Márciusban ünnepelte az odesszai „Narnia” szalézi líceum alapításának 20. évfordulóját. A jubileum örömteli alkalommá vált arra, hogy a hála, az emlékezés és a remény légkörében összehozza az intézmény diákjait, tanárait, szüleit, öregdiákjait és barátait.

Húsvét ünnepének csúcspontján, 2026. április 5-én, vasárnap, a remény egy kis jele született a rovigói új fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetének falai között. Hat fiatalból álló csoport, akiket Lorenzo Piola atya, a Porto Viro-i szalézi közösség tagja, és Emanuele Zof atya, az Észak-Kelet-Olaszországi Szent Márk Tartomány (INE) tömegtájékoztatásért felelős képviselője kísért, úgy döntött, hogy ezt a különleges napot a fogva tartott fiúkkal együtt tölti, elhozva a feltámadt Úr fényét és örömét a börtönbe.

Túlfűtött természete, tele lendülettel, átérezte és átadta másoknak azt az örömöt, amit Don Bosco társaságában érezni lehetett: a munkát, a rohanást, az önfeláldozást. Gyakran előfordult, hogy a fiúk, miután jó éjszakát kívántak Don Boscónak, odamentek Don Caglieróhoz, és spontán szeretettel üdvözölték.” Így mutatta be Giovanni Caglierót az ivreai szalézi mű igazgatója, Giuseppe Guzzonato atya egy életrajzban, amelyet a Dél-Amerikába tartó első szalézi misszionárius indulás századik évfordulója alkalmából írtak.

Giorgio Moglia tanúskodott Don Bosco boldoggá avatási eljárása alatt, elmesélve, hogyan dolgozott a tizenhárom éves fiatal Giovanni két évig mezőgazdasági munkásként a tanyájukon, miután féltestvére, Antonio bántalmazása miatt elmenekült Becchiből. Már akkor is kitűnt jámborságával, tanulmányai iránti elkötelezettségével, valamint azzal a lelkesedéssel, amellyel a helyi gyerekeknek katekizmust tanított. A Moglia család szeretettel fogadta: az anya zoknikat adott neki, amikor a szemináriumban volt, és Don Bosco egész életében mélységesen hálás maradt, fiait kirándulásokra vitte Mogliáék birtokára, és büszkén és hálásan „öreg mesteremnek” nevezte Giorgiót.