Kérjük, hogy a Szalézi Értesítőben megjelenő tartalom további felhasználásakor tüntesse fel a forrást!

Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube
< Történelem: 1875. november 11. - az első szalézi misszionáriusok indulása Előttünk jártak: Zafféry Károly, az első magyar szalézi emlékezete >

Főoldal / Szalézi Értesítő - 2015-5 / Nem csak a nyelvet kell megérteni, hanem a szívet is - interjú Tran Si Nghi Ferenc atyával

 Nem csak a nyelvet kell megérteni, hanem a szívet is - interjú Tran Si Nghi Ferenc atyával

Nem csak a nyelvet kell megérteni, hanem a szívet is - interjú Tran Si Nghi Ferenc atyával

Szalézi Értesítő - 2015-5   |   2015-11

A TELJES LAPSZÁM MEGTEKINTÉSE


Ferenc atyával 
Lengyel Erzsébet beszélgetett

 

Tran Si Nghi Ferenc atyát tíz éve, 2005-ben szentelték pappá, és alig néhány hónap múlva már Magyarországon volt az első misszionáriusok csoportjával. Nyelvtudás és bármilyen helyismeret  nélkül fogott neki, hogy megvalósítsa szalézi misszionáriusi hivatását.

A facebook profilodon van egy kép, ami tíz évvel ezelőtt készült: fiatal vagy rajta és egy bőrönddel indulsz Magyarországra. Hogy kezdődött ez a nagy utazás?

1994. szeptember 1-én léptem be a prenovíciátusba, de akkor még nem gondoltam rá, hogy misszionárius, pap vagy szerzetes leszek, csak elindultam, mint egy kíváncsi fiatalember, akit érdekel, mi van a szalézi rendházban. Nagyon érdekes volt számomra Don Bosco és még többet akartam tudni róla.

2002-ben, amikor örökfogadalmat tettem, jött egy levél az akkori rendfőnök atyától, Pascual Cháveztől, amiben ezt írta: „Kedves vietnami rendtársaim, gondoljatok arra, mi van most Európában! Annyira kevesen vagyunk szerzetesek, de rengeteg templom és iskola van, ahol nincs, aki dolgozzon. Kérem, segítsetek nekünk, jöjjetek Európába! Gondoljátok meg, aki  misszionárius akar lenni, vagy munkaszerződést aláírni néhány évre, az jelentkezzen.” Amikor megkaptuk ezt az üzenetet, valami megmozdult a fejemben és a szívemben. Elgondolkoztam: „Érdekes ez a meghívás! Nagyon jó! De még tanulnom kell, mert 2005-ben be kellene fejezni a teológiát.” Tanultam tehát. Néha el-el gondolkodtam, de nem volt olyan erős ez a misszionáriusi hívás.

2005-ben, amikor a szakdolgozatomat írtam, újra meg újra felderengett előttem a rendfőnök meghívása, hogy legyek misszionárius. Többször elmentem a lelkivezetőmhöz, az igazgatómhoz, tanácsot kértem, és egyre erősödött bennem a hívás, azonnal el akartam indulni. Meg is mondtam ezt az igazgatómnak meg a tartományfőnök atyának, de ő azt mondta: „Ferenc, én azt ajánlom neked, hogy fejezd be a teológiai tanulmányaidat. Szerintem jobb lesz, ha papként mész, a papszentelés után.” Én erre azt mondtam: „Jól van. Befejezem a teológiát.” Letettem minden vizsgát, és utána újra arra gondoltam, hogy most készülök a misszionárius hivatásomra. Sokat beszélgettem a lelkivezető atyámmal, aki azt javasolta, hogy menjek el egy 2-3 napos lelkigyakorlatra és ott szépen gondoljam át ezt a dolgot. A fejemben ott  kavargott a jézusi mondás: „Az aratnivaló sok, de a munkás mégis nagyon kevés.” És akkor megszületett az elhatározás, hogy valóban misszionárius akarok lenni.

Most már nagyon előre szaladtunk az időben. Kezdjük az elejétől. Hol születtél?

Ho Si Minh-városban, Saigon közelében. Ez Vietnam déli részén van.

Kérlek, beszélj egy kicsit a családodról!

