelvtan, nincs könyv Argentínáról vagy Patagónia lakosságáról. Semmi egzotikus, semmi „missziós” abban az értelemben, ahogyan ezt a szót később értelmezték.
Mivel a lista nem egy missziót ír le: hanem egy szalézi házat, amelyet Torinóban le kell bontani, és tízezer kilométerre újra fel kell építeni. Ugyanazok a könyvek, ugyanazok a szentek a falakon, ugyanaz a zene, ugyanaz a módszer, ahogyan a fiúkat imádkozni tanítják.
Százötven évvel később ez a döntés tűnik a siker legfőbb okának. Don Bosco nem arra küldte fiait, hogy rögtönözzenek: egy már bevált módszert adott nekik, és azt a bizalmat, hogy ez a módszer a világ másik végén is működni fog, feltéve, hogy felismerhető marad. Az 1875. november 14-én Genovában hajóra rakott ládákban nem egy általános elképzelés volt az apostolkodásról. Ott volt Valdocco, kétezer kötetben, készen arra, hogy felbontsák.
donbosco.press/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-18 20:43:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=_azt_kommunikaljuk_akik_vagyunk__gabriel_stawowy_atya_joejszakatja</link>
<title> „Azt kommunikáljuk, akik vagyunk”- Gabriel Stawowy atya jóéjszakátja</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Az Egyetemes Tanács október 26-án kezdődött ülése keretében 2026. november 10-én este Gabriel Stawowy atya, a Szalézi Kongregáció egyetemes ekonómusa mondta a „jóéjszakátot” a Szent Szív közösségnek a szalézi rendfőnökségen. Megosztotta benyomásait pakisztáni látogatásáról – amelyet Jorge Crisafulli atyával, a missziós főtanácsossal közösen tett –, és útmutatást adott a rendfőnökségen tartózkodó rendtársainak.</description>
<article>Kereszténynek lenni Pakisztánban
Pakisztán lakossága körülbelül 255 millió. A keresztények kis kisebbséget alkotnak, a lakosság mintegy 1,4%-át teszik ki, a katolikusok pedig kevesebb mint 1%-ot. Emiatt a szalézi jelenlét – különösen az oktatás révén – különleges jelentőséggel bír. A küldöttség két várost látogatott meg: Lahort és Quettát. Az előbbi lakossága körülbelül 15 millió, az utóbbié pedig körülbelül 1,5 millió. Mindkét városban a szaléziak iskolákat működtetnek az általános iskolától a középiskolai szintig, emellett szakképzést is nyújtanak. Lahorban van egy bentlakásos iskola, amely körülbelül 150 fiút fogad; Quettában pedig egy kis bentlakásos iskola, amely körülbelül harminc lányt fogad. Ezek csodálatos kezdeményezések, amelyek megfelelnek a lakosság valós igényeinek.
A fő kihívást a pénzügyi fenntarthatóság jelenti. A családok nagyon szegények: az iskolai tandíj körülbelül havi 4 dollártól kezdődik, a bentlakásos ellátás díja pedig havi 10 dollár – ez az összeg nem elegendő ahhoz, hogy fedezze egy hónapra való kenyér költségét.
Akash Bashir családja
A küldöttség találkozott Akash Bashir, egy fiatal szalézi voltnövendék családjával, aki 2015-ben egy templom elleni támadásban vesztette életét. Húszas éveiben önkéntes biztonsági őrként jelentkezett a bejáratnál. Amikor egy öngyilkos merénylő megpróbált bejutni, megállította, és a beszámoló szerint azt mondta, hogy a halála árán sem engedi át. A robbanás megölte, de áldozata sok életet mentett meg. A szülőknek, akik biztosan sokat szenvedtek, az atya azt válaszolta, hogy az ő szenvedésük semmiség ahhoz képest, amit Jézus a kereszten elszenvedett. Egy tanúságtétel, jegyezte meg Don Stawowy, amely nem a bosszúról vagy a kétségbeesésről szól, hanem Krisztus keresztjéről.
Életmód a szalézi rendfőnökségen
Kettős érzésekkel tért vissza a látogatásról: nagy csodálattal a rendtársak iránt, és erősebb meggyőződéssel arról, hogy segíteni kell a jelenléteket abban, hogy fokozatosan fenntarthatóvá váljanak. A legszegényebb országokban a missziók nehézségeivel szembesülve megkérdezte, milyen legyen az életmódunk. Mi, szaléziak, arra vagyunk hivatottak, hogy egyszerűen és szerényen éljünk. Jó kritérium, javasolta, hogy gondoljunk egy középosztálybeli családra, középosztálybeli jövedelemmel. Azt mondta, hogy „mi, a szaléziak rendi központjában, elsősorban arra vagyunk hivatottak, hogy jó példát mutassunk”, és Federico Lombardi atya szavaival zárta, amelyeket múlt szombaton mondott a Rómában tanuló rendtársakkal tartott találkozón: „Azt kommunikáljuk, hogy kik vagyunk”.
ANS-Róma/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-18 20:40:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=malta___lezarult_az_eurobosco_2026_</link>
<title>Málta – Lezárult az EuroBosco 2026 </title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Ötnapos közös gondolkodás, párbeszéd és tanulás zárult Máltán azzal a kötelezettségvállalással, hogy Don Bosco szellemiségét konkrét tettekre váltsák az európai fiatalok számára. A november 4. és 8. között megrendezett EuroBosco 2026 a „ Gondoskodás, Kapcsolatteremtés, Alkotás – A szalézi út a fiatalok jólétéhez ” témát járta körül, összehozva a fiatalokat, a voltnövendékeket, Don Bosco barátait és az animátorokat, hogy megvitassák, hogyan tudnak a szalézi közösségek reagálni a fiatalok által ma tapasztalt valóságra. A találkozónak két magyar résztvevője is volt, akik Don Bosco magyarországi voltnövendékeit képviselték Máltán.</description>
<article>A találkozó csúcspontja az EuroBosco ifjúsági jólétről szóló manifesztuma volt, amely 16 nemzeti csoport által kidolgozott 21 vállalást foglalt össze. Az üzenet világos: a fiatalok meghallgatásának konkrét cselekvésekhez kell vezetnie, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy támogatást érezzenek, megtapasztalják a hovatartozás érzését, és megtalálják a kiteljesedés lehetőségeit.
Öt nap a törődésről, a kapcsolatépítésről és az alkotásról
A rendezvény során a résztvevők a fiatalok jólétét az egész embert érintő kérdésként vizsgálták. A gondoskodás a fiatalok szükségleteinek felismerését és együttérzéssel való kísérését jelentette. A kapcsolódás a kapcsolatok megerősítését, az elszigeteltség leküzdését és az összetartozás közösségeinek építését jelentette, az alkotás pedig a szalézi szellemben gyökerező gyakorlati válaszok kidolgozását célzó együttműködést.
A manifesztum megírásának folyamata a bizonyítékokat a tapasztalatokhoz kötötte, a résztvevők megvizsgálták a fiatalokat érintő kihívásokat, megosztották országuk nézőpontjait, és mérlegelték a lehetséges válaszokat.
A nemzeti csoportok ezután a kiválasztott ötleteket SMART- vállalásokká alakították a következő évre. Ez a tényektől a párbeszéd, majd a cselekvés felé való elmozdulás gyakorlati célt adott a találkozónak: a résztvevők fejlesztésre váró javaslatokkal és teljesítendő kötelezettségvállalásokkal tértek haza.
Egy kiáltvány, amely túlmutat a találkozón
A manifesztum 12 témát tárgyal, beleértve a társadalmi befogadást, a lehetőségekhez való hozzáférést, a hajléktalanságot, a magányt, az oktatást, a migrációt és a hovatartozást, a diszkriminációt, a függőségeket, a szegénységet, a mesterséges intelligenciát és a közösségi hálózatokat, a spiritualitást és a mentális egészséget.
A vállalások tükrözik a részt vevő közösségek sokszínű valóságát. Az ír csoportok például közös teret javasoltak diákoknak, foglalkoztatási támogatást a hajléktalanoknak, 100 gondozócsomagot és függőséggel kapcsolatos konferenciákat. Egy észak-belgiumi és hollandiai csoport 20 ifjúsági csoport támogatására vállalt kötelezettséget.
A szlovák csoportok a maguk részéről számos javaslatot terjesztettek elő, beleértve a fiatal ukránok nyelvi klubjait, a roma közösséggel való szorosabb kapcsolatokat, a kortárs vezetést, a rászoruló családok támogatását, valamint a mesterséges intelligencia használatának kutatását.
További javaslatok között szerepelnek a magyar résztvevők igényeihez igazított események, egy új koragyermekkori központ Portugáliában, egy állandó oratóriumi tér a horvát és szerb csoporton keresztül, a Boscolink foglalkoztatási hálózat Spanyolországban, valamint szakképzés Olaszországban.
Málta vállalásai a mentorálás kiterjesztésére több fiatalra, egy ifjúsági kollégium létrehozására St. Julians-ban, valamint egy bentlakásos mentálhigiénés kezdeményezésre összpontosulnak.
Minden egyes vállalást egy éven belül teljesíteni kell. Együttesen kifejezik a közös felelősséget, hogy a fiatalok mellett haladjunk, és megteremtsük azokat a feltételeket, amelyek között boldogulhatnak.
A manifesztum szimbolikus összefoglalását átadták Joan Lluís Playà atyának, a rendfőnöknek a Szalézi Családért felelős megbízottjának. A teljes manifesztumot ezután Fabio Attard atyának, a rendfőnöknek adják át.
 A rendfőnök: A hálának küldetéssé kell válnia
A záróünnepségen tartott videóüzenetében a rendfőnök a találkozó témáját Don Bosco oktatási küldetésének középpontjába helyezte. Elmagyarázta, hogy a fiatalok jóléte magában foglalja a méltóságot, a tehetséget, a hitet, a kapcsolatokat és a társadalmi részvételt.
Valdoccóra, mint otthonra, iskolára, játszótérre és plébániára emlékezve kiemelte az ésszerűségre, a vallásra és a szeretetreméltóságra épülő megelőző módszer mai napig fennálló jelentőségét. Don Bosco voltnövendékeihez és barátaihoz szólva Attard atya hangsúlyozta, hogy a szalézi neveltetésük iránti szeretetnek és hálának aktív elkötelezettséggé kell válnia Don Bosco küldetésének folytatása iránt, különösen a leginkább rászoruló fiatalok körében.
Szorgalmazta a közös felelősségvállalást, a szinódális vezetési stílust és a nyitottságot a megújulásra. Hangsúlyozta, hogy a fiataloknak aktív partnereknek és vezetőknek kell lenniük a misszióban, olyan terekkel, ahol meghallgatják őket és bátorítják felelősségvállalásra.
A manifesztumot üdvözölve azt mondta: „Várom, hogy megkapjam és megvitathassam a fiatalok jólétéről szóló manifesztumot, és arra biztatom Önöket, hogy a benne foglalt javaslatokat konkrét tettekre váltsák.”
 A világ-szintű elnök: Segítsünk másoknak felfedezni a hajnalukat
Záróbeszédében Bryan Magro, a Voltnüövendékek Világszövetségének elnöke személyes gondolatait osztotta meg a reményről.
Elmesélte, hogyan ült egyedül egy erkélyen pirkadat előtt, bizonytalanul abban, mit mondjon, mielőtt fokozatosan megpillantotta volna a tengert, a sziklákat, a füvet és a hajnalhasadáskor előbukkanó fákat. Ez metaforává vált az emberek által megélt nehéz időkre és a teremtésben, a hitben és a róluk gondoskodók jelenlétében talált reményre.
Ezt a gondolatot a fiatalok jólétéhez kötve emlékeztette a résztvevőket, hogy az embereknek néha szükségük van valakire, aki mellettük ül, amíg a napfelkeltére várnak.
Arra kérte az EuroBosco közösség tagjait, hogy vigyázzanak egymásra, maradjanak kapcsolatban, és teremtsenek egy jobb világot, ugyanazzal az őszinte szeretettel fordulva a fiatalok felé, mint ahogyan Don Bosco a valdoccói gyermekeket szerette.
Megköszönve a résztvevőknek és a máltai szervezőcsapatnak a segítséget, mindenkit arra kért, hogy vigye vissza ezt az élményt az országába, közösségébe és otthonába: „Vigyük el a fényt, amit itt találtunk, és segítsünk másoknak is felfedezni a saját hajnalukat.”
Az EuroBosco 2026 egy közös feladattal zárult a következő évre: láthatóvá tenni a gondoskodást, a kapcsolatot és a kreativitást a helyi cselekvésben, és a fiatalok jólétét az élő szalézi misszió középpontjába helyezni.
 
