Szaléziak.hu - RSS http://szaleziak.hu hu info@szaleziak.hu http://szaleziak.hu/_images/szalezilogo.jpgszaleziak.hu 2026-09-04 15:40:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=argentina___ezrek_gyultek_ossze_a_ceferino_namuncuranak_szentelt_zarandoklatra Szaléziak.hu Argentína különböző régióiból több ezer zarándok érkezett Chimpayba, Boldog Ceferino Namuncurá szülőhelyére, hogy részt vegyenek az 56. Hit Zarándoklatán. Ez az esemény ismét kiemelte az emberek egyszerű hitét, akik a fiatal mapuche alakja köré gyűltek, hogy imádkozzanak és hálát adjanak, az áhítat gesztusaként simogatva poncsóját.

Az augusztus 28. és 30. között zajló zarándoklatot 26-án, szerdán Ceferino liturgikus emléknapja előzte meg, születésének 140. évfordulóján. Az idei esemény témája a következő volt: „Ceferinóval és Leó pápával, az emberség és a béke építőivel”. A napok során uralkodó tavaszias időjárás a zarándokokat is a részvételre ösztönözte. A hétvége folyamán a kápolna, amelyben a Boldog fából készült képe állt, amelyet a hívek által felajánlott poncsók borítottak, az imádság és a gyülekezés állandó helyszíne volt. A Viedma Egyházmegye és a Nuestra Señora de Luján szalézi plébániák által közösen szervezett kulturális, szabadidős és lelkipásztori kezdeményezések augusztus 29-én, szombaton indultak be teljes lendülettel. A zarándokok kerékpárral, lóháton, autóval és gyalog érkeztek Chimpayba, Patagónia számos városából és távolabbi tartományokból, például Córdobából, Mendozából, Santiago del Esteróból, Saltából és Buenos Airesből. A nap eseményei között két beszélgetésre is sor került a Polideportivo Municipalban. Az első, amelyet Abel Iglesias atya vezetett, az emberi tudatosság és méltóság témáját vizsgálta a mesterséges intelligencia jelentette kihívásokkal szemben. A második, amelyet a viedmai Hogar de Cristo szervezett, hangot adott a függőségben szenvedőknek, és megosztotta velük a felépüléssel kapcsolatos tapasztalataikat. Délután a kápolnában monsignor Oscar Miñarro, az Alto Valle-i egyházmegye apostoli adminisztrátora celebrálta a szentmisét. A nap ifjúsági szentségimádással folytatódott a Parque Ceferiniano szentélyben, valamint tűzszertartással a folyóparton, amelyet a mapuche közösség vezetett. Augusztus 30-án, vasárnap hajnalban a Mapuche közösség vezette a rogativát a „Cerro de la Cruz del Quinto Centenario”-n. A tűz megáldását követően több ezer ember indult gyalogosan a Parque Ceferiniano felé : a több mint négy kilométeres utat körülbelül két óra alatt tették meg, majd a kápolna melletti szabadtéri eucharisztikus ünnepléssel zárult. A szentmisét Esteban Laxague szalézi püspök, Viedma püspöke vezette, és Miñarro püspök valamint a régió egyházmegyéinek számos papja koncelebrált, köztük Antonio “Tono” Sánchez Lara szalézi, Chimpay plébánosa, P. Pedro Narambuena, Ceferino szentté avatási ügyének posztulátora, és Manuel Cayo atya, az Dél-Argentin Szalézi Tartomány elöljárója. Laxague püspök prédikációjában a kortárs társadalom sebeiről és kihívásairól is beszélt: az egzisztenciális űrről, az öngyilkossághoz vezető szenvedésről, a megélhetés hiányától való szorongásról, a lakhatáshoz jutás nehézségeiről, a függőségekről és a kábítószer-kereskedelemről, de az őslakosok védelméről és arról is, hogy a gazdasági fejlődésnek a közjót kell szolgálnia. Az evangéliumra hivatkozva a püspök arra buzdította a zarándokokat, hogy ne kerüljék el hitükből fakadó felelősséget, hanem vállalják mindennapi küzdelmeiket olyan „kézművesekként”, akik képesek átalakítani a valóságot. Emlékeztetett arra, hogy Ceferinóban a hívők ma is megtalálhatnak egy olyan jelenlétet, amely Istenhez vezeti őket, és nehéz időkben támaszt nyújt számukra. Az ünnepség végén Laxague püspök szimbolikusan két poncsót adott át: egyet a Santiago del Esteróból, a másikat pedig az Esquelből érkező zarándokoknak. Chimpay ismét üdvözölte a boldog mapuche körül összegyűlt ezreket. Egy úton lévő nép, amely a gesztusokból, imából és hálából álló hit egyszerűségével kéri Ceferinót, hogy továbbra is kísérje azokat, akik rá bízzák magukat az útjukon.   ANS-Chimpay/Szaléziak.HU

2026-09-04 10:20:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=kihirdettek_az_elet_lehelete_kampanyt Szaléziak.hu Ahogy a 2026-os Teremtés Időszaka elkezdődik, a Szalézi Ifjúságpasztorációs Szektor bejelentette különleges kezdeményezését, az „Élet Lehelete” kampányt, amelyet a Teremtés Időszakának utolsó hetében, 2026. szeptember 27. és október 4. között fognak végrehajtani.

A kampány egy faültetési kezdeményezés, amelyet a 2027-es Ifjúsági Világtalálkozó szervezői támogatnak. Az Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos weboldala szerint „ez több mint egy környezetvédelmi kezdeményezés. Ez a teremtés rendjének megőrzésének hűséges cselekedete, és egy konkrét lépés a karbonsemlegesség felé, amely az Istenbe vetett hitünkben gyökerezik.” A kampány bejelentésekor Rafael Bejarano atya, az ifjúsági szolgálatért felelős egyetemes tanácsos azt mondta: „Örömmel hívom meg a szalézi közösségeket és intézményeket szerte a világon, és különösen a Szalézi Ifjúsági Mozgalom tagjait, hogy aktívan vegyenek részt az Élet Lehelete kampányban. Ezen kezdeményezés révén értelmesen ünnepelhetjük a Teremtés Időszakát, miközben megkezdhetjük a felkészülést a 2027-es Ifjúsági Világnapra.” Az fjúságpasztorációs szektor felkérte a tartományi ifjúságpasztorációs küldötteket, hogy animálják a szalézi közösségeket tartományaikban, és ösztönözzék őket faültetési tevékenységek szervezésére szeptember 27. és október 4. között. „Az oratóriumainkban, ifjúsági központjainkban, plébániáinkon, iskoláinkban és egyetemeinken élő fiatalokat mind arra ösztönözhetjük, hogy aktívan vegyenek részt ebben a kampányban. A faültetési tevékenységeket a szalézi kampuszon vagy bármely más megfelelő helyszínen lehet lebonyolítani” – mondta Bejarano atya. A Teremtés Időszaka az ima, az elmélkedés és a prófétai cselekvés ideje. A 2026-os Teremtés Időszakának ünnepi útmutatójában javasolt intézkedések között szerepel a fák ültetése. Az útmutatóban ez áll: „Legyen a fák termesztése szellemi életünk szerves részévé! A fák felszívják a szén-dioxid-kibocsátást, megakadályozzák az eróziót, csökkentik az árvizek kockázatát, élelmet és gyógyszert nyújtanak, valamint hűvösé teszik a városi környezetet – valóban gyógyulást hoznak a nemzeteknek.” z útmutatóban ez áll: „Legyen a fák termesztése szellemi életünk szerves részévé! A fák felszívják a szén-dioxid-kibocsátást, megakadályozzák az eróziót, csökkentik az árvizek kockázatát, élelmet és gyógyszert nyújtanak, valamint hűvösé teszik a városi környezetet – valóban gyógyulást hoznak a nemzeteknek.” A fák ültetése és védelme fontos eszköz a világot sújtó hármas bolygószintű válság – az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése és a környezetszennyezés – kezelésében. A fák elnyelik a szén-dioxidot, hozzájárulva ezzel az üvegházhatású gázok koncentrációjának csökkentéséhez, miközben élőhelyet és táplálékot biztosítanak számtalan faj számára. Emellett javítják a levegő minőségét, védik a vízkészleteket, és hozzájárulnak az egészségesebb közösségek kialakulásához. Bár a faültetés önmagában nem képes megoldani ezeket a globális kihívásokat, a fák által borított területek helyreállítása és kiterjesztése fontos hozzájárulás egy egészségesebb, ellenállóbb bolygó megteremtéséhez.   ANS-Róma/Szaléziak.HU

2026-09-03 09:44:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=olaszorszag___a_masik_fele_seta_oreste_marengo_puspok_nyomdokaiban Szaléziak.hu Oreste Marengo püspök, a 120 évvel ezelőtt született szalézi misszionárius emlékére 2026. augusztus 29-én, szombaton Diano da Alba közössége összegyűlt „A másik felé” elnevezésű missziós sétára. A Diano da Alba-i Keresztelő Szent János plébánia által a Montelupo Albese és Rodello plébániákkal, a Piemonti Szalézi Családdal és az Alba Egyházmegyei Missziós Központtal együttműködve szervezett kezdeményezés keretében a résztvevők a falu utcáin sétáltak, emlékezve egy nagy vándorra – egy bátor és befogadó emberre, aki életét az északkelet-indiai keresztény közösségeknek szentelte.

Oreste Marengo szalézi misszionárius és püspök volt, aki fáradhatatlan kitartással képes volt naponta akár 40-50 km-t is gyalogolni, hogy meglátogassa a rábízott közösségeket, és életben tartsa kapcsolatait népével. Ez a tulajdonság gyermekkorától kezdve fejlődött ki benne, azokon az utakon és ösvényeken, amelyek Le Cecche-i szülőhelyétől az iskolába vagy a Diano da Alba-i plébániatemplomba vezették. Felidézve azokat a helyeket, ahol Oreste gyerekként élt – mielőtt Valdoccóba költözött szalézi tanulmányaira –, az esemény szakaszokból álló séta formájában valósult meg, amelyben felváltva hallhattak a résztvevők olvasmányokat az életéből, tanúságtételeket az Alba-i Egyházmegyei Missziós Központ néhány fiatalja által megosztott missziós tapasztalatairól, valamint Diano „fiataljainak” történeteit, múltból és jelenből egyaránt. Ez kiemelte azt a nagy hitet és szeretetet, amely Marengo püspök lépteit vezette, és azt, hogyan vetette el szülőföldje benne missziós hivatásának magját, amely később csodálatos gyümölcsöt termett Északkelet-Indiában, ahol három egyházmegye alapító püspöke lett. A séta a plébániatemplomban zárult, ahol Oreste Marengót születésének napján, 1906. augusztus 29-én megkeresztelték. A boldoggá- és szentté avatási ügy főposztulátora, Pierluigi Cameroni atya hangsúlyozta, hogy mindannyiunk számára ez a szentség jelzi a szentség felé vezető út kezdetét, amelyre mindannyian hivatottak vagyunk. Végül szentmisét mutattak be, amelyet Silvio Roggia atya, a képzésért felelős főtanácsos celebrált, aki eredetileg Novello (CN) faluból származik, néhány kilométerre Dianótól. Roggia atya, hálásan azért, hogy a Diano közösséggel együtt megemlékezhet a „szomszédos falu szentjéről”, kiemelte nagy alázatát és hitét: „Mi nagyobb ajándékot adhatsz egy közösségnek, mint a hitet?”, és mindenkit arra buzdított, hogy tartsa életben Marengo püspök tanúságtételét, és kövesse példáját a mindennapi életben. Augusztus 30-án, vasárnap a Marengo püspök boldoggá avatásának ügyét előmozdító imacsoport találkozott Pierluigi Cameroni posztulátor atyával, aki tájékoztatta a közösséget az ügy előrehaladásáról, és mindenekelőtt arra kérte őket, hogy imádsággal készüljenek fel az Isten Szolgája tiszteletreméltóságának elismeréséhez vezető utolsó szakaszra. Az eucharisztikus szertartást Cameroni atya celebrálta, aki hangsúlyozta, hogy Oreste Marengo püspök hosszú missziós útját teljes mértékben Krisztus hűséges követése jellemezte, ami lehetővé tette számára, hogy nagy hittel nézzen szembe a különféle megpróbáltatásokkal; arra buzdított mindenkit, hogy tegyék ugyanezt a mindennapi kisebb vagy nagyobb nehézségekben. ANS-Diano da Alba/Szaléziak.HU    

2026-09-03 08:30:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=olaszorszag___beiktattak_a_szent_sziv_szalezi_kozosseg_uj_igazgatojat Szaléziak.hu Augusztus 31-én, hétfőn délután a római Jézus Szent Szíve Bazilikában került sor Marek Adam Chrzan atya beiktatási ünnepségére a Szent Szív szalézi közösség (rendfőnökség) igazgatójává, amelyet Stefano Martoglio atya, a rendfőnök vikáriusa vezetett.

Az ünnepségen, amelyen Marek atya letette esküjét és aláírta a kinevezési okmányt, részt vett Fabio Attard rendfőnök; a Szent Szív közösség tagjai; szaléziak más közösségekből Rómában és a környéken; szalézi nővérek; más szerzetesek; Rosario Vela szalézi püspök, Moramanga püspöke Madagaszkáron és Hailemariam Medhin Tesfay szalézi püspök, Gambella segédpüspöke. „ Szolgálatváltás, ami nem puszta formalitás” Stefano Martoglio atya elmélkedésében arra hívta az egybegyűlteket, hogy ezt a pillanatot „két ember köré összpontosuló, imádságban megnyilvánuló pasztorális egységként” éljék meg, hangsúlyozva, hogy a Francescótól Mareknek történő átadás „nem puszta formalitás”, hanem „valami nagyobb nálunk”, amit imádságban Istenre kell bízni. A szalézi Alapszabályokra és az igazgató, mint a közösség „Don Bosco szíve szerinti atyja” alakjára utalva a rendfőnök vikáriusa emlékeztetett arra, hogy „minden felelősség az apaság mércéje és eszköze: nincs apaság felelősség nélkül”. Ezután az igazgató szolgálatát nem „szerepként”, előre meghatározott feladatokból állóként, hanem „a mindennapi élet, az emberek és a helyzetek valóságának való engedelmességként”, az Isten iránti hűség kifejezéseként jellemezte. A rendfőnök szavai A napot lezáró testvéri vacsora végén Fabio Attard rendfőnök atya a rómaiakhoz írt levél egy versét idézve – „Örüljetek a reménységben, legyetek türelmesek a megpróbáltatásokban, legyetek állhatatosak az imádságban” – összegezte a szolgálatot, amelyet az öröm, az állhatatosság és a kitartás jellemez. Attard atya tisztázta ennek az örömnek a jelentését, megkülönböztetve azt a felszínes lelkesedéstől: „Nem könnyed vidámság; nem fogkrémreklám – magyarázta –, hanem inkább a békében élő, elégedett ember” nyugalma. Ehhez párosította az állhatatosságot és a kitartást, azokat a tulajdonságokat – mondta, közvetlenül Marcoccio atyához fordulva, akit még az ifjúsági szolgálat idejéből ismert –, amelyeket magatokkal hordoztok, mert a szívetekben vannak”. Francesco Marcoccio atya köszönő szavai Beszédében Francesco Marcoccio atya visszatekintett a Szent Szív közösség vezetésével eltöltött három évre, és úgy jellemezte azt, mint „a fejlődés lehetőségét”, amely „megnyitotta szívét és elméjét az egész világ felé”. Felidézte a ház felújítását, amelyet „fárasztó, de egyben tanulságos” élményként nevezett; a kísérletet egy olyan nevelő és lelkipásztori közösség felépítésére, amely képes „mindkét tüdővel lélegezni” – a globális dimenzióval és a bazilikához, a plébániához és az ifjúsági központhoz kapcsolódó helyi dimenzióval is; valamint a Szent Szív iránti elmélyült áhítatban felfedezett lelki gazdagságot Szalézi Szent Ferenc és Don Bosco hagyományában. A váltófutás képét felhasználva Marcoccio atya a „stafétabot átadásáról” beszélt, amely „a meghatározott időben és helyen” történik, emlékeztetve arra, hogy „az ember soha nem nyer egyedül”, és hogy az előttük haladók feladata, hogy „tanúságot tegyenek azzal, hogy átadják a stafétabotot” Marek atyának. Ezután megköszönte a rendfőnöknek és a vikáriusnak a belé vetett bizalmat, rendtársainak a közös közösségi életüket, a ház személyzetének – konyha, takarítás, mosoda, betegszoba és portásfülke –, valamint a plébánia megszentelt és világi tagjainak, köztük az MCR-eknek, az FMA-knak és a ferences klarisszáknak.  Marek atya megnyitóbeszéde Első igazgatói beszédében Marek Chrzan atya háláját fejezte ki a belé vetett bizalomért, tudomásul véve a rá váró felelősséget: „Nem mondhatom, hogy tudom, mi vár rám, bár van némi elképzelésem – mondta –, de a legfontosabb, hogy átvegyem a Francesco által rám hagyott kormányrudat, és igyekszem szilárdan megtartani, hogy előre tudjunk haladni.” Az új igazgató ezután a Szent Szívre bízta szolgálatát.   ANS-Róma/Szaléziak.HU    

2026-09-02 12:53:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=don_bosco_vezetekneve Szaléziak.hu Egy vezetéknév elmesélhet egy történetet, felidézhet egy helyet, sőt, a jó humor forrása is lehet. Don Bosco neve, amelyet a Chieri környékén a tizenhetedik század óta dokumentálnak, Giovannit egész életében elkísérte, szójátékokhoz, becenevekhez és viccekhez adva okot piemonti nyelven. Szemináriumi napjaitól egészen öregkoráig tudta, hogyan viccelődjön a saját nevével, néha féregrágta fához, máskor pedig tűzifához hasonlítva magát, ami táplálhatja a lángokat. De a szellemesség mögött egy mélyebb jelentés bontakozik ki: Don Bosco valóban „szalézi erdő” volt, a fáradság emésztette fel és Isten szeretete lángra lobbantotta.

