Elhunyt 2020. augusztus 15-én Esztergomban.

Halász István 1928. június 23-án született Újpesten, ötgyermekes családban. Itt ismerkedett meg a szaléziakkal és találkozott később Sándor Istvánnal is, a Clarisseumban volt jelölt, a novíciátust pedig Mezőnyárádon végezte 1947-1948 között.

Első fogadalmát 1948. augusztus 16-án tette le, 72 évvel ezelőtt.

Szerzetesi élete társaival együtt viszontagságok között kezdődött, így ő is abban a kis csapatban volt, akik titokban teológiát tanultak a váci püspök palotájában 1950-1952 között, majd az újpesti rádiószekrény gyárban végzett 4 év fizikai munka után ő is kalandosan átjutott a határon Ausztriába 1956-ban, így folytathatta szerzetesi életét. Teológiát tanult magyar társaival együtt Montortonéban, örökfogadalmát 1957. december 31-én tette le, majd a torinói Segítő Szűz Mária bazilikában szentelték pappá 1960. február 11-én.

Szentelése után az olasz anconai tartományba került egyedüli magyarként, először  a páduai Este közösségben gimnazisták asszisztense volt, majd Anconában oratóriumvezető 1961-1962-ben.

Terni városában is oratóriumvezető volt 1962-1969 között. Innen Ortone il Mare városba került szintén oratóriumvezetőként, 1969-1975-ig, majd újra vissza Anconába oratóriumvezetőnek 1975-től 1988-ig. 1988-tól mielőtt hazatért volna, Foentában volt oratóriumvezető. 

Az elsők között tért haza külföldről az újrainduláskor, így balassagyarmati igazgatóként újraépítette a közösséget és az oratóriumot, megalapozva a máig jól működő animátor-közösséget. 9 év balassagyarmati igazgatóság után Péliföldszentkereszten lett a közösség igazgatója 2000-től 2005-ig, majd Szombathelyre került igazgatónak 2005-től 2008-ig. Így ő volt tartományunkban eddig a legidősebb igazgató 80 évesen, majd végérvényesen visszakerült Péliföldszentkeresztre gyóntatónak.

Igazgatói évei alatt tartományi tanácsos is volt 3-szori kinevezéssel 1993-tól 2002-ig.

Mindig vidám, viccelődő természetű volt, jól szót értett a gyerekekkel és fiatalokkal, magával szemben viszont szigorú, szinte spártai egyszerűséggel élt.

Miután egészsége megromlott, élete utolsó néhány évét a nyergesújfalui Szent Mihály Idősgondozási Központban töltötte, ahol nagy szeretettel vették körül mindazok, akik Péliföldszentkeresztről ismerték.

Péliföldszentkereszten, a szalézi sírkertben helyezték örök nyugalomra.