ANS-Málta/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-09 14:28:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=don_bosco_kek_szemuvege</link>
<title>Don Bosco kék szemüvege</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Don Bosco kék szemüvege egy valóságos és jellegzetes tárgy volt a szent életében, amelyre a szalézi történeti források és az Életrajzi Emlékiratok is hivatkozik. </description>
<article>A szemüveg hátteréről és szerepéről a következőket érdemes tudni:
Orvosi szükséglet
Bosco Szent János nem divatból vagy hóbortból hordta ezt a kiegészítőt. Szembetegséggel küzdött, és az orvosi előírások miatt kényszerült sötétített, kék lencséjű szemüveget viselni, hogy óvja a látását. Nincs feljegyzés arról, hogy Don Bosco betartotta volna az előírást, de az Életrajzi Emlékiratokban is fel van jegyezve, hogy „kék szemüveget”- sötét szemüveget kellett viselnie. Így Don Bosco, legalábbis egy bizonyos ideig, még… napszemüveget is viselt!
A nevelés eszköze
 A visszaemlékezések szerint Don Bosco ezt a különleges szemüveget is beépítette a fiatalokkal való közvetlen, atyai és játékos kommunikációjába. A Borgo San Martino egykori diákja, Carlo Rampini a „La Voce del Collegio” („La Voce del Collegio” XIII. évfolyam, 4. szám) című művében felidézi Don Bosco látogatását, amely kitörölhetetlenül megmaradt az emlékezetében, és ezt mondja:  „Amikor Don Bosco kilépett az udvarra a fiúk közé, feltette a kék szemüvegét, és a lencsék mögül fürkészve a gyerekek tekintetét, tréfásan így szólt hozzájuk: »Ebben a pillanatban a kék szemüvegemmel nemcsak titeket látlak, hanem a gondolataitokat is...« - ezzel is bátorítva és jobb belátásra bírva őket.
A híres tekintet
Bár a szemüveg eltakarta a szemeit, a kortársak feljegyzései szerint Don Bosco legmeghatározóbb vonása éppen a tekintete volt. Képes volt egyszerre sugározni a végtelen szelídséget, miközben úgy tűnt, mintha a lencsék mögül egyenesen a beszélgetőpartnere szívének a legmélyére látna.
Don Bosco kék szemüvege (amelyet az orvosok 1864 áprilisában írtak elő neki) olyan gyógyászati eszköz volt, amelyhez a szentnek a szemének erős fáradtsága és az erős fény miatt érzett szemfájdalom miatt kellett folyamodnia. Tartós látásproblémája volt, és nem bírta a fényt. Főként a szobájában viselte a szemüveget, miközben szüntelenül írt.
A szimbolikus jelentés 
A szalézi hagyományban a kék lencsés szemüveg a „mirada cercana” (közeli pillantás) szimbólumává vált: ez a szeretetteljes és figyelmes tekintet képes volt áthatolni a fiatalok lelkén, megérteni jellemüket és nehézségeiket, anélkül, hogy a fizikai szenvedés előtt megállna.
Megvan még ez a szemüveg?
1972-ig a relikviák és a történelmi dokumentumok teljes gyűjteményét Valdoccóban őrizték. Ezt követően, a Főigazgatóság és a rendfőnökség Rómába költözésével, az archív anyagok és a személyes tárgyak jelentős részét (amelyek között hivatalosan szerepel a szent szemüvege is) átszállították és katalogizálták a római központban.
Összegzés
1864 áprilisát írjuk. Don Bosco szemei nagyon fáradtak voltak. Az orvosok „kéklencsés szemüveget” írtak fel neki, ami akkoriban egy gyógymód volt a szemirritáció enyhítésére és a vakító fény csökkentésére. Csak a szobájában viselte. Ez a nehézség nem akadályozta meg abban, hogy folytassa az írást (MB VII, 548).
 
 
salesianos.info/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-09 11:27:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=ecuador___raoul_d_haene_az_amazonas_esoerdejenek_napja</link>
<title>Ecuador - Raoul D Haene: az Amazonas esőerdejének napja</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Raoul D Haene – akit sokan csal Raúlként ismertek – nem egyértelmű tervvel érkezett az ecuadori Amazóniába. Missziós álommal, szerény képzettséggel és azzal a vággyal érkezett, hogy életét a jó ügynek szentelje. 1928-ban született Belgiumban, munkáscsaládban. Megtanulta a szerelő szakmát, ápolói képzésen vett részt, és sok erőfeszítés után a szalézi útra lépett. 1955-ben elhagyta hazáját, és Ecuadorba indult. Úgy hitte, azért jött, hogy tanítson; az évek múlásával azonban rájött, hogy azért is jött, hogy tanuljon.</description>
<article>Első kinevezése Méndez apostoli vikariátusába szólt. Méndezben, Kuchantsában és Bomboizában kezdte megismerni a shuar nép életét, nyelvét, szokásait és világfelfogását. Később, immár papként, Yaupiban, Taishában, Santiagóban és huszonkét évig Miazalban szolgált. Küldetése nem korlátozódott egy íróasztalra. Órákon, néha napokon át gyalogolt, hogy meglátogassa a közösségeket és a családokat. Elvitte nekik az evangéliumot, de gyógyszereket, eszközöket, technikai tudást és mély vágyat is arra, hogy megoszthassa az életüket.
Egy incidens különösen jól mutatja ennek a misszionáriusnak a prófétai szellemét. 1964-ben néhány katona megölt egy shuar sámánt, és megpróbálták magukra az őslakosokra kenni a felelősséget. Raoul nem hallgatott. Szembeszállt a felelős személlyel, elítélte a hazugságot, és a felsőbb hatóságokhoz fordult. Amikor figyelmeztették, hogy bosszút állhatnak rajta, és megölhetik, így válaszolt: „Meg kellett tennem, Uram. Azok nevében kell beszélnünk, akik ezt már nem tehetik meg.” Azóta a shuarok olyan valakiként ismerik el, aki nemcsak hogy közöttük élt, hanem hajlandó volt életét kockáztatni a méltóságukért.
Evangelizációs módszere a közelségből fakadt. Amikor megkérdezték tőle, hogyan lehet egyszerre farmer, autószerelő, rádiós, ápoló, tanár és ügyvéd, így válaszolt: „Pontosan azért gyakorlom ezeket a hivatásokat, mert misszionárius vagyok.” Számára Krisztus hirdetése azt jelentette, hogy megosztja az emberek otthonát, élelmét, örömét és szenvedését. A hit nem az élettől elkülönülő fogalom volt, hanem egy olyan jelenlét, amely nevel, gondoskodik, szervez és elkísér.
Raoul nem akarta, hogy a shuar nép örökre a missziótól függjön. Elkötelezte magát a hitoktatók képzése és az őslakosok bevonása mellett saját népük evangelizációjába. Emellett támogatta azokat a kezdeményezéseket is, amelyek lehetővé tették számukra, hogy felelősséget vállaljanak az oktatás, az egészségügy, a földgazdálkodás és a társadalmi szervezés területén. Felismerte, hogy az evangélium hirdetése az emberek méltóságának és jogainak védelme nélkül értelmetlen vállalkozássá teheti a missziót.
De a legnagyobb változás őbenne ment végbe. Kész válaszokkal érkezett; az, hogy velük együtt élt, megtanította arra, hogy elengedje azokat. Egyik utolsó gondolatában elismerte, hogy a shuarok bölcsességükkel segítenek neki megérteni, mit jelent számukra Krisztus. Nem tartotta magát az evangélium tulajdonosának, hanem tanítványnak. Felfedezte, hogy az Ige virágozhat a shuarok kultúrájában, és hogy a hiteles evangelizáció nem törli el egy nép identitását, hanem kapcsolódik hozzá, tiszteletben tartja azt, és hagyja, hogy gazdagodjon általa.
Ápolói képzése az irgalmasság kézzelfogható kifejeződésévé vált. Raoul gazdag gyógyszerkészletet hordott magánál, betegségeket és vészhelyzeteket kezelt, és tanult a shuarok gyógynövényismeretéből. Az emberek gyógyítóként kezdték el elismerni őt, nem azért, mert hírnevet akart szerezni, hanem azért, mert ott volt, amikor a szenvedés bekopogott az ajtajukon. Raoul számára Krisztus üdvössége elérte az egész embert, és gyakran éppen a sebesült életek gondozásával kezdődött.
Nem volt sem tökéletes ember, sem olyan, akit nem gyötörtek belső küzdelmek. Nehezen tudott elfogadni bizonyos nézeteltéréseket a közösségen belül, és gyakran a Miazal magányát részesítette előnyben. Pontosan ezért van az, hogy tanúságtétele olyan mélyen megérint minket: nem egy törékenységtől mentes hős volt, hanem egy földhözragadt, kitartó és szenvedélyes szalézi, aki a puszta létezésével is naponta választ adott.
Utolsó éveiben Parkinson-kórban, megsüketült és hosszas kezelésen esett át. 2007. június 30-án hunyt el, miután több mint fél évszázadot szentelt a shuar népnek. Szigorú, vándorló és megközelíthető lelkészként emlékeznek rá; olyan emberként, aki sebeket gyógyított, közösségeket épített és maga is tanult, miközben hirdette az evangéliumot.
Ma, egy olyan misszióban, ahol fennáll a veszélye annak, hogy túl sokat beszélünk és túl keveset hallgatunk, Raoul D Haene élete kihívást jelent számunkra. Az evangelizáció nem azt jelenti, hogy minden válasszal a kezünkben érkezünk, hanem azt, hogy az emberek mellett járunk, felismerjük Isten jelenlétét a történelmükben, és megvédjük a méltóságteljes élethez való jogukat. Hajlandóak vagyunk-e kilépni a bizonyosságainkból, igazán odafigyelni és tanítványaivá válni azoknak, akiket szolgálni szeretnénk?
 
