Halottak napján arra hív bennünket az Anyaszentegyház, hogy megemlékezzünk halottainkról, ki-ki a maga hite és reménye szerint. Akár már abban is, ha megtesszük azt, hogy elhunyt szeretteink emlékét fölidézzük, egy-egy mondását, vagy fényképalbumot kinyitunk, vagy megnézünk egy videófelvételt ma már. Valamiképpen visszaidézzük őt, a szülőt, nagyszülőt, dédnagyszülőt, akinek a gyökereiből mi is táplálkozunk, és ez is egy fontos és jó dolog: megőrizni, továbbvinni családot, hagyományt. Szép és jó dolog, hogyha elmegyünk a sírjukhoz, rendbe tesszük sírjaikat, hiszen ez is a tiszteletnek egy szép jele. Gyertyát gyújtunk - ez pedig már egy kicsit az imádságunk hordozása is. De igazán méltó és szent megemlékezés elhunytainkról, ami már több, mint megemlékezés, hogyha imádkozunk az üdvösségükért. Imádkozunk, akár a sírjuknál, akár otthon, gyertyát gyújtva, de legfőképpen az a legjobb, hogyha itt a templomban, a szentmisén, a legszentebb áldozatot fölajánlva értük, az ő üdvösségükért.

Az őszi szünetben, október 29-én, szerdán tartottuk meg Pesthidegkúton, a szalézi nővérek oratóriumában a ministránsok őszi találkozóját.

Erre a programra azokat a 16 év feletti fiúkat várjuk, akik a szalézi szerzetesi hivatás iránt érdeklődnek. Egy hétvégére beköltözhetsz a szerzetesi közösségbe, ahol betekintést nyerhetsz a közösség életébe és küldetésébe.

Giovanni Battista Allavena (1855-1887) volt az első szalézi missziós kiküldetésre induló csoportban a tíz misszionárius közül a legfiatalabb, és egyike volt az utolsóknak, akik felvettek a Savoie gőzhajó utaslistájára. Nagyon jól fogadták a különböző helyeken, ahol élt és dolgozott. Ő volt az első szalézi, aki Paraguayba érkezett, ahol a kongregáció mindössze húsz évvel később telepedett le. 1887. december 20-án, mindössze 32 éves korában halt meg az uruguayi Villa Colónban.