Korunkat már sokféleképpen meghatározták: „A kiábrándulás társadalma”. „A folyékony társadalom”. „A gyenge gondolkodás társadalma”. „Az apa eltűnésének korszaka”. Számos meghatározás létezik, de van egy, amely szerintünk a legjobban megragadja a mi „mánkat”: „a könnyű siránkozás korszaka”.

Folytatjuk Don Bosco megelőző módszerének főbb szövegeit bemutató ötödik résszel.

Pietro Enria testvér emlékiratai értékes forrást jelentenek Don Bosco élete utolsó évtizedeinek megértéséhez. A kolera árvává tette, 1854-ben egy testvérével együtt befogadták az oratóriumba, és egész életében ott maradt, ahol sokféle gyakorlati és szervezési szolgálatot végzett. Nagy odaadással megáldva Don Bosco egyik fő belső munkatársa és mindenekelőtt megbízható ápolója lett súlyos betegségei idején az 1870-es és 1880-as években, részletes beszámolókat hagyva maga után. Segítette a Szentet utolsó betegsége alatt, és tanúbizonyságot tett szentségéről a boldoggá avatási eljárás során. 1898-ban, hosszú szenvedés után halt meg, értékes önéletrajzi emlékiratokat hagyva maga után.

Sophic és Raphic árvák, akik egész nap egy gumiszerelő műhelyben dolgoznak Bangladesben mindössze 2,50 euróért. Emellett nincs stabil lakhatási lehetőségük. Történetük egy olyan valóságot tükröz, amely az országban több ezer gyermeket érint: a gyermekmunka, amely a szegénység és a lehetőségek hiányának következménye. Lokhikulban szalézi misszionáriusok dolgoznak azon, hogy az oktatás és a támogatás révén alternatívát kínáljanak a hozzájuk hasonló gyermekeknek.