Főoldal / Szalézi világ / A szalézi missziók története
A szalézi missziók története
2018-11-11 Vasárnap | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
misszió • misszionárius •
1875. november 11-én kelt útra az első szalézi misszionárius csoport. Ennek apropóján hálás szeretettel és imával gondolunk különösen a Magyarországon szolgáló szalézi misszionáriusokra!
1871 és 1872 között Don Boscónak drámai álmai voltak. Úgy hírlik, hogy először IX. Piusznak mesélte el, és utána néhány szalézinak. Kettő közülük biztosan Don Barberis és Don Lemoyne volt, és az utóbbi gondosan feljegyezte, amit hallott:
„Egy teljesen ismeretlen vad vidéken találtam magam. Óriási kiterjedésű, műveletlen síkság, amelyen se dombok, se hegyek nem voltak. A távolban azonban komor, sötét hegyeket lehetett látni. Nagy sereg embert láttam, akik cél nélkül járkáltak ide-oda. Óriási termetük volt, feketék voltak, alig volt rajtuk ruhának nevezhető valami. Göndör, hosszú hajuk volt. Egyetlen ruházatuk állatbőrből készült köpeny, amit átvetettek a vállukon. Fegyverzetük hosszú lándzsa és csúzli volt. Ez a szétszóródott törzs különböző dolgokkal foglalkozott. Néhányan rohangásztak és vadásztak, mások lándzsájukra tűzött húsdarabokat lobogtattak. Egymás között harcoltak. Többen közülük európainak látszó katonák ellen harcoltak, és a földön szétszórva emberi hullák hevertek, én szinte megremegtem ettől a látványtól.
Ekkor az óriási tér szélén sok embert vettem észre, és viselkedésükből láttam, hogy különböző rendekhez tartozó misszionáriusok voltak. Megközelítették ezeket a barbárokat, és Jézust hirdették nekik. Jól megfigyeltem őket, de nem találtam ismerős arcot. A barbárok alig hogy észrevették őket, »harcra fel« kiáltással lerohanták a misszionáriusokat, és mindegyiket megölték. A vérfagyasztó látványt okozó trófeákat a hosszú lándzsáikra tűzték.”
„Amikor ezt a félelmetes jelenetet láttam, elgondolkoztam, »hogyan lehetne ezeket a brutális embereket megtéríteni?
A távolban láttam egy másik misszionárius csoportot, akik mosolygó arccal közeledtek a bennszülöttek felé, és egy zajos gyerek- csoport haladt előttük. Rémület fogott el: »ezek a halálba rohannak.« Megközelítettem őket. Papok és papnövendékek voltak. Jobban megfigyeltem őket, és felismertem, hogy a mi szalézi rendtársaink. Az elsők ismerősök voltak, de azokat, akik őket követték, azonban már nem ismertem fel. Mégis rájöttem, hogy ezek is szaléziak voltak, a mieink közül.
»Ez meg hogy lehetséges?« - kérdeztem magamban. Nem akartam őket tovább engedni, és éppen azon gondolkodtam, hogyan tarthatom vissza őket. Ugyanis arra gondoltam, hogy egyik pillanatról a másikra ugyanaz lesz a sorsuk, mint az előző misszionáriusoknak. Gyorsan észrevettem, hogy amikor a mieink megjelentek, a vad törzs vidám és nyugodt lett. Letették a fegyvereket, kegyetlen arcuk kisimult, és udvariasan fogadták misszionáriusainkat. Csodálkoztam: »Na, nézzük meg, mi lesz a sorsuk?« Láttam, hogy a misszionáriusok megközelítették őket, azok a tanításukra szívesen odafigyeltek, és a tanítást szívesen is fogadták. Figyelmeztető hangjukra megszelídültek, és elfogadták a rendreutasítást.