Úgy tűnik, hogy Piemontban a legkorábbi, ma is elérhető születési, keresztelési, házassági és halálozási anyakönyvek az 1600-as évek elejére, az önkormányzati anyakönyvek pedig 1800-ra nyúlnak vissza. Michele Molineris atya kutatásai révén megállapította, hogy a Bosco családfa nem Castelnuovo d Astiból, hanem Chieriből származik; Caselle helyettes atya pedig sikeresen visszavezette családfájukat a chieri Bosco Giovanniig, aki 1627. február 5-én a chieri székesegyházban feleségül vette a chieri Ronco Giovannát. Voltak, akik messzebbre akartak visszamenni, a chieri Bosco családot a ligúriai vérvonalhoz, és onnan egészen az etruszkokig kötve („Il Tempio di Don Bosco” 1987, 7. sz., 9. o.). De ezzel az erővel bármit be lehet bizonyítani, sőt az ellenkezőjét is, mert Boscók, Boschik és Boschettik mindenhol voltak, nemcsak Olaszország régióiban, hanem – az adott nyelv megfelelő kifejezésével – Európa és a világ számos más országában is, még Kínában ( Lam, Lin ) és Japánban ( Mori ) is. Az ilyen vezetéknevek legalább a középkorig virágoztak, különböző időkben és helyeken, az élet és a munka környezeti okai, valamint a személyes vonzalmak és a jellem miatt, még akkor is, ha a vezetéknevek modern kori stabilitásával továbbra is valószínűsíthető az egyik régióból a másikba való vándorlásuk. A helyi dokumentáció hiánya tehát önmagában nem bizonyítja egy adott területen a vezetéknév hiányát, sem annak más régiókból való eredetét. Az a tény, hogy egy 1186-os genovai anyakönyvi feljegyzés a Bosco vezetéknevet tartalmazza, nem bizonyítja, hogy ez a vezetéknév Genovából került Chieribe, még akkor sem, ha Monferrato területe (de Chieri soha nem volt Monferrato fennhatósága alatt) az elmúlt évszázadokban jobban kapcsolatban állt a genovaiakkal, mint a savoyai területekkel. Hagyjuk tehát a dolgokat úgy, ahogy vannak, és gondoljuk át inkább, hogy a Bosco vezetéknév helyi jelentése (piemontiul: bòsch = fa) hogyan játszott szerepet szentünk életében. A vezetéknév Don Bosco életében Chieriben töltött szemináriumi évei alatt Bosco papnövendék vezetéknevét társai különböző módokon használták fel. Amikor a kapus hangosan felkiáltott: „Bòsch èd Castelneuv!”, egy kórus szólalt meg franciául, amely a „Bois de Chateau neuf!”-öt javasolta. Ezután, amikor a sekrestyéssé kinevezett kispap elment a pénztároshoz, hogy olajat hozzon az Oltáriszentség lámpásához, a szokásos kórus közbszólt, és így kiáltott: „Bòsch dl euli për la lampia!” (Bosco olaj a lámpáshoz). A szemináriumban nem volt hiány jókedvű emberekből! Egy ugyanazt a vezetéknevet viselő klerikus, Giacomo Bosco, a bosszúságok csökkentése érdekében azt javasolta Jánosnak, hogy válasszanak egy-egy becenevet. „Én Bòsch ëd pocio leszek” (naspolyafa) „én pedig Bòsch ëd sales leszek” (fűzfa). A megállapodás nyilván működött, mert Giacomo Bosco, aki akkoriban több mint harminc évig volt a Szent József nővérek lelki vezetője, amikor egy nap tanácsot kértek tőle, így válaszolt: „Menj Don Boscóhoz, a szenthez; én csak egy »bòsch èd pocio « (naspolyafa) vagyok.” (MB I 304) Don Bosco maga is többször viccelődött a vezetéknevével. A borbélynak, aki nem akarta, hogy egy tapasztalatlan tanonc borotválja meg, azt mondta: „Ó, az nagyon is meg tud borotválni egy fából készült embert.” (GB FRANCESIA, Don Bosco amico delle anime …, 33. o.) Néha, utalva saját bizonytalan egészségi állapotára, bòsch camolànak (molyrágta fadarabnak) nevezte magát (E 1504). Nicolao Cibrario atyának, a Vallecrosia-ház rektorának, aki pénzt kért tőle az új templomra, így válaszolt: „Mondd meg Monsignor Vialénak, hogy gyújtsa meg a tüzet, hozok egy kis fát” (tűzifát, azaz pénzt) … Monsignor Vialé, ventimigliai általános vikáriusa megígérte, hogy segít (E 1525). Már nagyon idős volt, amikor Dr. Albertotti meglátogatta fiával. Az utóbbinak, aki nem tudta kihúzni a dugót az üvegből, ezt mondta: „Dala unpòch si a mi ch i son ëd bòsch” (add egy kicsit ide nekem, aki fából vagyok), és ő azonnal ki is húzta. (C. ALBERTOTTI, Chi era don Bosco … 16-17. o.) Don Bosco soha nem veszítette el szokásos jókedvét, még az élet legnehezebb pillanataiban sem. Szalézi Szent Ferenc azt mondta, hogy Isten szeretetének tüze a kereszt fájában ég a legjobban. Bosco Szent János pedig egy bòsch ëd sales (fűzfaerdő) volt.   Natale Cerrato   donbosco.press/Szaléziak.HU

2026-09-02 12:18:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=ismerjuk_meg_don_boscot_15___vegervenyes_dontes_a_szegenyek_mellett Szaléziak.hu Az Oratórium születésének legkritikusabb pillanatában Don Bosco elszigetelődve találja magát, a polgári hatóságok ellenzik, elmebetegséggel gyanúsítják, és nem talál állandó helyet a fiúk számára. Még barátai és munkatársai is arra ösztönzik, hogy csökkentse vagy hagyja abba a munkát. Ebben a légkörben Barolo márkinő választás elé állítja: folytatja az ő intézményeiben, vagy a szegény fiataloknak szenteli magát. Don Bosco habozás nélkül válaszol, lemond pozícióiról, anyagi biztonságáról és védelméről, hogy teljesen az elhagyott gyermekeknek szentelje magát. Elfogadja, hogy mindent elveszít, kizárólag a Gondviselésben bízik. Szinte egyedül maradva több száz fiúval, az általa kapott küldetés iránti elkötelezettségének és hűségének döntő megnyilvánulását éli meg.

Mert ő soha nem nézett hátra. Különféle pletykák terjedtek el. „Don Bosco a többé-kevésbé csibész fiúkból álló csapatával közveszélyes. Megzavarja a közrendet; bármelyik pillanatban forradalmat robbanthat ki” (a találkozás a „városi vikáriussal”, Michele di Cavour márkival, aki azzal fenyegetőzik, hogy betiltja a fiúk bármilyen gyülekezését). Másrészt „ez a szegény, kimerült, nehézségekkel küzdő pap nem szűnik meg egy csodálatos jövőről beszélni: beteg, megszállott, az őrület felé tart.” Ráadásul nem tudja, hol gyűjthetné össze a fiataljait. Parancsot kapott, hogy hagyja el az utolsó, számukra bérelt helyet, a Filippi-rétet. Még a barátai is azt tanácsolják neki, hogy hagyja abba a munkát, vagy legalábbis annak egy jelentős részét. Ilyen körülmények között Barolo márkinő sarokba szorítja. Az ezt követő párbeszéd Don Bosco apostoli és lelki életének csúcspontja. A gyötrelemhez hasonló magányban születik meg a hősi döntés: a teljes átadás Isten kezébe. És ezt minden habozás nélkül tette: „A válaszom már kialakult… Már átgondoltam…”    „Isten mindig segített rajtam” A Don Boscóról szóló sok szóbeszéd nyugtalanítani kezdte Barolo márkinőt, annál is inkább, mivel Torino önkormányzata ellenezte a terveit. Egyszer bejött a szobámba, és így szólt: - Nagyon meg vagyok elégedve azzal a munkával, amelyet intézményeimben végez. Köszönettel tartozom azért, hogy annyit dolgozott és bevezette az ének, zene, számtan és mértan tanítását. - Nem kell ezt megköszönnie: A papoknak kötelességtudatból kell dolgozniuk, Isten majd mindenért megfizet, és nem is kell erről többet beszélni. - Azt akartam mondani, nagyon sajnálom, hogy a sok munka kikezdte az egészségét. Lehetetlen, hogy tovább folytassa intézményeim vezetését és az elhagyott fiúkkal való foglalkozást, annál is inkább, mivel számuk mértéktelenül megugrott. Én azt ajánlom, korlátozza a tevékenységét arra, ami szorosan vett kötelessége, vagyis a Kis Kórház vezetésére, és ne menjen többé se a börtönökbe, se Cottolengóba, valamint függessze fel minden, a fiúkkal kapcsolatos tevékenységét. Mit szól hozzá? - Őrgrófné, Isten eddig is megsegített és a jövőben is segíteni fog. Ne aggódjék a munka miatt. Mi Don Pacchiottival és Borrelli teológussal mindent elvégzünk. - De én nem tűrhetem, hogy tönkretegye magát. Ilyen sok és ennyiféle elfoglaltság akarva-akaratlanul kárára lesz az ön egészségének és az én intézményeimnek is. Ezen kívül az épelméjűségéről is pletykák keringenek; a helyi hatóságok tiltakozása miatt pedig kénytelen vagyok azt tanácsolni… - Mit, őrgrófné? - Azt, hogy vagy a fiúkkal való, vagy a menhelyi munkát hagyja abba. Gondolja át és adjon választ nekem. - Az én válaszom már készen áll. Önnek van pénze, és könnyen talál az intézetei számára annyi papot, amennyit csak akar. A szegény gyerekekkel más a helyzet. Ha most visszavonulok, minden füstbe megy, ezért továbbra is ugyanúgy megteszek mindent a Menhelyért, amit csak tudok, de felhagyok a rendszeres foglalkozással és az elhagyott gyermekek gondozásának szentelem magam. - De hogyan fog így megélni? - Isten mindig segített rajtam, és a jövőben is fog. - De máris megromlott az egészsége, és az esze sem jól forog. Adósságai lesznek, és ismét hozzám fordul majd. Itt és most megmondom önnek: nem adok egy fillért sem a fiainak. Fogadja meg anyai tanácsomat. Továbbra is folyósítom a fizetését, fel is emelem, ha azt akarja. De menjen el, pihenjen egy, három, akár öt évig. Ha helyreállt az egészsége, visszatérhet a Menhelyre, ahol mindig szívesen várják. Ellenkező esetben arra kényszerít, hogy elbocsássam intézményeimből. Ezt komolyan gondolja meg. - Már döntöttem, őrgrófné. Az én életem a fiataloké. Hálás vagyok nagylelkű ajánlatáért, de nem térhetek le arról az útról, melyet a Gondviselés jelölt ki számomra. - Tehát a csavargóit elébe helyezi az én intézményeimnek? Akkor ebben a percben el van bocsátva. Még ma gondoskodom a helyettesítéséről. Rámutattam, hogy egy ilyen hirtelen elbocsátás találgatásokra adhat alkalmat, ami hozzá is, hozzám is méltatlan lenne. Jobb lenne nyugodtan cselekedni és megőrizni egymás iránt azt a felebaráti szeretetet, amelyről mindkettőnknek számot kell majd adnunk az Úr színe előtt. - Tehát – mondta végül – adok három hónapot, azután átadom a kórház igazgatását másoknak. Elfogadtam a felmondását, és Istenre bíztam a sorsomat. Eközben egyre jobban terjedt a hír, hogy Don Bosco megbolondult. A barátaim sajnálkoztak; mások kinevettek, de mindenki igyekezett távol tartani magát tőlem. Az érsek nem törődött vele; Don Caffasso a kivárást javasolta, Don Borrelli hallgatott. Így minden munkatársam magamra hagyott a négyszáz fiúval.  E. CERIA, Epistolario di San Giovanni Bosco, p. 161   donbosco.press/Szaléziak.HU

2026-09-01 17:09:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=obuda___hajra_gyerunk_mindent_bele_isten_szurkol_nekunk_ Szaléziak.hu Szeptember 1-jén délelőtt megtelt a tornaterem a Péter-Pál Óvoda apraja-nagyjával. A 2026/2027-es nevelési év kezdetét szentmisével ünnepeltük, Csány Péter atya pedig ezúttal sem érkezett üres kézzel: az asztal alól előkerült egy labda. És hogy mi köze van egy labdának Isten szeretetéhez? Péter atya szerint meglehetősen sok.

