Főoldal / Szalézi világ / Cagliero 11 - 2020. október
A Szalézi Missziós Bizottság 2020. októberi hírlevelének középpontjában a missziós hónap áll.
Világmissziós vasárnap: ima, áldozat, szolidaritás
P. Alfred Maravilla SDB, a missziókért felelős egyetemes tanácsos
Az október missziós hónap az egész katolikus egyház számára, csúcspontja pedig a világmissziós vasárnap megünneplése október utolsóelőtti vasárnapján. Ezt XI. Piusz pápa vezette be a Hitterjesztő Társaság kérésére. A pápa szokásos évi üzenete révén arra emlékeztet minket a világmissziós vasárnap, hogy az Egyház lényege szerint missziós. Ezért az Egyház minden tagja megszólíttatik: osztozzunk az ad gentes misszió iránti felelősségben, vagyis a hit ajándékában mindazokkal, akikhez a hit eddig még nem jutott el.
Ha gonddal készülünk rá és valódi szenvedéllyel éljük meg a missziós vasárnapot, nagyszerű alkalom lesz arra, hogy misszió-tudatos hívőkké váljunk. A szervezett missziós animációs kezdeményezések minden katolikust aktív részvételre indítanak az egyház missziójában, leginkább az ima által, de azzal is, ha betegségünk vagy mindennapi életünk szenvedéseit felajánljuk. A szolidaritásvállalás - az egyház missziós tevékenységének materiális és financiális szükségletei iránt - összekapcsolódik az imával és áldozattal, sohasem válik el tőlük.
XII. Piusz pápa, XXIII. János pápa és II. János Pál pápa bölcsen kikötötték, hogy a világmissziós vasárnapon minden összegyűlt felajánlást fordítsanak az Egyház ad gentes missziójára. A hívők pénzügyi felajánlásai „lényegesek ahhoz, hogy fennmaradjon és épüljön az egyház és megnyilvánuljon a szeretet, de a hit által megvilágítva és vezérelve”. (Redemptoris missio, 81).
Az egyház missziós tevékenységének különféle módokon részesévé válva minden hívőnek gyarapszik hite, friss lelkesedés és újfajta ösztönzés erősíti őket és tölti el élettel. (Redemptoris missio, 2). A missziós vasárnap mozgósítja nevelő-lelkipásztori közösségeink minden tagját az ima, áldozat és szolidaritás támogatására a missziókért mindenütt: ott is, ahol mélyek a hagyományok, vagy ott, ahol csak most lettek hívőkké, ott, ahol bővelkednek, vagy ahol a szegénység sújtja őket, ott, ahol szabadon fejlődhetnek és ott is, ahol üldöztetést szenvednek.
Elmélkedésre és megosztásra:
Hogyan segíthetem én a misszióra figyelést a világmissziós vasárnap révén?
Hogyan mozgósíthatjuk nevelő-lelkipásztori közösségünk tagjait arra, hogy buzdítsanak a missziókért mondott ima és a szolidaritás vállalására?
A szalézi missziós kereszt
1875 óta minden évben megkapják a misszióba indulók a missziós keresztet, amely sokféle üzenetet hordoz. A „Da Mihi animas Cetera Tolle” mottó, ami jellemzi Don Bosco fiait kezdettől fogva. Ez a rövid szalézi ima különleges fényt ad a missziónak: mindent hátra hagyni, saját országunkat is, a biztonságot, kultúránkat is, hogy életünket azoknak szenteljük, akikhez küldenek, és az ő megváltásukért dolgozzunk.
A Szentlélek: aki leszáll a Jó Pásztorra, ahogy a Jordán folyónál történt, most pedig a lendületes lelkipásztori munkában jelenlévő Krisztusra száll le. Minden misszió csak üres tevékenységek sora, ha nincs jelen benne a Szentlélek, az Ő fénye, tisztázó hatalma, ereje, szentsége – az ilyen misszió csak éppen annyi, hogy mindez a távolban zajlik.
„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19) – ez a feltámadott Jézus missziós parancsának lényege. Ezen szavak utasítanak minket arra, hogy mindenkit Jézus tanítványaivá tegyünk: a görög szövegben hangsúlyos a mathêteúsate (tanítványokká tenni), amely sokkal több, mint a docete (tanítani) és amelyet három más ige egészít ki (ld. 18.19): menni, keresztelni és tanítani. Az evangelizáció a nyitott egyház attitűdjét követeli meg, hogy mindenkit elérjen, így szavak és tettek által kínálja Isten ajándékának teljességét. Olyan szavakkal, amelyek arra tanítanak, amit Mesterünk felfedett előttünk és olyan tettekkel, amelyek a missziós lét kreatív nevelő-lelkipásztori jellegéből következnek, amelyek tele vannak kezdeményező- készséggel, amelyek méltóságot, emberséget adnak a legszegényebb fiataloknak és mindenekfelett a legtöbbet, megmerítkezést a keresztelés szent kegyelmében, amely mindenkinek az élet teljességét adja Isten misztériuma, az Atya, Fiú, Szentlélek szent egysége által.
