Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Nyergesújfalu - Nyílt nap

Nyergesújfalu - Nyílt nap

Nyergesújfalu - Nyílt nap

2010-11-09 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

nyiltnap_1A négy évfolyamos gimnáziumi képzés és az informatikai szakképzés iránt érdeklődő nyolcadikosok nyerhettek betekintést november 10-én délelőtt a nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskola életébe. Hála Istennek, az érdeklődés idén sem lankadt: mintegy 100 diák tolongott reggel a kapuban, és néhány tanár és szülő is közelebbről meg kívánta ismerni az iskolát. A korábbi években tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel idén a hat évfolyamos képzés iránt érdeklődőknek külön, november 17-én tartanak majd nyílt napot, a szülőknek pedig november 15-én és november 22-én lesz tájlékoztató.
Az első órában Lux Ambrus igazgató és Ábrahám Béla atya, igazgató-helyettes mutatta be az intézményt. Az érdeklődők fotó-összeállítást láthattak az iskolában zajló életről, a kiemelkedő eseményekről és a jellegzetes programokról, majd tanórákon vehettek részt, ahol kilenc különböző csoportban egy-egy humán ill. reál tantárgy oktatását figyelhették meg. A negyedik órán az iskola keretin belül működő, sokak által már ismert oratóriumban folyó életről kaphattak ízelítőt az iskola animátorainak segítségével. Végül az ötödik órán a látogatás lezárásaként összegezhették a nap tapasztalatait és feltehették kérdéseiket az igazgatónak és a diákönkormányzat elnökének.
A nyílt nap szervezője Petrikné Kiss Anikó igazgató-helyettes és a 10/H osztály volt.

szaleziak.hu

{gallery}albumok/11.10_nyiltnap{/gallery}

A kategória cikkei

Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap

Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap

#Magyar Tartomány 2026-09-20, Tegnap

Az evangéliumi szakasz nem lep meg bennünket, de azt gondolom, hogy ahányszor csak hallgatjuk, azért az igazságérzetünket bizgerálja, hogy „Hát nem jó van ez..

Nyergesújfalu – Egy szalézi, aki ecsettel evangelizál

Nyergesújfalu – Egy szalézi, aki ecsettel evangelizál

#Magyar Tartomány 2026-09-19, Szombat

Nguyen Hai Ly Jakab szalézi atya 2005-ben érkezett hazánkba Vietnamból. Gyorsan kiderült, hogy különös kézügyességgel áldotta meg a Jóisten, aminek..

Elhunyt Kovács Jánosné Erzsike szalézi munkatárs

Elhunyt Kovács Jánosné Erzsike szalézi munkatárs

#Magyar Tartomány 2026-09-18, Péntek

A Szalézi Munkatársak Egyesületetének mogyoródi csoportja szomorú szívvel tudatja, hogy Kovács Jánosné Erzsike néni szalézi munkatársunk életének 85...

FMA - "Neveden szólítottalak" – Hivatástisztázó lelki hétvégék lányoknak

FMA - "Neveden szólítottalak" – Hivatástisztázó lelki hétvégék lányoknak

#Magyar Tartomány 2026-09-17, Csütörtök

NEVEDEN SZÓLÍTOTTALAK (Iz 43,1) Ne félj! Isten szeretet-tervében nem vagy az elfelejtettek között. Itt mindenkinek van helye, mindenkinek van személyre szóló..

FMA - Közösség- és léleképítő hétvégék Isten Igéjével 16 év fölötti lányoknak

FMA - Közösség- és léleképítő hétvégék Isten Igéjével 16 év fölötti lányoknak

#Magyar Tartomány 2026-09-15, Kedd

„Evezz a mélyre!” (Lk 5, 4) Ezeket a szavakat Jézus Péternek mondta a csodás halfogás előtt. És hogy mi történt utána, már jól ismerjük a sztorit:..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Óbudai sikerek a mogyoródi pingpong bajnokságonSzlovákia - Templomszentelés a cigány negyedben >