Főoldal / Szalézi világ / Francesco Convertini, aki Isten békéjét hozta a fölre
Francesco Convertini, aki Isten békéjét hozta a fölre
2019-02-11 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
misszionárius • megemlékezés • India •
A Szalézi Család február 11-én Tiszteletreméltó Francesco Convertini bengáli misszionáriusra emlékezik, aki ezen a napon halt meg, a Lourdes-i Boldogságos Szűz emléknapján. Szellemi képességei gyengék voltak, vizsgáit csak nagy nehézségek árán tette le, de a miszsziós állomás híveit ez nem érdekelte: szerető, kedves és gondoskodó papot találtak benne. Szíve bölcsessége minden mást pótolt.
Francesco Convertini Bari megyében, a Locorotondo és Cisternino községek között elterülő Papariello falucskában látta meg a napvilágot 1898. augusztus 29-én. Családja nagyon szegény volt, ezért már kicsi gyermek korától kezdve dolgoznia kellett. Alig töltötte be tizennyolcadik életévét, amikor az első világháborúban behívták katonának. Az osztrákok elfogták, és egy koncentrációs táborba vitték. A háború végén kiszabadult. Miután kigyógyult agyhártyagyulladásából, elhatározta, hogy belép a pénzügyőrök közé. Kapitányát, akinek „tisztiszolgája” volt, követte Torinóba, és mivel mélységesen tisztelte a Szűzanyát, a Segítő Szűz Mária-bazilikába ment szentgyónását elvégezni.
A Gondviselés úgy akarta, hogy gyóntatóatyja, majd később lelki vezetője Don Bosco második nagy önéletrajzírója, Angelo Amadéi atya legyen. Angelo atya meghívta, hogy vegyen részt tizenegy, Indiába készülő misszionárius testvér feszületének átadásán. Az ünnepség végén megkérdezte tőle: „Miért nem akarsz te is misszionárius lenni?”
Ferenc nagy nehezen elvégezte tanulmányait az ivreai szalézi misszionárius intézetben, és miután Rinaldi atyától átvette a misszionárius feszületet, 1927. december 7-én hajóra szállt, hogy Indiába menjen.
Szent szaléziak körében nevelődött. Shillongban Don Ferrandóval végezte a noviciátust, és Vendrame Konstantin atya tanítványa volt. Don Bosco életmódját Amadéi atyától sajátította el, és Indiában tanulta meg, hogyan tegye magáévá a misszionárius apostoli lelkületet. Vendrame atyával mindig az emberek közelében voltak: kilométereket gyalogoltak, hogy meglátogassák a falvakat, bementek a házakba, hogy meséljenek Jézus életéről nagyoknak és kicsiknek.
Nagy nehézségek árán be tudta fejezni filozófiai és teológiai tanulmányait, és 1935 júniusában pappá szentelték. Ferrando atya, az új püspök a krishnagari szalézi misszióba küldte. Az egyházmegye hatmillió lakosa közül a fele muszlim, a fele hindu volt 12 500 kis faluban szétszórva, csupán ezer szórványban élő katolikussal. De Francescónak azonnal sikerült megszerettetnie magát az emberekkel. Annak ellenére, hogy soha nem tudta tökéletesen elsajátítani a bengáli nyelvet, Krishnagarban senkinek nem volt annyi barátja, annyi lelki gyermeke, mint neki, tudatlanok és képzettek, gazdagok és szegények között egyaránt. Azon kevés misszionáriusok egyike volt, aki úgy tudott belépni egy hindu házba, hogy nem kellett megállnia az előszobában, hanem beljebb engedték.
Folyamatosan úton volt, gyalog járta a falvakat. Convertini atya jó ember volt, szalézi barátságossága megnyitotta az emberek szívét, tudott apaként, testvérként és barátként is viselkedni. Válogatás nélkül, mindenkire figyelmet szentelt: muzulmánokra, hindukra, keresztényekre..., mindenki szerette és tisztelte, mint a lelki élet tanítómesterét, aki bőségesen birtokában van a „sapientia cordis”-nak, vagyis a szív bölcsességének.
Convertini atya nem volt az elméletek embere. Nagyon gyakorlatias volt, és képes volt számos irányba terjeszteni az evangéliumi értékeket. A kegyelmet nem homályos, szentimentális érzelmekként értelmezte, hanem a konkrét gyakorlatban, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel. Már életében elterjedt életszentségének híre, nemcsak a lelkekért végzett hősies munkája, hanem a róla mesélt misztikus történetek miatt is. A Segítő Szűz egyik apostola volt.
Kétszer tért vissza Olaszországba, és mélységesen megbotránkozott a szemétbe jutó kenyerén, miközben Indiában a gyermekek éhenhalnak. Utoljára a kórházban azt mondták neki, hogy a szíve elfáradt, napjai meg vannak számlálva, és arra is figyelmeztették, hogy India meleg és nedves éghajlata egyáltalán nem kedvez az egészségének. Mégis sikerült meggyőznie feletteseit, hogy hagyják újra elmenni, mert élete végéig Indiának akarta adni magát, „India följévé” akart válni.
Valóban, néhány hónappal később, 1976. február 11-én meghalt. Halála napján sok ember vette körül, miközben ezt ismételgette: "Megbocsátás... Megbocsátás... Édesanyám, én soha nem bántottalak téged életemben, most segíts nekem!" Hinduk és muszlimok is részt vettek a temetésén, és sokan közülük tanúskodtak a bodoggá avatási folyamat során is, mert mindenki meg volt győződve arról, hogy Don Francesco nagy „sadhu” volt, egy szerzetes, aki isten békéjét hozta a földre.
Szaléziak.HU
