Egy vezetéknév elmesélhet egy történetet, felidézhet egy helyet, sőt, a jó humor forrása is lehet. Don Bosco neve, amelyet a Chieri környékén a tizenhetedik század óta dokumentálnak, Giovannit egész életében elkísérte, szójátékokhoz, becenevekhez és viccekhez adva okot piemonti nyelven. Szemináriumi napjaitól egészen öregkoráig tudta, hogyan viccelődjön a saját nevével, néha féregrágta fához, máskor pedig tűzifához hasonlítva magát, ami táplálhatja a lángokat. De a szellemesség mögött egy mélyebb jelentés bontakozik ki: Don Bosco valóban „szalézi erdő” volt, a fáradság emésztette fel és Isten szeretete lángra lobbantotta.

Az Oratórium születésének legkritikusabb pillanatában Don Bosco elszigetelődve találja magát, a polgári hatóságok ellenzik, elmebetegséggel gyanúsítják, és nem talál állandó helyet a fiúk számára. Még barátai és munkatársai is arra ösztönzik, hogy csökkentse vagy hagyja abba a munkát. Ebben a légkörben Barolo márkinő választás elé állítja: folytatja az ő intézményeiben, vagy a szegény fiataloknak szenteli magát. Don Bosco habozás nélkül válaszol, lemond pozícióiról, anyagi biztonságáról és védelméről, hogy teljesen az elhagyott gyermekeknek szentelje magát. Elfogadja, hogy mindent elveszít, kizárólag a Gondviselésben bízik. Szinte egyedül maradva több száz fiúval, az általa kapott küldetés iránti elkötelezettségének és hűségének döntő megnyilvánulását éli meg.

Szeptember 1-jén délelőtt megtelt a tornaterem a Péter-Pál Óvoda apraja-nagyjával. A 2026/2027-es nevelési év kezdetét szentmisével ünnepeltük, Csány Péter atya pedig ezúttal sem érkezett üres kézzel: az asztal alól előkerült egy labda. És hogy mi köze van egy labdának Isten szeretetéhez? Péter atya szerint meglehetősen sok.

Augusztus 30-án, vasárnap Emmanuel Ilodigwe atya egy közös nyár végi dicsőítésre hívta a fiatalokat. Dorogon egy csendes szentségimádással kezdődött a program, majd a kálvárián folytatódott.