Kérjük, hogy a Szalézi Értesítőben megjelenő tartalom további felhasználásakor tüntesse fel a forrást!

Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube
< SZALIM - A nevelés a szív dolga!? Előttünk jártak: P. Kalmár István SDB (1907−1943) >

Főoldal / Szalézi Értesítő - 2016-4 / „Egyszer volt, hol nem volt…” - interjú Bruno Ferreróval, a piemonti mesemondóval

„Egyszer volt, hol nem volt…” - interjú Bruno Ferreróval, a piemonti mesemondóval

„Egyszer volt, hol nem volt…” - interjú Bruno Ferreróval, a piemonti mesemondóval

Szalézi Értesítő - 2016-4   |   2016-12

A TELJES LAPSZÁM MEGTEKINTÉSE

Az ismert szalézi pedagógus és lelki író, a Bollettino Salesiano szerkesztője, Bruno Ferrero atya november 10-13. között hazánkba látogatott. Közkedvelt rövid történetei a Don Bosco Kiadó jóvoltából Magyarországon is jól ismertek az olvasóknak. Ezekben bölcs soraival rádöbbent minket hétköznapi életünk apró szépségeire és legfőbb kincsére, az örökkévalóságra.

 

Hol született?

Torino közelében, Piemontban, Olaszországban. A települést úgy hívják, Villarbasse, egy icipici falucska, olyan kicsike, hogy rajta sincs a térképen. Egy majorságban jöttem a világra, amely magányosan állt egy dombtetőn,  erdőkkel körülvéve.

Milyen volt a családja?

Négyen voltunk: édesapám, édesanyám, én és az öcsém, aki négy évvel fiatalabb nálam. Most már ő is öreg, három gyermeke és egy csomó unokája van. A szüleim parasztok voltak, művelték a földet. Nagy földek vették körül a házat, sok állatot tartottunk. Amikor már nagyobb voltam, én is dolgoztam a ház körül, még most is tudok tehenet fejni. Édesapám később elkezdett mezőgazdasági gépeket árulni, és ezt a foglalkozást folytatta az öcsém is.

Mikor került el otthonról?

Tizenhétéves koromban. A szüleim beírattak a szaléziak valdoccói iskolájába, mert a falunkban nem volt középiskola. Torinóba kerültem, és mivel nem akarták, hogy minden nap utazgassak, beadtak a kollégiumba, így hét közben ott laktam.

 Beszéli a piemonti nyelvet?

A szülői házban csak piemonti szó hangzott el. Nem emlékszem, hogy az öcsémmel valaha is beszéltünk volna olaszul. A mi házunkban nem beszéltek olaszul.

Milyen nyelv ez?

A piemontèis? A legszebb nyelv a világon! A nyelv, amin Don Bosco beszélt! Mert Don Bosco nem olaszul beszélt, hanem piemontiul. Ez egy valódi nyelv, nem egy nyelvjárás és nagyon szép, egy kicsit közel áll a franciához. Gazdag irodalma van, gyönyörű verseket írtak piemonti nyelven. Egy egyszerű nyelv, nem olyan komplikált, mint a magyar…

 Mivel szalézi szerzetes, meg kell kérdeznem: hogyan találkozott Don Boscóval, és hogyan lett szalézi?

 Akkor találkoztam Don Boscóval, amikor a szüleim szalézi iskolába írattak be. Ahogy tovább tanultam, igazából nem tudom, hogyan és miért, de ezek után mindig szalézi iskolákba kerültem. Amikor befejeztem a középiskolát, azt mondták nekem, hogy van egy hely, ahol egy évet eltölthetek úgy, hogy egész nap semmit sem kell csinálnom. Úgy hívják: noviciátus. El is mentem oda, és egy évet eltöltöttem úgy, hogy nem csináltam semmit. Utána azt mondták, hogy legyek pap, mert a papnak egy héten csak egy napot kell dolgoznia, csak vasárnap. Persze, ez nem volt igaz, de azt mondtam, hogy biztos nagyon jó lesz, mert nem kell sokat dolgoznom.

Azt gondolom, hogy mindenkinek az az alapvető problémája, hogy találjon magának egy olyan helyet, ahol jól érzi magát. Most már idős vagyok, de elmondhatom, hogy bárhol voltam, mindig jól éreztem magam. Persze, nem mindig könnyű közösségben élni, az emberi kapcsolatokban mindenhol vannak problémák, de lényegében mindig mindenkivel jól ki tudtam jönni. Itt, Budapesten a Dunát gyönyörű hidak ívelik át. Minden embernek olyannak kellene lennie, mint egy hídnak, amely összeköt két pontot, hogy kapcsolatot tudjon teremteni a másikkal.

És persze, nagyon szerettem a gyerekeket, a fiatalokat, szerettem velük együtt lenni, de nem azért, hogy tanácsokat adjak nekik, hanem hogy én tanuljak tőlük. Nagyon sokat tanultam a gyerekektől.

 Hol lépett be Don Bosco az életébe?

 Már a kezdeteknél, az iskolában, mert minden, de minden, amit csináltunk, Don Boscóval kapcsolatos volt. Mindenhol ott volt Don Bosco neve, még a ceruzán, a füzeteken is. Később megismertem a mondásait is, mert volt egy igazgatónk, aki folyamatosan őt idézte. És én mindig egyetértettem Don Boscóval! Van egy fontos kérdés, amit mindig feltettek nekünk, ami Don Boscóról szólt, de amin csak harmincéves koromban kezdtem el igazán gondolkodni, hiszen előtte én is úgy éltem sokszor, mint egy gyerek: „Te milyen életet szeretnél? Bármilyet, vagy meg akarod változtatni a világot?” – ez egy döntő kérdés mindenki számára, hiszen egy „bármilyen” életnek nincs értelme. És Don Bosco egy biztos, egyenes út volt számomra. Az én felfogásom szerint ez az egyetlen módja, hogy megváltoztassuk a világot. Nem hiszem, hogy vannak más alternatívák is, azt vallom, hogy az egyetlen mód a világ megváltoztatására a nevelés. Nevelni a fiatalokat, de – ahogy Don Bosco is mondta – szeretve nevelni őket. De nem csak elméleti síkon, hogy azt mondjuk: én szeretem a gyerekeket. Don Bosco azt mondta, és ez nagyon fontos, észre is kell venniük, hogy szeretjük őket! Hiszen mindent, amit a gyerekeknek adunk, azt a kölcsönösség elve alapján vissza is kapjuk. Ha szeretjük a fiatalokat, akkor ők is szeretnek minket, és elfogadják, amit mondunk nekik, amit teszünk értük, és felnőttként százszorosan vissza fogják adni. Ez az egyetlen út – Don Bosco szerint is –, amely Istenhez vezet.

 

 

A teljes interjú a Szalézi Értesítőben található.

 

Előző lapszámok
Szalézi Értesítő - 2019-2
Szalézi Értesítő - 2019-2
Szalézi Értesítő - 2019-1
Szalézi Értesítő - 2019-1
Szalézi Értesítő - 2018-4
Szalézi Értesítő - 2018-4
< Vissza az Értesítőhöz

|empty|

 
Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube