Főoldal / Magyar Tartomány / A Szentek (és) a Szeretteink
Novemberben két fontos ünnep van: Mindenszentek és a Halottak napja. Mindenszentekkor az Egyház megemlékezik a szentekről, Halottak napján pedig az elhunyt szeretteinkről.
Az első nap a Mindenszentek napja, amikor tiszteletet adunk a szenteknek, ünnepeljük őket és az ő közbenjárásukat kérjük értünk. Ez a nap is felhívja figyelmünket az ő példás életük követésére. A második nap a Halottak napja, amikor mi imádkozunk, és imádságunkkal mi is csatlakozunk a szentek közbenjáró imádságához.
Mint láttuk, az egyház november elsejei és másodikai liturgikus ünnepségei között összefüggés van, bár eltérnek egymástól. Ahhoz, hogy megértsük ezeket az ünnepségeket, figyelmet kell fordítanunk mindkét nap felajánló könyörgéseire. A következő módon imádkozik a pap a Mindenszentek ünnepén:
FELAJÁNLÓ KÖNYÖRGÉS: Urunk, Istenünk, fogadd tetszéssel áldozati adományainkat, amelyeket minden szented tiszteletére felajánlunk. Hisszük, hogy ők már eljutottak a boldog halhatatlanságba; engedd éreznünk, hogy közbenjárnak üdvösségünkért. Krisztus, a mi Urunk által.
Ebben az imában az Egyház engedményt tesz és kér. Elismeri, hogy nincs szükség aggodalomra azok miatt, akiket ebben a misében ünneplünk – azokat is, akiknek a nevét nem ismerjük, a névtelen szenteket is –, mert már részesülnek Isten örök dicsőségében. Ezért a kérés nem nekik szól, hanem magunknak: hogy „megtapasztaljuk az üdvösségük iránti aggodalmukat”. A szentek ünneplése azt jelenti, hogy azokat ünnepeljük, akik a mi javunkkal törődnek. Imádkoznak értünk, és nekünk is imádkoznunk kell, hogy imádságaik gyümölcsözőek legyenek.
Tehát a Mindenszentek napjának furcsasága: amikor a szenteket ünnepeljük, azt ünnepeljük, hogy törődnek velünk. A szenteket szentekként felismerni azt jelenti, hogy úgy ismerjük fel magunkat, mint azokat, akik őket érdeklik, mert imádkoznak értünk.
Vannak elhunyt hozzátartozóink, akik szentéletűek, őket úgy azonosítjuk november elsején, mint az Egyház által még szentté nem avatott szenteket, mert ahogyan itt a földön imádkoztak értünk, ezt bizonyára folytatják odaát is.
Vannak elhunyt hozzátartozóink, akik nem voltak vallásosak. Őróluk különösen november 2-án emlékezünk meg az imádság keretében, mert ők a mi imádságunkra szorulnak, imádkoznunk kell értük.
Tehát a november elsejei imádság arra ösztönöz, hogy elfogadjuk a szentek, illetve szentéletű hozzátartozóink gondoskodását, a november másodikai ima viszont arra késztet, hogy saját imáinkat ajánljuk fel az Úrnak, hogy üdvösséget nyerjenek az elhunyt szeretteink.
Így hangzik el a felajánló ima Halottak napján:
FELAJÁNLÓ KÖNYÖRGÉS: Fogadd kegyesen adományainkat, Istenünk. Kérünk, vedd fel elhunyt gyermekeidet Szent Fiad dicsőségébe, akinek fölséges áldozata testvéri szeretetben kapcsol össze minket. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ez az imádság azoknak szól, akikkel lélekben kapcsolatban vagyunk és akikért még mindig aggódunk. Az imádság nem azt jelenti, hogy elhagyjuk őket, hanem kérjük a megdicsőülésüket: Isten irgalmára bízzuk azokat, akiknek nem vagyunk képesek segíteni másképp, mint hogy arra kérjük az Urat, vigye magával szeretteinket a „nagy szeretet misztériumába, amelyben mindannyian egyesülünk”. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azt kérjük: azok, akiket szeretünk, új életben részesüljenek, hanem azt is, hogy a mi életünk értelmet nyerjen azzal, hogy saját üdvösségünkkel törődünk.
A november elseje logikája hangsúlyozza a november másodikának a logikáját: imádkozni szeretteink üdvösségéért azt is jelenti, imádkozzunk azért, hogy ők belépjenek a saját üdvözülésükért folytatott szüntelen imádságba, illetve a szentek társaságába.
Ily módon a Halottak napján való megemlékezés révén nemcsak a gyászban keressük elveszett szeretteinket, hanem az imádságban és a vágyakozásban is. Keresve őket a Krisztus által megígért örök élet reménységében, fedezzük fel újra magunkat azok által, akiket Mindenszentek ünnepe a szeretet imaláncával kapcsol össze!
P. Derosi Raja SDB/Szaléziak.HU
