Főoldal / Szalézi világ / A Szentlélek még mindig tevékeny - a rendfőnök májusi üzenete
A Szentlélek még mindig tevékeny - a rendfőnök májusi üzenete
2019-05-27 Hétfő | #Szalézi világ | KIEMELT
Xavéri Szent Ferenc és Don Bosco, a tegnap és a ma két nagy missziós szentjének párhuzamáról szól a rendfőnök májusi üzenete.
Nemrég Goában jártam, Indiában, és megcsodálhattam, ahogy a pompás tengerparti homok és a pálmafák mögött gyönyörű, XVI−XVII. századi templomok és katedrálisok bukkannak elő. Az egyik ilyen bazilika a Bom Jesu (Jó Jézus), amely fontos zarándokhely, elsősorban a keresztények számára, de ugyanakkor más vallások hívői is ellátogatnak ide, mivel itt találhatóak Xavéri Szent Ferencnek – a Távol-Kelet nagy misszionáriusának – és a jezsuiták rendjét alapító Szent Ignác tanítványának ereklyéi. Bár Xavéri Szent Ferenc Dél-Kína partjainál hunyt el 1552-ben, földi maradványai mégis itt nyugszanak most ebben a gyönyörű bazilikában, közvetlenül az Assisi Szent Ferenc pártfogásába ajánlott katedrális mellett. A mostani nyugvóhelyéül szolgáló bazilikát 1594. és 1605. között építették. Xavéri Szent Ferencet 1622-ben avatták szentté, és szentségének egyik tanúságtétele maga a romolhatatlan teste volt.
Megtiszteltetés volt számomra, hogy szalézi testvéreim és világi hívők részvételével szentmisét celebrálhattam a szentéletű misszionárius sírjánál. A szentmisét Don Bosco tiszteletére mutattam be, hogy kérje Szent Ferenc közbenjárását értünk.
De vajon miért is tettem ezt?
Xavéri Szent Ferenc valószínűleg a történelem legnagyobb misszionáriusa volt. Mindössze 46 éve élt, de tíz év alatt hihetetlen misszionáriusi munkát végzett. Itt, Goában nagyon „Don Boscó-i” módon kezdte meg apostolkodását: börtönökkel és gyerekekkel. Az utcákon és a tereken sétált, és hívta a gyerekeket, hogy jöjjenek be a templomba. Ott könnyű és vidám dalokkal tanította nekik a katekizmust, amelyeket maga szerzett.
Kétségtelen, hogy az Egyház történetében Don Bosco is hasonlóan nagy misszionáriusnak számít. Ezért maga a szentmise végtelenül egyszerű volt, gyönyörű és megindító. Xavéri Szent Ferenc és Don Bosco közbenjárásával az Úrnak ajánlottam a szalézi missziókat mindenhol a világban, és rábíztam minden erőfeszítésünket, amit a fiatalokért teszünk, különösképpen a szegény fiatalokért.
„A fiaim és a leányaim fognak menni helyettem”
Nos, miért is hívom Don Boscót nagy misszionáriusnak, amikor ő személyesen soha nem volt ad gentes misszionárius? Don Bosco égett a vágytól, hogy Krisztus szeretetének örömhírét misszionáriusként hirdesse a népeknek, ahogy leveleiben többször is kifejtette, de a fiai és leányai lesznek majd azok, akik helyette menni fognak.
Az az igazság, hogy Don Bosco ezt a a missziók utáni erős vágyakozását átruházta a rendjére, beleplántálta annak lelkiségébe.
Ha Don Bosco nagy misszionáriusi szívéről beszélünk, elég, ha figyelembe veszünk néhány egyszerű adatot: amikor 1888. január 31-én meghalt, a szalézi rend összesen 754 főt számlált; és Don Bosco már ekkor 153 szerzetest, rendjének 20%-át Dél-Amerikába küldte missziós küldetéssel. Mi ez, ha nem igazi missziós szenvedély!
Goában, ebben a régi templomban hálát adtam az Úr missziós művéért, a misszionárius lét csodájáért. A Szentlélek vezette és kísérte Ázsia evangelizációját az első ferencesek, domonkosok és jezsuita misszionáriusok munkájától kezdve, éppúgy, ahogy Don Bosco fiait és leányait is vezette. Indiában ma már 2786 szalézi szerzetes van, és több ezer további nővérünk különféle kongregációkban (a Segítő Szűz Mária Leányai, a Mária Keresztények Segítsége Missziós Nővérek, a Szeplőtelen és Segítő Szűz Mária Katekista Nővérei stb.) Ezek mind a Szentlélek hatalmas művének megnyilvánulásai.
Goa fehérlő partjainál Don Bosco ünnepének antifónája járt a fejemben: „Az Úr tudást és bölcsességet adott neki, és olyan nagy szívet, mint a tenger partján lévő homok.”
A gyönyörű szentmise után még aznap reggel lehetőségem volt találkozni néhány szalézi testvéremmel, akik az utcáról befogadott gyerekekkel foglalkoznak. Egy nagyszerű délelőttöt töltöttünk együtt a negyven 10–15 éves fiúból álló kis csapattal. A szemükben egyfajta különleges fény csillogott. Otthon érezték magukat nálunk. Iskolába járhattak és tanulhattak, megkaphatták azt az oktatást, amely majd lehetőségeket nyit meg előttük a jövőben. És csodálatosan énekeltek! És mosolyogtak. Elbúcsúztunk, és persze, készítettünk közös fényképet, sőt, még azt is megtanulták, hogyan kell spanyolul elköszönni: „Hola y hasta la vista!”
Erről az jutott eszembe, hogy 170 évvel ezelőtt a fiúk ugyanígy élhettek Don Boscóval Valdoccóban. Napjainkban Don Bosco missziós lelkülete ugyanúgy áthatja a világ összes szalézi házát, mintha csak az eredeti Valdoccóban vagy Mornesében járnánk.
Abból a kegyelmi egységből, amely a mennyben már megdicsőült Győzedelmes Egyház és a Küzdő Egyház között fennáll, Xavéri Szent Ferenc és Don Bosco szüntelenül közbenjár a missziókért az Úrnál, hogy a szegény fiataloknak virágzó életük lehessen mindenhol a világban.
Itt, Goában az ember kézzelfoghatóan érzi, hogy az évszázadok múlásával nem kerülünk távolabb attól, ami tényleg fontos az életben, és nem halványul el az evangelizáló munka eredménye, hanem csodálatos módon tovább folytatódik.
Most májusban, a Szűzanya hónapjában kérem Máriát, a Keresztények Segítségét, hogy továbbra is vezesse a misszióinkat az Úr nevében, had vihesse tovább Szalézi Családunk ugyanazt a hűséges missziós lelkületet, amely eddig is kísérte az úton!
Az Úr áldjon meg, és Mária, a Keresztények Segítsége kísérjen bennünket!
Don Ángel Fernández Artime, szalézi rendfőnök
Szaléziak.HU