Carlos Zanutto szalézi atya, SDB
 
 ANS-Quito/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-07 18:57:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=don_bosco_es_a_szentek_ereklyeinek_tisztelete</link>
<title>Don Bosco és a szentek ereklyéinek tisztelete</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>XIV. Leó pápa pápaságának kezdetén különös érdeklődést keltett új mellkeresztjének híre, amelyen Nagy Szent Leó, Szent Ágoston, Villanovai Szent Tamás és Boldog Anselmo Polanco Fontecha ereklyéi is nyugszanak. Ez beszédes jele volt a Szentatya mély tiszteletének a szentek iránt és közbenjárásukba vetett bizalmának, amit tovább erősített a kegyhelyek gyakori látogatása és az ereklyéik előtti imádkozás.</description>
<article>Ebben az összefüggésben természetesen felmerül a kérdés: milyen értéket képviseltek az ereklyék Don Bosco számára?
Egy megérinthető hit
Egy olyan korban, mint a miénk, amely hozzászokott ahhoz, hogy a dolgokat közvetlen hasznosságuk alapján mérjük, az ereklyék tisztelete távoli, szinte felfoghatatlan gyakorlatnak tűnhet: a múlt maradványának, amelyen a modern keresztények már túltették magukat. Mit mondhat ma egy csonttöredék, egy ruhafoszlány, egy valaha egy szenthez tartozó tárgy?
Az Egyház azonban a legkorábbi századok óta nem amulettként vagy szerencsehozó talizmánként őrzi az ereklyéket, hanem a szentek közösségének konkrét jeleiként: azoknak az embereknek az élő emlékeként, akikben Isten kegyelme testet öltött, történelemmé, áldozattá és kitartássá vált. Ez a test feltámadásába vetett hit megvallása: annak a teste, aki Isten kegyelmében élt, és dicsőségre van rendelve, tiszteletet és védelmet érdemel, mert a Szentlélek temploma és a szeretet eszköze volt.
Bosco Szent János ezt a meggyőződést a rá jellemző gyakorlatiassággal élte meg. Számára az ereklyék nem múzeumi tárgyak voltak, hanem élő jelenlét: annak a kézzelfogható jele, hogy a szentség lehetséges, hogy az Egyház évszázadokon át egyetlen család, és hogy a szentek a mennyből továbbra is közbenjárnak és elkísérik a földön még úton lévő keresztényeket.
Írásaiban szívesen hangsúlyozza e gyakorlat bibliai alapjait. Felidézi Illés köpenyét, amelyet Elizeus felvett, Elizeus csontjait, amelyekhez hozzáérintve egy halott ember visszatért az életbe, Jézus palástjának szegélyét, amelyhez a beteg asszony hozzáért, Szent Pál zsebkendőit, amelyeket a betegeknek vittek, Péter árnyékát, amelyet a betegek kerestek. Az érvelés egyszerű és népszerű: ha Isten úgy döntött, hogy szolgáihoz kapcsolódó tárgyakat használ fel irgalmasságának kinyilvánítására, a keresztények hittel tisztelhetik ezeket a jeleket anélkül, hogy bármilyen független hatalmat vagy önálló erőt tulajdonítanának nekik. A kegyelem Istentől származik; a szentek közbenjárnak; az ereklye emlékeztet, felidéz, bátorít.
A mártírok írója
Ezen tiszteletnyilvánítás első fejezete az író fáradhatatlan tevékenysége, amellyel a vértanúk emlékét népszerűsítette. Az 1853-ban alapított népszerű „Katolikus olvasmányok” sorozatban Don Bosco számos életrajzot publikált a korai századok hitvallóiról: Szent Pankrácius vértanú életét , I. Lucius és I. István vértanú pápák életét, Szent Dénes pápaságáról szóló beszámolót, valamint a „ Vértanúk családja ” című füzetet. Egyháztörténete szenvedélyes oldalakat szentel azoknak a helyeknek is, ahol a mártírok testét eltemették és tisztelték a korai keresztények.
Érdeklődése nem pusztán irodalmi jellegű volt. Számára a katakombák történelmi bizonyítékot jelentettek arra, hogy korának katolikus egyháza ugyanaz volt, mint a mártírok egyháza: erőteljes apologetikai érv a keserű katolikusellenes viták éveiben, de egyben mély személyes odaadás forrása is.
A római zarándok
A keresztény Róma éppen ezen emlékek sűrűsége miatt nyűgözte le. Első római útján, 1858-ban, bazilikákat, szentélyeket és templomokat látogatott meg, amelyek ereklyéikről és a mártírok emlékéről voltak híresek. A Pantheonban szemlélte azt a pogány templomot, amelyet Máriának és az összes mártírnak szentelt templommá alakítottak át, és amelyet a katakombákból átszállított ereklyék gazdagítottak. A Santa Maria Maggiore-ban tisztelettel adózott a Szent Jászol ereklye és Máté apostol emléke előtt. A Santa Pudenziana templomban misét celebrált egy olyan helyen, amely Szent Péter és Róma első keresztényeinek emlékéhez kapcsolódik. A San Clemente-ben megállt a vértanú pápa és Antiochiai Szent Ignác ereklyéi előtt. Leszállt Szent Sebestyén katakombáiba az Via Appia mentén, valamint Szent Kallixtusz katakombáiba, amelyeket éppen azokban az években tártak fel, és amelyeket a Gondviselés később a fiaira bízott. A következő napokban tovább folytatta az olyan templomok látogatását, amelyek "vagy a Boldogságos Szűz Mária iránti odaadásról, vagy a szentek ereklyéiről, vagy a hit diadalainak emlékeiről nevezetesek".
Az Örök Városban, ahol évszázadokon át a vértanúk földi maradványait, és a hagyomány szerint Péter és Pál apostolok ereklyéit őrizték, a piemonti pap első kézből tapasztalta meg a hit folytonosságát, amelyről később tanítványainak és kiadványai olvasóinak is beszámolt.
A torinói vértanúk és a Segítő Szűz Mária szentély
Don Bosco kapcsolata az ereklyékkel a valdoccói Segítő Szűz Mária-szentély történetében éri el csúcspontját. Saját beszámolója szerint a Madonna álmában pontosan azt a helyet mutatta meg neki, ahol a római időkben Szent Avventor, Solutore és Ottavio, a thébai légió katonái és Torinó első mártírjai haltak meg: pontosan ezen a helyen épült fel a nagy templom. Nem véletlen, hogy Don Bosco a három mártír szobrát a homlokzat timpanonjára helyezte, belül pedig kápolnát építtetett a tiszteletükre.
A legünnepélyesebb pillanat a templom felszentelése volt 1868. június 9-én. Előző este az ősi szertartás szerint a torinói érsek, Alessandro Riccardi di Netro, a kis Szalézi Szent Ferenc templomban a hívek tiszteletére kihelyezte a szintén a thébai légióhoz tartozó szent vértanúk, Mauricius és Secundus ereklyéit. Annak ellenére, hogy aznap éjjel heves vihar sújtotta Torinót, az ereklyék előtti imavirrasztás hajnalig folytatódott, amikor is azokat – ahogyan azt a liturgia minden felszentelt oltár esetében előírja – ünnepélyesen átszállították és az új templom oltárába zárták. Az Életrajzi Emlékiratok részletesen leírja ezeket az órákat: Don Bosco azt akarta, hogy fiataljai részt vegyenek a virrasztáson, hogy megértsék, hogy az új templom szó szerint a vértanúk sírjai fölé épül, az egyház ősi szokásának megfelelően, amely szerint az Eucharisztiát Krisztus tanúinak csontjai felett ünneplik.
Az ereklyék, mint oktatási eszköz
Gyakorló nevelőként Don Bosco tudta, hogy a gyerekeknek látniuk kell, meg kell érinteniük és emlékezniük kell. A hit növekedéséhez szükség van az Igére, a szentségekre és a katekézisre, de olyan jelekre is, amelyek a képzelethez, az emlékezethez és az érzelmekhez szólnak. Ezért pedagógiájában helyet kaptak a szentképek, szentek ünnepei, zarándoklatok, példaértékű életek elmesélése és az ereklyék tisztelete: nem azért, nem a kíváncsiság kielégítése érdekében, hanem az utánzás iránti vágy felkeltése céljából.
Valdocco első oktatási intézményeiben minden kollégiumnak megvolt a maga névadó szentje. A fiatalok szentségekkel, énekléssel, imákkal és képek díszítésével ünnepelték az ünnepnapjukat; néha kaptak egy ereklyét is, amit megcsókolhattak. Az Életrajzi Emlékiratok megjegyzi, hogy ez, más jámborsági formákkal kombinálva, tovább táplálta az áhítat hevét.
A megelőző módszerben a vallás a három pillér egyike, az értelem és a szeretetreméltóság mellett, és a szenteket konkrét és elérhető modellként mutatják be a fiataloknak. A mártírok életének elmesélése, ereklyéik bemutatása és a fiúk ösztönzése, hogy előttük imádkozzanak, láthatóvá tette a szentséget, kiszabadítva azt az elvontságból, és magával ragadó ideállá alakítva. Nem meglepő, hogy az ő iskolájában virágzott fel Savio Domonkos, a tizenöt éves, 1954-ben szentté avatott fiú, akinek ereklyéit ma is tanítója ereklyéivel együtt tisztelik. Don Bosco gondosan őrizte az ajándékba kapott ereklyéket, elhelyeztette azokat az általa épített templomok oltáraiban – a torinói Szent János Evangélista templomtól a római Szent Szív templomig –, és lelki gyermekeit a szentek iránti józan, megalapozott és bizalommal teli tiszteletre ösztönözte.
Az utolsó kép: a Szent Szív templom Rómában
Élete végén egy különösen jelentős eseményre kerül sor a hatalmas áldozatok árán épült római Szent Szív templomban. Amíg Don Bosco a Vatikánban tartózkodott, megérkeztek a főoltárba szánt ereklyék: a Kisjézus jászolából származó töredék, valamint Péter, Pál és Jakab apostolok, Szent Lőrinc vértanú és Szalézi Szent Ferenc, a Szalézi Család védőszentjének ereklyéi. Ezeket egy aranyurnába helyezték, és a mártírok himnuszának éneklése közben a régi kápolnában kiállították őket.
Megindító kép: az idős Don Bosco, akit mostanra már teljesen kimerített a munkája, látja, ahogy római munkásságát Krisztus, az apostolok, a vértanúk és a lelkipásztori szelídség szentjének emlékében gyökerezik meg, akiről a szaléziak a nevüket kapták.
A tisztelőtől a tiszteltig
Don Bosco történetében egy ragyogó paradoxon rejlik: az az ember, aki egész életében szentek ereklyéit tisztelte, maga is a kereszténység egyik legtiszteltebb ereklyéjévé vált. Amikor XI. Piusz pápa 1929. június 2-án boldoggá avatta, a „Mirabilis Deus” apostoli breve kifejezetten engedélyezte, hogy testét és ereklyéit a hívek nyilvános tiszteletére kiállítsák. Azóta a szent földi maradványai a Segítő Szűz Mária bazilikában a neki szentelt oltár urnájában nyugszanak, míg egy jelentős ereklyét – agyának egy részét – a szülőháza közelében, a Colle Don Bosco-i bazilikában őrzik. Születésének kétszázadik évfordulójára (2015) készülve egy, jobb karjának jelentős ereklyéjét tartalmazó urna zarándoklatot tett az összes kontinensen, ahol mindenütt fiatalok és hívők tömege fogadta, jelezve, hogy Don Bosco gondolkodásmódja – a közeli, látható, megérinthető szentség – továbbra is szól a mai világhoz.
Valdocco, egy ritka kincs
Bosco Szent János, Mazzarello Szent Mária Domenica és Savio Szent Domonkos földi maradványait ma a torinói Segítő Szűz Mária bazilikában őrzik. A bazilika alatt található az Ereklyekápolna, ahol Boldog Michael Rua, Don Bosco első utódja, és Boldog Philip Rinaldi, harmadik utódja nyugszik, valamint az összes rendfőnök földi maradványai. A kápolna több mint háromezer szent és vértanú ereklyéjét őrzi.
A templom igazi kincse a Szent Kereszt fájából származó ereklye, amelyet egy alabástrom talapzaton álló ereklyetartóban őriznek. Egy másik művészi kivitelű ereklyetartóban őrzik Urunk Jézus Krisztus legdrágább oldalából származó vérének egy töredékét, amelyet Michele Bert kommendátor erőfeszítéseinek köszönhetően szerzett meg Mantova akkori püspökétől, Msgr. Giuseppe Sarto-tól, a későbbi Szent X. Piusz pápától. Egy piros selyemszállal átkötött és lepecsételt üvegcsőbe zárták, és egy különleges címkére Msgr. Sarto személyesen írta fel az ereklye eredetét és hitelességét, amelyet 1886. október 2-án vettek ki a mantovai székesegyházban tisztelt ereklyéből. Ilyen sűrűségű relikviagyűjteményt máshol a világon nagyon ritkán találni, mint éppen Don Bosco bazilikájában.
Egy áhítat, ami folytatódik
Az ereklyék tisztelete, amely Don Boscónak oly kedves volt, nem a múlté: a jelenlegi pápa is él ezzel és tanúskodik róla. A 2025. május 8-án megválasztott XIV. Leó pápa még a szentek ereklyéit is viseli a mellkasán. A Circolo San Pietro által a megválasztásának napján neki ajándékozott ezüst mellkeresztbe négy nagy püspök csontdarabjait helyezték el: Nagy Szent Leóét, névrokon elődjét Péter székében; Hippói Szent Ágostonét, a szerzetescsalád atyjáét, ahonnan pápa származik; Villanovai Szent Tamásét, aki ágostonrendi püspök és Valencia érseke volt; és Boldog Anselmo Polanco ágostonrendi püspökét, aki Teruel püspöke volt és vértanú.
A kezdeményezés az Apostoli Kegyhely őrzője, Bruno Silvestrini ágostonrendi atyától származik, aki értelmezte a pápa azon vágyát, hogy Nagy Szent Leó oltalmába helyezze magát, és Antonino Cottone ereklyetartó-készítőhöz fordult. A hagyományos középkori „paperole” technikákat alkalmazva – aranyozott papírból készült apró filigránok moaré szövetre rögzítve –a kézműves megalkotta a kis ereklyetartó keresztet, miután már előkészítette a kereszthez tartozó ereklyéket is, amelyeket a leendő pápa 2023-ban kapott meg, és amelyek többek között Szent Ágoston és Szent Mónika maradványait tartalmazzák.
XIV. Leó gesztusa korunk nyelvén pontosan azt fejezi ki, amit Don Bosco tanított fiainak Valdoccóban: a szentek nem távoli alakok, hanem útitársak; ereklyéik nem mozdulatlan maradványok, hanem egy továbbra is működő kegyelem élő emlékei.
Mit tisztelünk?
Egy ereklye nem csupán egy szent testének egy darabja vagy egy tárgy, amelyhez hozzáért, és értéke nem abban rejlik, hogy egy híres személyhez tartozott, akinek erényeire emlékeztet minket. Olyan anyag, amelyben Isten szentsége jelenvalóvá vált a szent életében és halála után is, az örök élet tanúságaként. Azok a csodák, amelyeket Isten a relikviákon keresztül véghezvinni választott, azt mondják el nekünk, hogy a szent teste teljes mértékben a Szentlélek templomává vált, és hogy Isten ott kíván maradni még földi létezésük után is. Amit tehát tisztelünk, az nem egy darab anyag, hanem maga Isten, aki megszentelte ezt az anyagot.
Ez nem lephet meg minket. A keresztény hagyományban még a hétköznapi, nem szent elhunytak testének tisztelete is független az illető életének értékétől. Ez a tisztelet Istenre, minden emberi lény Teremtőjére épül. Nem véletlen, hogy a halottak eltemetése az irgalmasság hét testi cselekedetének egyike.
Az ereklyék tisztelete továbbra is tanúbizonyság Isten cselekedeteiről az emberiség történelmében; ez a tisztelet pedig hitre szorul ahhoz, hogy az Egyház megszakítás nélküli hagyománya folytatódhasson. Mert ahol nincs igazi hit, tt Isten cselekedeteinek elismerése sem létezik.
 
