Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Olaszország - Nemzetközi szeminárium fiatal önkéntesek számára

Olaszország - Nemzetközi szeminárium fiatal önkéntesek számára

Olaszország - Nemzetközi szeminárium fiatal önkéntesek számára

2010-12-09 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

1_13_5869_8074A torinói anyaházban zajlott a “Glocalising International Volunteers” elnevezésű szeminárium, amelyen az EU kilenc tagországának 23 fiatalja osztotta meg tapasztalatait a nemzetközi önkéntességről. A projekt a "Fiatalok akcióban" elnevezésű európai program keretén belül jött létre, több szalézi kötődésű szervezet összefogásával.

A szeminárium az európai polgár gondolatára összpontosított és arra biztatta a fiatalokat, hogy a nemzetközi önkéntes munka során szerzett tapasztalataikat használják fel helyi szinten is. Azok a résztvevők, akik önkéntesként szalézi programokban vettek részt világszerte, szegény és társadalmilag kirekesztett fiatalok között, rámutattak, hogy ez a probléma nem csak Európa határain kívül jelentkezik. Az EU tagországaiban is növekedik a veszélyeztetett fiatalok száma, ezért az Európai Bizottság a 2010. évet a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni harc évének nyilvánította Európában, arra bitztatva, hogy a globális szintről a helyi szintre térjenek át.

A szeminárium ideje alatt többfajta programon vehettek részt a fiatalok, végül pedig elhatározták, hogy ez a találkozó csak az első lépés afelé, hogy saját helyi közösségeik életében is új formában vegyék ki részüket.

Azért választották a szeminárium helyéül Valdoccót, mert ez az a hely, ahonnan Don Bosco elindította világméretű mozgalmát, amelyben mára már számos fiatal önkéntes vesz részt, és mert Torinót 2010-ben az európai ifjúság fővárosává választották.

 

ANS-Torino/szaleziak.hu

A kategória cikkei

A szalézi missziós kereszt

A szalézi missziós kereszt

#Szalézi világ 2026-10-15, Csütörtök

A szalézi missziós kereszt önmagában is egy mély teológiai és rendi szimbólumrendszer. Bár a szalézi szerzetesek korábban is hordtak keresztet, a rend..

Pápua Új-Guinea – A szaléziak is csatlakoznak az „Élet lehelete” kampányhoz

Pápua Új-Guinea – A szaléziak is csatlakoznak az „Élet lehelete” kampányhoz

#Szalézi világ 2026-10-14, Szerda

2026. szeptember 27. és október 4. között Pápua Új-Guinea, Salamon-szigetek és Vanuatu Altartományának Szalézi Ifjúsági Lelkészsége (PGS) csatlakozott az..

Ne féljetek! - Elmélkedés Mt 10,26–33 alapján - A rendfőnök októberi üzenete

Ne féljetek! - Elmélkedés Mt 10,26–33 alapján - A rendfőnök októberi üzenete

#Szalézi világ 2026-10-13, Kedd

Amikor Jézus arra hívja tanítványait, hogy „ne féljetek”, vigyáznunk kell, nehogy ezt a felszólítást egy felszínes jelszóvá egyszerűsítsük. Ez egy..

Portugália – Boldog Alexandrina a balasari új eucharisztikus kegyhelyen nyugszik

Portugália – Boldog Alexandrina a balasari új eucharisztikus kegyhelyen nyugszik

#Szalézi világ 2026-10-13, Kedd

2026. október 10-én, szombaton Boldog Alexandrina Maria da Costa szalézi munkatárs földi maradványait átszállították a plébániatemplomból a balasari új..

A szalézi misszionárius önkéntesség erősítése: új jó gyakorlatok ismertetése

A szalézi misszionárius önkéntesség erősítése: új jó gyakorlatok ismertetése

#Szalézi világ 2026-10-13, Kedd

A Szalézi Kongregáció meghívja a Szalézi Család tagjait, hogy vegyenek részt a „Jó gyakorlatok önkénteseket fogadó szalézi közösségek számára”..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Don Bosco urnája megérkezett a Fülöp-szigetekreVenezuela - Reményteljes várakozásban >