A labda ezen a délelőttön a Világot jelképezte. Nem ám csak a földgömböt, hanem a teljes világot mindenestül. Benne a tornateremben ülő 60 ovisunkat, a hiányzó 24-et, a családokat, a nagyszülőket, rokonokat. Mire Péter atya számolni kezdett, már nagyjából 200 embernél jártunk. Aztán hozzávette a saját családját is, ami, mint tudjuk, nem éppen kis létszámú, és máris újabb 150 ember került a képzeletbeli listára. Aztán jöttek a magyarok, a határon túli magyarok, végül pedig az egész világ mintegy 8 milliárd lakójával. Ennyi emberre gondolt tehát Jézus, amikor azt mondta: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” De vajon ki az az egyszülött fiú? Péter atya megkérdezte a gyerekeket. Egyikük azonnal tudta a választ: "Jézus!" Péter atya azért még rákérdezett: "Ez biztos?" Egy másik kis hang határozottan érkezett: "IGEN!" "Köszönöm, meg is beszéltük" - zárta rövidre a teológiai disputát Péter atya. Ha csak egyetlen gyermeked van… Péter atya ezután arra kérte a gyerekeket, képzeljék el, hogy van egyetlen gyermekük. Csak egy. Őt pedig elküldik egy olyan helyre, ahol nem tudják, hogyan fogadják majd. A gyermek igazságról, szeretetről és arról beszél, hogyan kellene igazságosan élnünk. Ez egészen más, mintha nyolc gyermek közül választanánk ki egyet, hogy menjen el. Isten azonban az egyetlen Fiát küldte el értünk. Péter atya egy focicsapatot hozott példának, egészen pontosan az ír válogatottat. Mert egy futballcsapatnak nemcsak játékosai vannak, hanem szurkolói is. A magyar válogatottnak is. A szurkoló pedig akkor is szurkol, amikor a csapat éppen nem brillírozik. Sőt, talán akkor igazán. Amikor a játékos már fáradt, amikor nem megy a passz, nem sikerül a csel, esetleg még a kaput sem sikerül eltalálni, a lelátóról akkor is jön: "Hajrá! Gyerünk! Mindent bele!" Péter atya ezt személyes tapasztalatból is tudja, hiszen ő maga is focizott már szurkolók előtt. Ilyenkor az ember nem egyszerűen azt adja bele, amije van, hanem sokszor még a maradék erejét is. A szurkoló tulajdonképpen a 12. játékos. Az ír szurkolók ezt különleges módon is megmutatták. Egy bibliai mondattal biztatták a csapatukat: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” Péter atyának nagyon megtetszett ez a gondolat. Mert rámutat valamire, ami sokkal fontosabb annál, hogy hány gólt rúgunk. Isten nem csak akkor szeret bennünket, amikor jól teljesítünk. Nem csak akkor szurkol nekünk, amikor minden sikerül. Akkor is szeret, amikor éppen nem vagyunk annyira jók. Amikor hibázunk. Amikor mérgesek vagyunk. Amikor sírunk. Amikor valami nem sikerül. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindegy, mit csinálsz. Péter atya szerint ilyenkor is lehet egy kicsit dolgozni magunkon, és megpróbálni jobbnak lenni. Isten azonban közben nem fordul el. Ő továbbra is szurkol. Legyünk mi is szurkolók! Péter atya azt kívánta nekünk, hogy legyünk olyanok, mint az ír szurkolók. Hogy tudjunk biztatni. Hogy tudjunk szeretni. Hogy akkor is ott legyünk a másik mellett, amikor éppen nincs a legjobb formájában. Ezt hogyan lehet egy óvodában gyakorolni? Például egy radírral. Képzeljük el, hogy van egy kisgyerek, aki nagyon sír. Miért sírsz? Mert nincs radírom. Neked pedig kettő van. Erre kétféleképpen reagálhatsz. Az egyik: „Nekem van kettő! Bebebeee!” Péter atya szerint ez nem éppen a szeretet csúcsteljesítménye. A másik lehetőség: „Nekem kettő van, neked pedig nincs. Tudod mit? Ezt neked adom.” Na, ez már valami. Ez már egy kicsit olyan, mint a Mennyei Atya szeretete: nem azért adunk, mert rengeteg van valamiből, hanem azért, mert szeretünk. Sőt, néha még az is elég, ha csak kölcsönadjuk, amink van. Egy ceruzát. Egy játékot. Egy radírt. Vagy éppen egy kis figyelmet. És közben megtanulhatjuk azt is mondani magunknak: "Isten szeret engem. Szeretve vagyok. Én is szeretnék másokat szeretni." A délelőtt végére a labda már nem egyszerűen egy labda volt. A világot jelképezte. Azt a világot, amelyet Isten teremtett, amely az övé, és amelyet annyira szeretett, hogy egyszülött Fiát adta érte. A 60 jelenlévő ovisunkkal együtt. A hiányzókkal együtt. A családjainkkal együtt. A szomszéd nénivel, az óvó nénivel, a dadus nénivel, a barátunkkal, a világ túlsó felén élő emberrel, és mindenki mással együtt. Mert Isten szeretete nem fér bele egyetlen csoportba, egyetlen óvodába, sőt még egyetlen földgömbbe sem. És ha Péter atya üzenetét egyetlen mondatban kellene hazavinnünk magunkkal, talán ez lehetne: Isten szurkol nekünk. Nekünk pedig érdemes egymásnak is szurkolnunk. Aztán lehet, hogy néha nem sikerül a gól. Lehet, hogy elgurul a labda. Lehet, hogy valaki szomorú lesz. De semmi baj! Szeretve vagyunk.   Veér-Bihari Nóra/Szaléziak.HU

2026-08-31 18:41:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=nyar_vegi_dicsoites Szaléziak.hu Augusztus 30-án, vasárnap Emmanuel Ilodigwe atya egy közös nyár végi dicsőítésre hívta a fiatalokat. Dorogon egy csendes szentségimádással kezdődött a program, majd a kálvárián folytatódott.

A vidám éneklés közben egy-egy rövid elmélkedésre is volt lehetőség. A naplemente közeledtével a csapat felvonult a kilátó tetejére, hogy a csodálatos panorámában folytatódjon az imádság. Egy ilyen környezetben nehéz nem észrevenni, Isten milyen csodálatos természetet teremtett. Hálásak vagyunk azoknak, akik eljöttek! Nagyon jó volt együtt imádkozni és dicsőíteni! A második dicsőítő alkalom Nyergesújfalun, a Sánc-hegyen lesz. Hamarosan újra találkozunk! Szaléziak.HU

2026-08-31 12:28:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=leo_papa_az_albanoi_tonal_a_tavi_szuzanya_korul_imaban_egy_test_vagyunk Szaléziak.hu Augusztus 29-én, szombaton este hat órakor Leó pápa szentmisét mutatott az Albanói tó partján épült Madonna del Lago, Tavi Boldogasszony modern templomában, melyet Szent VI. Pál pápa 1977. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján szentelt fel. Homíliájában arra buzdított, hogy továbbra is szeressünk, bocsássunk meg, felajánlva magunkat „élő, szent és Istennek kedves áldozatként”. És ne csüggedjünk, ha nehéz is, a mi erőnk az Úrban van, és az ő segítségével minden lehetséges!

Pápaelődök nyomdokain járva Örömmel ünneplem veletek a Tóparti Boldogasszony ünnepét, ahogyan azt néhány elődöm is tette a múltban: Szent VI. Pál, aki akarta és támogatta is e Máriának szentelt templom felépítését, és fel is szentelte azt, valamint Szent II. János Pál, aki itt kívánt megemlékezni róla és megújítani üzenetét – kezdte homíliáját Leó pápa. Az igeliturgia olyan szövegeket kínál számunkra, amelyek jól harmonizálnak ezzel a hagyományos eseménnyel. Jeremiás, az előre kiválasztott próféta, akinek ellentmondanak   Az első olvasmányban Jeremiás próféta arról beszél, hogy ellenállhatatlanul vágyik válaszolni a kapott hívásra: „Uram, rászedtél engem” – mondja –, „és én hagytam, hogy elcsábítson [...]. Szívemben valami égő tűzhöz hasonló volt [...]; megpróbáltam megfékezni, de nem tudtam” (Jer 20,7.9). Isten kinyilatkoztatta neki, hogy anyja méhétől fogva ismerte és kiválasztotta őt és hogy örök szeretettel szereti népét; beszélt neki üdvözítő tervéről, ő pedig már nem tudott tovább hallgatni. Ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy elvigye üzenetét mindenkinek, bár tudta, hogy ez azt jelenti, hogy olyan dolgokat fog mondani és tenni, amelyek sokaknak nem fognak tetszeni, szenvedéssel és félreértéssel kell szembenéznie, odáig menően, hogy „egész napra nevetség tárgyává” válik (7. v.). De a szeretet arra készteti, hogy népe javára cselekedjen, megalkuvás nélkül, mindvégig – hangsúlyozta Leó pápa. Jézus elmagyarázza tanítványai számára tetteinek messiási jelentését Ezt tanítja nekünk Jézus is az evangéliumban. Nemrég ötezer embert jóllakatott öt kenyérrel és két hallal (vö. Mt 14,15-21), majd további négyezer embert hét kenyérrel és néhány kis hallal (vö. Mt 15,32-38). Most, ezen gesztusok sikerén túl, elmagyarázza tanítványai számára tettének messiási jelentését: „Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad” (Mt 16,21). Elmagyarázza, hogyan fogja a számos csodatétel után véglegesen kinyilvánítani dicsőségét: azáltal, hogy szabadon feláldozza életét (vö. Jn 10,17-18), és felajánlja magát a kereszten megtört kenyérként. És meghatározza, hogy aki folytatni akarja a küldetését, annak ugyanezt kell tennie: „Ha valaki utánam akar jönni” – mondja –, „tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem” (24. vers). Jézus feltárja, hogy csak az önfeláldozó szeretet üdvözít Jézus így tárja fel, hogy csak a szeretet üdvözít. Az a szeretet, amelyet Isten azzal mutatott meg nekünk, hogy emberré lett, meghalt és feltámadt értünk, és erre válaszol az a szeretet, amellyel mi is alázatosan felajánljuk magunkat Neki és testvéreinknek: a mindennapi szeretet hűséges állhatatosságában, valamint a legkülönlegesebb gesztusokban, időnként egészen a vértanúságig menően, ahogyan az sajnos ma is megtörténik sok kereszténnyel a világ különböző részein. Szent Ágoston azt mondta, hogy „az arató öröme [...] megmutatja a vető szándékát”, és mi is szeretnénk magunkévá tenni az ő érzéseit: Isten segítségével fáradhatatlanul, mérték nélkül szeretnénk elvetni végtelen szeretetének magvait mindenhol a világon, hogy legyen ma és mindig valaki, aki örülhet gyümölcsei learatásának. Sajnos nem mindenki érti a Teremtő ezen álmának szépségét, jóságát és konkrét mivoltát; sőt sokan utópiának tartják. Azt mondják, odatartani a másik arcodat is, az a veszteseknek való, az elutasítás ellenére adni naiv dolog, a határtalan megbocsátás a gyengéknek való. Nem csoda! Még Péternek is nehezen ment ez az új és másfajta gondolkodásmód. Jézus azonban kategorikus marad: csak a szeretet útja az élet útja. Ne áltassuk magunkat! A gyűlölet és az erőszak semmi jót nem hoz, csak pusztítást és halált, mindig, még akkor is, ha azok elszenvedett igazságtalanságokra adott válaszok. Minden nap látjuk ezt, a családi életünk apró dolgaitól kezdve, egészen a világ nagy színteréig. Mindez megerősíti azt, amit Jézus tanított nekünk: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt” (Mt 16,25). Ne csüggedjünk, ha nehéz is: a mi erőnk az Úrban van! Kedves fivéreim és nővéreim – folytatta a Szentatya –, annyira szükségünk van életre, reményre, nyugalomra és békére, önmagunkban, városainkban, a népek és nemzetek között. Ezért bármilyen seb, bármilyen sértés is érjen minket, ne engedjük, hogy a gonosz eltorzítsa emberségünket és megrontsa szívünket! Ne igazodjunk a világ mentalitásához (vö. Róm 12,2). Továbbra is szeressünk, adjunk, bocsássunk meg, felajánlva magunkat „élő, szent és Istennek kedves áldozatként” (1. v.), hogy megőrizzük és ápoljuk önmagunkban és másokban az isteni képmás végtelen méltóságát, amelyet lelkünkben hordozunk. És ne csüggedjünk, ha nehéz: a mi erőnk az Úrban van, és az ő segítségével minden lehetséges (vö. Fil 4,13). A tavi körmenet felidézi Jézus vízen-járásának csodáját A tó menti körmenet szertartása, amelyet hamarosan megteszünk, szintén erre emlékeztet minket. Jézus egy másik csodáját idézi fel, amely röviddel az előbb hallott események előtt történt, amikor a Mester a Galileai-tengeren a vízen járva utolérte a megriadt tanítványokat, és a partra vezette őket, lecsendesítve a vihart (lásd Mt 8,23-27). Pontosan akkor, amikor a legjobban megijedtek, kitéve az ellenszél kénye-kedvének, arra buzdította őket, hogy legyen hitük és imádkozzanak, találjanak békét, és vele együtt folytassák az utat a kívánt cél felé. Ezzel a hittel veszünk részt mi is ezen az estén az Eucharisztia ünneplésében – állapította meg Leó pápa. Az oltáron felajánljuk magunkat a kenyérrel és a borral együtt. Az Úr pedig egyesíti felajánlásainkat az övéivel, megszenteli azokat, és visszaadja nekünk, átalakítva saját testévé és vérévé, hogy megosszuk azokat táplálékul az útra. Azután, mint a tanítványok, együtt elhagyjuk a partot, magunkkal vive Mária kegyképét, példaképünket és vezetőnket, hogy a kapott áldást a tó partján továbbadjuk. Egyszerű gesztussal újítjuk meg Istenbe vetett bizalmunkat és gyermeki odaadásunkat Urunk Szent Anyja iránt Ezek egyszerű gesztusok, amelyekkel megújítjuk Istenbe vetett bizalmunkat és gyermeki odaadásunkat Urunk Szent Anyja iránt. És annál is inkább meghatóak, mert – ahogy Szent VI. Pál szívesen emlékeztetett rá – az a gondosság teszi lehetővé őket, amellyel az itt élő kis közösség egész évben őrzi a békének ezt a helyét, hogy aztán ünnepélyes pillanatokban Isten egész népe ott összegyűlhessen, akárcsak Mária, aki befogadta Isten emberré lett Fiát méhébe és názáreti otthonába, hogy üdvössége mindenkihez eljusson. Így a Mária-tiszteletnek ez a helye annak a jelévé is válik, hogyan törekszik az Egyház napról napra arra, hogy mindannyiunkat egy testté tegyen imádságban, érzésekben, elhatározásokban, együttlétünk rendezett és egyöntetű fejlődésében, annak a szeretetnek a szimbólumává válva, amellyel az Úr Szentséges Anyja által akart közel jönni hozzánk, mint egy közülünk, egészen odáig, hogy egyesüljön emberségünk nagy sokaságával. Gyűljünk hát össze ma este Jézus és Mária, a Fiú és az Anya körül, hogy egyesüljünk ne csak a tavon, hanem a világ minden éjszakáján, Isten jelenlétének megnyugtató tükörképeként és szeretetének ellenállhatatlan visszhangjaként, amely a szeretetre hív minket – zárta homíliáját a Szentatya. A körmenet kezdete A szentmise után a helyi hívek vállukra emelték a Tavi Boldogasszony szobrát és Leó pápa, valamint az asszisztencia kíséretében a közeli tópart „Tropicana” strandjára vitték, ahol felszálltak vele az ott várakozó pápai zászlóshajóra. Leó pápa a hajó elején a Szűzanya szobra mögött ült és imádkozott, időnként áldást adva a tóparton felsorakozott híveknek. Kisebb hajók és sok kenu követte a pápai körmenetes bárkát, mely félórás hajózás után kötött ki a Pápai Nyaraló alatti partszakasz San Giorgio strandján, ahol a Szentatya imával fejezte be a szertartást és elköszönt a hívektől.   A Szentatya imája a körmenet végén a Tavi Boldogasszony kegyszobra előtt  Könyörögjünk! Ó, Mária, Szent Szűz, a figyelem és szolgálat Asszonya, gyermeki szívvel fordulunk hozzád. Anyai közbenjárásodra bízzuk az Egyházat, hogy mindig hűséges legyen az evangéliumhoz, bátor legyen az igehirdetésben, alázatos a szolgálatban és kitartó a szeretetben. Szerető oltalmadra bízzuk a föld minden népét: tekints jóindulattal a háború által megsebzett gyermekeidre, és bátorítsd mindnyájunkban a béke utáni vágyat. Ahol a gyűlölet nő, taníts minket a megbocsátásra; ahol a félelem uralkodik, adjál újból reményt. Fordítsd törődő tekintetedet a gyermekekre, az idősekre, a betegekre, a családokra, a fiatalokra és mindazokra, akik magányban élnek. Támogasd azokat, akik felelősséget viselnek a közéletben, hogy mindig előmozdíthassák az igazságosságot, a szabadságot, minden egyes ember méltóságát és a közjót. Védd mindazokat, akik itt a környéken laknak, azokat, akik a tó körül dolgoznak, a zarándokokat és azokat, akik itt békét és nyugalmat keresnek. Add, hogy mindannyian, Reád tekintve, megtaláljuk az utat, amely Krisztushoz, a világ egyetlen Megváltójához vezet, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. A Szentatya végül áldását adta a jelenlévőkre és az eseményt követőkre A szalézi rend elkötelezettsége Castel Gandolfóban A szentmisén koncelebrált Vincenzo Viva püspök, a helyi albanói egyházmegye főpásztora, Tadeusz Rozmus atya, a Castel Gandolfo-i Villanovai Szent Tamás plébániatemplom plébánosa, valamint a szalézi rend vezetői: Gabriel Cruz, Pedro André és Fabio Attard atyák. Don Bosco fiai száz éve vannak jelen itt, mivel XI. Pius pápa 1926-ban hívta őket Castel Gandolfóba, hogy ott oratóriumot nyissanak és a plébániai szolgálatnak szenteljék magukat, különös tekintettel a fiatalok nevelésére, emberi és keresztény fejlődésükre. Fotó ©: Vatican Media vaticannews.va/Szaléziak.HU

2026-08-30 07:03:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=szekesfehervari_zarandoklat_a_szentek_nyomaban Szaléziak.hu A szaléziak ellátásában levő nyergesújfalui, a bajóti és a mogyorósbányai plébániák hívei augusztus 29-én egésznapos zarándoklaton vettek részt Székesfehérváron. Az egységet erősítette, hogy a szervező plébános, Ábrahám Béla atya mellett Emmanuel atya, Jakab atya és Szabolcs testvér is velük tartott. Bakonyi Loretta beszámolóját olvashatják.