donbosco.press/Szaléziak.HU
 
 </article>
</item>
<item>
<date>2026-11-06 19:11:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=uj_szel_fuj_europaban__roman_jachimowicz_regionalis_atya_joejszakatja</link>
<title>„Új szél fúj Európában”- Roman Jachimowicz regionális atya jóéjszakátja</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Az Egyetemes Tanács október 26-án kezdődött ülése keretében 2026. november 5-én este Roman Jachimowicz atya, a Közép- és Észak-európai régió tanácsosa „jóéjszakát” mondott a Szent Szív közösségnek a szalézi tartományfőnökségen. Rendkívüli belgiumi és hollandiai látogatására, valamint németországi és ausztriai tartózkodására támaszkodva, néhány gondolatot osztott meg az európai kulturális változásokról és azokról a kihívásokról, amelyeket a szaléziak számára jelentenek.</description>
<article>Valami változik Európában
Jachimowicz atya a találkozások és az elmélkedés időszakáról beszélt. A különböző európai városokon végigsöprő – egymástól nagyon eltérő – tüntetések számára az elégedetlenség, a jövőtől való félelem, valamint a biztonság és az iránymutatás iránti igény jelei. Ezért merül fel a kérdés: képesek-e felismerni ezt a változást az európai szaléziak?
Egy pillanat Asselben, Hollandiában máig megmaradt benne: egy nagy csoport fiatal gyűlt össze imádkozni, akik többségének nem volt vallási háttere. Csendre vágytak, egy pillanatnyi megállásra, valami mélyebbre. A tanácsos szerint, miután évekig a szekularizált társadalomról beszéltünk, ma egyre inkább egy posztszekularizált társadalomról kell beszélnünk: a társadalom egy része Isten és transzcendencia nélkül élt, és most ürességet érez.
Az európai paradoxon
A kortárs művészetre utalva, amely gyakran töredékekből áll, és semmilyen kapcsolatban sincs a jósággal, az igazsággal és a szépséggel, egy olyan korszakot írt le, amelyben sok kép, ötlet és szabadság uralkodik, de amely nehezen találja meg az értelmet. Európa soha nem látott lehetőségeket kínál: kényelmes otthonokat, jól felszerelt szupermarketeket, utazást, oktatást, egészségügyet és technológiát. Mégis egyre nő a szorongás, a depresszió és a magány. A fiataloknak több ezer kapcsolatuk van, de kevés mély kapcsolatuk; rengeteg információt kapnak, de nehezen értik a világot.
Egy egyszerű képpel élve „információtúlterhelésről” beszélt: akárcsak a gyorséttermi étel, jóllakat, de nem táplál, és „szellemi elhízáshoz” vezethet, amikor az elme tele van, a szív viszont üres. Az a boldogságmodell, amelyet megalkotunk, megtervezünk vagy megvásárolunk, nem működik teljes mértékben, és újra felmerülnek az alapvető kérdések: ki vagyok én? Hová tartozom? Mi az életem értelme? Hová tartok? Ezekre a kérdésekre még a mesterséges intelligencia sem lesz képes választ adni nekünk.
Az értelmet kereső kiáltás, és a „meghallgatás” szó 
Ami ma történik, az szerinte nem pusztán suttogás, hanem időnként „egy kiáltás az értelemért, a hovatartozásért”, és végső soron egy Istenhez szóló kiáltás. Ez nem a múlt vallási formáihoz való visszatérést jelenti, sem azt, hogy Európa hirtelen kereszténnyé válik, hanem azt, hogy sok fiatal valami igazat és stabilat keres. Franciaországot említette, ahol több tízezer fiatal gyűlt össze, hogy imádkozzon és találkozzon a pápával.
A szaléziak számára a kulcsszó a meghallgatás: nem csupán azt, amit a fiatalok kimondanak, hanem azt is, amit még nem tudnak szavakba önteni. Lehet, hogy a fiatalok olyan helyeken teszik fel kérdéseiket, ahol a szaléziak nincsenek jelen. Dino Buzzati „A tatárok sivataga” és „A Bastiani-erőd” című műveire hivatkozva figyelmeztetett arra a veszélyre, hogy a létesítményeink tele vannak fiatalokkal, de nem halljuk meg a kérdéseiket. A kérdés – mondta – nem csupán az, hogy a művek működnek-e, hanem az, hogy még mindig odafigyelünk-e: felismerhetjük-e azt a fiatalt, aki nem kér azonnal katekizmust, hanem csendet keres, és aki nem azt mondja, hogy „Istent keresem”, hanem azt, hogy „Nem tudom, mi az életem értelme”?
Egy út Istenhez
A kihívás nem az, hogy megálljunk a társadalmi vagy pszichológiai támogatásnál, bármennyire is szükséges az. A szaléziak arra hivatottak, hogy otthont, őszinte kapcsolatokat, oktatást, barátságot és „szintén, vagy éppen elsősorban” Istenhez vezető utat kínáljanak. Jachimowicz atya meggyőződését fejezte ki, hogy új szél fúj Európában, és hogy az a korszak, amelyben a szekularizáció tűnt a végleges válasznak, a végéhez közeledik. „Nem láthatjuk a szelet. Csak azt látjuk, amit mozgat.” Zárásként feltette a kérdést: készen állnak-e az európai szaléziak arra, hogy meglássák ezt az új szelet?
ANS – Róma/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-06 18:29:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=szalezi_adventi_lelki_hetvege_2026_12_15_es_15_18_eveseknek</link>
<title>Szalézi Adventi Lelki Hétvége 2026 12-15 és 15-18 éveseknek</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>A Szalézi Ifjúsági Mozgalom szeretettel hív minden 12-18 év közötti fiatalt december 11-13. között Péliföldszentkeresztre, hogy együtt növekedjünk az adventi készület során. </description>
<article>Ezen a néhány napon félretesszük a rohanást, és teret adunk a csendnek, az imának és a figyelemnek. Lesznek közös imák, szentmisék, szentségimádás, kiscsoportos beszélgetések és lelki programok - de egyaránt helyet kap a teaház, a társasozás, a nevetés is.
Szeretnénk, ha ez a hétvége valódi lelki megérkezés lenne: megerősödés hitben, döntésekben, szolgálatban - közösségben.
Gyere, töltekezz velünk, és hozd a barátaidat is - készülődjünk együtt Jézus születésére!
Az elmélkedéseket vezetik: 12-15 évesek: Emmanuel Ilodigwe SDB 15-18 évesek: Sivadó Balázs SDB
Időpont: 2026. december 11-13. Helyszín: Péliföldszentkereszt
Érkezés legkorábban 18:30-tól, egyéni vacsora, majd közös kezdés 20:00-kor.
 JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2026. december 6., vasárnap éjfél
Regisztráció és további információk: 12-15 évesek: https://forms.gle/dfyHFnMuchJC7YmdA 15-18 évesek: https://forms.gle/ZDFnBfHvLBe6F5pZ9 
szalim.hu/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-04 19:27:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=kommunikacio_a_kommunioert___fidel_orendain_atya_joejszakatja</link>
<title>„Kommunikáció a kommunióért" ”- Fidel Orendain atya jóéjszakátja</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Az Egyetemes Tanács október 26-án kezdődött ülése keretében 2026. november 3-án este Fidel Orendain atya, a tömegtájékoztatásért felelős egyetemes tanácsos mondta „jóéjszakátot” a Szent Szív közösségének a szalézi tartományfőnökségen. A rend nyolc régiójában tett látogatásaira támaszkodva a visszatérésre szólított fel a kommunikáció alapjaihoz: a rendtársak közötti kommunióhoz.</description>
<article>Az alapok és a régiókba tett látogatások
Orendain atya emlékeztetett arra, hogy minden kommunikációhoz szükség van egy feladóra, egy címzettre, egy üzenetre, egy médiumra és „zajra”. A technológia sokat változott – a levelektől és az újságoktól kezdve a WhatsAppon, az Instagramon és a mesterséges intelligencián át –, de az alapok ugyanazok maradtak: valaki beszél, valaki hallgat, és az üzenetnek célba kell érnie.
A nyolc régióban tett látogatásai során különböző kultúrákkal, nyelvekkel és kommunikációs módokkal találkozott. Egyes tartományokban modern kommunikációs osztályok működnek, míg másokban egyetlen rendtárs kezel szinte mindent. Van, ahol kiváló videókat készítenek; máshol a weboldal tökéletesen működik, „de senki sem emlékszik a jelszóra”.
Egy leküzdendő ellentmondás
Több küldött is több technológia, több videóüzenet és több tartalom szükségességét szorgalmazta a közösségi médiában. Ezek érvényes kezdeményezések, de a tanácsos egy ellentmondásra hívta fel a figyelmet: igény van a digitális kommunikáció javítására, miközben időnként nehézségekbe ütközik a közösségeken belüli kommunikáció. Egyes helyeken a tömegtájékoztatásért felelős küldött nagyon keveset beszél a tartományfőnökkel, és fordítva. Olyan közösségekkel is találkozott, ahol feszültek a testvéri kapcsolatok, a rendtársak már nem beszélnek egymással, és megoldatlan félreértések vannak. Megjegyezte, hogy néha könnyebbnek tűnik a mesterséges intelligenciával kommunikálni, mint egy rendtárssal, mert legalább nem vitatkozik és nem duzzog.
Kommunikáció a kommúnióért
Ezért helyezi a tömegtájékoztatási szektor idén a hangsúlyt a „Kommunikáció a közösségért” témára. Orendain atya szerint mielőtt még több technológiát, videót és kiadványt követelnénk, vissza kell térnünk a beszélgetéshez, a meghallgatáshoz, az információk megosztásához, a félreértések tisztázásához és a kapcsolatok ápolásához. Mielőtt közölnénk küldetésünket a világgal, kommunikálnunk kell egymással; mielőtt Szalézi Családként mutatkoznánk be, családként kell élnünk. Néha a közösségteremtés egyszerűen azzal kezdődik, hogy „Jó reggelt!”-et mondunk egy rendtársunknak, akivel egy ideje nem beszéltünk.
Arra buzdít minket, hogy váljunk kommunikatívabb kongregációvá, erősítsük a közösséget és az identitást, hogy együtt szolgálhassuk a küldetést, nyíltan beszéljünk, türelmesen meghallgatva egymást és közelebb kerüljünk egymáshoz. A legjobb technológia - zárta gondolatait -, talán a legegyszerűbb: leülni egy rendtárssal, a szemébe nézni, és őszintén beszélgetni egy kávé mellett. „Nincs szükséged Wi-Fi-re!”
 
ANS – Róma/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-04 11:08:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=az_udvar_don_bosco_nevelesenek_egyik_titka</link>
<title>Az udvar, Don Bosco nevelésének egyik titka</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>A szalézi pedagógia szépségének bemutatásához nem hagyhatjuk figyelmen kívül az udvari környezetet. Ez egy alapvető tér, amely hatalmas nevelési potenciált hordoz magában.</description>
<article>Az udvar szerves részévé válik Don Bosco küldetésének, aki a fiataloknak szentelt organikus térrendszer létrehozásával olyan intuíciót fejleszt ki, amely az előző évszázadokban már sikeresnek bizonyult az oktatás terén.
Egy kezdeti tanúságtételt, bár kevésbé strukturált, mint a szalézi valóság, Néri Szent Fülöp története ad nekünk, aki a tizenhatodik században, Rómában életet adott az oratórium első formájának. 
Egy tér, ahol a szent a fiatalokat gyűjtött össze, akikkel beszélgetett, énekelt és felolvasta a Szentírást. Ezt az irányt követi Bosco Szent János, amikor elkezdi meghívni a fiatalokat, hogy töltsenek időt vele, küldetése céljává téve a gyermekek befogadását, nevelését és evangelizációját.
A játszóterekhez, például foci-, kosárlabda-, röplabdapályákhoz stb. való hozzáférés most is, ahogyan Don Bosco idejében is, lehetőséget kínál a játékos tanulásra. Nem véletlen, hogy a cserkészmozgalom módszere is elsősorban a játékra épül. A játék révén ugyanis olyan értékeket lehet közvetíteni, amelyeket mindenki elismer.
A tanúságtételek
Azáltal, hogy egymással játszanak, a gyerekek olyan csoportdinamikát tapasztalnak meg, amelyből nem kevésbé fontos tanulságokat vonnak le, mint amelyeket az osztályteremben az órákon tanultak. Egy egyszerű szüneti focimeccsből például megtanuljuk elfogadni és örömmel  üdvözölni a más osztályokból érkező gyerekeket is, akikkel egészséges versenyszellemben játszhatunk, valamint szövetségeket kötni egy cél, a mérkőzés megnyerése érdekében. Vagy vereség esetén el kell fogadni, hogy az ellenfelek erősebbek voltak, és meg kell tanulni, hogy nem lehet mindig nyerni, anélkül, hogy ebből drámát csinálnánk; az élet nem mindig lesz „lejtős út”.
Ahogy néhány diák mondja:  „Az udvaron játszott focimeccseink néha nagyon összetartó hangulatúak. Ez egy lehetőség arra, hogy együtt töltsük az időt olyan fiúkkal vagy lányokkal is, akik más osztályokba járnak, és akiket talán nem is ismerünk olyan jól.”
És a gyerekek között kialakuló dinamika olyan magvak, amelyek holnap gyümölcsöt teremhetnek a társadalomban.
Két lány mesél erről egy példát a szünetre utalva:  „A játszótér megtanított minket arra, hogyan viszonyuljunk másokhoz, felnőttekhez és társainkhoz egyaránt. Azt is megtanultuk, hogyan segítsünk a rászorulókon. Ha valakinek hiányzott az iskolai felszerelése vagy az uzsonnája, mindig megosztottuk vele. Az itt töltött évek alatt mindig igyekeztünk mindenkit befogadni, akár a barátaink voltak, akár nem. Gyakran beszélgettünk vagy játszottunk azokkal is, akiket nem szerettünk, és velük is próbáltunk jól kijönni.”
A vendégszeretet, a megosztás és a rászorulók iránti figyelem az élet olyan aspektusai, amelyekkel a gyerekek az udvaron játszva ismerkednek meg. Itt lehetőségük van konkrétan megtapasztalni ezeket az élményeket, amelyek az iskolán kívül is alapvetővé válnak az életükben.
 