A jobb részt választani
Missziós hivatásom kezdete középiskolai éveim utánra tehető, amikor először találkoztam a belga Sabbe Albert atyával, aki Kinshasában dolgozott. Nagy hatással volt az oratóriumi fiatalokra és a hivatás iránt érdeklődők csoportjára, közöttük énrám is, aki aktív tagja voltam a csoportnak. Mindnyájunkat vonzott lelkesedése és odaadása a fiatalokkal való munka iránt. Engem mélyen megérintett élete, példája. Formációs éveimben sokszor gondolkoztam ezeken. Filozófiai tanulmányai után abban a kitüntetésben részesültem, hogy a dél-szudáni Maridiben dolgozhattam, ahová gyakorlati évemre küldtek. Így kezdődött missziós tevékenységem.
Számomra elsősorban nyelvi jellegűek voltak a nehézségek, kihívások. Az, hogy Észak-Ugandában, a palabeki menekülttáborban dolgozunk, azzal jár, hogy több nyelvet is meg kell tanulnunk. Az itt elhelyezett emberek zónákban és blokkokban laknak, különféle törzsekhez tartoznak, különböző nyelveket beszélnek, így nem könnyű velük a kommunikáció.
Egyéb nehézségek: a nép végtelen szegénysége és a települések közötti távolság, amelyet meg kell tenni, ha a szentségeket akarjuk kiszolgáltatni. A távolságok miatt néha az elszigeteltség érzése vesz rajtam erőt. Nehéz megközelíteni olyan városokat, mint pl. Gulu, és nagyon messze van Kampala. Legnagyobb örömöm a szentségek kiszolgáltatása és az, hogy Jézust elvihetem a fiatalokhoz, a rászorulókhoz és a menekültekhez, akik között élve megérthettem küzdelmeiket az életben és minden lehetséges módon részese lehetek életüknek. Számomra ez az igazi missziós élet. Átélhetem Jézus megtestesülését, aki eljött közénk és életünk részévé lett. A szalézi közösségben élni ugyancsak nagy öröm számomra, rendtársaim különböző országokból és földrészekről jöttek. Együtt éljük meg a szalézi karizmát, osztozunk a közösségi élet örömében.
Azoknak, akik a szalézi missziós hivatást akarják választani, ezt mondom: „a jobb részt válasszátok”. Az ad gentes missziósság értékes hivatás, amely mindig boldogságot ad. Maga Jézus Krisztus is részese ennek, így felfedezhetjük, mekkora öröm az Ő tanítványának lenni Don Bosco gyermekeként. Ne féljünk olyanokkal találkozni, akikkel eddig még sohasem, mivel így teljesíthetjük Jézus parancsát: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! … S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28, 19-20).
Julius-Luis Makalamba atya, palabeki misszionárius Ugandában
Szalézi misszionárius életszentségének tanúságtétele
Fr. Pierluigi Cameroni SDB, egyetemes posztulátor
Tiszteletreméltó msg. Vincent Cimatti (1879-1965), aki Japánban volt misszionárius, ezt írta egy csüggedt, régi tanítványának: „ne mondj olyan disszonáns szavakat (tudod, mennyire szeretem a zenét), hogy ,,végem van”. Teljesítsd továbbra is atyai kötelességeidet (feleséged és gyermekeid javára) lehetőségeid szerint; tanári feladataidat diákjaid iránt, férfiúi kötelességeidet (mint állampolgár és mint hívő) a magánéletben és a közéletben is – minden fizikai és lelki tevékenységedet állítsd közvetlenül az Úr szolgálatába, imádkozz és cselekedj együtt családtagjaiddal az adott körülmények és feladatok szerint. Nincs vége mindennek…ideje újrakezdeni…egyre cselekvőbb lenni feladataidban férfiként, nevelőként, apaként, állampolgárként, keresztényként…és hajolj meg az Úr előtt hittel, alázattal és meglátod, minden jóra fordul.
Szalézi missziós imaszándék
Az önkéntesekért és laikus misszionáriusokért, hogy sok fiatal animátorunk és az elkötelezett laikusok idejüket és képességeiket a misszió szolgálatába állítsák.
A rend a szalézi missziós önkéntességet programként kínálja, amelynek során a fiatalok átélhetik az Úr missziós hívását. Imádkozzunk, hogy tartományainkban a fiatalok között sok bátor kezdeményezés virágozhassék a missziós önkéntes munkában.
Szaléziak.HU