Napunkat a szentek kíséretében és közbenjárásával töltöttük. Keresztelő Szent János vértanúsága ünnepén a Szent István Székesegyházban ünnepeltük az Eucharisztiát.    Béla atya a prédikációjában az igazság és az erkölcs mellett való kiállásra, megvallásra buzdított, ahogy tette ezt Keresztelő János Heródes Antipást figyelmeztetve és amint Szent István király is emellett az értékek mellett építette az országot, a kereszténységet. Zarándoklatunk célja a székesfehérvári Szent István király Múzeum időszaki kiállítása, a Totus Tuus címet kapott tárlat volt, mely Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról szólt. Hangolódásként a Damniczki Cukrászdában megkóstolhattuk a kremówka-t, azaz a lengyel krémest, ami a pápa kedvenc süteménye volt. A kiállítás monumentalitását az adta, hogy Szent II. János Pál pápa örökségét 18 teremben csodálhattuk meg, több mint 200, a pápához köthető eredeti tárgy mellett sok művész kifejezetten erre az alkalomra készült alkotása is helyet kapott ezen az egyedülálló bemutatón. Megtisztelő volt, hogy zarándokcsoportunk egyik részét, a kiállítás kurátora, Tóth Norbert vezette, tudásával, szívével- lelkével. Nem egyszerű vitrines tárlatot láthattunk, hanem tematikusan berendezett, modern, hanganyagban gazdag, kapcsolatokkal tarkított, illatokkal fűszerezett valóság részesei lehettünk. Karol Wojtyla valós, személyes tárgyait látva, mi is ott lehettünk Wadowice utcáin, csónakjában együtt evezhettünk vele a nyári napokon és érezhettük a hűs levegőt a vele való síelés közben. Jelen voltunk a papszentelésén, püspök- és bíborossá kreálásán, majd a Szent Péter téren állva, meghatódva vártuk az első megjelenését pápaként és hallottuk a bíztató szavakat első pápai szentmiséjében: „Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak!”. Vele együtt sebesültünk meg az őt ért merényletben és többünk szemében könnyek csillantak meg a merénylővel való találkozása, a hitéből fakadó megbocsájtása után. Végig jártuk missziós útjait. Végig olvastuk enciklikáit a Szentírási ábrázolással összekapcsolt oszlopokon. És végül a megtört testű, de jövőre tekintő, örök reményű szentatyával bepillantást nyerhettünk életének, ill. minden emberi élet örökkévalóságába. Olyan kiállítás ez, amely nem ismeretanyagot ad mindössze, hanem jelenvalóvá teszi őt. Amelyben képek, hangok, érzések, illatok, megjelenítések, a múltat és a jelent egysíkra helyezik, engem és őt, a Szentet közel hoznak egymáshoz. Amely személyes emlékeket idéz fel vele kapcsolatba. Amely megszólít emberségünkben. Mert ő ilyen volt. Mert ilyenek a szentek. És ebben is bátorító az örök jelenléte, hogy merjünk szentté lenni igazságban, erkölcsben, ahogy ezt Béla atya kiemelte a szentmisén, ahogy ez a mai nap szentmise könyörgésében is megszólít mindenkit: Istenünk, te úgy akartad, hogy Keresztelő Szent János születésében is, halálában is Fiad előfutára legyen, és a vértanúságot is vállalja az igazság és az erkölcs védelmében. Add, hogy példája szerint mi is állhatatosan helytálljunk tanításod megvallásában. Bakonyi Loretta/Szaléziak.HU

2026-08-28 12:51:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=venezuela___ket_honappal_a_foldrenges_utan_is_szukseg_van_a_segitsegre Szaléziak.hu Venezuela helyzete 2026. június 24. óta megváltozott, és a vészhelyzet még korántsem ért véget. Ahogy az országban szolgáló szalézi misszionáriusok elmagyarázzák, az úgynevezett „ground zero”-ban a helyzet továbbra is nagyon bizonytalan. Több mint 10 600 otthont minősítettek magas kockázatúnak, további 13 700 pedig olyan károkat szenvedett, amelyek korlátozzák lakhatóságukat. A romoknak csak körülbelül egynegyedét takarították el, és La Guaira továbbra is súlyosan érintett terület.

Az ország nagy részén a mindennapi élet visszatér a normális kerékvágásba, de La Guairában a helyzet továbbra is bonyolult, és emberek ezrei továbbra is a segélyekre támaszkodnak a túlélés érdekében. A hatóságok átadtak néhány új otthont, és az építési és lakásfelújítási munkálatok folytatódnak, de a szükségletek továbbra is hatalmasak. A helyzetet súlyosbítják az esőzések, amelyek különösen megnehezítik a sátrakban alvó családok életét, valamint az utórengések. „Az épületek lebontása folytatódik, és más területeken az emberek továbbra is eltűnt családtagokat keresnek” – magyarázza Bastidas szalézi atya. „Szaléziakként továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy támogassuk és kezeljük a mindenüket elvesztő családoknak szánt segélyeket.” Ez a támogatás már a földrengést követő első órákban kezdődött. A szaléziak a létfontosságú segélyek elosztása mellett a szükségletek felmérését és nyilvántartást készítsenek a legrászorultabbakról. A szaléziak válasza a venezuelai földrengésekre Alig több mint két hónappal később ez az azonnali reagálás szervezettebb és hosszabb távú erőfeszítéssé fejlődött. A szalézi hálózat körülbelül 4000 embert ért el, 508 élelmiszercsomagot és ugyanennyi higiéniai csomagot osztva szét családoknak, valamint több mint 2800 élelmiszeradagot és körülbelül 4000 liter vizet. Csak az elmúlt hetekben 208 család kapott átfogó segítséget alapvető szükségleteik kielégítésére La Guaira régiójában, El Campito, Campo de Golf és Playa Vasito környékén egy hónapon keresztül, valamint gyógyszereket és pszichoszociális támogatást. Továbbá pszichológusokból, oktatáspszichológusokból, szociális munkásokból, pedagógusokból, önkéntesekből és fiatalokból álló csapatok támogatják az érintetteket, és teret biztosítanak a meghallgatásra és az érzelmi támogatásra. „A gyermekek gondozása az egyik prioritásunk, ezért napközben családi otthonainkban vigyázunk a gyerekekre, hogy szüleik elmehessenek dolgozni vagy elintézhessék a szükséges ügyeiket” – magyarázzák az országban élő szaléziak. Most azért aggódnak, hogy ahogy telnek a hetek, a vészhelyzet már nem kerül a címlapokra, miközben a szükségletek továbbra is fennállnak. „Már most is vannak olyan közösségek, amelyek semmilyen támogatást nem kapnak” – figyelmeztetnek a szalézi misszionáriusok. „Ezért továbbra is azonosítjuk a legsebezhetőbb, legkevesebb segítséget kapó területeket, hogy erőfeszítéseinket oda összpontosíthassuk” – teszik hozzá. A madridi szalézi missziós iroda, a Misiones Salesianas továbbra is szilárdan elkötelezett Venezuela iránt, továbbra is a szalézi misszionáriusokkal együttműködve támogatja az érintett családokat a kétségtelenül hosszú felépülés útján. Ezért az „Emergencia Venezuela” kampány továbbra is nyitva áll, hogy biztosítsa a szükségletek kielégítését – amelyek a kezdeti vészhelyzet elmúltával sem fognak eltűnni. Alig több mint két hónappal a földrengés után Venezuela az újjáépítés feladatával néz szembe. A szalézi misszionáriusok továbbra is jelen vannak a helyszínen, ahogyan az első naptól kezdve, hogy a legkiszolgáltatottabb családok mellett álljanak, meghallgassák és támogassák őket.   ANS-La Guaora/Szaléziak.HU        

2026-08-28 12:38:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=argentina___boldog_ceferino_namuncura_unnepe_chimpayben Szaléziak.hu Boldog Ceferino Namuncurá születésének 140. évfordulója alkalmából Chimpay városa augusztus 26-án, szerdán megnyitotta az 56. Hit Zarándoklata ünnepségeit, melynek mottója: „Ceferinóval és Leó pápával, az emberség és a béke építőivel”. A Ceferiniano Park, ahol a Boldog szobrát őrző hagyományos kápolna és a kegyhely található, egy liturgikus és ünnepi összejövetel központjává vált, amely jövő vasárnap, augusztus 30-án a Quinto Centenario „Cerro de la Cruz”-ról induló zarándoklat és egy ünnepélyes szentmise keretében ér véget.

A nyitónapon délben nagy érdeklődés mellett szentmisét celebrált Viedma püspöke, Esteban Laxague szalézi püspök, akivel Antonio „Tono” Sánchez Lara szalézi atya, Chimpay plébánosa és Pedro Narambuena, a boldoggá avatás ügyének posztulátora koncelebrált. Az ünnepségen részt vettek Chimpay lakosai, Mendoza, Córdoba, La Pampa, Neuquén és a Felső-Río Negro-völgy különböző városainak küldöttségei, valamint a Luis Beltránban található Jézus Szent Szíve Szalézi Intézet Nevelési és Pasztorális Közösségének 400 tagja – köztük diákok, tanárok és családok –. Laxague püspök a Mózesről és az égő csipkebokorról szóló bibliai történetre összpontosító prédikációjában arra kérte a jelenlévőket, hogy elmélkedjenek a zarándoklat mély jelentéséről. „Chimpayba zarándokolni azt jelenti, hogy kilépünk a mindennapi rutinból, elhagyjuk a komfortzónánkat, találkozunk Istennel és hagyjuk, hogy Jézus átalakítsa a szívünket” – mondta. Külön üzenetet intézett a jelenlévő Szalézi Intézet ötödéves középiskolásaihoz is, „a jövő Mózeseinek” nevezve őket, és áldást mondott az elsőáldozásra készülő általános iskolásokra. „Annyi szomorúságot kell eloszlatni; örömet kell hoznunk, hogy a világ szebb hely lehessen. Jézus azt mondja nekünk, hogy mindannyiunkra szüksége van, hogy az öröm terjesztői legyünk családjainkban és közösségeinkben” – folytatta Laxague. A liturgia egy különösen megható pillanatában a prelátus kiemelte a szaléziak történelmi jelenlétét a Río Negro középső völgyében, amely 1901-ben kezdődött Luis Beltránban, hangsúlyozva a régió fiataljainak nyújtott állandó oktatási és lelki támogatást. A programok délután egy második eucharisztikus ünnepléssel folytatódtak az emlékmű lábánál. A mise után a jelenlévők ünnepi napot élvezhettek, ahol helyi csoportok néptáncbemutatói és a Boldog születésnapja alkalmából hagyományos tortaszeletelés következett. Ebből az alkalomból a Luis Beltráni Szalézi Intézet növendékei Don Bosco és Ceferino előtt tisztelegve kitűzték zászlóikat. Pedro Narambuena atya kiemelte az egész nap uralkodó ünnepi és családias hangulatot. A hétvége előtt, pénteken, augusztus 28-án, délutántól kezdve tömeges zarándokokra számítanak az ország minden tájáról. Több patagóniai prelátus és pap is részt vesz az ünnepségeken. A vasárnapi, augusztus 30.-i ünnepélyes szentmisét Laxague püspök celebrálja, és San Carlos de Bariloche püspöke, Juan Carlos Ares püspök, valamint a Felső-Río Negro-völgy apostoli adminisztrátora, Oscar Miñarro püspök koncelebrálja. A zarándokok egész nap tiszteletüket tették Ceferino Namuncurá szobra előtt, amely a Ceferiniano Park hagyományos kápolnájában található, ezzel is jelezve egy olyan hétvége kezdetét, amely a hit őszinte ünnepléséről szól – és amely Patagóniában a legszélesebb körben megünnepeltek közé tartozik.   ANS-Chimpay/Szaléziak.HU

2026-08-28 12:23:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=kongoi_dk___beiktattak_a_kelet_afrika_kongo_altartomany_(ace)_elso_eloljarojat Szaléziak.hu 2026. augusztus 24-én, hétfőn Gomában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban új fejezet nyílt a szalézi történelemben: hivatalosan beiktatták Carlos Kabumba Balezi atyát a Szent József védnöksége alá helyezett új, Kelet-Afrika-Kongó Alkonytartomány (ACE) első elöljáróját.

Az imádsággal, testvériséggel és reménnyel teli ünneplés jelentős lépést jelent Don Bosco karizmájának meggyökerezésében és fejlődésében a régióban. A beiktatási ünnepségre Mons. Henri Chiza, Goma egyházmegye általános helynöke által vezetett eucharisztikus szertartás keretében került sor számos pap, szerzetes, a Szalézi Család tagja és a helyi közösségek képviselőinek jelenlétében. A jelenlévő szalézi személyiségek között volt Alphonse Owoudou atya, a Közép-Nyugat-Afrika régió tanácsosa, valamint az ACC és az AFC tartományi elöljárói, Aurélien Mukangwa és Guillermo Basanes atyák. Az ünnepségen részt vett Frederick atya, az AGL tartományi vikáriusa is. Újabb lépés a szalézi misszió számára Az ünnepség során felolvasták a rendfőnöknek az új altartomány létrehozásáról szóló rendeletét, valamint Carlos Kabumba Balezi atya kinevező levelét . Az új elöljáró ezután elmondta a hitvallást és a hűségesküt, majd vikáriusával együtt aláírta a hivatalos dokumentumokat. Beszédében Carlos atya kifejezte készségét, hogy odaadással szolgálja az új altartományt, hangsúlyozva különösen az „együttélés és együttműködés ” fontosságát a szalézi Alapszabály 49. cikkelyének szellemében. „A testvéri közösség és mindenki együttműködése – hangsúlyozta – elengedhetetlen lesz a szalézi misszió hatékony megvalósításához és a fiatalok, Don Bosco karizmájának kiváltságos kedvezményezettjeinek fokozott szolgálatához.” Felhívás az egységre a sokszínűségben A Szalézi Család háláját fejezte ki Fabio Attard rendfőnöknek és Tanácsának az új altartományba vetett bizalomért, ezt a választást arra való bátorításként értelmezve, hogy nagyobb felelősséggel éljék meg a régió fiataljainak oktatási és evangelizációs küldetését. Beszédében Owoudou atya gratulált az új elöljárónak és csapatának, és arra buzdította őket, hogy bátran nézzenek szembe az új fázis kihívásaival. Különösen hangsúlyozta a rendtársak közötti sokszínűségben való egység megteremtésének fontosságát, ami elengedhetetlen eleme a közös és gyümölcsöző küldetésnek. A nap egy barátságos pillanattal zárult, amelyet egyszerű és családias légkörben, Don Bosco szellemében éltek át. Az új ACE Altartomány számára ezzel új fejezet nyílik a szaléziak történetében: egy olyan út, amelyben a fiatalok továbbra is a küldetés középpontjában állnak .   ANS-Goma/Szaléziak.HU    

2026-08-28 12:05:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=ukrajna___nyar_amit_a_haboru_nem_vehet_el_ Szaléziak.hu Ukrajnában továbbra is dúl a háború. És ez továbbra is nyomot hagy a gyermekek életében is: az alvásukban megzavart éjszakákban, a légitámadás-riadó szirénáiban, a távollétekben és a félelmekben, amelyekkel gyakran túl korán kell megtanulniuk megbirkózni. Ebben a nehéz helyzetben azonban az Ukrajnai Segítő Szűz Mária Szalézi Altartományának küldetése is folytatódik: a fiatalok mellett állni, oktatni, elkísérni őket és megőrizni a reményt.