collegioimmacolata.it/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-03 19:04:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=november_3_</link>
<title>November 3. </title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>1831. november 3. – 1841. november 3. – 1846. november 3. – 2026. november 3. Micsoda furcsa egybeesés! Don Bosco életének számos fontos eseménye éppen november 3-án kezdődött. </description>
<article>1831. november 3-án Giovanni Bosco megérkezik Chieribe, hogy állami iskolába járjon. Végre eljött ez a pillanat! Sok fáradozás után Giovanninónak sikerül megkezdenie a rendes iskolai tanulmányait, megszakítások és különösebb nehézségek nélkül. Ez lesz az az út, amely később a szemináriumba, és végül a papi pályára vezeti.
1841. november 3-án Don Bosco megérkezett a torinói egyházmegyeii konviktusba (Convitto Ecclesiastico). Ki tudja, mennyi álom, mennyi vágy, de egyúttal mennyi zűrzavar volt Don Bosco a szívében. Könnyű választani jó és rossz között, de hogyan választhatsz ennyi jó közül? Mi Isten akarata? A Becchiből származó szent ezernyi kötelezettséggel van elfoglalva, de vajon mit akar tőle az Úr?
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy egy álom elég ahhoz, hogy mindent megértsünk. Valóban, a Szűzanya azt mondta Don Boscónak: „A maga idejében mindent megértesz.” Úgy tűnik, ez a pillanat még nem jött el.
Don Bosco fiatal, frissen felszentelt pap, tele álmokkal és ugyanannyi költészettel. Egy látogatás a börtönökben elég ahhoz, hogy megértsük annyi fiatal szörnyű helyzetét. És hol van az Egyház? Igen, ott van Cafasso, Barolo... de hány gyermek maradt az utcán, egyedül, a gonosz kényére-kedvére kiszolgáltatva. Ebből a látogatásból egy egész döntési folyamat indul, amely el fogja vezetni őt ahhoz, hogy a magányos és elhagyott fiatalok mellett döntsön.
1846. november 3-án Don Bosco másodszor érkezett Valdoccóba. Az első, 1846. április 12-i alkalom igazi diadal volt. Húsvét vasárnapján végre neki is otthona lett, és minden fiának. Nem sok volt, de legalább volt egy állandó hely, ahol összegyűjthette a fiúkat. Minden készen állt a szent terveinek megvalósítására. De talán Isten útjai mégsem ezek voltak. Júliusban egy súlyos betegség élete végéhez vezette. Fiai közbenjárása, de mindenekelőtt a szeretetük fogja megmenteni. Don Bosco még jobban megértette, hogy a terv, amit végre kell hajtania, nem a sajátja, hanem az Úré. Don Bosco azért menekült meg, hogy aztán még sok fiút megmenthessen. Így, miután egy ideig Becchiben pihent, november 3-án visszatért Torinóba. Ezúttal nem volt egyedül. Vele volt édesanyja, Margit mama.
Egy olyan november 3-a, mint a többi? Talán mégsem. Talán ez a november 3-a is jelenthet valami nagyszerűt számunkra. De valójában minden nap november 3-a, minden nap egy alkalom az újrakezdésre, arra, hogy meghallgassuk, mit akar tőlünk az Úr.
Boldog november 3-át!
 
 P. Enrico Lupano SDB
facebook.com/enrico.lupano/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-02 12:30:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=a_megelozo_modszer_6/7___valasz_a_montpellier_i_szeminarium_rektoranak</link>
<title>A megelőző módszer 6/7 - Válasz a montpellier-i szeminárium rektorának</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Folytatjuk a sorozatot a hatodik résszel, amely Don Bosco megelőző módszerének főbb szövegeit mutatja be.</description>
<article>Egy papképzőnek: válasz Dupuy rektornak
1886. július 2-án a montpellier-i nagyszeminárium elöljárója, Dupuy, levelet írt Torinóba (MB XVIII, 655-657). Már korábban megkérdezte Don Boscót, hogyan sikerült neki ilyen kevés segítővel ennyi fiatalt nevelnie, és azt a választ kapta, hogy mindez az Isten iránti szent félelem belenevelésén múlik. Ez nem volt elég számára. Az istenfélelem – vetette fel - a bölcsesség kezdete; ő viszont tudni akarta, hogyan lehet a lelkeket Isten szeretetéhez vezetni.
Amikor felolvasták neki a levelet, Don Bosco egy értekezést megérő szellemes megjegyzéssel reagált. Azt akarták, hogy fejtse ki a módszerét, és ő volt az első, aki bevallotta: „Én magam sem tudom”. Mindig úgy ment előre, ahogyan az Úr inspirálta és a körülmények megkívánták.
Ez a szöveg zárja le a téma ívét a legmegfelelőbb módon. Harminc évnyi fogalmazás után az alapító nem hajlandó rendszerezni. A megelőző módszer nem egy alkalmazható elmélet, hanem a Szentléleknek és a valóságnak engedelmes gyakorlat. Emellett érdemes elolvasni az MB X, 649 oldalon található nagyon rövid megfogalmazást, amely néhány sorban kimondja azt, ami máshol oldalakat igényelne.
 A szeretet, a szívekbe oltott szent istenfélelem
(1886, MB VI, 381)
 „Sokan kérdezték Don Boscótól különböző időpontokban, hogy milyen nevelési módszerrel vezeti a fiatalokat olyan boldogan az erény útján. Don Bosco így válaszolt: – A megelőző módszer: a szeretet! – Amikor további magyarázatokat kértek tőle, és arra, hogy javasoljon olyan eszközöket, amelyekkel ez a kezdeményezés sikerre vihető, egyszer így válaszolt: – A szívekbe oltott szent istenfélelem. – De az istenfélelem csak a bölcsesség kezdete – írta neki 1886-ban a montpellier-i Szeminárium rektora; kérlek, magyarázd el nekem a titkodat, hogy a szeminaristáim javára használhassam.” – Miután elolvasta ezt a levelet, Don Bosco így szólt a káptalan tagjaihoz, akik körülötte voltak: Azt akarják, hogy fejtsem ki a módszeremet! De én magam sem tudom! Mindig módszerek nélkül haladtam előre, ahogy az Úr sugallta és a körülmények megkövetelték. Megfigyelhetjük azonban, hogy volt egy saját módszere, amely néhány szóban a következőképpen vázolható fel: szeretet, istenfélelem, bizalom az elöljáróban, a gyónás és a szentáldozás szentségeinek gyakori vétele, nagy segítséget jelentett a fiatalok számára, hogy gyónni tudtak. Igaz, hogy – amint láttuk és amint látni fogjuk – Isten folyamatosan segítette őt. Ez a különleges segítség, amely módszerének alapját képezte, nem volt olyan dolog, amiről elvárható lett volna, hogy mások is rendelkezzenek vele. Ugyanakkor a – úgynevezett – hétköznapi és emberi eszközök tekintetében úgy tűnik, hogy egy lelkipásztor, aki teljes mértékben tudatában van a lelkek megmentésére irányuló elengedhetetlen kötelességének, könnyen követheti a példáját.”
Azt akarják, hogy fejtsem ki a módszeremet! De én magam sem tudom!
(1886, MB XVIII, 126–127. o.)
„A montpellier-i szemináriumban oly szívélyes vendégszeretetnek volt egy folytatása, amelyet mindenképpen meg kell említenünk. Dupuy úrnak, a szeminárium elöljárójának Don Bosco Torinóból köszönetnyilvánításával együtt elküldte néhány kiadványát, többek között Páli Szent Vince életrajzát. Július 2-án válaszolva, miután megköszönte neki, ezt mondta: »A montpellier-i szeminárium még mindig a legkellemesebb benyomást kelti látogatása során. A város jó lakói, akik ilyen kedves fogadtatásban részesítették, hajlandóak lennének megújítani azt, és én ismét felajánlanám magam, hogy támogassam és megvédjem a tömeg támadásától. És valóban, sokat kellett izzadnom, hogy megfékezzem az emberek lendületét, akik meg akarták csókolni egy pap kezét, aki szegény volt a szegények között és tele volt betegségekkel.« De ennek ellenére mély sajnálatot érzett. Mivel teljesen mások rendelkezésére bocsátotta őt, soha nem sikerült alkalmat teremtenie arra, hogy négyszemközt beszélgethessen vele, pedig nagyon szerette volna megkérdezni tőle, milyen módszerrel vezeti a lelkeket Istenhez. Valóban megkérdezte tőle, hogyan boldogul ilyen kevés segítővel ennyi fiatal irányításában, és Don Bosco azt válaszolta, hogy az egész titok abban rejlik, hogy beléjük csepegteti az Isten iránti szent félelmet; de az elöljárót ez a válasz nem elégítette ki. „Az Istenfélelem” – jegyezte meg ugyanabban a levélben – „csupán a bölcsesség kezdete. Én viszont azt szeretném tudni, mi a módszered arra, hogy a lelkeket a bölcsesség csúcsára, azaz az Isten iránti szeretetre vezess”.
Amikor felolvasták neki a levelet, Don Bosco felkiáltott: Azt akarják, hogy kifejtsem a módszeremet. Nos!… Én magam sem tudom. Mindig úgy haladtam előre, ahogy az Úr sugallta és a körülmények megkövetelték.
– Nem tudni, mit válaszolt, vagy mit válaszolt volna; de ezek a szavak egyszerűségükben minden bizonnyal sokat jelentenek. Nem azt jelentik, hogy – ahogy Fascie atya megjegyzi – szokása volt, úgy elindulni, hogy nem tudta, hová tart, hanem azt, hogy nem zárkózott be egy merev, sablonos rendszerbe, amely „megfosztotta volna mozgásszabadságát új kezdeményezések vagy új szükségletek esetén”. Valójában kiemelkedően gyakorlatias szelleme elzárkózott az elvont gondolatoktól. Don Bosco valójában megalkotta a sajátját, az úgynevezett meglőző módszert, de elemeit az „emberi és keresztény hagyományból”, valamint a fiatalok lelkének tanulmányozásából merítette, így messze állt az elméleti pedagógia területétől.”
Függelék: „Ne feledjük, soha ne hozzuk a fiatalokat olyan helyzetbe, ahol hibát követhetnek el: íme Don Bosco megelőző módszere”
(MB X, 649)
„Egy bentlakásos iskolában vettek néhány friss és gyönyörű almát, és a kis kosarat a kamra ablakába tették. És lám, hirtelen eltűntek az almák!… Az elöljáró meglátja Don Boscót, odamegy hozzá, és így szól hozzá:
– Tudod, atyám, mit tettek velünk a fiatalok ma reggel? Gyönyörű almákat vettünk a vendégek ebédjére [ünnepnap volt az internátusban], és mindet ellopták!…
És ő, a szokásos nyugalmával:
– Nem a fiatalok hibája, hanem a tiéd. Hívd fel a prefektust, és mondd meg neki, hogy Don Bosco azt mondta, azonnal rácsot kell feltenni arra az ablakra… Ne feledd, soha ne hozd a fiatalokat olyan helyzetbe, ahol hibát követhetnek el. Íme Don Bosco megelőző módszere!
Mindenesetre jó apa és példaértékű tanár volt!
 
donbosco.press/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-11-02 11:21:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=boldog_rua_mihaly_egy_sikeres_tanitvany</link>
<title>Boldog Rua Mihály: egy sikeres tanítvány</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>2026. október 29-én este Boldog Michael Rua liturgikus megemlékezésén Fabio Attard rendfőnök atya jó éjszakát kívánt a Szent Szív közösségének a szalézi tartományfőnökségen.</description>
<article>A Szentatya levele
Attard atya megosztotta a közösséggel az Államtitkárság október 21-i keltezésű köszönőlevelét. Ez válasz volt arra az üzenetre, amelyet a rendfőnök a Kongregáció és a Szalézi Család nevében küldött a Szentatya nemrégiben történt kórházi kezelése alkalmából. XIV. Leó pápa nagyra értékelte a szeretetteljes támogatást, és szívből jövő háláját fejezte ki a tanúsított törődésért és a mielőbbi felépüléséért mondott imákért. Az öröm és a béke ajándékait kérve apostoli áldását küldte mindazoknak, akik csatlakoztak az üzenethez. A levelet Monsignore Paolo Rudelli, az általános ügyekért felelős helyettes írta alá.
Rua atya, egy „sikeres tanítvány”
A rendfőnök Don Bosco első utódjára emlékezett, hivatkozva Aldo Giraudo atya és Francesco Motto atya által a 2010-ben megrendezett, Rua atyáról szóló nemzetközi kongresszuson bemutatott tanulmányokra. Giraudo atya azt írja, hogy Rua atya megmutatta az Egyháznak és a Szalézi Családnak, hogyan él egy „sikeres tanítvány”. Ezt az önmaga teljes és örömteli önátadásával, a részletek iránti figyelemmel, valamint a szabályok nagylelkű betartásával tette, melyet az alapító iránti szeretetből fakadó engedelmességként élt meg.
A szalézi szentségnek három fő eleme van:

Feltétel nélküli odaadás Istennek az oratóriumi hivatásban, a fiatalok üdvösségéért, örömteli és kitartó szeretettel megélve. Attard atya tisztázta, hogy ez se nem érzelgősség, se nem önközpontú kielégülés, hanem személyes és intézményi szinten egyaránt lelki és karizmatikus következményekkel jár.
Egy folyamatosan Isten jelenlétében élt élet. A boldoggá avatási eljárások tanúi állandó misztikus feszültséget írnak le benne, amely az imádságból, az elmélkedésből és az Eucharisztia szolgálatából áll, ami az ő intenzív tevékenységének forrása.
Aszkézis és józanság a küldetés szolgálatában. Rua atya számára az aszkézis a karizma egyik dimenziója, nem pedig személyes preferencia vagy választás. A rendfőnök arra hívott minket, hogy az egyre felszínesebbé és trivializálódottabbá váló kontextusban gondolkodjunk el erről a témáról.

