Vatikán - Csend és Szó - az evangelizáció útja
2012-01-24 Kedd | #Egyház | ARCHIVÁLT
A Tömegtájékoztatás Világnapjára írt pápai üzenetet január 24-én, kedden délelőtt mutatták be a szentszéki sajtóirodában. Az emberi személy van a komunikációs folyamat középpontjában és szükséges az egyensúly a szó és a csend között ezek voltak a Szentatya üzenetének témái a 46-ik Komunikációs Világnap alkalmából január 24-én, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentjének ünnepén.
Az üzenet első soraiban a Szentatya így fogalmaz: „A 2012-es (május 20-án esedékes) világnap közeledtével szeretnék megosztani néhány gondolatot a kommunikáció folyamatának olykor háttérben maradó, ám nagyon fontos szempontjáról… A csend és a szó a kommunikáció két mozzanata. Kiegyensúlyozottan, váltakozva, egymást kiegészítve kell jelen lenniük ahhoz, hogy kialakulhasson az igazi párbeszéd, és az emberek mély közelségbe kerüljenek egymáshoz. Amikor a szó és a csend kölcsönösen kizárja egymást, a kommunikáció elromlik, vagy azért, mert a túl sok beszéd megszédíti az embert, vagy ezzel ellentétben, rideg légkör alakul ki. Amikor azonban a kettő – a szó és a csend – kölcsönösen kiegészíti egymást, a közlés értéket és értelmet nyer.”
A csend tehát a közlés integráns része. A csendességben halljuk és ismerjük meg jobban saját magunkat is. Ha mi hallgatunk szóhoz jut a másik ember. A csend által nyílik lehetőség egymás kölcsönös meghallgatására és a teljesebb emberi kapcsolatra. A csendben valósulnak meg a kommunikáció leghitelesebb pillanatai például azok között, akik szeretik egymást: a mozdulat, az arckifejezés, a testbeszéd mind az ember igazi megnyilvánulásának jele. Az öröm, az aggodalom, a szenvedés sajátságos módon fejeződik ki éppen a hallgatáson keresztül. A csendből tehát egy még igényesebb közlés fakad a meghallgatásnak azzal a képességével együtt, amely az egymás közötti kapcsolatok természetének mértékét jelzi. Amikor az üzenetek és az információk túl bőségesek, lényeges, hogy különbséget tudjunk tenni a fontos és a fölösleges között.
Az internetes kereső programok kiindulási pontot jelentenek számtalan embernek, aki tanácsokat, információkat és válaszokat kér. A világháló egyre inkább a kérdések és válaszok fóruma, sőt a modern ember céltáblájává lesz olyan kérdéseknek is, amelyeket nem vetett volna fel és olyan szükségleteket keltenek benne, amelyeket valójában nem érez. A csend ezért is értékes, hogy a számtalan ösztökélés és nem igényelt válasz közepette az ember felismerje a ténylegesen fontos kérdéseket. A közlés összetett és szerteágazó világában felszínre kerülnek a sokak részéről felmerülő kérdések az emberi lét értelméről:. ki vagyok, mit kell tudnom, mit kell tennem, miben remélhetek?
Fontos, hogy meghallgassuk az ilyen kérdéseket feltevő embereket, a szavak és az eszmecsere párbeszédén keresztül. De fontos a megfontolásra és a csendre való felhívás is, mert olykor ezek ékesszólóbbak, mint az elsietett válaszok. Mert a kérdező ezáltal saját énje mélyéig hatol, hogy megnyíljon egy olyan válasz előtt, amelyet Isten belevésett az emberi szívekbe. A kérdések megállíthatatlan folyama végső soron az ember nyugtalanságát fejezi ki, aki szüntelen keresésben van, kutatja, mi az igazság, legyen az kicsi vagy nagy igazság, amely értelmet és reményt ad életének.
Érdeklődéssel fogadjuk a különböző közösségi hálókat, különféle weboldalakat, amelyek segítik a ma emberét a reflexióban és az igazi kérdésfeltevésben, de abban is, hogy időt találjon az imára, a meditációra és az Isten Igéjében való osztozásra. Akár a rövid üzenetekben is, mint pl. a Szentírás egy sora, rátalálunk mély gondolatokra, amelyeket lelkünkben forgathatunk. Ne csodálkozzunk azon, hogy a különböző vallási hagyományokban a magány és a csend kiváltságos helyet foglal el az emberek számára, hogy önmagukra találjanak és arra az Igazságra, amely mindennek értelmet ad.
A kinyilatkoztatás Istene szavak nélkül is beszél, mintegy meghosszabbítja korábban kimondott szavait. A kereszt csendjében Isten szeretete szól hozzánk. Ha Isten a csendességben is beszél az emberekhez, ők is beszélhetnek Istenhez és Istenről a csendben. Szükségünk van arra a szemlélődő csendességre, amelyen keresztül belépünk Isten csendjébe, hogy eljussunk arra a pontra, ahol a megváltó Szó megszületik. A szemlélődő imából fakad a küldetés fontosságának belső igénye, az a sürgető kényszer, hogy hirdessük amit „láttunk és hallottunk”, hogy mindenki közösségben legyen Istennel. A hallgatag elmélkedésben még erőteljesebben felhangzik az Örök Ige, amelyen keresztül a világ lett és felismerjük Isten üdvösségtervét, amely az emberiség egész történelme során szavakban és cselekedetekben nyilvánult meg.
Szó és csend. Önmagunk nevelése a közlésre, főként az evangélium hirdetői esetében, azt jelenti, hogy a beszéd mellett megtanulunk hallgatni és szemlélődni. Mindkettő lényeges és integráns eleme az egyház kommunikációs tevékenységének, Krisztus megújult hirdetésének a mai világban. XVI. Benedek pápa üzenetében végül Mária oltalmába ajánlotta az egyház tömegtájékoztatás eszközein keresztül végzett egész evangelizáló tevékenységét.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír/Nádudvari Géza SDB