Idén ismét megszervezték az „Estate Ragazzi” (Fiatalok nyara) programot, valamint számos, a különböző szalézi közösségek által szervezett nyári programot. Így mintegy 3 000 gyermek és fiatal vett részt az eseményen Ukrajna különböző részeiből. Számukra ezek a napok a játék, a barátság, a formálódás, az ima és a közös élet napjai voltak. EAmikor megszólaltak a szirénák, az udvarok kiürültek, és a gyerekek, a fiatalok és a programvezetők együtt indultak el az óvóhelyek felé. És néha még ott is folytatódtak az éneklés, a játékok és a tevékenységek. Ma, Ukrajnában, a szalézi játszótér is ilyen: egy hely, ahol a gyermek továbbra is gyermeknek érezheti magát, a tinédzser továbbra is álmodozhat, és a fiatal felnőtt megtanulhatja, hogyan adja magát másoknak, még akkor is, ha egy sziréna mindenkit menedékbe kényszerít. Ez Don Bosco megelőző módszerének a lényege: nem hagyni magukra a fiatalokat, hanem jelen lenni az életükben, különösen akkor, amikor a dolgok nehezebbé válnak. Ez az út számos fiatal ifjúsági vezetőt is érintett. A Don Bosco nyomdokaiban megélt Szalézi Lelkiség Iskolája segített nekik visszatérni a karizma gyökereihez, és mélyebben megérteni szolgálatuk jelentését. A „Bosco Fórum”, melynek mottója: „Szabadon szolgálhatunk”, szinte természetes csúcspontja volt ennek: fiatalok, akiket meleg fogadtatásban, barátságban és reményben részesítettek, és akik most úgy döntenek, hogy ajándékká válnak más fiatalok számára. Mindezek mögött egy nagy család áll, amely továbbra is Ukrajna mellett halad. „Hálánk minden szervezetnek, barátnak és jótevőnek, különösen a különböző országokban működő szalézi alapítványoknak és missziós irodáknak, beleértve a torinói Missioni Don Boscót és a bonni Don Bosco Missziót, amelyek megosztják velünk ezt a küldetést” – írják az ukrán szaléziak. „Segítségetek nem csupán tevékenységeket támogat. Lehetővé teszi több ezer gyermek és fiatal számára, hogy érezzék, hogy miközben országuk szenved, nincsenek egyedül, és nincsenek elfelejtve.” A háború nap mint nap igyekszik korlátozni a jövőjüket. A szalézi küldetés azonban továbbra is tágabb távlatokat nyit számukra. „Don Boscóval továbbra is hiszünk a fiatalokban” – összegzik. „És velük együtt továbbra is hiszünk az életben.”   ANS-Lviv/Szaléziak.HU

2026-08-27 18:21:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=belgium____egy_elefantcsontparti_szalezi_onkentes_vallomasa Szaléziak.hu A „Vides” szalézi nemzetközi önkéntes szolgálat lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy néhány hónapot vagy egy évet külföldön töltsenek. Miután odaértek, az önkéntesek a Segítő Szűz Mária Leányaival és szaléziakkal együtt dolgoznak oktatási misszióikban. A 19 éves belga Mats Hovelaque az Elefántcsontparton dolgozik a szaléziakkal, és megosztotta történetét.

A fiatalember úgy döntött, hogy egy egész évet önkénteskedésnek szentel, mielőtt megkezdené egyetemi tanulmányait. Ahogy ő maga is elmeséli, ez a tapasztalat tavaly júliusban kezdődött, amikor egy barátja mesélt neki egy Calais-ban található, migránsokat támogató önkéntes táborról. Mats úgy döntött, személyesen is meglátogatja, és két hetet tölt ott. A szaléziakkal és társaival való együttműködés mély benyomást tett rá. „Láttam Jézust munkálkodni” – mondta. „A migránsok között, a mise alatt, a tanítások alatt és a párbeszéd pillanataiban ott van. Mi a migránsok mellett álltunk, teljes egyszerűséggel; nem hoztunk sokat, de remélem, napsugárként szolgáltunk számukra.” Ezt követően Mats csatlakozott a „Vides”-hez, és megkezdte önkéntes szolgálatának egy évét, először Párizsban, ahol egy menedékkérőket befogadó központban dolgozott, fiatalokkal együttműködve, majd Tunéziában, ahol a nyelvi nehézségek ellenére egy ideig egy szalézi iskolában dolgozott. Innen visszatért Belgiumba, Ganshorenbe, ahol egy szalézi rendházi bentlakásos iskolában segített. Februártól kezdve önkéntes munkája Matst Elefántcsontpartra, az abidjani szalézi közösségbe vitte. Eleinte nem volt könnyű számára: egy másik kultúra, egy nehezebben elviselhető éghajlat és a magány. „Az időm nagy részét egy utcagyerekek és rászoruló gyermekek számára fenntartott menhelyen töltöttem” – mondta. „Apránként igazán összebarátkoztam velük, és most hiányoznak. Soha nem felejtem el azt a kisfiút a menhelyen, aki nagyon bizalmatlan volt velem, amikor megérkeztem; néhány nap múlva nagyon jó barátok lettünk. Csak később tudtam meg, hogy otthon rosszul bánnak vele, és így jöttem rá, miért félt eleinte… El sem tudom képzelni, miken mentek keresztül az életükben. A menhelynek köszönhetően van egy helyük, ahol szeretik őket, egy hely, ahol otthon érezhetik magukat.” Ezután leírta az együtt töltött pillanatokat, amelyeket egyszerű, mégis jelentőségteljes tevékenységek jellemeztek, mint például dalszerzés, focizás és a házi feladatokban való segítségnyújtás. „Ezek a fiatalok mélyen megérintettek” – mondta Mats. Folytatva beszámolóját, felidézte, hogy „szerencsés volt részt venni egy háromnapos egyházmegyei zarándoklaton: 6000 fiatal volt ott; a hangulat hihetetlen volt. Lehetőségem volt két másik elefántcsontparti közösséget is meglátogatni” – folytatta. „Jobban megismertem az elefántcsontpartiakat: meglepett a kedvességük és a nyugalmuk. Ami megfogott, az az volt, hogy a család nagyon fontos számukra. Valóban van köztük családias és testvéri szellem; nincs anyagiasság, de nagy mennyiségű spiritualitás van.” Egy másik dolog, ami nagyon tetszett, az az volt, hogy a muszlimok és a keresztények tökéletes harmóniában éltek. Nem erre hív minket a Jóisten? Arra, hogy békében legyünk minden testvérünkkel és nővérünkkel?” Egy hónappal hazatérése után a fiatalember azt mondta, igazán hálás ezért az élményért. „Hálát adok az Úrnak a bennünk minden nap megújuló szeretetért […]. És köszönet Videsnek, a Szalézi Családnak és Don Boscónak, akik nélkül mindez nem lett volna lehetséges. És köszönet minden szalézinak és minden szerzetesnek, akik Istennek és nekünk, fiataloknak szentelték életüket, hogy megmutassák nekünk, hogy értékesek vagyunk Isten szemében, és hogy jól vagyunk úgy, ahogy vagyunk, az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel együtt.” ANS/Szaléziak.HU

2026-08-26 11:02:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=pelifoldszentkereszt___tanevkezdo_lelki_nap_a_szalezi_intezmenyek_vezetoi_szamara Szaléziak.hu „Együtt indulunk -Don Boscóval, szeretettel, bizalommal” – ennek a mottónak a szellemiségében gyűltek össze Péliföldszentkereszten a szalézi intézmények vezetői augusztus 25-én, hogy a gyakorlati tennivalók áttekintése mellett lelkiekben is megerősödve kezdjék el az új tanévet.

A program kezdetén Koblencz Attila pedagógiai igazgató és Leitner Csaba referens ismertette a tanév rendjét, valamint a következő időszak várható eseményeit. Vitális Gábor szalézi tartományfőnök atya a szalézi iskolák pedagógiai és nevelési sajátosságairól beszélt A szalézi iskola fókuszpontja - a Megelőző Módszer mint az iskolai pedagógia és nevelés integráló rendszere című előadásában. 2027-ben lesz a 150. évfordulója annak, hogy Don Bosco megfogalmazta és leírta nevelési elveit és módszereit, amelyeket már addig is sikerrel alkalmazott. Ez különösen jó alkalmat kínál arra, hogy újra felfedezzük ennek a máig érvényes gyakorlatnak az értékeit. Az Intézmény Fenntartó a szerzetesközösséggel együtt nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szalézi lelkiség minél inkább átjárja a nevelők életét, és szerves részévé váljon szakmai és személyes identitásuknak. Egy több állomáson át vezető imaséta, majd a kápolnában a közös elcsendesedés és imádság lelki muníciót adott a résztvevőknek ahhoz, hogy megerősödve és új lendülettel nézzenek szembe a következő időszak kihívásaival. Marillai Andrea SC/Szaléziak.HU

2026-08-25 11:06:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=pelifoldszentkereszt___oszi_bucsu_2026 Szaléziak.hu Szeretettel várunk mindenkit 2026. szeptember 11–13. között Péliföldszentkereszten, az idei őszi búcsú alkalmából! A három nap során az imádság, a zene, a művészet és a közösség kap főszerepet.

SZEPTEMBER 11., PÉNTEK  17.00 – „Vigyázók” kiállítás megnyitója Gerecse Natúrpark Látogatóközpont Szabó Virág szobrászművész kiállításának középpontjában a 2001 óta bővülő „Angyalos” éremsorozat áll. Emellett megtekinthetők a pápaság és a magyarság kapcsolatát bemutató alkotások, valamint a szaléziak számára készített emlék- és díjérmek is. A kiállítást megnyitja: Sóskuti Zoltán református lelkipásztor, író, dalszerző. A kiállítás fővédnöke: dr. Vitális Gábor szalézi tartományfőnök. A kiállítás 2026. szeptember 11. és november 4. között látogatható a Látogatóközpont nyitvatartási idejében. SZEPTEMBER 12., SZOMBAT 10.00 – Német nyelvű szentmise a kegytemplomban Főcelebráns: dr. Fejes Csaba dorogi, sárisápi és kesztölci plébániai kormányzó 11.00 – dr. Fejes Csaba előadása Szent Vendel Kápolna   SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP 10.30 – Búcsúi szentmise a kegytemplomban Főcelebráns: Nyíri Róbert protonotárius kanonok, aranymisés A szentmise után aranymisés áldás. 12.00 – Interaktív orgonakoncert Előadó: Urbanics Tamás Kegytemplom   Ünnepeljük együtt az őszi búcsút Péliföldszentkereszten – találkozzunk imádságban, közösségben és a művészet szépségében! Szeretettel várunk!   Szaléziak.HU  

2026-08-23 18:45:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=2027_es_strenna_temajanak_bemutatasa_a_szeretet_turelmes_a_szeretet_josagos Szaléziak.hu Fabio Attard rendfőnök atya hivatalosan is bemutatta a 2027-es strenna témáját, mélyreható elmélkedést kínálva a Szalézi Családnak az elmúlt években megtett útról és az előttünk álló kilátásokról. Az új téma: „ A szeretet türelmes, a szeretet jóságos – Életünket a fiatalok teljes kibontakozásának szentelve” Szent Pál szeretethimnuszában és Don Bosco megelőző módszerének pedagógiai örökségében gyökerezik, és a Szalézi Család minden tagját a fiatalok, különösen a leginkább rászorulók iránti megújult nevelő és lelkipásztori elkötelezettségre hívja.

Három jelentős évforduló A szalézi világ számára nagy jelentőséggel bíró időszakban bemutatott 2027-es strenna az 1875–1877 közötti évek által meghatározott út részét képezi, egy hároméves időszakot, amely gazdag volt Don Bosco, a Kongregáció és a Szalézi Család alapvető eseményeiben, és amelyek 150. évfordulóját idén ünnepeljük. Attard atya felidézi a már megtett utat a 2025-ös strennával, mely így szólt: „Horgonyozzunk le a reményben és zarándokoljunk a fiatalokkal együtt”, amely az 1875-ös első szalézi missziós expedíciónak volt szentelve és a jubileum jegyében telt, valamint a 2026-os strennával, mely így szól: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond – hívők, akik szabadok a szolgálatra”, és amely a szalézi munkatársak megalapítására és Mária kánai menyegzőn mondott szavaira (Jn 2,5) összpontosított. Ehhez a két évfordulóhoz most csatlakozik a Segítő Szűz Mária Leányai első missziós expedíciójának 150. évfordulója, valamint Don Bosco egyik legfontosabb művének, A megelőző módszer az ifjúság nevelésében című mű 1877-es megírásának 150. évfordulója . A témaválasztás A 2027-es strenna címe közvetlenül azokra a szavakra épül, amelyekkel maga Don Bosco írta le nevelési módszerének alapjait, Szent Pált idézve: „Ennek a módszernek a gyakorlata teljes mértékben Szent Pál szavain alapul, aki ezt mondja: »A szeretet türelmes, a szeretet jóságos... A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.«” Az a felhívás, hogy „szenteljük életünket” a fiatalok teljes körű kibontakozásának – egy olyan kifejezést vesz át, amelyet maga Don Bosco kétszer is használt írásaiban, hangsúlyozva, hogy az igazgatónak és a nevelőnek „teljes mértékben a tanítványainak kell szentelnie magát [olaszul: »consacrato«]” , készen arra, hogy bármilyen nehézséget vállaljon a diákok polgári, erkölcsi és tudományos nevelése érdekében. A 2027-es strenna szerkezete Ezen hivatkozások fényében Attard atya két részre osztotta a 2027-es strennát. Az első rész mélyrehatóan elemzi Szent Pál szeretethimnuszának kontextusát, amely a Korintusiakhoz írt első levél 13. fejezetében található, és amelyet a Krisztushoz való hasonlósághoz vezető „legkiválóbb útként” mutat be. Szent Pál szeretetről szóló dicsőítő beszéde, amelyet eredetileg a korinthusi közösségen belüli megosztottságra és ellentétekre válaszul írtak, a Szalézi Család számára a keresztény élet és a fiatalok iránti lelkipásztori szeretet hitelességének mércéjévé válik. „Beszélhetünk minden nyelven, ismerhetjük Isten titkait, rendkívüli hittel rendelkezhetünk és hősies tetteket hajthatunk végre; de szeretet nélkül csupán csak zaj vagyunk, és minden, amit teszünk, elveszíti legmélyebb értékét.” A strenna második része a megelőző módszer három pillérét – az értelmet, a vallást és a szeretetreméltóságot – értelmezi újra a jelenlegi nevelési kihívások fényében. Az indoklás tekintetében Attard atya azt javasolja, hogy fedezzük fel újra a megelőző módszert, mint a „találkozás pedagógiáját”, amely nem a programokat vagy a struktúrákat helyezi a középpontba, hanem minden egyes fiatalt, a saját történetével és lehetőségeivel együtt, merítve Valdocco tapasztalataiból és a fiatalokkal együtt épített – nem csupán számukra létrehozott – oktatási hálózatok fontosságára. A vallás tekintetében a rendfőnök arra hív minket, hogy ismerjük fel a fiatalok szívében élő „lelki szomjúságot” egy olyan korban, amelyet a hiper-kapcsolódás, a magány és a csendre alkalmas terek hiánya jellemez, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy segítsünk nekik felismerni Isten hangját a saját életükben. Végül, a szeretetreméltóság tekintetében Attard atya Jézust, a Jó Pásztort és az Emmausba vezető úton járó zarándokot állítja példaképként, akik képesek tanítványaik mellett járni, meghallgatni őket és megvilágítani tapasztalataikat – ezt a stílust a közelség, a szelídség és a kedvesség jellemzi, ami már Valdoccóban is megmutatkozott, és amely különös gonddal irányul a legszegényebb fiatalokra. A megelőző módszer: a mi kincsünk „A karizma és a kompetencia kéz a kézben járnak a fiatalok átfogó javáért” – írja Attard atya, emlékeztetve arra, hogy a megelőző módszer nem pusztán egy módszer, hanem egy karizma ajándéka, amelyet az egész Szalézi Családra bíztak világszerte, hogy alázattal és bölcsességgel szeressék, megértsék és őrizzék, elkerülve minden felületességet. A 2027-es strenna bemutatásával Attard atya arra hívja a Szalézi Család minden tagját, hogy örömmel ünnepeljék meg a fiatalok nevelésében alkalmazott megelőző módszer 150. évfordulóját, és alakítsák azt értékes és gondviselésszerű lehetőséggé a szalézi karizma mélyebb megértésére, valamint a fiatalok iránti nevelési és lelkipásztori elkötelezettség megújítására. Később a 2027-es strenna hivatalos plakátját is bemutatják majd a teljes Szalézi Családnak, míg a teljes szöveg 2026 decemberének végétől lesz elérhető. Attard atya előadása már elérhető az ANS oldalán olasz, angol, spanyol, francia, portugál és lengyel nyelven.   ANS – Róma/Szaléziak.HU

2026-08-23 16:02:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=pelifoldszentkereszt___10_szalezi_zenetabor___kormanyozd_hajomat Szaléziak.hu Hála telt szívvel gondolhatunk vissza az idei Zenetáborra, nem csak mert szép emlékeket, dallamokat vihettünk haza magunkkal, hanem mert idén tizedik alkalommal szerveztük meg az érdeklődő fiatalok számára.