Négy jellemző és egy meghívás
Giraudo négy, a tanúk által kiemelt jellemzővel zárja gondolatait:

A gyermeki kötelék Don Boscóval. Attard atya számára ez nemcsak azt jelenti, hogy szereti őt, hanem azt is, hogy ismeri és tanulmányozza.
Átgondolt, kollegiális és atyai vezetési stílus.
Alázat, ami mindig kiemelte Don Boscót. Névjegykártyáin csak a keresztnevét, a vezetéknevét és papi titulusát kívánta feltüntetni.
A tanács és a vigasztalás ajándéka, gyóntatóként és lelki vezetőként.

A rendfőnök azt mondta, hogy a mai kihívásokkal szemben nagy vigaszt nyújt visszatérni a családi kincshez és újra felfedezni Rua atyát. Ezután arra kért mindenkit, hogy kérjék az Úrtól „egy csoda ajándékát”, nevezetesen, hogy Rua atyát szentté nyilváníthassák. Példája, magyarázta, rávilágít a vezetés szükségességére, és értelmet és jövőképet ad annak az alázatnak, amellyel a szegénységgel kell szembenéznünk. A következő fohászkodással zárta: „Boldog Michele Rua, könyörögj érettünk.”
ANS-Róma/Szaléziak.HU
 </article>
</item>
<item>
<date>2026-11-01 15:53:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=szalezi_adventi_lelki_hetvege_18_24_es_24_35_eves_fiataloknak_2026_</link>
<title>Szalézi Adventi Lelki Hétvége 18-24 és 24-35 éves fiataloknak 2026 </title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Kedves Fiatalok! Szeretettel hívunk benneteket a 18-24 éveseknek, illetve a 24-35  éveseknek szóló lelkigyakorlatra!</description>
<article>Az elmélkedéseket vezetik: Hervayova Elvíra FMA, Horváth Edina SC és Kővári László SDB
Időpont: 2026. november 27 - 29.
Helyszín: Péliföldszentkereszt
Hozz magaddal péntek esti vacsorát, hálózsákot, jegyzetfüzetet, íróeszközt, meleg ruhát!
Érkezés pénteken legkorábban 18.30 órától
Egyéni vacsora: 18.30-20.00 között
A program vasárnap az ebéddel ér véget, kb. 14 órakor.
RÉSZVÉTELI DÍJ FIZETÉSI LEHETŐSÉG:
Készpénzben a helyszínen vagy átutalással (utalni legkésőbb november 23., hétfőig lehet) a Szalézi Ifjúsági Mozgalom Egyesület bankszámlaszámára: 11784009-20604699
FONTOS! A közleménybe bele kell írni az "ADVENT" kifejezést + résztvevő nevét + születési dátumát!
pl.: ADVENT Bosco János 1815.08.16.
Részvételi költség: 19.000 Ft
SZALIM kártyával 15.000 FT
Infók:  https://szalim.hu/tamogass-minket/
 
Jelentkezési határidő: 2026. november 22., vasárnap éjfél
Regisztráció és további információk:18-24 évesek: https://forms.gle/uE6cUZkzUxxdP92M624-35 évesek: https://forms.gle/JMHShhXdaSMCf4sD8
Szeretettel vár a Szalim stáb
 
szalim.hu/Szaléziak.HU
 </article>
</item>
<item>
<date>2026-10-30 17:20:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=olaszorszag___mesterseges_intelligencia_az_iskolakban</link>
<title>Olaszország – Mesterséges intelligencia az iskolákban</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>2026. november 5-én a Pápai Szalézi Egyetemen (UPS) találkozót rendeznek a „Lépj túl a hagyományos oktatáson” nemzeti projekt kutatásával kapcsolatban. A fókuszban a tanár szerepe, a kooperatív tanulás és az oktatási kapcsolat áll.</description>
<article>Amikor egy eszköz másodpercek alatt képes előállítani egy szöveget, egy magyarázatot vagy egy feladat megoldását, mit jelent az, hogy tanulunk? A mesterséges intelligencia bevezetése az iskolákba arra késztet, hogy elgondolkodjunk a diákoknak kínált tevékenységekről, a fejlesztendő készségekről, valamint arról, hogyan lehet elősegíteni az önálló gondolkodás fejlődését.
Ezek a kérdések állnak majd a „Mesterséges intelligencia az iskolákban: lépj túl a hagyományos oktatáson projekt” című rendezvény középpontjában, amelyre 2026. november 5-én 15.00 órától kerül sor a római Pápai Szalézi Egyetem Juan Vecchi Termében.
Az esemény az iskolák tapasztalatait és az akadémiai reflexiót ötvözi, két kulcsfontosságú kérdéssel foglalkozva: hogyan támogathatja a mesterséges intelligencia a tanárok módszertani munkáját, és milyen szerepet játszhat a kooperatív tanulási utakban.
A „Lépj túl a hagyományos oktatáson” projekt a szalézi oktatási hagyományokra épül, és képzési, kísérleti és tudásmegosztási programot kínál a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban. Az egyén központi szerepe és a kapcsolatok minősége képezik azt a pedagógiai keretrendszert, amely irányt mutat az innovációnak, miközben a játék és a közösségi élet révén megőrzik a kapcsolatot a digitális tevékenységek és az iskolaudvaron szerzett tapasztalatok között.
A „Lépj túl a hagyományos oktatáson” egy több mint 1600 tanárt érintő mozgalom, amelyben több mint 50 szalézi iskolában és szakképző központban vesz részt Olaszország-szerte.
Országos szinten a kezdeményezés oktatási, tudományos és technológiai érdekelt felek hálózatát vonja be, a tudományos koordinációt pedig az UPS biztosítja. A fókuszterületek közé tartozik a személyre szabott tanulás, az oktatástervezés és az értékelési módszerek tesztelése, kutatási és monitoring tevékenységek kíséretében. A nemzeti program bemutatása pontosan ezt a formatív dimenziót emeli ki.
Ez a perspektíva gyakorlati kérdéseket vet fel a tanárok számára. Hogyan lehet olyan feladatot tervezni, amely megköveteli a tanulóktól, hogy megértsék, érveljenek és ellenőrizzék az információkat? Hogyan lehet láthatóvá tenni azt a folyamatot, amelyen keresztül a tanuló megfogalmazza a választ? És hogyan lehet generatív eszközöket használni egy csoporton belül, ösztönözve a vitát és minden tanuló részvételét?
Az esemény lehetőséget ad arra, hogy a technológiát az iskolák igényeinek szemszögéből vizsgáljuk meg: hogy támogassuk a tanárokat döntéseikben, és hogy a diákokat olyan személyiségekké neveljük, akik képesek megérteni a dolgokat, együttműködni és felelősséget vállalni saját gondolkodásukért.
A rendezvény programjával kapcsolatos további információk az egyetem honlapján találhatóak.
 
ANS-Róma/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-10-30 17:04:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=ismerjuk_don_boscot_19___tizennegy_evig_voltam_don_bosco_gyontatoja</link>
<title>Ismerjük Don Boscót 19. - Tizennégy évig voltam Don Bosco gyóntatója</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Giovanni Francesco Giacomelli atyának, Don Bosco szemináriumi társának, majd az utolsó tizennégy évben a gyóntatójának vallomása bensőséges és hiteles portrét fest a szentről. Megosztotta vele a képzés éveit, az oratóriumban töltött időszakot és egy hosszú lelki barátságot. Felidézi Don Bosco szelídségét, lelki erejét, a fiatalok iránti atyai gondoskodását, és azt a szenvedést, amit akkor érzett, amikor rosszul bántak velük vagy eltávolodtak. Hangsúlyozza a szentségek, a vallásos nevelés és a „jó halál gyakorlatának” központi szerepét, mint az oratórium sikerének titkát. Tanúja volt Don Bosco börtönben végzett szolgálatának és a kezdeti nagy nehézségeknek is, megerősítve Don Bosco rendíthetetlen bizalmát a Gondviselésben és határtalan szeretetét.</description>
<article>Mert mindenki azt hitte, hogy őrült. 
Vallomásai a rendes tárgyalás kézirata, nyilvános példánya, a 656–690. oldalon találhatók. 
Giovanni Francesco Giacomelli 1820-ban született Aviglianában (Torino). Öt évig tanult Don Boscónál a chieri szemináriumban. Pappá szentelése után egy évig ő is Don Cafasso egyházi bentlakásos konviktusában élt. Több hónapot töltött az oratóriumban. Don Bosco életének utolsó tizennégy évében őt választotta gyóntatójának, és bizalmasan megosztotta legbensőségesebb titkait vele. Don Giacomelli az Opera Pia Barolóban lakott, néhány lépésre az oratóriumtól.
A nevem Don Giovanni Francesco Giacomelli, Avigliana szülötte vagyok, 72 éves, pap, Torinóban élek, az Ospedaletto di S. Filomena della Opera Barolo káplánja vagyok.
1836-ban találkoztam Don Boscóval a Chieri szemináriumban, ahol én a filozófiai kurzus első évét végeztem, Don Bosco pedig a másodikat. Öt évet töltöttem vele abban a szemináriumban, majd egy évet a torinói Egyházi Konviktusban, ahol erkölcstant tanultam. 38 éve vagyok a Barolo művekhez tartozó Szent Filomena Kórház lelki igazgatója, amely szinte szomszédos Don Bosco szalézi oratóriumával. Elmondhatom, hogy mindig is nagyon közel álltam Don Boscóhoz. Gyóntam nála, és 1872-től haláláig (1888) a gyóntatója voltam.
 Találkoztam az édesanyjával
Ismertem Don Bosco édesanyját, aki egy nagyon okos és körültekintő, valamint nagyon jámbor asszony volt. Torinói oratóriumának kezdeti időszakában hónapokig éltem Don Boscóval és az édesanyjával, és ismertem a nővérét is, aki segített a házimunkában. Don Bosco családja egy kis házzal és valamennyi földdel rendelkezett Castelnuovo d Astiban. Szülei jó hírnévnek örvendtek a helyiek körében.
A  szemináriumban (Chieriben ) már az első naptól kezdve a tanulóteremben Bosco kispap szemben ült velem. Együttérzően néztem rá, mert úgy tűnt, szenved; ő pedig szintén sajnálattal nézett rám, mert a társaim gúnyoltak egy aránytalanul magas biretta miatt. Felajánlotta, hogy megcsinálja nekem, és készít egy újat, ahogy valóban meg is tette. Később, amikor beszélgettem vele, megtudtam, hogy a szünidő alatt nagyon beteg volt.
Szünetben általában néhány osztálytársam és én vettük körül, akiknek tanulságos történeteket és eseményeket mesélt fiatalkorából. Emlékszem, mesélte, hogy évekkel korábban Chieriben fogadást kötött egy akrobatával, hogy ki tudja megmászni a városi sugárút legmagasabb fatörzsét... és megnyerte a fogadást. Mi, osztálytársak, nem akartuk elhinni a tettét, és azt mondta: "Nem akarjátok elhinni? Higgyétek el!" Felvett egy nehéz széket, felemelte, az egyik lábát az állára tette, és egy ideig ott tartotta. Ezek után már csodáltuk az ügyességét és az izomerejét.
 Fiatal barátok
Örömmel emlékszem vissza arra, hogy Don Bosco a szünnapokon látogatókat fogadott: különböző kollégái, külsős fiatalok, akik a szemináriumba jöttek hozzá, és akik latin tanulmányai során a társai voltak. Szívesen töltötte velük az időt, beszélgetett velük és jó tanácsokat adott nekik.
A papszentelésre előkészítő lelkigyakorlatok során tőle magától hallottam, hogy mélyen megérintették a prédikációk, különösen a következő szavak: „Ki mehet fel az Úr hegyére?” Kimutatta, hogy megértette a következő szavak fontosságát: „Akinek ártatlan a keze, és tiszta a szíve.”
Don Bosco kétszer is elvesztette a türelmét
Gyengéd, kedves és szelíd modorral vezette a gyerekeket a jóság és az erény felé, és nagy nemtetszést és mély szomorúságot érzett, amikor látta, hogy mások keményen bánnak a fiatalokkal. Egyébként egy nap elmesélte nekem, hogy az erkélyről látta, amint egy fiatal felnőtt rosszul bánik az egyik fiatalabb osztálytársával. Azt mondta, hogy megborzongott ettől a tettől, kényszerítette magát, hogy ne szólaljon meg, de másnap atyailag helyreigazította a fiatalembert.
Egy másik alkalommal láttam Don Boscót, amint felemelte a kezét, mintha meg akarna ütni két veszekedő fiút. Szétválasztotta őket, de nem ütötte meg, mert azonnal abbahagyták a veszekedést. Egy nap láttam, hogy két fiú után fut, akik elszaladtak, hogy ne kelljen templomba menniük a többi társaikkal (ez volt az oratóriumának első éve). Amikor megláttam, azt mondtam neki: "Hé, ez már a második alkalom, hogy idegesnek látlak." Azt válaszolta: "Mit akarsz? Ezek az átkozott fiúk megpróbálnak elszökni, hogy ne kelljen templomba menniük..."
Látva a sok, rokonok és stabil otthon nélküli fiatalt, 1846 és 1847 között elhatározta, hogy menedékházat nyit. A fiatalok száma fokozatosan növekedett. 1849 végére, amikor néhány hónapig Don Boscónál laktam, ezeknek a fiataloknak a száma elérte a harmincat. Nagy gondot fordított rájuk. Ő maga járt el a gazdáikhoz, hogy érdeklődjön viselkedésükről, vagy ha nem tudott, megbízható embereket küldött helyette. Engem is ő küldött el, hogy egy fiú érdekében közbenjárjak az apjánál. Szigorúnak találtam, míg Don Bosco nagyon könyörületes volt. Don Boscónak apai szívvel viseltetett irántuk, még annál is jobban, mint a saját apjuk.
Az Oratórium sikeres működésének titka
Miután több hónapot töltöttem Don Bosco házában, majd haláláig rendszeresen jártam az oratóriumba, tanúsíthatom, hogy mindig gondot fordított a fiatalok vallási nevelésére és a szilárd jámborság (= keresztény élet) felé vezetésére. Bátorította a szentségek gyakori vételét, mert úgy vélte, hogy ez a legjobb módja annak, hogy távol tartsa őket a bűntől, és a mennyország felé vezető útra terelje őket. Havonta elvégeztette velük a jó halál gyakorlatot, és egy nap azt mondta nekem: „Ha az oratórium jól működik, akkor ezt elsősorban a jó halál gyakorlatnak tulajdoníthatom.”
Egyszer láttam Don Boscót mélyen lesújtva, mert egyik első papnövendéke elhagyta az oratóriumot, pedig nagy szüksége lett volna rá. Akkor hallottam, ahogy felkiált: „Hiábavaló az ember segítsége”, ami arra utalt, hogy jobban kellene bíznia Istenben, mint az emberekben.
A fiatalok annyira tisztelték, hogy tartózkodtak attól is, hogy akár a legkisebb kellemetlenséget is okozzák neki, szinte nagyobb volt a becsülete, mint Istennek. De ő felismerte ezt, és megdorgálta őket, mondván, hogy Isten nagyobb nála.
Elkísértem őt a börtönökbe
Jótékonysága nem korlátozódott az Oratórium ifjúságára, hanem túl is terjedt azon. Elkísértem a börtönökbe, ahol hittant tanított és gyónásokat hallgatott meg. Megkért, hogy vegyek fehér kenyeret és néha gyümölcsöt, amit szétosztott a fiatalok között, hogy jó cselekedetekre ösztönözze őket.
Tudom, hogy halála előtt sok évvel végrendeletet készített, amelyben megszabadult a kevés vagyonától, hogy ne okozzon zavart, és hogy a kapott sok alamizsna és pénzadomány ne kerüljön rokonai kezébe.
Sokan kissé vakmerőnek tartották.
Jótékonysági tevékenységei megvalósításához hatalmas ellenállással és nehézségekkel kellett szembenéznie. Én magam is, amikor megvizsgáltam az oratóriumára vonatkozó grandiózus tervét, amelyet megmutatott nekem, eleinte meg voltam győződve arról, hogy az meggondolatlan. Maguk a papok, köztük Cafasso atya, aki kezdetben támogatta őt, kissé meggondolatlannak tartották Don Boscót. De aztán, látva, hogy mindig sikerül elérnie a szándékát, ők is jóváhagyták cselekedeteit, és csodálták erős kitartását.
„Nekem kell előbb elmennem”
1885-ben súlyosan megbetegedtem. A nővérem sírva ment Don Boscóhoz, hogy a gyógyulásomat kérje, és Don Bosco is sírt, majd azt mondta neki: „Még nem hal meg. Nekem kell előbb elmennem.” És pontosan így is történt.
 
