Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Veszprém - Szalézi-napok - szalézi részvétellel

Veszprém - Szalézi-napok - szalézi részvétellel

Veszprém - Szalézi-napok - szalézi részvétellel

2012-02-10 Péntek   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

szali.veszperm_0Február első hétvégéjén háromnapos rendezvénysorozattal tisztelgett védőszentje és névadója, Szalézi Szent Ferenc  előtt a Veszprémi Érsekség nemrég megnyitott kommunikációs és turisztikai központja, a Szaléziánum. A Szalézi-napok keretében vendégül látták a szalézi rend magyarországi képviselőit, szerzeteseket és fiatalokat, akik bemutatták közösségüket és egy kis ízelítőt adtak a szalézi lelkiségből.

A rendezvénysorozat első napján Havasi József, a szalézi rend rendszerváltás utáni újjászervezője, volt tartományfőnök a Szaléziánum konferenciatermében tartott előadást Don Bosco és Szalézi Szent Ferenc kapcsolatáról, valamint szalézi rend közel száz éves jelenlétéről Magyarországon.

Az animátorok kicsi, de tarka csoportja Csány Marci vezetésével a Szalézi Ifjúsági Mozgalom munkáját mutatták be a gyakorlatban és a gyerekeknek egy kis oratóriumi hangulatot varázsoltak a veszprémi Szaléziámunba. Közös játékokban vehettek részt a veszprémi gyerekek és fiatalok, továbbá jeleneteket mutattak be Don Bosco életéből.

A Szalézi-napok keretein belül A média szerepe az Egyházban címmel beszélgető fórumot rendeztek, amelyen Marillai Andrea szalézi munkatárs is részt vett a Képmás magazin képviseletében.

A rendezvény ideje alatt a Don Bosco Kiadó könyveiből vásárolhattak az érdeklődők Veszprémben.



szaleziak.hu

A kategória cikkei

Szalézi Adventi Lelki Hétvége18-24 és 24-35 éves fiataloknak 2026

Szalézi Adventi Lelki Hétvége18-24 és 24-35 éves fiataloknak 2026

#Magyar Tartomány 2026-11-01, Vasárnap

Kedves Fiatalok! Szeretettel hívunk benneteket a 18-24 éveseknek, illetve a 24-35 éveseknek szóló lelkigyakorlatra!

Nyergesújfalu - Őszi játéknap – A Pál utcai fiúk és Sándor István nyomában

Nyergesújfalu - Őszi játéknap – A Pál utcai fiúk és Sándor István nyomában

#Magyar Tartomány 2026-10-27, Kedd

Különleges őszi játéknapot tartottunk október 26-án Nyergesújfalun a Zafféry Károly Szalézi Középiskola oratóriumában, amelynek témáját a Pál utcai..

Meghívó Boldog Sándor István tisztelőinek Szolnokra, ünnepi szentmisére

Meghívó Boldog Sándor István tisztelőinek Szolnokra, ünnepi szentmisére

#Magyar Tartomány 2026-10-27, Kedd

A KÉSZ szolnoki csoportja sok szeretettel hív minden Boldog Sándor István-tisztelőt az ünnepi szentmisére, amelyet Boldogunk születésének 112. évfordulója..

Mogyoród - Kilenc új szalézi munkatárs tett ígéretet

Mogyoród - Kilenc új szalézi munkatárs tett ígéretet

#Magyar Tartomány 2026-10-26, Hétfő

„Da mihi animas, cetera tolle”- „Adj nekem lelkeket (Uram), minden mást vegyél el!” Október 18-án nagyon szép ünnepünk volt Mogyoródon.

Újbuda - Nyílt napok a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnáziumban

Újbuda - Nyílt napok a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnáziumban

#Magyar Tartomány 2026-10-24, Szombat

Minden szülő szeretné a lehető legjobb iskolát megtalálni a gyermeke számára, amihez részletes és hiteles információkra van szükségük. A szülőnek..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Venezuela - Tánccal Don BoscoértElveszett nemzedék - A fiatalok helyzete a munkaerőpiacon >