Tízen vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb. A „kicsi”. A sorrend a családomban ilyen: három bátyám van, nővérem, bátyám, nővérem, három bátyám, és utolsó vagyok én. Sajnos a két nővérem már meghalt, de a szüleim élnek, édesapám 84 éves, édesanyám 82. A nyolc fiú közül ketten vagyunk szaléziak. A szüleimtől nagyon sok jót tanultam: becsületet, szeretetet, tiszteletet… Minden nap reggel felébresztettek bennünket, hogy együtt menjünk a templomba, mert nálunk 4,30-kor van a mise, hajnalban, pedig az nem roráte. Így tanultam meg, hogy milyen fontos az életünkben, hogy istentisztelettel kezdődjön a napunk. 5 után már otthon voltunk, gyorsan reggeliztünk, a bátyáim elmentek dolgozni, én pedig mentem iskolába, mert nálunk 6,15-kor már kezdődött az első óra. 

A szüleid mivel foglalkoztak?

Az édesanyám a piacon árult, az édesapám pedig a nagyszüleim házánál a kertben dolgozott, főleg zöldséget termesztett. Nagyon szegények voltunk. Nemrég olvastam Móricz Zsigmondtól a Hét krajcár című elbeszélést és annyira megérintett, mert az otthonomra emlékeztetett. Igen, szegények voltunk, de nagy békességben, becsületben, tiszteletben és szeretetben éltünk. Ez volt a gazdagságunk.

 Mit szóltak a szüleid, hogy te is szalézi akartál lenni?

A bátyám akkor már szalézi volt, és amikor elmondtam a szüleimnek, hogy én is szerzetes akarok lenni, akkor először édesanyám szólt. Azt mondta: „Ferenc, ezt te tényleg komolyan gondoltad? Ilyen természettel nem lehet szerzetesnek lenni! Mindig dühös vagy, mindig türelmetlen vagy, hogy leszel te szalézi?” Azt mondtam neki: „Édesanyám, meg kell próbálni. Ha nem sikerül, akkor majd visszajövök és dolgozni fogok. De most pont ez az, amit akarok.” Apa elvitt a plébánoshoz, mert lelkipásztori ajánlás kellett, és mivel sokat dolgoztam a plébánián ministránsként és animátorként, nagyon jó ajánlást írt nekem. Elvittem ezt a levelet a Don Bosco rendházba, és befogadtak. De amikor elbúcsúztam, kértem a családomat, hogy imádkozzanak értem.

Amikor pappá szenteltek, már tudtad, hogy misszióba mész?

Már a papszentelés előtt megkaptam az üzenetet a rendfőnök atyától: „Ferenc, a Társaság nevében Magyarországra küldelek téged.”

Mit szóltál ehhez?

Nagyon féltem! Semmit nem tudtam Magyarországról, nem tudtam semmilyen idegen nyelven, csak az anyanyelvemen, és nagyon kicsit angolul. Hát most mit csináljak? Odamentem a tartományfőnökhöz és a lelkivezetőmhöz, és megmutattam nekik a levelet: „Tessék, itt az eredmény! Mit csináljak most?” A tartományfőnök atya azt mondta, hogy készüljek a szentelésre, utána majd megbeszéljük. Elmentem lelkigyakorlatra, megvolt a papszentelés, és utána megint megkérdeztem tőlük: „Kaptatok valami információt, hogy mit kellene csinálnom ott? Most már pap vagyok, melyik plébánián leszek?” Azt mondta a tartományfőnök: „Ferenc, te csak készülj, két hónap múlva indulsz, már megvan a dátum, a repülőjegyet is megvettük.” 2005 április végén záróvizsgáztam, májusban kaptam az üzenetet a rendfőnök atyától, hogy minél előbb kellene indulni, de nekem még a papszentelésre is kellett készülnöm. Közben a család gyászolt, mert 2005. május 27-én meghalt a második nővérem. Egy hónapra rá, június 27-én pappá szenteltek, és még egy hónap elmúltával, július 27-én már utaztam Rómába. A pappá szentelésem után 30 nappal már mentem is! Még vietnamiul sem tudtam normálisan misézni! De bíztam Istenben, hogy ő majd vezet.

 

A teljes interjú a Szalézi Értesítőben található.

 

Előző lapszámok
Szalézi Értesítő - 2019-2
Szalézi Értesítő - 2019-2
Szalézi Értesítő - 2019-1
Szalézi Értesítő - 2019-1
Szalézi Értesítő - 2018-4
Szalézi Értesítő - 2018-4
< Vissza az Értesítőhöz

|empty|

 
Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube