Főoldal / Szalézi világ / Isten megszületett Agartalában - a rendfőnök decemberi üzenete
Isten megszületett Agartalában - a rendfőnök decemberi üzenete
2019-12-04 Szerda | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Don Bosco karizmájának kedves barátai, a gyönyörű Északkelet-Indiából küldöm nektek karácsonyi jókívánságaimat. Nemrég érkeztem ide Nepálból, „a világ tetejéről” és a Shillong tartományból, amely csodálatosan tükrözi vissza a szalézi missziók történetét.
Ott találkoztam szalézi testvéreimmel és világiakkal, a Szalézi Család tagjaival, nővéreinkkel, a Segítő Szűz Mária Leányaival és a Segítő Szűz Mária Misszionárius Nővérekkel (MSMHC).
Agartalában a misszionárius nővérek egy központot működtetnek „fogyatékosággal élő” gyermekek, serdülők és fiatalok számára.
Teljesen lekötötte a figyelmemet és érzelmileg mélyen megérintett, amikor aznap a szentmise alatt körülbelül ötven siket fiú és lány jelnyelven előadta az összes dalt, „utánozva” a nővért, aki előttük állt és „előmondta” nekik a dal szövegét. Megindító volt, ahogyan jelelve „énekeltek”, a figyelmük és az összeszedettségük, az arcukon tükröződő boldogság, a szemük, ami úgy csillogott, mint a kápolna fényei.
Hittel imádkoztam akkor velük és értük.
Másnap reggel meglátogattam őket az otthonban, ahol laktak. Az intézmény hivatalos neve „Ferrando Rehabilitációs Központ” Agartalában, az indiai Tripura államban található. Ez egy élvonalbeli iskola a technikának és a nővérek szeretetének köszönhetően. Kezdetben fogyatékossággal élő gyermekeket és fiatalokat gondoztak, ma már ezeket a gyermekeket igyekeznek bevonni az iskolai oktatásba, emellett az utóbbi években fogadnak autista, látásfogyatékos és gyermekkori agyi bénulásban szenvedő tanulókat is.
A nővérek 150 fiút és lányt gondoznak a Tripura régióból. Közülük 62-en élnek a házban a nővérekkel. Mind szegény családokból valók. A középosztálybelieknek valószínűleg vannak más lehetőségeik is, de mint már sokszor hangoztattam, a szegényeknek csak mi vagyunk.
A látogatás során a fiúk és a lányok bemutatták a hagyományos Hojagiri táncot. Lenyűgöző volt látni, hogy mindannyian tökéletes összhangban táncolnak egy olyan zene ritmusára, amit nem hallanak úgy, mint mi, de mégis ösztönösen nagyon jól éreznek egyéb érzékeikkel. Egy másik fiatal, egy tornász magas színvonalú teljesítményével kápráztatott el minket. De a legszebb mindebben az érzékenysége, az öröme, a mosolya, a jelnyelven mondott hála kifejezése volt, és az imája, amit értünk mondott.
Elgondolkodtam ezeken a kis csodákon. Képzettek. Boldogok. Fel vannak készülve az életre. Az iskolatársaik közül sokan, akik évekkel korábban ide jártak, már sikeresen befejezték egyetemi tanulmányaikat. És minden pillanatban, amit abban a házban eltöltöttem, éreztem az Úr jelenlétét, a nővérek önátadását és elkötelezettségét és ezeknek a gyermekeknek az örömét és háláját az Úrnak mindazért, amit az életükben kaptak. Néztem, figyeltem és éreztem a szívem legmélyéről feltörő hálát.
Most ismét igazolni tudtam, mint korábban Nepálban vagy Siliguriban, hogy Isten továbbra is gyönyörű élettörténeteket ír, amelyekben jelen van, és újra megszületik oly sokak szívében.
A velük töltött néhány óra alatt megtanultam néhány „szót” jelnyelven, amennyi elég volt ahhoz, hogy üdvözöljem őket, hogy elmondjam nekik, hogy mennyire elbűvöltek és köszönetet mondjak nekik. Jó érzés volt, és úgy éreztem, hogy meg kell köszönnünk az Úrnak, hogy ajándékul adta nekünk Don Boscót és az ő Szalézi Családját, mert mindannyian, akik a tagjai vagyunk, bármennyire kicsit is teszünk hozzá, de ezzel a fiatalok javát szolgáljuk, hogy boldogok legyenek „az időben és az örökkévalóságban”.
Jelnyelven megígértem azoknak a gyermekeknek, hogy imádkozni fogok értük és másokat is megkérek erre. Megköszönték nekem, a szemük és a mosolyuk mindent elárult. És ezzel a visszaemlékezéssel szeretném számotokra is láthatóvá tenni, kedves barátaim, az üdvösségtörténetnek azokat a kicsi, bár nagyszerű nevelési „csodáit”, amelyeket mi, szaléziak írunk.
Ezért most, karácsony előtt még egyszer biztosítalak benneteket, hogy az Úr jelen van köztünk (akár tisztában vagyunk ezzel, akár nem), és mindenekelőtt a legkisebbek és legvédtelenebbek között válik életté, mint Agartala fiai.
Soha nem felejtem el a kezüket, amellyel csendes nyelvükön hímezték az eget, ami sok fecskére emlékeztetett repülés közben, vagy sok angyalszárnyra, mint Betlehemben. Az angyalokra, akik dacolva a föld vonzerejével, kitárják előttünk az eget.
Agartala fogyatékossággal élő gyermekeivel együtt kívánok nektek boldog karácsonyt, az Istengyermek boldog születésnapját, aki a szeretet mindannyiunk számára.
Áldott, boldog karácsonyt!
Ángel Fernández Artime rendfőnök