Tovább figyeltem őket. A misszionáriusok Rózsafüzért imádkoztak a bennszülöttekkel együtt. Egy kis idő múlva a szaléziak a bennszülöttek közé mentek és letérdeltek. A vad emberkék letették a fegyvert, és ők is térdre ereszkedtek. Ekkor az egyik szalézi énekelni kezdett: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek... És ez a tömeg folytatta az éneket olyan hangosan, hogy felébredtem.”
Ennek az álomnak nagy jelentősége volt Don Bosco életében. Ő maga megállapította: „Az álomban látott jelenet után éreztem a missziós apostoli lelkületet”.
Don Bosco szinte megszállott kutató módjára tanulmányozta a térképeket, hogy az „Isten által kijelölt helyet” megtalálja. A missziós területen, amelyet álmában látott, megfigyelt két hatalmas folyót, melyek egy pusztaságba torkolltak, amit nem sikerült megtalálnia a térképeken hosszú és figyelmes tanulmányozás után sem. Azt csak később, akkor tudta meg, amikor először beszélt Torinóban Gazzolo argentin konzullal, akivel már egyszer Savonában találkozott, hogy a Rio Colorado és a Rio Negro tulajdonképpen Patagóniában van, Patagónia bennszülöttei pedig akkoriban legendás hírűek voltak.
Don Bosco körlevélben kért önkénteseket, hogy írásban jelentkezzenek erre a nagy feladatra. Azok közül, akik a felhívására válaszoltak, Don Bosco kiválasztott 6 felszentelt papot és 4 kisegítő testvért. A misszionárius csoport vezetője Giovanni Cagliero lett, aki gyermekkorában már álmodott két rézbőrű indiánról. 37 éves volt, izmos és jókedvű pap lett belőle, értelmes és kezdeményező, és úgy látszott, teljesen felkészült arra, hogy Dél-Amerikában uralkodni tud az adott helyzeten. Ő lett az első és egyben a legnagyobb szalézi misszionárius. Három hónapra ment, és mindent összeadva mintegy harminc évig maradt.
November 11-én a Segítő Szűz Mária kegytemplomban Don Bosco ünnepélyes keretek között búcsúzott el tőlük. A templom teljesen megtelt. A vesperás után Don Bosco a hozzátartozóknak és az összes jelenlévőnek felvázolta a missziós tevékenység első feladatát Argentínában. Minden misszionáriusnak adott Don Bosco egy lapot, amelyen „20 speciális gondolat” volt, melyeket ő maga vetett papírra ceruzával a vonaton utazás közben. Ez volt igazán az „esszencia”, amit a szalézi misszionáriusoknak ajánlott. Idézzük az öt legjelentősebbet:
- Lelkeket keressetek, ne javakat, ne rangot és kitüntetést.
- Különös gondotok legyen a betegekre, a gyerekekre, az idősekre és a szegényekre, így nyeritek el Isten áldását és az emberek jóindulatát
- Tegyetek meg mindent, hogy a világ észrevegye, hogy szegények vagytok az öltözetben, ételben és lakásban. Így lesztek Isten előtt gazdagok, és így nyeritek meg az emberek szívét.
- Szeressétek egymást, adjatok jó tanácsokat egymásnak, figyelmeztessétek egymást, ne legyetek irigyek és haragtartók, az egyik sikere legyen mindenkié, az egyik gondja és szenvedése legyen mindenkié, közös erővel legyetek azon, hogy legalább enyhítsetek rajta.
- A fáradozásban és a szenvedésekben nem szabad elfelejteni, hogy a mennyben nagy jutalom vár ránk. Ámen.
A kezdet nehéznek látszott. Don Caglierónál volt egy cédula, amelyet Don Bosco nyújtott át neki: „Tegyetek meg mindent, amit tudtok: Isten befejezi, amire mi képtelenek vagyunk. Vessétek bizalmatokat az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusba, kérjétek a Segítő Szűz Mária áldását és megtapasztaljátok majd, mit jelent a csoda.”
(Teresio Bosco - Don Bosco új életrajza)
Szaléziak.HU