Giovanni Francesco GIACOMELLI egyházmegyés pap
 
donbosco.press/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-10-29 17:43:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=ukrajna___a_fiatalok_oktatasa_ma_a_holnap_ukrajnajanak_epiteset_jelenti</link>
<title>Ukrajna – „A fiatalok oktatása ma a holnap Ukrajnájának építését jelenti"</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Mykhaylo Chaban atya, az Ukrajnai Görög Katolikus Egyház (UKR) Segítő Szűz Mária Szalézi Altartományának elöljárója a fiatalok rugalmasságáról, a háború alatti tanulás iránti elkötelezettségről, valamint az igazságosságon alapuló béke iránti reményről szól. Ferdinando Colombo szalézi atya által készített hosszú interjúban Chaban atya elmagyarázza, hogy a fiatalok soha nem adták fel a jövőbe vetett reményüket, és hogy a mély sebek ellenére is igyekeznek visszatérni a mindennapi életük rendjéhez.</description>
<article>Az interjú egy részletét az alábbiakban közöljük.
Mykhaylo atya, hogyan változott meg a fiatal ukránok élete több mint négyévnyi nagyszabású orosz invázió után?
Eleinte nagy volt a félelem: az iskolák zárva voltak, az egyetemek online térbe költöztek, és sok család elhagyta otthonát. Fokozatosan azonban kezdtünk talpra állni. Ma viszonylagos stabilitást tapasztalunk, és megtanultunk együtt élni drónok, rakéták és légvédelmi szirénák mellett, miközben megpróbáljuk folytatni az életünket, a tanulmányainkat és a munkánkat.
Ami mélyen megráz, az az, hogy a fiatalok nem hagyták abba a jövőbe tekintést. Szaléziakként hisszük, hogy az oktatás mindenekelőtt reményt ad, segít a fiataloknak abban, hogy ne hagyják, hogy a félelem és a trauma határozza meg őket, hanem megtalálják az erőt ahhoz, hogy talpra álljanak. A háború mélyen megsebesített egy generációt, de egyben szolidaritást, érettséget és rendkívüli képességet is hozott létre a remény megtartására.
Elindított egy sportprojektet is a háború következtében amputációt szenvedett embereknek. Miről szól ez?
A közel 400 fiatalt fogadó hagyományos futballakadémiánk mellett létrehoztuk Ukrajna első amputált labdarúgó-csapatát . A résztvevők körülbelül 85 százaléka súlyos háborús sérüléseket szenvedett. A kezdeményezést, amely körülbelül két évvel ezelőtt a mi támogatásunkkal indult, később az Ukrán Labdarúgó Szövetség is átvette: ma már körülbelül húsz csapat működik országszerte.
Ez nem pusztán egy sportprojekt. Ukrajnában több mint 50 000 ember – köztük civilek és katonai személyek – esett át amputáción. Arra törekszünk, hogy pszichológiai és lelki támogatást nyújtsunk nekik, a sportot a rehabilitáció és az újrakezdés eszközeként használva.
Mik a szaléziak oktatási prioritásai ma? És hogyan lehet békére nevelni egy háború sújtotta országban?
Még erősebb felelősséget éreztünk azért, hogy az oktatást ismét a középpontba helyezzük, befektetéssel szakiskolákba, középiskolákba, gyermekotthonokba, sportklubokba és egyetemi kollégiumokba. A fiatalok emberi, lelki és szakmai szemléletű nevelése azt jelenti, hogy felruházzuk őket az Ukrajna jövőbeli újjáépítéséhez szükséges alapvető eszközökkel.
A békére nevelés azonban nem jelenti a valóság figyelmen kívül hagyását: olyan békére vágyunk, amely az igazságosságon alapul, és tiszteletben tartja az ukrán nép szabadságát és méltóságát. A megbocsátás is időt vesz igénybe. Nem várhatunk azonnali megbékélést azoktól, akik elvesztették szeretteiket vagy otthonukat. A mi feladatunk az, hogy elkísérjük őket ezeken a sebeken át, hogy a gyűlölet és a bosszú ne váljon a fiatalok jövőjének vezérelvévé.
Hogyan működnek együtt a szaléziak más keresztény felekezetekkel és vallási közösségekkel?
Ukrajnában vannak az ukrán bizánci rítusú szaléziak, akik az ukrán görög katolikus egyházhoz tartoznak, és a latin rítusú rendtársak, akik a lengyelországi Krakkó tartományhoz kötődnek. Bár különböző egyházi struktúrákhoz tartozunk, jól együttműködünk, és közös nevelői küldetést vállalunk.
A háború megtanította nekünk, hogy az emberi szenvedéssel szembesülve a felekezeti megosztottság háttérbe szorulhat. A Lviv közelében található Vinnyikiben belső menekülteket fogadunk be; együttműködünk a Lvivi Városi Tanáccsal a máriapolisi kampusz irányításában is, ahol körülbelül ezer ember él, akiknek többsége az ortodox hagyományhoz vagy más keresztény felekezethez tartozik.
Anyagi segítséget, lelki útmutatást és kézzelfogható támogatást kínálunk. Néhány rendtársunk a frontvonalhoz közeli területekre is utazik, hogy segítséget és vigaszt nyújtson a helyi lakosságnak és a katonaságnak. Nem mindig tudjuk megváltoztatni a körülményeket, de segíthetünk az embereknek abban, hogy nincsenek egyedül.
Mit jelentett a Don Bosco Missziós Közösség (CMB) által tanúsított szolidaritás, és mik a jövőbeli tervek?
Együttműködésünk még erősebbé vált a háború kitörésekor, amikor Guido Pedroni és egyesülete támogatást nyújtott a szervezeteink által befogadott, otthonukba helyezett embereknek. Néhány ifjúságsegítő és fiatal a családi otthonainkból két hetet tölthetett Olaszországban, a befogadó családoknál az „Estate Ragazzi” program keretében. Ez egy testvéri élmény volt, amelynek köszönhetően érezték, hogy szívesen látják és szeretik őket.
A jövőre nézve reméljük, hogy előmozdíthatjuk az ifjúságsegítők cseréjét és a fokozottabb oktatási együttműködést. Fontolóra vesszük a „Béke Iskolája” létrehozását is, amely a fiatalokat a megbékélésre, a felelősségvállalásra és a testvéri együttélésre nevelné.
Hogyan érzi az egyetemes Egyház közelségét?
Úgy érezzük, hogy az Egyház nagyon közel van hozzánk az anyagi segítség, a szalézi missziók, a jótékonysági szervezetek és a világ számos keresztényének imái révén. A tudat, hogy nem feledkeztek meg rólunk, rendkívüli erőt ad nekünk.
A háború véget ér, és amikor véget ér, nem lesz elég egyszerűen újjáépíteni a házakat, iskolákat és városokat: az emberek szívét is újjá kell építenünk. Mi, szaléziak, itt érezzük legnagyobb küldetésünket: elkísérni a fiatalokat, nevelni őket és visszaadni a reményüket. A mai fiatalok oktatása azt jelenti, hogy már most elkezdjük építeni a holnap Ukrajnáját.
 
Forrás: sacrocuore-bologna.it
 
ANS – Lviv/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-10-28 10:17:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=kineveztek_a_szalezi_rend_uj_egyetemes_posztulatorat</link>
<title>Kinevezték a szalézi rend új egyetemes posztulátorát</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Fabio Attard rendfőnök kinevezte Gabriel de Jesús Cruz Trejo atyát a Don Bosco Szaléziak szentté avatási ügyeinek új egyetemes posztulátorává, aki Pierluigi Cameroni atya utódja lesz. A Vatikán 2026. október 26-án jóváhagyta a kinevezést.</description>
<article>Az új posztulátor
Gabriel Cruz Trejo atya Mexikóvárosban született, és 1997-ben tette le első szalézi szerzetesi fogadalmát. 2006-ban szentelték pappá. Szalézi formációban kezdte meg szolgálatát Mexikóban. Képzőként és tanárként, valamint közösségi igazgatóként és a Tartományközi Posztnoviciátus rektoraként szolgált.
Ezt követően missziológiából és vallásteológiából licenciátust szerzett a Pápai Gergely Egyetemen. Emellett arab és iszlám tanulmányok területén szakirányú képzést végzett a római Pápai Arab és Iszlám Tanulmányok Intézetében (PISAI). Gabriel Cruz Trejo atyát ezután misszionáriusként Pakisztánba küldték, ahol intenzív lelkipásztori, nevelői és missziós munkát végzett, valamint a Fülöp-szigetek déli tartományának pakisztáni küldötteként is szolgált.
2022-ben a római szalézi rendfőnökségre nevezték ki, ahol az egyetemes posztulátor asszisztenseként az általános posztulátorhoz csatlakozott. Ez idő alatt a Szentek Ügyeinek Dikasztériumánál szerezte meg a szentek ügyeinek szakirányú diplomáját, amelynek képzése a Pápai Lateráni Egyetemen és az Augustinianum Patrisztikai Intézetben zajlott. Emellett a Segítő Szűz Mária Egyesületének (ADMA) globális spirituális animátoraként is szolgált.
 