Az idei évben számos új taggal bővült a csapat, akik aztán könnyen felvették a már megszokottá vált heti ritmust. Délelőtt szekciókban is és együtt is gyakoroltunk, majd a délutáni pihenést követően szentmisével (és szolgálattal) nyitottuk a délutáni és esti közösségépítő programokat. A tíz év anyagából összeválogatott repertoár hangszerelési frissítést is kapott, hiszen az induló években még jóval kevesebb szólóhangszerrel dolgoztunk. A vasárnapi zenei szolgálat igazán ünnepélyes és méltó volt Sivadó Balázs péliföldszentkereszti újmiséjére. A változatos programot javarészt a közkedvelt játékokkal, műhelyekkel töltöttük fel, de nagy hangsúlyt kapott a tábor mottója (Kormányozd hajómat) és a hozzá kapcsolódó lelki vonal kibontása is. Szombat este pedig szervezői koncerttel foglaltuk össze a tíz év vezérdalait. Beszéljenek helyettünk a fiatalok. Néhány gondolat a résztvevők visszajelzéseiből, a „Mit viszel magaddal a következő évre gondolatként” kérdésre: Ez egy olyan hely, ahol mindenki olyan lehet amilyen, és így is szeretik. Sose szabad feladni, velünk az Isten Bármikor kérhetünk segítséget egymástól “Bízzatok!” Jó ez a közösség. Lett egy új tábor amibe mindenképp mennem kell Vannak olyan emberek, akik látják benned a fényt. Van egy olyan csapat, akikre ha bármikor gondolok, boldogabb leszek és ez a zenetáboros csapat, a ti szereteteket viszem el a következő évre. Jövőre pedig várunk mindenkit augusztus 2-8 között ismét. Mottónk pedig „Készítsétek az Úrnak útját” lesz.   Szaléziak.HU

2026-08-22 15:58:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=nyergesujfalu___szombathelyre_latogattak_a_szalezi_munkatarsak Szaléziak.hu A nyergesújfalui szalézi munkatársi csoport tagjai Nguyen Hai Ly Jakab atya vezetésével augusztus 19-én közösségi kirándulást szerveztek Szombathelyre.

A reggeli indulás után 11 óra tájban érkeztünk meg a szombahelyi szaléziakhoz, ahol már várt minket Andrásfalvy János atya, a közösség igazgatója, a szalézi munkatársak delegátusa. A nyergesújfalui és szombathelyi munkatársak szívélyesen üdvözölték egymást. A házigazdák nem csak kedves szavakkal, hanem ízletes falatokkal is vártak bennünket, és miután kicsit megpihentünk a hosszú utazás után, megtekintettük a színháztermet és a Szent Kvirin templomot, majd látogatást tettünk a Székesegyházban, és megtekintettük a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontot is. Délután a szombathelyi oratóriumban beszélgettünk a következő témákról: jelenlét az évközi oratóriumban és a nyári oratóriumban, a témák, amelyekben elmélyedtünk a munkatársi találkozások alkalmával és a helyi munkatársi közösség és az animátorok közötti kapcsolat. Köszönjük János atyának, hogy szabaddá tette magát és velünk volt, valamint a szombathelyi munkatársaknak a kedves fogadtatást! A szombathelyi munkatársakat meghívtuk, hogy látogassanak meg minket a közeljövőben Nyergesújfalun.  Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a szép napnak és megtapasztalhattuk az egy szív és egy lélek megélését szeretett közösségünkben! Szaléziak.HU

2026-08-20 18:43:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=szent_istvan_kiraly_unnepen___2026_augusztus_20 Szaléziak.hu Szent István királyunk ünnepén minden évben ugyanezt az evangéliumi részt adja elénk az Anyaszentegyház. Szent Máté evangéliumának a nagy jézusi tanítói beszédsorozatának a hegyi beszéd záróképét: a sziklára és homokra épített ház.

Jól ismerjük ezt a képet, sokszor átgondoltuk, de talán van benne még számunkra benne néhány nagyon fontos üzenet. Most kettőt szeretnék kiemelni. Az első az, hogy erre a sziklára figyeljünk. Nagyon érdekes, hogy Jézus nem azt mondja, hogy: „Aki hallgatja a szavamat, és szerintük cselekszik, afölött mindig süt a nap, mindig egészséges lesz, és támogatott, és sikeres, és jókedvű, és boldog, és hosszú életű, és közösségi…, és aki meg homokra épít, annak jön a vihar, aztán összedől a háza, és kész, vége, pusztulás”, hanem azt mondja Jézus, hogy ha sziklára építed a házadat, akkor is jön a vihar. Nagyon sok keresztény ember alapvetően, szerintem itt csalódik, vagy itt téved. Nagyon sokszor azt a fajta Istenképet őrizgetjük a lelkünk legmélyén, lehet, hogy tudva, hogy ez hamis, de mégis olyan jóleső, kis giccses, hamis, de azért olyan mitikus magánistenként, hogy hát az Isten dolga az, hogy hát én hiszek benne, járok misére, támogatom az egyházamat, mit tudom én, mit csinálok, becsületesen élek, hát akkor, jó Istenem, akkor mi a viszonzás, mit várok el? Hát békesség, egészség, nyugalom, hosszú élet, rendezettség, jó kapcsolat a családban, feszültségmentesség, mert hát, Uram… Ez egy hamis Istenkép, egy bálványisten, ilyen Isten nincsen. És nagyon sok ember egyébként azért tagadja meg az Istent, mert tőlünk egy ilyen Istenképet lát. És aki ilyen Istenképben gondolkodik, az hamar csalódik is, és a hamis Istent aztán hamar ott is lehet hagyni. Mert hamis. Jézus egyértelművé teszi Péternek mondott beszédében, hogy a szikla az Krisztus: „Építsd a házad a sziklára - és a sziklára épített házadban az a nagyszerű, hogy ha jön is a vihar, az áradat és a pusztítás, az akkor is állni fog.” Nem azt mondja, hogy nem jön a vihar és a pusztulás. Ér betegség, ér csalódás, ér fájdalom, ér megaláztatás, és még sok minden más. De a házad, ha sziklára, azaz Krisztusra építed, a házad állni fog. Mit jelent Krisztusra építeni a házat? „Aki hallgatja szavamat és szerintük is cselekszik.” A szó és a tett egysége, a Jézusra hangolódás, a nagy IGEN, amit nemrég ünnepeltük, Nagyboldogasszony napját, amit kimondott a Boldogságos Szűzanya, vagy amit végigvisz Szent István király az ő példájával. Azt, hogyha valakinek jön a vihar, és egy sziklára vagy homokra építi a házát, ott van egy nagy különbség, hogy az egyik, aki homokra épít, az: „Uram, miért ér ez pont engem?” És jajveszékel és kétségbeesik, és Istent hibáztatja. A másik, aki sziklára építi a házát, mert hallgatja az Isten szavát, azt befogadja, az bensővé válik számára, személyessé, az nem a miérteket fogja sorolni és az Istent fogja faggatni, hanem azt, fogja kérdezni, hogy: „Uram, hogyan tudom én ebben felismerni a Te legszentebb akaratodat? Hogyan tudom én ebben megélni a Te üdvözítő jóságodat? Hogyan tudok én együttműködni veled? Hogyan tudok én igaznak, becsületesnek maradni? Hogyan tudok én az Istennek kimondott, keresztelésem óta hordozott igenemhez hűséges maradni?” A miértek bálványimádáshoz és csalódáshoz, a hogyanok igaz Istenszeretetre és hűségre vezetnek. Van egy másik dolog is, ami talán bennünket, keresztényeket kevésbé ér el, de megcsábít, és itt van körülöttünk, és ugyanakkor meg választ kéne rá adnunk. A mai világ körülöttünk is úgy gondolkodik, hogy nincs is szikla. Nincs egy igazság. Nincs egy központi rendező elv. Nincs szikla. Mindenkinek megvan a maga kis sziklája, vagy kövecskéje. Mindenki azt gondol, úgy tesz, ahogy akar. Korábban ez odáig ment, hogy az én személyes szabadságom határa már a te személyes szabadságod határát sértené, de ma már ez sincs. Kit érdekel, hogy mi a másik személyes szabadsága? Kit érdekel, hogy mi a másik érzékenysége? És persze, azt mondjuk, hogy az utak végtelenek, az igazság mindenkinek a sajátja. Ma a világ, amelyben a gyermekeitek, az unokáitok fölnőnek, amely bennünket is megkísért, az arról beszél, amiről már Pilátus óta beszélnek róla, és Pilátus teszi fel ezt a kérdést Jézusnak először, hogy: „De mi az igazság?” Jó, Pilátus téved, ő azt gondolja, hogy mi az igazság. Mi tudjuk, hogy az igazság, az Krisztus. Nem elmélet, nem ideológia, mert azonban mindig csalódni lehetne, nem valamilyen erkölcstan az igazság, hanem Krisztus, aki föltámadott, és aki életet ad nekünk. De ez a világ ma sziklanélküli világ. Kapaszkodó nélküli világ. A relativizmusban, abból következően a nihilizmusban és a cinizmusban széteső világ. Ahol csak az én igazságom, az én kényelmem, az én érdekem, az én pillanatnyi hasznom… Esetleg ahhoz kötök egy-két koalíciót gyorsan, mert közös a hasznunk, és akkor gyakoroljuk ezt együtt. De ez már nem a szövetségek, azaz nem az elköteleződések világa. Ahhoz, hogy felismerjük a sziklát, ahhoz látnunk kell azt, hogy nem az a szabadság, hogy nincs semmi. A semmi nem tud adni szabadságot. A szabadság az az elköteleződésben nyilvánul meg. Talán már mondtam nektek, a fiatal papi életem egyik nagy stressze volt egy reklám. Emlékszem, hogy a Batthyányi téren láttam, amikor mentem Albertfalvára tanítani, és a 47-es, 49-es villamosokra szálltam át, és ott volt egy nagy reklám: egy fiatal ember nagy cowboy kalappal, farmerben, flaneling, szakál, jó erőteljes fiatalember nekitámaszkodott egy fakorlátnak, és – jó, hát cigarettát reklámoztak, akkor még szabad volt -, a szöveg az volt, hogy: „Ma végre azt tehetek, amit a legjobban akarok.” És az embert felcsigázta, hogy na, hát egy ilyen klassz fiatalember mit akarhat a legjobban? És ott volt a válasz is, oda volt írva a plakátra: „Semmit!” 90-es évek közepe. És én akkor ott megdöbbentem, egy picit leálltam, hogy a semmivel lehet mindent eladni. A semmivel lehet bármit tenni. A semmivel lehet mindent lefedni. A semmi ereje. A semmiből lehet a szabadosság, de igazi szabadság nem lesz. Mert pont azt tagadjuk, hogy van szikla. Van örökre kimondott igen, van elköteleződés és hűség. És az abban való kitartás. És persze, amíg esetleg azt gondoljuk, hogy ez a szikla az valami ideológia, vagy erkölcs, vagy nem tudom mi, akkor csalódunk. A kereszténységünk leglényegibb, felszabadító és a keresztény szabadságot megadó élménye az, hogy fölismerjük, hogy a szikla az Krisztus. Egy személyes szeretet. Valaki, aki a legtöbbet adja nekünk, a végtelen reményt az üdvösségben. Ezért mondja a mai szentmisénk allelujás énekverse a János Evangélium 8. fejezetétből idézve: „Ha megmaradtok tanításomban, valóban az én tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, s az igazság szabaddá tesz titeket.”  Ha megmaradtok tanításomban. A Jézusra mondott igen és bennvaló hűség, ahogy a Szent István király is megélte, a személyes, vagy éppen társadalmi nehézségek közepette is. Társadalmi nehézség István korában, hogy pont az a nyugati kereszténység támad meg bennünket, ahova csatlakozni akar. Hát jönnek a német katonák! Személyes nehézség volt bőven: két fiát temette el, nem csak Imre herceg halt meg, hanem Ottó is. Csak Ottó korábban, őróla megfeledkezik a történet sokszor. Két fiát temeti el, micsoda személyes nehézség! És mégis megmarad a krisztusi tanításban. És nem miérteket fogalmaz meg, hanem: „Uram, akkor én most hogyan tudok hűségben lenni veled?” És nem fájdalmában, vagy kétségbeesésében, vagy jobb híján valamilyen fajta pótcselekvésként ajánlja fel a Szent Koronát, azaz saját magát, családját, nemzetét, hazánkat, a Boldogságos Szűzanya kezébe és teszi őt Patrona Hungáriévé, hanem mert hogy felismeri az igazságot. És az igazság szerint cselekszik. Fel/megismerni az igazságot. Mennyire nagy küldetés ez nekünk az Egyházban! Tanúságot tenni az igazságról, aki a Krisztus. Ugye, ezt már VI. Pál pápa megfogalmazta, hogy a világ nem tanítókra szomjazik, és nem tanítókat vár, akiknek jár a szájuk csak, hanem tanúkat. A klasszikus vicc, hogy a plébános szögel gyerek megáll mellette – mondjuk, te - és akkor megkérdezi: „Azt nézed, hogy hogy kell a kerítést javítani?” Nem. Arra vár, hogyha majd ráüt a kezére a plébános úr, akkor mit fog mondani? Ugye, mert a tanú az ezen múlik. Hogy azokban a határhelyzetekben, hogy amikor mi érteket sikíthatnánk, azokban a helyzetekben, hogyan tudunk megmaradni az igazságban, azaz Krisztusban. Hogyan tudunk hűségesek lenni Krisztushoz. És ebben örök és példakép számunkra, ami Szent István királyunk. Amikor most föltekintünk István királyra, akkor kérjük, hogy tanítson bennünket erre, hogy miértek helyett hogyanok, hogy elmélet helyett Krisztus, hogy részigazságok helyett az igazi szikla, sziklára, azaz Krisztusra építsünk. Adja meg az Úr, hogy legyen ehhez kellő bátorságunk, és egymást is támogatni tudjuk ezen az úton!  P. Ábrahám Béla SDB   Elhangzott Nyergesújfalun, 2026. augusztus 20-án.     Szaléziak.HU

2026-08-19 16:44:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=don_bosco_szobra_a_szent_peter_bazilikaban Szaléziak.hu 1936. január 31-én a Vatikáni Bazilika üdvözölte Bosco Szent János emlékművét. Azon a napon fiatalok tengere töltötte meg a templomhajókat. 2026 egy olyan esemény kilencvenedik évfordulója, amely erőteljes képet hagyott a világban. A fiatalok atyja, aki a Bazilika legszembetűnőbb pontjáról két fiúnak mutatja Péter sírját. Egy márványba faragott gesztus, amely ma is szól hozzánk.

