Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Indul a nyári műszak!

Indul a nyári műszak!

Indul a nyári műszak!

2010-06-14 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Szombathelyen hétfőn megkezdődött a nyári napközi oratórium. Még nem teljese gőzzel - mivel sok helyen még csak a héten lesznek az évzárók - de már zajlik az idei első napközi oratórium, amely négyhetes időtartamával egyben a leghosszabb is az országban. Don Bosco álmai jegyében alakul a tábor fő vonulata, de a szervezők gondoskodtak róla, hogy a sok változatos program mellett senki se unatkozzon.

Andrásfalvy János atyas elmondta, hogy a tábor első napján meglátogatták az ország első szélerőművét, kedden voltak a kenyérgyárban, de lesz például traktorozás, múzeumlátogatás, íjászat és kirándulnak majd Kőszegre a madártani központba. A gyerekekkel egyszerre 10-15 animátor foglalkozik, akik váltásban dolgoznak. A vándor animátor program keretében két újpesti animátor vendégeskedik náluk, Domonkos és Sanyi, akik nagy lelkesedéssel igyekeznek hasznos tagjai lenni a szombathelyi csapatnak. Jelenleg még csak 60 körül vannak a résztvevők, de a heti turnusok létszáma változó, átlagosan 90 körül mozog, és egészen 110-ig is felszökik majd, ami egyben a helyi napközi oratórium befogadóképességének a felső határát is jelenti. A szülőkről sem feledkeztek meg: a foci VB jegyében őket esti grillezéssel egybekötött közös meccsnézésre hívják a szombathelyi szaléziak.

A kategória cikkei

"Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek..." (Mt 28,10)

"Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek..." (Mt 28,10)

#Magyar Tartomány 2026-04-05, Vasárnap

Húsvét hajnalán az asszonyok a sír felé tartva szomorúak, de a szeretet viszi őket. Oda mennek, ahol az Urat utoljára látták, ahol a történet látszólag..

Szalézi szavak - Húsvét vasárnap

Szalézi szavak - Húsvét vasárnap

#Magyar Tartomány 2026-04-05, Vasárnap

„Krisztus feltámadt, valóban feltámadt” - így köszöntötték a 3. és 4. században egymást ilyenkor húsvét idején a keresztény testvéreink.

Úton a Szalézi Családdal – Hivatáskereső hétvége április 24-26.

Úton a Szalézi Családdal – Hivatáskereső hétvége április 24-26.

#Magyar Tartomány 2026-04-01, Szerda

Sok szeretettel várunk minden 18-35 év közötti fiút és lányt, sőt párokat is április 24-26. között Péliföldszentkereszten egy olyan hétvégére, ahol..

Budapest – Első lett a SZÁMALK-Szalézi grafikusa az OSZTK-n

Budapest – Első lett a SZÁMALK-Szalézi grafikusa az OSZTK-n

#Magyar Tartomány 2026-03-29, Vasárnap

A XIX. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Grafikus szakirányában Széver Szonja, a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium másodéves grafikus tanulója..

Megjelent a Szalézi Értesítő 2026 évi  első száma

Megjelent a Szalézi Értesítő 2026 évi első száma

#Magyar Tartomány 2026-03-26, Csütörtök

Hamarosan kereshetik a szalézi plébániákon, intézményekben és már a postaládáikban is az új Szalézi Értesítőt, melynek címlapján az idei strenna..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A szaléziak is labdába rúgnak a VB-nSzalézi ifjúságpasztoráció - a rádióban >