Értékes lelki örökség
A szenttéavatási ügyek egyetemes posztulátora felelős azért, hogy a Szalézi Kongregáció nevében felügyelje a Kongregáció és a Szalézi Család különböző csoportjai által előmozdított boldoggá- és szenttéavatási ügyeket. A Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumával együttműködve hozzájárul az Egyház megkülönböztetéséhez, és előmozdítja a Don Bosco karizmáján belül kialakult szentség tanúságtételének tudatosítását.
Don Bosco ügyének 1890-es bevezetése óta az Egyetemes Posztuláció egy értékes lelki örökséget őrzött, amely ma minden kontinensre és a Szalézi Család különböző hivatásaira kiterjed. Feladata, hogy az eljárás különböző szakaszaiban felügyelje és kísérje az ügyeket, és bemutassa azoknak a nőknek és férfiaknak a lelki gazdagságát, akik a szalézi karizma szerint példamutató módon testesítették meg az evangéliumot.
Gabriel Cruz Trejo atya folytatni fogja az Egyetemes Postuláció munkáját, elérhetővé téve az Egyház számára a Szalézi Kongregáció és a Szalézi Család csoportjai által előmozdított boldoggá- és szentté avatási ügyek lelki gazdagságát.
 
ANS-Róma/Szaléziak.HU
 </article>
</item>
<item>
<date>2026-10-27 18:41:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=nyergesujfalu___oszi_jateknap___a_pal_utcai_fiuk_es_sandor_istvan_nyomaban_</link>
<title>Nyergesújfalu - Őszi játéknap – A Pál utcai fiúk és Sándor István nyomában </title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Különleges őszi játéknapot tartottunk október 26-án Nyergesújfalun a Zafféry Károly Szalézi Középiskola oratóriumában, amelynek témáját a Pál utcai fiúk története és Boldog Sándor István személye adta. A nap különlegessége, hogy éppen Sándor István születésnapjára esett. </description>
<article>A reggelt Ábrahám Béla atya jóreggeltjével és animációval kezdtük. Itt megismerkedhettünk a történet szereplőivel, a Pál utcai fiúkkal, a vörösingesekkel és Sándor Istvánnal is.
Ezek után a csoportok beosztásával folytattuk, majd a csoportpercek során a gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy jobban megismerjék egymást.

A napot a délelőtti nagy játékkal a Grundfoglalóval kezdtük meg igazán, ahol a gyerekek egy élő, a Honfoglalóhoz hasonló játékban mérhették össze tudásukat és ügyességüket.
A második animáció tovább vitte a délelőtt elkezdett történetet, majd kézműves- és sportműhelyek várták a gyerekeket, ahol mindenki kipróbálhatta magát különböző tevékenységekben.
A délutáni állomásos nagy játék során újabb kihívásokkal találkozhattak a csapatok. A nap harmadik animációjában pedig Sándor István segítségével a Pál utcai fiúk és a vörösingesek végül kibékültek, és úgy döntöttek, hogy békésen megosztoznak a grundon. A történet így a barátság, a megbékélés és az összefogás üzenetével zárult.

A közös kalandoktól Jakab atya jóéjszakátjával búcsúztunk, majd eredményhirdetéssel és süteményvásárral zártuk a játéknapot.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a vidám, élményekkel teli naphoz! Mert a grund nem csupán egy hely, hanem a barátság, a közösség és az összetartozás jelképe is!
www.facebook.com/orinyerges/Szaléziak.HU</article>
</item>
<item>
<date>2026-10-27 12:57:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=meghivo_boldog_sandor_istvan_tiszteloinek_szolnokra_unnepi_szentmisere</link>
<title>Meghívó Boldog Sándor István tisztelőinek Szolnokra, ünnepi szentmisére</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>A KÉSZ szolnoki csoportja sok szeretettel hív minden Boldog Sándor István-tisztelőt az ünnepi szentmisére, amelyet Boldogunk születésének 112. évfordulója alkalmából tartanak.</description>
<article>A szentmise 2026. október 29-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a szolnoki Belvárosi Szentháromság-templomban, ahol Sándor Istvánt megkeresztelték.
A szertartást követően a Boldog egészalakos szobránál mécsesgyújtással emlékeznek meg hitéről, bátorságáról és példamutató életéről.
Ezen az ünnepi alkalmon közösen tisztelegnek Szolnok város védőszentje, a hitéhez mindvégig hűséges szalézi testvér emléke előtt, aki életével és vértanúságával is tanúságot tett a keresztény értékek, a hit, a szabadság és az igazság mellett.
Nagy Tímea KÉSZ elnök
Szaléziak.HU
</article>
</item>
<item>
<date>2026-10-26 16:45:00</date>
<link>http://szaleziak.hu/article.php?t=don_bosco_es_a_missziok</link>
<title>Don Bosco és a missziók</title>
<author>Szaléziak.hu</author>
<description>Papi pályafutása kezdetétől fogva Don Bosco mély missziós vágyat táplált, meggyőződve arról, hogy az evangélium terjesztése elengedhetetlen Isten országának építéséhez. Bár mentorának, Cafasso atyának köszönhetően Torinóban maradt, megalapította az Oratóriumot, majd misszionáriusi célokkal létrehozta a Szalézi Társaságot. Az 1872 és 1886 között átélt híres „misszionáriusi álmai” Patagónia, Latin-Amerika, Afrika és Kína egyes területeit mutatták meg neki, felvázolva a Kongregáció globális terjeszkedését. Prófétai szövegeken és lelki látomásokon keresztül Don Bosco nyomon követte a szaléziak hivatását a legrászorulóbb fiatalok felé, ezzel megalapozva azt a munkát, amely hamarosan még a Távol-Keleten is megvalósult. </description>
<article>Don Bosco már fiatal papnövendékként is a missziókról gondolkodott. Az egyháztörténet ismerete emlékeztette az evangélium terjesztésére irányuló erőfeszítéseire, és megerősítette vágyát, hogy minden erejét Isten országának földi építésére szentelje. 1841-ben pappá szentelték, és Giuseppe Cafasso atya irányítása alatt beiratkozott a torinói egyházi kollégiumba. Két fő vágy vezérelte: a szegény és elhagyott fiatalokról való gondoskodás, valamint a missziós útra indulás vágya. Cafasso atya azt tanácsolta neki, hogy ne fontolgassa Miután Cafasso atya azt tanácsolta neki, hogy ne fontolgassa, hogy ő maga távozzon a missziós területekre, ezért Torinóban megalapította oratóriumát, egyházi és szerzetesi hivatásokat ápolt, és megalapította a Szalézi Társaságot, amelynek célja az volt, hogy missziós rend legyen
A fiatal Michele Rua, aki 1849-től utódja lett a szaléziak élén, újra és újra hallotta őt felkiáltani:
— Ó, ha tizenkét pap állna a rendelkezésemre, mennyi jót lehetne tenni! (MB III, 546)
Miután 1859-ben megalakította a szaléziak első magját, érdeklődése a missziók iránt odáig fajult, hogy egyre gyakrabban beszélt róla, és térképeket tanulmányozott, hogy azonosítsa az evangelizáció által még nem érintett területeket. Miután a Szalézi Társaság 1869-ben végleges jogi elismerést kapott, Don Bosco soha nem tévesztette szem elől a missziós kérdést. 1874 után sem kételkedett a Szalézi Társaság missziós sorsában. Hamarosan megsokszorozódott az ázsiai, amerikai és afrikai alapítások iránti kérelmek száma (MB IT X, 920.1063.1267-1268).
A missziós álmok
A Gondviselés jelentős útmutatást nyújtott számára 1872 és 1886 között öt nagyobb missziós álom révén. Az első Patagóniáról szólt, a második és a harmadik különböző latin-amerikai nemzetekről, a negyedik Afrikáról és Kínáról, az utolsó pedig a Kongregáció missziós fejlődésének áttekintése volt világszerte, Valparaísótól Pekingig.
Vajon látomások voltak ezek? Don Bosco egy nagy álmodó volt. Képzelőerejével látta az Úr által misszionáriusai számára szánt teljes apostoli területet, egy hívő lelkesedésével és egy apostol buzgalmával szemlélve azt. Nem szabad túl könnyen puszta pedagógiai eszközökre redukálnunk az álmait. Ugyanakkor Don Bosco misszionáriusi álmaiban célszerű megkülönböztetni a lehetséges emberi elemeket az isteni ihletésektől.
Álmainak legfontosabb része az átfogó témájuk és üzenetük. A környezeti részletek, amelyek esetleg előzetes ismeretekből vagy Don Bosco élénk képzeletéből fakadnak, másodlagosak. De ezek az álmok tagadhatatlanul hatalmas spirituális értékkel bírnak, ami felismerhető általános témájukban. Carlo Socol történész, Kínában szolgáló misszionárius atya három elemben foglalja össze az üzenetüket:
1. A lelkek megmentése, mint a misszió prioritása és célja („Da mihi animas”).
2. A szaléziak kiemelt figyelmet fordítanak az evangélizációra szoruló szegény fiatalokra.
3. A szalézi missziós munka jellemzői: a munka és a mértékletesség („Caetera tolle”).
Don Bosco végrendelete és két álom Kínáról
Don Bosco úgynevezett Lelki végrendeletében ezt olvassuk:
„Idővel misszióink eljutnak Kínába, konkrétan Pekingbe. De ne felejtsük el, hogy a szegény és elhagyott gyermekekért megyünk oda. Ott, az ismeretlen népek között, akik nem ismerik az igaz Istent, eddig hihetetlen csodák fognak történni, amelyeket a Mindenható Isten fog kinyilatkoztatni a világnak.” (Piccola Biblioteca dell ISS 4. sz., 59. o.)
1885-ben Don Boscónak álma volt, amelyben Isten távoli jövőre vonatkozó tervei tárultak fel előtte. Július 2-án elmesélte ezt az álmot az Egyetemes Tanács tagjainak. Utazásra vitték Közép-Afrikába, „Hám földjére” és „Arpaksád földjére”.
Ez a rejtélyes Arpaksád említésre kerül a Teremtés könyve 10. fejezetében. Rohrbacher az Egyháztörténetében azt állítja, hogy a kínaiak Arpaksádtól származnak. Don Bosco arra a következtetésre jutott, hogy ez Kínára utalhat.
Egy későbbi, 1886. április 9-10-én virradó éjszakai barcelonai álmában Don Bosco ismét látta a kínai területet – konkrétan egy nagyvárost, amelyet egy folyó szelt át több nagy híddal: Pekinget!
Szigorúan véve Peking nem folyóparton fekszik. Egy kis patakon öt kis híddal, egy modern vízvezetéken és egy mesterséges tavon kívül nincsenek folyók. A városon kívül, 30 km-re folyik egy folyó, a híres márvány „Marco Polo híddal”. A Sárga folyó messze van onnan. Mégis, e bizonytalan részlet ellenére Don Bosco gondolatai nyilvánvalóan Kínára irányultak.
 De a pásztorlány, aki úgy vezette őt, mint kilencéves kori álmában, bátorította:
– Ne aggódj! A fiaid, a fiaid fiai és az ő fiaik fogják ezt megtenni; de szilárdan ragaszkodniuk kell a Kongregáció szabályainak és szellemiségének betartásához. 
– De hol találjunk ennyi embert? Hogyan küldjünk oda misszionáriusokat?
– Nézd – felelte a pásztorlány . – Legyetek jó szándékúak: egy dolgot kell tennetek – azt ajánljátok gyermekeimnek, hogy folyamatosan ápolják Mária erényeit.
– Nos, igen, azt hiszem, értem! – válaszolta Don Bosco.
 Az álmok valósággá válnak
A szalézi mű 1906-ban kezdődött Kínában Luigi Versiglia atya, két másik pap és a Szalézi Család három világi tagja részvételével. Versiglia püspök és Callisto Caravario atya 1930-ban elszenvedett vértanúsága a keresztények számára a hit magjává vált.
Így, ha Don Bosco álmainak lényegét vizsgáljuk, már most is láthatjuk, hogy ezek nagy része megvalósult. Don Bosco egy ihletett álmodó volt, egy látnok, aki elég bátor volt ahhoz, hogy látszólag lehetetlen missziós vállalkozásokba fogjon. Határtalan bizalma az isteni gondviselésben és hősies válasza Isten hívására megnyitotta Krisztus, a mi Urunk evangéliumának hatalmas horizontját fiai előtt!
P. Natale Cerrato SDB
donbosco.press/Szaléziak.HU
 
 
 
 </article>
</item>
</channel>
</rss>