A látogató, aki ma átkel a Szent Péter-bazilika középső hajóján, és jobbra felnéz, közvetlenül a Confessione oltárának elérése előtt, egy olyan alakot lát, akit minden szalézi csukott szemmel felismerne. Ő Don Bosco. Nem egyedül: két fiú áll mellette, jobb karját a bazilika közepe felé, Szent Péter apostol sírja felé nyújtja. Ez a kar pontosan kilencven éve van ott, és soha nem szűnt meg mutatni. Érdemes visszatérni ahhoz az 1936-os téli reggelhez, a szent halálának negyvennyolcadik évfordulóján, amikor a hatalmas márványcsoportot leleplezték és megáldották.   Húszezer szív a kupola alatt Elvileg egy rövid és visszafogott szertartásról volt szó: egy megáldásról. Valójában a Bazilika egyik emlékezetes napját élte át. A jelenlévők ezt a hangulatot 1934 húsvétjához hasonlították, ahhoz a naphoz, amikor XI. Piusz pápa Don Boscót a szentek névjegyzékébe iktatta: ugyanaz a lelkesedés, ugyanaz az emberi lendület, ugyanaz az ünnepi hangulat. A jelenlévők száma meghaladta a húszezer főt. Fele fiatal volt: tízezer római intézeti diák, öt hosszú sorban álltak a főhajó mentén, hogy tisztelegjenek az előtt, aki az oktatást élete céljává tette. Körülöttük, az oldalsó boltívek alatt gyűltek össze Róma és Castelli szalézi házainak növendékei, valamint a voltnövendékek, munkatársak és a Segítő Szűz Mária Leányai. A mellékhajók zsúfolásig telve voltak zarándokokkal és egyszerű hívőkkel, akik meghívás nélkül, szeretetből özönlöttek ide. Még a hatóságok közül sem hiányzott senki. Az első sorban Carlo Salotti bíboros ült, aki évekig Don Bosco ügyének szentelte munkáját, az olaszországi nuncius, Monsignor Borgoncini Duca, számos püspök, Vatikánváros kormányzója és a pápa családtagjai. Különösen feltűnő volt a Szentszékhez akkreditált diplomaták hosszú sora: Olaszország, Argentína, Peru, Brazília, Belgium, Magyarország, Venezuela, Nicaragua és más nemzetek. Mintha az egész világ küldte volna küldötteit, hogy tanúskodjanak arról, hogy ennek a piemonti papnak a munkássága már nem egyetlen országhoz tartozik. A tömeg közepén, láthatóan meghatottan, és mindenfelől körülvéve állt a szobrász: Pietro Canonica, a kor olasz művészetének egyik legnevesebb alakja. Fél tizenkettőkor lépett be Eugenio Pacelli bíboros, az államtitkár, a bazilika főpapja és a Szalézi Társaság védnöke. Három évvel később ő lett XII. Piusz. A négy római szalézi intézet kórusai, közel kétszáz hang, Raffaele Antolisei atya vezetésével, zenével töltötték meg a bazilikát. Aztán elérkezett a várva várt pillanat: a sampietrinik leengedték a fülkét takaró nagy leplet a földre. Amikor a fehér márvány napvilágra került, hatalmas üdvrivalgás tört fel a hajókból, és nem akart elcsitulni: hosszú percekig húszezer hang ünnepelte szentjét.   A Szalézi Család szava Amikor végre ismét csend lett, Francesco Tomasetti prokurátor lépett elő. Peter Ricaldone rendfőnök atya nem tudott részt venni, így rá hárult a feladat, hogy egész Szalézi Család nevében szóljon. Beszédét érdemes teljes egészében újraolvasni, mert minden későbbi kommentárnál jobban összefoglalja annak a napnak a jelentőségét:   „Tisztelendő Eminenciás Uram,             A szaléziakat ma három dolog miatt is öröm tölti el, abban a pillanatban, amikor Bosco Szent  János elfoglalja helyét a nagy szerzetesalapítók között, akik márványban halhatatlanná téve időről időre eljönnek, hogy növeljék a kereszténység legnagyobb templomának pompáját.             Örülnek annak, hogy Eminenciádra hárult az a feladat, hogy mennyei áldással avassa fel atyjuk emlékművét, mert Eminenciád személyében a kongregációjuk védő bíborosát tisztelik.             Kimondhatatlan örömre ad okot az is, hogy a Szentatya kegyeskedett Don Bosco számára ilyen kiemelt helyet kijelölni a bazilikában. A néző tekintete a fülkére irányul, amely két egymást követő látványt tár elé: az oszlop lábánál az Apostolok Fejedelmének fensége, középen pedig az angyali IX. Piusz ragyogó alakja: Szent Péter, akinek életét Don Bosco hittel és épületes őszinteséggel mesélte el az embereknek, és IX. Piusz, aki atyai szeretettel szerette a szentet, és akit az gyermeki szeretettel szeretett.             Az előző kettőhöz egy harmadik ok is hozzáadódik, mégpedig az, hogy a szobrász, művészetének páratlan mesteri tudásával úgy örökítette meg Don Bosco alakját, ahogyan az leginkább illett apostoli hivatásának természetéhez. Íme, ő szeretettel magához öleli a civilizált országok és missziós területek fiataljait, és a Gyónás oltárára mutatva, arra buzdítva őket, mintha ezt mondaná: „Gyermekeim, ott van üdvösség, mert ott van Péter, és »ubi Petrus ibi Ecclesia«”. A pápasággal ellenséges időkben hűségesen kitartott Jézus Krisztus helytartója mellett, akiben az emberiség tanítóját, vezetőjét, jótevőjét látta.            A látványosság előtt, amelynek tanúi vagyunk, nem mulaszthatom el, hogy még egy dolgot kiemeljek. Don Boscónak egész életében egy nagy álma volt. A lelkek javára és hazája nagyságára mindig vágyott az Olasz Királyság és az Apostoli Szentszék boldog egyesülésére, amelynek értelmében most, a nemzet sorsát irányító akaratából, a népoktatásért felelős miniszter elrendelte, hogy Róma tanuló ifjúsága, minden olasz és külföldi fiatalt képviselve, itt gyűljön össze, hogy lerója tiszteletét a Szent Nevelőnek.             Legmélyebb köszönetünket fejezzük ki Salotti bíboros úrnak, valamint a Szentszéknél akkreditált valamennyi nemzet kiváló képviselőinek, akik jelenlétükkel ünnepélyesebbé tették ezt az ünnepséget, mintha ezzel is tanúsítani akarnák Don Bosco küldetésének egyetemességét a világban.             Külön köszönet illeti továbbá azokat a szerzetesrendeket is, amelyek testvéri szolidaritásból részt vettek a szerény szalézi rend ünnepén.             Most pedig Őeminenciája áldása szentelje meg mindezen örömök okát, és kérje ki a Mennyből, hogy e jeles esemény emléke örökké éljen a jelenlévők emlékezetében, és jótékony hatással öröklődjön át a jövő nemzedékeire.” Újra felcsattant a tapsvihar. Pacelli bíboros felvette a stólát, és megadta a szokásos áldást. Ismét zene, ismét énekek – de aznap a legigazibb ima nem a kottákban rejlett: az ezer fiatal szemében vibrált, akik nem tudták levenni a tekintetüket arról a mosolygó arcról odafent.   Huszonkét tonna apaság Álljunk meg most a műalkotás előtt. Canonica egyetlen fehér márványtömböt – a massai kőbányákból kitermelt, kiváló minőségű „Vittoria” márványt – dolgozott fel, amelynek teljes tömege huszonkét tonna volt. Csak a szent alakja önmagában is eléri a négy méter nyolcvan centimétert; a talapzattal együtt, amely további jó egy métert ad hozzá, a szoborcsoport teljes egészében kitölti a csaknem hét méter magas fülke üregét. De a számok nem sokat árulnak el. A mű igazi sikere másban rejlik: Canonica nem másolta le a szent fényképeit – pedig jól ismerte őt –, és elutasította a szokásos áhítatos pózokat. Ehelyett megpróbálta Don Bosco lelkét a márványba sűríteni: a gondolkodó mélységét, a messzire látó apostol megérzését, és egyúttal azt a mosolygós jóságot, amelyet mindenki ismert nála. Az eredmény meggyőzte a kritikusokat és a népet egyaránt: akik Don Boscó-t életében ismerték, a szobor előtt újra megtalálták őt. És aztán ott van a két fiú, akik nem csupán díszítőelemek, hanem a teljes emlékmű értelmezésének  kulcsa. Az idősebb Domenico Savio, az oratórium kedvenc tanítványa, akit szintén szentté avatnak majd. Benne testesül meg mindaz a fiatalság, amelyet Don Bosco és fiai iskolákban, oratóriumokban, a fél világ udvaraiban neveltek fel. A fiatalabb Zeffirino Namuncurà, Patagónia utolsó nagy törzsfőnökének a fia, annak a földnek, ahová Don Bosco első misszionáriusait akarta küldeni: ő testesíti meg azoknak a népeknek az ifjúságát, akikkel a szaléziak Európa határain túl találkoztak. Mindketten együtt egyetlen dolgot mondanak: hogy Don Bosco szívében nincsenek határok, sem származási különbségek, mert Krisztus a vérével váltott meg minden fiatalt, bármely szélességi körön is éljen.   A bazilika legbeszédesebb fülkéje Harminckilenc szerzetescsalád alapítója őrködik a Szent Péter-bazilika falai felett. Don Bosco harmincharmadik helyet kapta. Mégis, elhelyezkedése páratlan, és ez nem véletlen: maga XI. Piusz, „Don Bosco pápája” személyesen akarta számára fenntartani pontosan ezt a helyet a bazilikában. Alulról kell nézni, hogy megértsük. Az a pillér, amelyre a fülke nyílik, ugyanaz, amelyiknek Szent Péter híres ülő bronzszobra támaszkodik, amelynek a lábát zarándokok nemzedékeinek csókjai koptatták el. A szobor felett IX. Piusz mozaikportréja ragyog, a pápaé, aki jóváhagyta a születőben lévő Szalézi Társaságot, és aki kölcsönös megbecsülésen és szereteten alapuló barátságot ápolt Don Boscóval. És még feljebb, a tekintetek e lépcsőjének csúcsán áll Don Bosco. Péter, IX. Piusz, Don Bosco: három név, amelyeket egy szál köt össze, amely a szent egész életén átível, egymás fölé rendeződve, mintha egyetlen emelkedő lépcső fokai lennének. És ez még nem minden, ennél többről van szó. Az alapítók szobrainak többsége, mondhatni, a saját fülkéjében él. Don Boscoé viszont nem: kinyújtott karja mintegy kilép a márványfülkéből, és a bazilika szívét, a pápai oltárba kapaszkodik, amely alatt az apostol nyugszik. Mintha az emlékmű nem akarna csupán dísz lenni, hanem feladatot is be akarna tölteni: tanít. A két fiúnak, akiket magához szorít – és minden fiatalnak, aki kilencven éve felnéz rá –, Don Bosco hangtalanul ismételgeti azt a meggyőződést, amely minden döntését irányította: maradjatok egységben Péterrel, mert ahol Péter van, ott van az Egyház, és ott van az üdvösség. Egy olyan században, amikor a pápaság mindenféle ellenségeskedés célpontja volt, ez a hűség volt az ő zászlaja. A márvány örökkévalóvá tette ezt.   Egy éjszakai előjel Egy utolsó emlék, melyet Rua atya őrzött meg, szinte prófétai jelleget kölcsönöz az egész eseménynek. 1858 februárjában, első római útja során Don Bosco először lépte át a Szent Péter-bazilika küszöbét. Sokáig szóhoz sem jutott; és a sok csoda között éppen az alapítók szobrai és a még mindig lakatlan fülkék ragadták meg a figyelmét, amelyek mintha valakire vártak volna. Évekkel később az Oratórium fiataljai hallották, amint egy különös álmot mesél el. Anélkül, hogy tudta volna, hogyan, abban a márványüregben találta magát, magasan, a templom hatalmas csendjének fogságában. Rémületében segítségért kiáltott, és a kiáltás felébresztette. Hányszor hajolt le római tartózkodása alatt, hogy megcsókolja a bronz Péter lábát, homlokát hozzáérintve, ahogy azt az alázatosak teszik! Akkor senki – ő maga sem –, nem volt képes megfejteni ezt a nyugtalan álmot. A történelem fogja majd megfejteni 1936. január 31-én. Kilencven éve lakik tehát Don Bosco Péter házában. És bárki is lépjen be, bármilyen nyelven is imádkozzon, tőle ugyanazt a csendes üzenetet kapja: nézz oda, ahol az apostol nyugszik. Ott van a középpont. Ott maradunk családként.   donbosco.press/Szaléziak.HU

2026-08-18 10:42:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=szabolcs_testver_mexikoban_3___don_bosco_ma_is_tevekeny Szaléziak.hu A mexikói testvérképzésre bő két hónap távlatából már Magyarországról még inkább rá tudok tekinteni egy „panorámafelvétellel”. Hála Istennek és a szalézis körök érdeklődésének sokan beszéltetnek az elmúlt két év tapasztalatairól, hiszen személyesen vagy szervezetten is megkeresnek.

