Csak egy pillanat kell ahhoz, hogy nemet mondjunk. Ennek a pillanatnak azonban messzemenő következményei lehetnek: felkészíthet egy sikeres embert vagy egy kudarcot. Igaz, hogy létezik az „igen” is, ami nem kevésbé fontos; de ma talán sürgetőbb emlékeztetni magunkat arra, hogy a „nem” is létezik.
Nekünk nincsenek elkényeztetett gyerekeink? Mi lenne, ha nem lennénk túl engedékenyek, és néha mondanánk egy nagy nemet? A nemekre legalább négy okból van szükség.
- Először is, mert biztonságot adnak.
A nemet mondás figyelmezteti a gyermeket, hogy vannak korlátok, korlátozások, és ezért megszabadítja attól a szorongástól, bizonytalanságtól és feszültségtől, amely abból fakad, hogy nem tudja, mit tegyen.
- A nemek erősítik az egót.
Felkészítik a gyermeket az élet elkerülhetetlen csalódásaira: rossz jegy az iskolában, legjobb barát árulása... A nemet mondás tapasztalata nélkül az első akadálynál a gyermek kockáztatja a hajótörést.
- A nemek arra figyelmeztetnek, hogy létezik tekintély.
A nevelési kapcsolatnak – mint már tudjuk – aszimmetrikusnak kell lennie, vagyis a szülőnek magasabb szintre kell helyeznie magát, mint a gyerek. Ezt maga a gyerek akarja: tekintélyes személyre van szüksége, nem barátra, nem bajtársra.
- A nemek szimpatikusabbá teszik a gyereket.
Akinek mindig megengedik, hogy azt csináljon, amit akar és szeret, az képtelen alkalmazkodni másokhoz, azok szükségleteihez: csak önmagára, a saját kényelmére, érdekeire gondol. Egy gyerek, akinek soha nem mondták, hogy „Nem!” vad, civilizálatlan, instabil, neurotikus,kellemetlenkedő, bajkeverő lesz.
A „nem” stílusa
Nos, ezt stílusosan kell mondani. Olyan stílusban, amely legalább három karaktert igényel.
Nem kiabálva. Ha kiabálnak, a nemet a pillanatnyi hangulatunktól függően lehet értelmezni, és nem úgy, mint egy olyan döntést, amelyet azért hozunk, hogy megakadályozzunk valamit, amit a „hirtelen késztetésünk” ellenére sem szabad megtenni.
Mérlegelve. Ha a „nem”-ek túl gyakoriak, elvesztik hatékonyságukat. Franco Frabboni professzornak igaza van: „Ha mindig cenzúrázzuk a gyerekek döntéseit, azzal kockáztatjuk, hogy meghiúsítjuk kreativitásukat és elbizonytalanodnak.” És mond egy példát: „Három éves koruktól nagyon fontos, hogy a gyerekek szabadon választhassák meg, mit vegyenek fel.”
Jogosan. Minden nemnek oka kell, hogy legyen, olyan ok, amelyet meg kell magyarázni a gyermeknek, természetesen figyelembe véve az elért érettségi szintet. A nem indoklásával felvilágosítjuk a gyereket, eligazítjuk, fejlődésre késztetjük. Mérvadók vagyunk, nem tekintélyelvűek. A két kifejezés közti különbség ismert: „mérvadó” az, aki növekedésre késztet (a latin „augere” szóból: „növekedni”); tekintélyelvű az, aki valódi indoklás nélkül zúz, eltipor, korlátoz.
Milyen „nem”-ek?
Mindenesetre lehetetlen teljes listát készíteni a gyermekeidnek mondandó nemekről. Azokra korlátozzuk magunkat, amelyek számunkra a legfontosabbak és legsürgetőbbek.
Nem a divatra.
Hol van megírva, hogy minden gyereknek ugyanolyan iskolatáskát kell kapnia, hogy karácsonykor mindenki kapjon ajándékhegyeket? „Anyukák és apukák – sürgeti Fulvio Scapano pszichológus – , tanuljanak a lazacoktól az árral szemben úszni. Szabaduljanak meg a forgatókönyvektől.” Röviden: ne legyünk másokat majmoló szülők.
Nem a kiszolgálásra.
Miért kell anyának folyamatosan beszappanoznia a gyerekét, bekötni a cipőjét, és miért kell apának meghámoznia az almáját? Néhány évvel ezelőtt Francesco Alberoni szociológus azt üzente: „Elég a gyerekek elkényeztetéséből: egyedül kell boldogulniuk!”.
Nem a teljes kényeztetésre és a vajszívűségére.
Ha mindent átengedsz a gyermekeidnek, azzal elárulod őket: nem lehet papucsban élni!
Nem az állandó követelésekre.
„Megveszed nekem?”; „Ezt akarom”; „Add ide”… Egy bizonyos ponton azt kell mondanod: „Nem!”, „Van már elég!”, „Nincs értelme ragaszkodni hozzá: túl sok lenne.” „Ez egyáltalán nem szükséges”… Bölcs szavak. Jótékony szavak. Szavak, amelyek olyan embert kovácsolnak, aki képes emberként élni az életet.
NYOLC „NEM” A MI SZÁMUNKRA
- Nem a prédikálásrokra. A prédikációk idegesítőek. Szinte mindig rontják a helyzetet. Dobjuk őket a kútba!
- Nem a Mozart-komplexusra. Mozart már ötévesen szimfóniákat komponált. Gyermekünknek lehetnek olyan tehetségei, amelyek kifejlődése tovább tart. Ne gyorsítsuk fel. A búza nem attól nő meg, hogy húzzuk a szárát!
- Nem arra, hogy csak adunk. A gyerekeket is meg kell kérdezni. Szerencsére a kicsik szinte mindig szeretnek segíteni, kezet nyújtani nekünk. Tetszik nekik, és ez jót tesz nekik.
- Nem az azonnali elégedettségre. Ha a vágy azonnal kielégítésre kerül, az a vágy halála. Ha mindig azonnali megelégedést nyújt gyermekének, az megfosztja őt az álom élményétől. Nagyon súlyos lopás!
- Nem a zsarolásra. „Ha jó vagy”, „ha adsz egy puszit a nagynénédnek”. A zsarolás nem nevel. A zsarolással egy kis kereskedőt nevelhetünk. „Keményen kell tanulnom, hogy megkapjam ezt az ajándékot?”
- Nem a vitriolos szavakra. „Semmire sem vagy jó”, „csak azt tudod, hogyan kell rendetlenséget csinálni”, „ezt jól megjegyzem magamnak”…
- Nem a siránkozásra. „Már nem tudjuk nevelni őket”, „a televízió tönkreteszi őket”, „az iskola ellopja tőlünk”…
- Nem az üres szólamokra. A gyerek tévedhetetlen: azonnal megérzi, szélkakasok vagyunk-e vagy erős személyiségek, akik kimondják, amit gondolnak, és azt teszik, amit mondanak.
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
