Főoldal / Szalézi világ / A bronz gyermekek tánca - a rendfőnök októberi üzenete
A bronz gyermekek tánca - a rendfőnök októberi üzenete
2019-10-06 Vasárnap | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Don Bosco emlékműve a Mária, Keresztények Segítsége Bazilika előtt, az egész világot átölelő szalézi misszió szimbóluma - erről írt a rendfőnök, Don Ángel Fernández Artime októberi üzenetében.
Üdvözletemet küldöm Dimapurból, Nágaföld tartományból, a gyönyörű India északkeleti régiójából, közvetlenül a határ mellől. Itt a szaléziak lelkülete különösen erősen gyökerezik Don Bosco lelkiségében.
Miközben arra gondoltam, milyen sokszor köszöntöttek nagy szeretettel mindenfelé a világban, eszembe jutott a szeretet és hála egy kedves szalézi szimbóluma: Don Bosco emlékműve, amelyet barátai állíttattak neki a Segítő Szűz Mária-bazilika előtt.
Néhány hónap múlva ünnepeljük az emlékmű felállításának századik évfordulóját. Az idő alaposan megpróbálta, de ma is rendületlenül áll és hűséges őrzőként fogadja mindazokat, akik a szaléziak anyaházához érkeznek. Talán már annyira megszoktuk a látványát, hogy szinte észre sem vesszük, hogy ott van, csak felpillantunk rá, és már megyünk is tovább.
Pedig milyen érdekes, hogy ezen a téren először pont Don Bosco képzelt el szobrot! Egy nap, amikor már elkezdték a Mária, Keresztények Segítsége Bazilika építését, Don Bosco és egy pap kísérője épp a téren sétáltak – ami akkor még csak letaposott föld volt, és az épülő homlokzatot szemlélték. Don Bosco jövőbe révedő arccal és a tőle megszokott határozottsággal azt mondta: „Ide középre szeretnék egy szobrot arról, ahogyan Mózes éppen ráüt a sziklára, a kőből pedig egy medencébe csorogjon a víz.”
Ma valóban ott áll egy emlékmű a tér közepén. Nem egészen az, amit Don Bosco elképzelt, de valami még fontosabbra mutat rá.
A Szalézi lelkiség története
A Volt Növendékek Nemzetközi Kongresszusán, 1911. szeptember 10-én merült fel először az ötlet, hogy egy emlékművet állítsanak Don Bosco születésének százéves évfordulója alkalmából. Rögtön sokan csatlakoztak az ötlethez a világ minden részéről. Torino város vezetése átadta a területet, egy kisebb hozzájárulással együtt. A szobor megalkotására pályázatot hirdettek, amelyre mindenhonnan számos művész küldött be terveket, végül a ravennai származású szobrász, Gaetano Cellini terveit fogadták el.
Már minden készen állt, de sajnos az első világháború miatt a szobor felavatását el kellett halasztani, Végül 1920. május 23-án, Mária, Keresztények Segítsége ünnepe előtti napon délelőtt 11 órakor avatták fel. Amikor a lepel végre lehullott az emlékműről, a több ezer főből álló ünneplő tömeg tapsviharral fogadta.
Ez a robosztus gránit talapzaton álló, bronzból készült szoboregyüttes időtálló megörökítése a szalézi műnek.
Fent, az emlékmű csúcsán a szelíden mosolygó Don Bosco alakja áll, amelyet fiatalok vesznek körbe, mintha körtáncot járnának körülötte. Don Bosco jobb kezével olyan mozdulatot tesz, mintha éppen magához akarna emelni egy gyermeket; ez egy gyönyörű jelképe a szalézak munkájának: a nevelés szó pontosan ezt jelenti, „felemelni”, segíteni növekedni. A szobor vidám és játékos, ami a szalézi lelkiség egyértelmű jellemzője – a nevelő és a fiatalok közötti barátság segíti elő a legjobban a személyiség fejlődését. Szalézi Szent Ferenc véleménye hasonló: a hitben való növekedés, még egy lelkivezető segítségével is szinte lehetetlen feladat lenne igazi barátság, párbeszéd és kölcsönös ráhatás nélkül. Az ilyen fajta barátság a lelki kötelékek magasságába emelkedik. A szalézi nevelő és a fiatalság közötti kapcsolatnak a legőszintébb szívélyesség jegyében kell épülnie, mert az igazi ismeret szeretetet szül, a szeretet pedig bizalmat. A gyermekek mindig bizalommal tekintettek Don Boscóra, mert tudták, hogy szeretik őket.
A tükör
Don Bosco alakjának a lábánál, elől, egy nagyszerű képet láthatunk: az egész emberiséget képviselő férfi, ahogy a kereszthez hajol, amit a hitet megtestesítő alak nyújt oda neki. Don Bosco azt mondta: „Kezdetben a szalézi közösség nem volt más, mint egy egyszerű katekizmusoktatás.” Ez az idézet visszavisz minket a kezdetekhez, a Szalézi Kongregáció kezdeteihez. Don Boscótól eltanulhatjuk azt az evangelizáló lelkesedést, amellyel minden fiatalt, minden embert Jézushoz akart vinni. A másik két szobor, szemből nézve, közvetlenül Don Bosco mellett lent, jobb oldalt egy édesanya a kisfiával a karjaiban, aki hálacsókot küld Don Boscónak, illetve bal oldalt egy szegény leprás szobra áll, aki hálával tekint fel jótevőjére.
Don Bosco mellett két oldalt az ő „két fehér szerelme” látható, az Eucharisztia és a Keresztények Segítsége, hogy támogatója legyen a nemzetek közé (ad gentes) hívó misszióban, illetve a családok evangelizációjában.
A szoborcsoport hátuljánál egy háromrészes dombormű emlékezik meg arról, hogy mennyi segítséget nyújtottak a szaléziak a rászoruló bevándorlók megsegítésében – a múltban, és napjainkban is. Amikor ezen elmélkedek, eszembe jut, hogy napjainkban is hány szalézi ház lát vendégül rászorulókat minden évben, és hányan segítenek menekülttáborokban.
A szoborcsoport bal és jobb oldalán a szaléziak szakiskoláinak és mezőgazdasági iskoláinak megjelenítését láthatjuk. Minden nap több ezer fiatal tér be a házainkba, hogy „jó keresztényekké és becsületes polgárokká” váljanak.
Mintha csak egy tükörszobában lennénk, Don Bosco háta mögött közvetlenül a bazilika homlokzata látható, középen azzal a szoborral, ami Jézust ábrázolja a gyermekek között. „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa.” (Mk 10,14) A világon mindenhol azt tapasztaltam, hogy Don Bosco fiai azon munkálkodnak, hogy Jézus szavait rendületlen lelkesedéssel valóra váltsák nap mint nap. Ez az a lelkesedés, amelyen mindannyian osztozunk, amely napjainkban is missziós munkára hívja szaléziakat erről a szent helyről.
Mindezeken felül mégis azért éreztem a legnagyobb hálát, hogy a szaléziak a fennállásuk óta mennyi embert fogadtak be Don Bosco nevében. Ha megérkezem egy szalézi házba a világ bármely országában, úgy érzem, mintha engem is úgy ölelnének körbe a fiatalok, mint Don Boscót az emlékművön, őszinte örömmel az arcukon. Ezt az örömöt kívánom mindannyiótok számára!
Szeretettel Don Ángel
Szaléziak.HU