Az elején leszögezek egy szempontot a mostani beszámolómhoz: hangot kívánok adni annak, hogy az általam megismert amerikai világrészben hogyan folytatja Don Bosco - az Egyház és a világ ezen óriása – a Családja révén térben és időben töretlen lendülettel lélekmentő munkáját. Egy átfogó élmény-bedobozolás számomra bibliai motivációval is bír. Sokszor a fülembe cseng az Úr Jézus felhívása a kenyérszaporítás után: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” (Jn 6,12). Ez a hála és felelősségteljesség jele a kapott javakért. Hát igen, Bosco Szent János mérhetetlen szeretete a vele együtt élők és szolgálók felé, hogy a szalézi formáció alatt rengeteg gazdagító élmény zúdul ránk, melynek intenzitása mindig meghaladja a befogadó képességünket. Ugyanakkor irományom egy hála is a mexikói nép felé, akik sorsához, múltjához, vágyaihoz, küzdelmeihez ebben a két évben hihetetlenül közel kerülhettem. Nem egyszer könnybe tudták lábasztani a szememet nemességükkel és közvetlenségükkel, néha csak azzal, hogy nevemen szólított egy számomra ismeretlen plébániai hívő és megölelt üdvözölve Mexikóban. Sokszor mondjuk egy régen látott személlyel való találkozás alkalmával, hogy „kicsi a világ…”. Nekem ez a mondat a mexikói két évem alatt bővült: „…de nagy Don Bosco!”. Elég, ha személyes tapasztalataim földrajzi határköveire gondolok, a teljesség igénye nélkül. Atyánkat felfedezhettem a kanadai Edmontonban az ottani misszionárius közösségben vagy magyar vonatkozásban a Szent Mihály-temetőben Hámor József SDB (1914-1999) és Gombos Mihály SDB (1924-2000) misszionárius atyák sírja mellett imádkozva, akik a kanadai magyarság lelki és testi szolgálatában élték le életüket.  Tovább él Alapító Szentünk a mexikói Alsó-Kalifornia Budapest-méretű USA-határmenti városában, Tijuanaban is, ahol öt oratórium és ifjúsági központ, egy plébánia és egy napi 1000-1500 fő ellátására felállított „reggeliztető” szolgálja fizikailag, lelkileg és társadalmilag a kiszolgáltatott fiatalokat és felnőtteket.  De jelen van az „Ifjúság Atyja és Mestere” a mexikói Oaxaca államban a chinanteco őslakosok földjén a San Antonio las Palmas községben élő szaléziakban, akik 24 hegyi és folyóparti falu lelkeit szolgálják.  Délebbre haladva felfedezhettem Bosco Szent Jánost Panamaváros lüktető, több mint egymillió főt megmozgató Don Bosco-kilencedében ez év januárjában, ahol mindössze 8 szalézi szerzetes lát el egy több ezer fős technikumot és egy Szentünkről elnevezett bazilikát. A következő bekezdésben pár szóval ízelítőt kívánok adni néhány modalitásból vagy szolgálati területről, amelyeken keresztül a kb. 130 fős Mexikó-Guadalajara (MEG) északi szalézi tartományban megvalósul a ifjúságpasztoráció, és amelyek lenyűgöztek. A dimenziókat talán jobban segít elképzelni, hogy a Mexikói Egyesült Államoknak 31 szövetségi állama és 1 szövetségi körzete (Mexikóváros) van, melyekből 12-ben működik az északi, azaz Mexikó-Guadalajara tartományhoz tartozó szalézi közösség vagy kizárólag világiak által fenntartott intézmény (pl. oratórium). Tehát a MEG számolhat 24 kanonikus közösséggel, kb. 22 oratóriummal, számos plébániával, szociális művel, iskolával, melyek együtt elképesztően lüktető jelenlétet alkotnak. Egyébként olyan rosszul nem állunk mi magyarok, ha arra gondolunk, hogy egy tizenháromszor nagyobb országban – a déli Mexikó-Mexikóváros tartományt is beleszámítva - „csak” nyolcszor annyi szalézi szerzetes és hatszor annyi szerzetesközösség van. Jó tudni, hogy a MEG tartomány szülöttje Pascual Chávez Villanueva atya, aki Don Bosco 9. utódjaként töltötte be az egyetemes rendfőnöki szolgálatot. Oratórium és ifjúsági központ. Nehéz lefesteni ezt a légkört, ami pezsgésével vár mondjuk egy péntek este vagy szombaton! Latinos impulzusok és közvetlen természetesség például öleléssel is kifejezve, amit a külföldi fiatal szaléziak is megtapasztalhatnak, többek közt a betoppanó „güero” (mexikói spanyolban világos bőrű vagy hajú ember), azaz jómagam. Sokszor elsőre egy brazillal azonosítottak, talán a tört spanyolom miatt.  Ebben a környezetben a rengeteg nevelő-pasztorális kínálat között szerepel helyi szinten általában a szentségekre készítő katekizmus-oktatás akár heti 150-200 gyerekkel, az oratórium helyszínein a -plébániával együttműködve, főleg katekista hölgyek és segítőik vezetésével, akik egy egyházmegye által kidolgozott könyvből készülnek. Az oratóriumok látványosan lüktető szíve nyilván az udvar. A színvonalas pályákon sok esetben nem csak helyi hanem külsős csapatok is edzenek jól összefésült órarendnek és elkötelezett világi koordinátoroknak köszönhetően. Ezek a terek adnak helyet az igényes bajnokságoknak vagy ligáknak és a hetente lelkesen edző foci-, röpi- vagy kosárcsapatoknak.  A szentek ünnepéhez is sokszor kötődő alkalmi bajnokságok (Don Bosco, Segítő Szűz stb.) mellett a Fiesta Inspectorial de los Oratorios (FIO, Oratóriumok Tartományi Ünnepe) kínál 4-500 fiatalnak és kísérőiknek egy olyan hétvégét minden évben, amely hihetetlenül motiválja az éves felkészülést. A FIO helyszíne egy északi és egy a tartomány székhelyéhez (Guadalajara) közeli ház között váltakozik évente, melyben péntektől vasárnapig együtt élnek és ünnepelnek a fiatalok és szervezők. Három labdás sportban fiú és lány csapatok indulnak saját mezzel, utazásszervezéssel, szurkolótáborral, és a győztes meccseken kívül a fegyelemre és lelkesedésre is díjat kapnak. Egy 30-40 fős bizottság készíti elő és felügyeli az eseményt technikailag és etikailag. Számomra a csúcspont a városon való végigmasírozás mezekbe öltözve dobokkal és fúvós hangszerekkel skandálva és énekelve, majd visszatérve az oratóriumba egy mennyei zenés-táncos ünnep repeszti az ablakokat.  Külön szót ejtek egy számomra ideálisnak tűnő szervezési elemről, mely begyűrűzik az oratóriumokba és iskolákba és bekovászolja azok közösségeit Don Bosco elképzelései szerint. Ismerősen csenghet a Vidámság Társasága vagy a Szeplőtelen Fogantatás Társulata Bosco János életéből, na valami hasonlót láthattam Mexikóban. Ha valaki 10-16 év közti kamasz és szeretne egy emberi és keresztényi fejlődésen átmenni hetente találkozva közösségével, sávokban képződve, akkor a Savio Domonkos Barátai (Amigos de Domingo Savio – ads) a megfelelő választás. Ha valaki szeretne fiatalként egy nagyheti misszióra készülni az őslakosok közé, akkor a Misszionárius Csoport (Grumis) kedvére való. Ha valaki helyi vagy tartományi események szervezésében szolgálna és fejlődne, akkor az övé a Staff közössége. Ugyanígy bibliai fókuszú vagy akár színjátszó vagy zenei tehetséget fejlesztő társulat is várja az elköteleződésre hajlandó ifjakat.  Tudtommal összesen 12 csoportból lehet választani érdeklődés és korosztály mentén, és így valósul meg a Ifjúságpasztorációs Referenciakeretünk által is ajánlott négy dimenzió közül főleg az társulási dimenzió (spanyolul „dimensión asociativa”). A társulatoknak tartományi szinten fiatalok és szalézi szerzetesek által több évre előre kidolgozott képzési tervük van, szervezeti szerkezetük jól felépített helyi és tartományi koordinációs szinten melyek online vagy élőben is igyekeznek találkozni az év során. Mindezen csoportoknak az összessége alkotja a Movimiento Juvenil Salesiano-t, magyarul a Szalézi Ifjúsági Mozgalmat, amellyel feltűnően tudatosan azonosulnak a fiatalok és belőlük felnövő koordinátoraik. Volt szerencsém a Szalim formális megalakításának 30. szülinapján egy több száz fős lüktető ünnepen részt venni és az alapító atyával hosszasan elbeszélgetni a kezdeti motivációkról és igényekről, amivel ebben a formában válaszoltak. Kiemelem azt az ősi fő – talán nálunk sem idegen - problémát, amely mozgatta a szerveződést. Valamelyest megelégelték, hogy a szalézi szerzetesek áthelyezésével a szolgálati területeken sokszor sok minden kény és kedv szerint új irányt vesz, töredezettek a kritériumok és ez megviselte az ott maradó világi fiatalokat és felnőtteket. Ezért valami stabil társulási tervet szőttek mind szerkezetileg mind tartalmilag különböző csoportokra bontva. Struktúrát illetően az ifjúsági központok és oratóriumok - amennyit láttam - kis büfével vagy bolttal felszereltek ahol munkatársak, katekisták, néha fiatalok szolgálnak ki. Az adóügyi és népegészségügyi szolgálat kevésbé szigorú ilyen terekben, így néha ezek a kiszolgáló egységek segítenek az oratórium önellátásában is. Ezekben az intézményekben rendszerint van legalább egy önkéntesen vagy szerződéssel elkötelezett világi koordinátor az ifjúsági központokban és szalézi szerzetesi jelenlét is kiemelkedő. A számos észak-mexikói szalézi mű között megjelennek iskolák is, azaz „colegio” a magán szférára utalva, mert ott az egyházi fenntartású oktatás teljesen független az államtól, ez semmilyen anyagi támogatást nem nyújt. Guadalajaraban például három darab 1000 fős létszám körüli szalézi iskola található. Az első belépéskor lenyűgöztek ezen művek méretei, az igényes sportpályák és felszerelések, mint például a 11 fős focira alkalmas műfüves pályák, a színes kövezettel jelölt 4-5 kosár- és röpipálya iskolánként. Továbbá szemet szúrnak az szép, identitást adó és a szocio-ökonómiai egyenlőtlenségeket valamelyest takaró egyenruhák, minden iskola egyforma színvilága – kék, piros, fehér – és szalézi logója, melyet a kormány megkövetel. Önköltséges intézményekről beszélünk állami támogatás hiányában. Az oktatási és sportolási színvonal nagyon magas. Nagy élmény az 1,5 millió lakosú nagyvárosban belebotlani olyan taxisofőrbe, aki szalézi iskolában járt vagy odajáró gyerek szülője, vagy akár olyan világhírű orvossal megismerkedni, aki öregdiák és hálából kiemelkedő figyelmet szentel a szaléziaknak. Visszatérve az iskola nevelési-oktatási javaslatára, nem csak a gyerekek és fiatalok szakmai fejlődéséhez adnak kulturális alapot, hanem szintén működnek a sport- és művészeti képzéseken kívül iskolára adaptált társulatok, melyekben az oratóriumtól nem hétvégén, hanem társulatonként egy hétköznap délután találkoznak. Az SDB jelenlét nem túlságosan nagy az arányaiban kevés szerzetes és rengeteg gyerek miatt. Guadalajara-ban állandó jelleggel egy szalézi szerzetest jelölnek ki felelősnek iskolánként és az iskoláknak van egy összefogó általános SDB-igazgatója. Az elemzett MEG tartomány erőssége, hogy a világi nevelők, oktatók és adminisztrációs munkatársak igazán alapos szalézi lelkiségi és pedagógiai képzést kapnak, szerzetesi lelkigyakorlatokon velük is összefuthatunk, ismerik a Szalézi Család pasztorációs keretrendszerét, fogalom- és kritériumtárát. A lelki pillanatok oszlopa a napi „jó reggelt”-üzenetek, szentmisék és szentgyónások vagy a hivatásnapok, ahová fiatal szalézi szerzeteseket hívnak meg hivatástörténetet megosztani a serdülőkkel és fiatalokkal. Nekem is volt szerencsém ilyenben részt venni.  Mivel ennek a cikknek a terjedelme túlszaladt a kezdeti várakozásaimon, ezért egy későbbi írásban számolnék be például a plébániai szolgálat néhány mexikói ikonikus eleméről vagy a lenyűgöző missziós állomásról a chinanteco őslakosok földjén a Oaxaca-állam szubtrópusi örökzöld felhőerdőjében.Ne feledjük, kicsi a világ, de Don Bosco nagy! Legyünk hálásak, hogy ennek az óriásnak a Családjába tartozhatunk és az ő vállán utazhatunk földrészeken átívelő léptekkel!   L. Berkeczi Szabolcs SDB   Szaléziak.HU      

2026-08-17 15:53:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=a_34_szombathelyi_szalezi_nyari_oratorium_harmadik_hete Szaléziak.hu A 34. Szombathelyi Szalézi Nyári Oratórium harmadik hetéhez érkezve is rengeteg izgalmas program várta a gyerekeket.

Hétfőn délelőtt közösen egy szentségimádáson vetünk részt, majd délután először került megrendezésre az aszfaltkréta verseny. A gyerekeknek a hét folyamán volt lehetőségük hennázni és csillámtetkót csináltatni vagy gyöngyöt fűzni a munkatársakkal. Kedden a lelki fröccs keretein belül a kicsiknél Sára nővér és Domonkos testvér, a nagyoknál pedig Horváth Imre karnagy és Tömő János tartott előadást a táborozóknak.  A hét során egy újdonság is bevezetésre került, ugyanis a sima sütiműhely mellett volt lehetőség mentes változatban is kipróbálni ezt. Szerdán a már hagyománnyá vált „Sztárbox”-szal kezdtük a napot, aminek keretein belül egy testvérpár mérkőzött meg egymással, de a mérkőzés vége előtt megjelent Savio Szent Domonkos, aki természetéhez híven lecsillapította a kissé eldurvuló meccset vívó ellenfeleket, mert egy feszülettel a kezében: „Ezt nem így kell megoldani! Főleg, hogy most itt vagyunk a szalézi táborban! Béküljetek ki!” – mondta határozottan. Mire az előbb még elszántan boxoló Gerencsér testvérpár megjuhászodott, és rövid úton boxkesztyűben megölelték egymást. A boxmeccs bírója csokornyakkendőben fennhangon belerikkantotta a mikrofonba: „Isten segítségével bármilyen konfliktus, bármilyen veszekedés legyőzhető!” Végül Savió Szent Domonkost a testvérpár közé állítva hirdették ki a győztest: ”A Gerencsér testvérek!”  Így a heti szentünktől megtanulhattuk, hogy az erőszak sosem megoldás és inkább a békére törekedjünk. A szerdai napon sajnos az időjárás egy kicsit megnehezítette a dolgunkat, és így a délelőttre tervezett csoportos játék helyett egy filmnézéssel folytatódott a nap. Ugyanezen a napon meglátogatott minket a Szalim stáb 2 tagja, köztük maga Jani Áron testvér, akik lelkesen, a gyerekek között töltötték a napot. Csütörtök reggel egy újabb nagy kérdés elé állított minket az időjárás, menjünk vagy ne menjünk strandra? Erre a kérdésre végül egy kompromisszumos megoldás született és délelőtt az előző nap elmaradt csoportos játékát pótoltuk be, majd ebéd után jöhetett a fürdőzés. A napjainkat mindig egy jóhangulatú megbeszéléssel és takarítással zártuk, viszont csütörtökön mindezek után 18 órától volt egy szentségimádás a következő nap avatandó animátoráért, Kóródi Annáért. A pénteki napon pedig délelőtt volt kórus- és ministránspróba is, majd a gyerekek megkapták a táborpólót is, melyet büszkén magunkon viselve átvonultunk a Szent Kvirin Szalézi templomba. A szentmisén egy újabb társunk tett ígéretet és vált animátorrá. Ezt követően készült csoportkép is, majd délután folytatódtak a jobbnál jobb programok. Délután a gálán sok táborozó mutatta meg tehetségét különböző módokon, és az önkénteseknek János atya megköszönte a lelkes és áldozatos munkálkodást. A harmadik hetet egy közös gulyás vacsorával zártuk le az animátorok, segítők, atyák és munkatársak jelenlétében.  Hálásan köszönjük mindenkinek a segítségét és jelenlétét a táborban! Szaléziak.HU

2026-08-17 10:29:00 http://szaleziak.hu/article.php?t=elesen_latni___a_rendfonok_augusztusi_uzenete Szaléziak.hu Elmélkedés Márk evangéliumának 10,46–52 szakasza alapján – A vak Bartimeus története.

gyógyulás elbeszélése. Valójában egy példabeszéd arról, mit jelent Jézus tanítványának lenni. Ez a találkozás közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás előtt történik, és átvezet bennünket Jézus nyilvános működéséből szenvedésének és feltámadásának misztériumába. A vak Bartimeus, miután meggyógyul és látni kezd, követi Jézust. Személye éles ellentétben áll a tanítványokkal, akik ugyan látnak, de még mindig nem értik igazán, ki Jézus. Ebből a sokatmondó ellentétből kiindulva három gondolatot szeretnék megosztani veletek. 1. Jézus kezdeményez  Már azelőtt, hogy Bartimeus segítségért kiáltana, Jézus elindul Jerikóból kifelé. Amikor azonban meghallja a vak ember kiáltását, megáll, és ezt mondja: „Hívjátok ide!” (Mk 10,49). Isten mindig így cselekszik: jelen van azok számára, akik az út széléről kiáltanak hozzá. Ez az isteni pedagógia: amikor segítségért kiáltunk, akkor döbbenünk rá, hogy ő már rég megtalált minket. Ez az első, és talán a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk. A lelki „vakság”, amelyet mindannyian hordozunk valamilyen formában, nem végleges állapot és nem ítélet. Inkább olyan seb, amelyet meg lehet gyógyítani. Amikor Jézus elé visszük, nemcsak bennünket gyógyít meg, hanem azokat is, akik körülöttünk vannak. Akár mi vagyunk azok, akik nem látnak tisztán, akár egy vak ember mellett állunk, Jézus jelenléte mindig változást hoz. Segít felismerni saját vakságunkat, közönyünket és azokat a dolgokat, amelyeket eddig észre sem vettünk. Megtanít arra, hogy mindannyiunknak szükségünk van az ő világosságára.  2. Alázat: annak felismerése, hogy segítségre van szükségünk  A gyógyulás első lépése, amikor őszinték vagyunk önmagunkhoz. Bartimeus nem lát, de van hangja. Bár sokan el akarják hallgattatni, ő még hangosabban kiált. Ez nem makacsság vagy erőszakosság, hanem az igazi alázat jele. Mert az alázat nem hallgat el mások közönye láttán, nem szégyelli kimondani, hogy segítségre szorul. Ezért kiáltja: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,48). Ebben a kiáltásban két fontos igazság rejlik. Az első: Bartimeus a hite által felismeri Krisztust. Bár testi szemével nem lát, mégis tisztábban lát, mint sokan mások. A második: őszintén beismeri saját nyomorúságát, mert tudja, hogy Isten Fia előtt áll. Amikor Jézus magához hívja, eldobja köntösét – az egyetlen dolgot, ami a tulajdona volt. Semmi sem tarthatja vissza attól, hogy odamenjen hozzá. Erőteljes jelenet ez. A valódi gyógyulás, amely az igaz fényhez vezet, megköveteli, hogy elengedjük azt, amibe a biztonság kedvéért vagy félelemből kapaszkodunk. Jézus ezután felteszi ugyanazt a kérdést Bartimeusnak, mint nekünk is: „Mit tegyek veled?” (Mk 10,51). Bartimeus egyetlen dolgot kér: látást. Az igazi alázat annak a képessége, hogy pontosan nevén nevezzük Isten előtt saját szegénységünket, azt, amire igazán szükségünk van és nem cseréljük fel felszínes vágyakkal. 3. A makacs lelki vakság  Érdemes egy pillantást vetni a tömegre is. Az emberek először el akarták hallgattatni Bartimeust. Felmerül a kérdés: vajon ki volt igazán vak, és talán még süket is? A tömeg közönye a vakság egy másik formáját mutatja. Nem testi vakságról van szó, mint Bartimeus esetében, hanem lelki vakságról. Azokéról, akik jól látnak, mégsem akarják, hogy bármi kizökkentse őket a megszokott, beszűkült látásmódjukból. Ugyanez a vakság jelenik meg ma is, amikor inkább nem veszünk tudomást a szegénységről, nem akarjuk nevén nevezni, és még kevésbé akarunk találkozni vele. Talán ez a történet egyik legfontosabb üzenete számunkra. Van olyan vakság, amelyet Isten könnyen meggyógyít, mint Bartimeusét. De létezik egy másik is: amikor valaki makacsul ellenáll a világosságnak, mert Isten látásmódja tágasabb, szabadabb és sokkal meglepőbb annál, mint amit mi elfogadni szeretnénk. Isten gyógyító szeretete mindenki számára elérhető. Nem érdemek alapján működik, nem tesz különbséget emberek között. Ezért mindig fennáll a veszély, hogy mi is elhallgattatjuk azokat, akik a társadalom vagy akár közösségeink pereméről kiáltanak: a szegényeket, a válságban lévő fiatalokat, azokat, akik kényelmetlen kérdéseket tesznek fel. Ha felismerjük magunkban ezt a makacsságot, nincs okunk csüggedni. Éppen ellenkezőleg: ez egy új, felszabadító út kezdete lehet. Kérjük, hogy Bartimeus bátorsága legyen számunkra is ajándék, és hogy az ő kiáltása ne csak egyszer hangozzék fel bennünk, hanem szívünk állandó imádságává váljon. Mert mindannyiunknak újra és újra szüksége van arra, hogy Isten kegyelme megtisztítsa és élesebbé tegye a látásunkat. Csak így tudunk majd Bartimeushoz hasonlóan valóban Jézus nyomába szegődni az úton: nem csupán olyan emberekként, akik megtapasztalták a gyógyulást, hanem igazi tanítványokként, akik már felismerik, mi az, ami igazán fontos.   P. Fabio Attard SDB rendfőnök   ANS-Róma/Szaléziak.HU