Tweet

Néhány év múlva talán már a szentek sorában tisztelhetjük Carlo Acutist, aki mindössze 15 éves volt, amikor 2006 októberében elhunyt leukémiában – olvashatjuk a RomeReports hírportálon. De ki is ez a Carlo Acutis? Röviden: egy 15 éves milánói diák, aki 2006. október 11-én hunyt el leukémiában. Ha csak ennyi volna, akkor ő csak egy volna a számos fiatal közül, akiknek az élete halálos betegség miatt tragikus gyorsasággal véget ért. De van több is. Carlo egy olyan fiatalember volt, aki annyira szerette Jézust, mint a saját életét és megrázó erővel tett tanúságot hitéről. Megmutatta, hogy egy a mai világban élő, a velejéig mai serdülő is lehet Krisztus követője, ez a két dolog nem zárja ki egymást.   Mert ez a 2006 őszén elhunyt milánói fiú igazi „mai srác” volt. Szeretett számítógépezni, szívesen olvasott számítástechnikai könyveket. Fontosak voltak számára a barátai. Mindemellett Carlo mély lelki életet élt. „Elsőáldozása óta napi áldozó volt. Mindennap elimádkozta a rózsafüzért és rövid szentségimádást végzett” – idézi fel Carlo gyerekkorát édesanyja, Antonia Acutis. Az Eucharisztia iránti rajongása kiemelte őt a többiek közül. Nem elég, hogy minden nap részt vett a szentmisén, de még informatikai ismereteit is arra fordította, hogy létrehozzon egy weboldalt, amely az Oltáriszentséggel összefüggő csodákat gyűjti egybe a világ minden tájáról.   Francesca Consolini, a szentté avatási ügyekben illetékes kongregáció munkatársa kiemelte: a szentség máshogy nyilvánul meg 15 éves korban, mint 30 vagy akár 50 évesen, hiszen mások a felelősségek, a szerepek és a feladatok. Carlo Acutis nem keresztény környezetben nevelkedett, mégis – mint szülei és osztálytársai elmondták – segítette a körülötte élőket, hogy hitben éljenek, s mindannyiuk tiszteletét kivívta rendkívül következetes világlátásával. „Nem szégyellt a hitéről beszélni másoknak. És senki sem gúnyolta ki érte, mert mindenki megértette, mennyire valós, mennyire belülről jövő a hite. Nem valamiféle mesterkélt, megjátszott dolog volt, amiből csúfot lehet űzni. Tökéletesen tiszta volt és nyugodt” – mondta róla Francesca Consolini.   „Carlo hihetetlenül nagylelkű volt mindenkivel. Nyitott volt mindenki iránt. Szeretettel fordult az idegenek, a fogyatékosok, a gyerekek és a koldusok felé. Olyan volt, mint egy üdítő forrás” – idézik az édesanyját. Antonia Acutis így emlékezik: „Nem sokkal halála előtt felajánlotta szenvedéseit a pápáért és az egyházért. Hősiesen viselt szenvedése mindenkit megindított. Amikor orvosa megkérdezte, sokat szenved-e, azt felelte: Vannak, akik sokkal többet szenvednek.”   Francesca Consolini, a Milánói Egyházmegye szenttéavatási eljárásainak posztulátora szerint az előírt öt év letelte után indokolt Carlo boldoggá avatásának elindítása. „Korához képest egyedülállóan erős, tiszta hite volt. Normális, szelíd, őszinte fiú volt, akit érzékenyen érintettek a körülötte élők problémái. Az életet Isten becses ajándékának tartotta, egyedül ő ellenezte az abortuszt az osztályában, és nem félt ezt hangoztatni. Halála után sokan leírták vele kapcsolatos emlékeiket, és vannak, akik imádságban a közbenjárását kérik” – nyilatkozott a posztulátor. Szentté avatására azonban egy kicsit még várni kell. Először a Vatikán áttanulmányozza életét, s amennyiben úgy találják, hogy korához és körülményeihez mérten valóban szent életet élt, Isten tiszteletreméltó szolgájának fogják nyilvánítani.   Nicola Gori, a "L'Osservatore Romano" szerkesztője kiadta Carlo Acutis életrajzát Az Eucharisztia - az én autópályám a mennybe  címmel (Eucarestia - la mia autostrada per il cielo, Edizioni San Paolo, 160 oldal). A kötet néhány hét alatt elfogyott és már negyedszer adják ki újra.     Forrás: Magyar Kurír, al007italia.blogspot.hu