Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Isten szolgája Silvio Galli, egy együttérzésben gazdag, szegény pap

Isten szolgája Silvio Galli, egy együttérzésben gazdag, szegény pap

Isten szolgája Silvio Galli, egy együttérzésben gazdag, szegény pap

2020-09-10 Csütörtök   |   #Szalézi világ

szentség   • megemlékezés  • szegények  •

Don Silvio próféta volt, aki életében megtestesítette az irgalmasság lelkiségét és a legutolsókat választotta az utolsók közül - a társadalom peremére szorultakat -, és együttérzéssel teli szívét megnyitotta napjaink összes lelki szegénysége felé. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.

Silvio Galli 1927. szeptember 10-én született Palazzolo Milanesében (Milánó), elsőként Giuseppe Galli és Luigia Carcano nyolc gyermeke közül. 1927. szeptember 12-én megkeresztelték, és 1938. október 3-án Boldog Alfredo Ildefonso Schuster érsek megbérmálta. Az általános iskola befejezése után a milánói S. Ambrogio Szalézi Intézethez tartozó gimnáziumba járt. Miután befejezte a noviciátust Montodinéban (Cremona), 1943. szeptember 11-én letette első szerzetesi fogadalmát, 1949-ben pedig örökfogadalmat tett. Naveban (Brescia) folytatta filozófiai tanulmányait, gyakorlati éveit Varesében töltötte, végül teológiai tanulmányai elvégzése után pappá szentelték 1953. július 1-én. A Varesében töltött gyakorlati képzése során Don Silvio mély lelki barátságot kötött Domenichino Zamberlettivel, egy fiúval, aki később a szentség hírében halt meg. A bolognai házban töltött szolgálata idején diplomát szerzett irodalomtudományból, majd 1959-től élete végéig a San Bernardino di Chiariban (Brescia) élt. Az első években a szalézi jelöltek tanításának szentelte magát, majd az évek múlásával egyre többet és nagylelkűbben fordult szolgálatával a szegények, a bevándorlók, a fogvatartottak, az éhezők, a hajléktalanok, a kábítószerhasználók, az alkoholisták, az elmebetegek és az anyagi, szellemi és erkölcsi szegénység különböző formái felé.

A kétségbeesettek futóversenye

A 60-as évek végén és a nehéz 70-es évek kezdetén, amelyeket nagy változások jellemeztek a társadalmi, politikai, kulturális és egyházi területeken, Don Silvio - a felülről jövő ihletés nyomán és figyelve az emberek konkrét helyzeteire – a figyelmét egyre inkább az emberek különféle igényeinek kielégítésére kezdte fordítani és a szegénység által sújtott embereknek szentelte idejét és életét. A szegények sora minden nap növekedett, a megkönnyebbülés helyének ismerete futótűzként terjedt, miközben Don Galli körül növekedett azok száma, akik hallgattak rá és segítettek neki. A szegények nemcsak Chiariből és a környékről jöttek, hanem Bresciából is. Elterjed a hír, hogy a San Bernardino egy olyan hely, ahol a szegényeket vendégszeretettel fogadják. Nem csak éhségüket csillapíthatták, hanem meg is hallgatták és megértették őket és segítséget kaptak ahhoz, hogy visszatérjenek az emberhez méltó életbe, ismét embernek érezhessék magukat: nem peremre szorultaknak, hanem szeretett embereknek.

A vendégszeretet megtalálta titokzatos útjait a szívekhez. "A Szűzanya hozzánk küldi a szegényeket" - mondta Don Silvio az első munkatársaknak és önkénteseknek, ezért a fogadtatás mindig figyelmes és gondos volt, mert mindannyiukat testvéreknek tekintették, akiket Mária küldött. Volt ideje minden egyes emberre. Don Silvio maga akart eléjük menni, hogy találkozzon velük és vendégül lássa őket; ha sokan voltak, az irodája előtt várakoztak a sorukra, és a kis iroda idővel „Betániává” vált, amely befogadó otthon, ház, amely vigasztal és reményt ad, az ima és irgalom háza. Nem mindenki volt azonnal nyitott a párbeszédre, idő és türelem kellett a bizalmatlanság falának lebontásához.

Egy barátja így emlékezett azokra a hősi időkre: „Don Galli mindig azt mondta nekem:  »Figyelj oda a kétségbeesettek rohamára.« Szinte minden reggel, még a 60-as és 70-es években nem voltak bevándorlók, de szinte mindig nagyon változó számú kétségbeesett ember volt: cigányok, elhagyott, szegény emberek, akik az állomáson aludtak, mert az állomáson nyitva volt a váró. Don Galli azt szokta mondani nekem: »Nyissatok gyorsan, mert indul a kétségbeesettek futóversenye.« És ezek a kétségbeesett emberek az udvarunk egyik sarka felé futottak, ahol jelenleg az templom gondnokának irodája áll. Volt ott egy régi kanapé, két fotel és néhány szék, kályha. És Don Galli is ott volt, hogy teát, esetleg forró tejet és szendvicseket készítsen nekik. De a kétségbeesettek rohanása nem annyira azért volt, hogy valamit egyenek: mindenkinek jutott valami, hanem azért, mert az elsők, akik megérkeztek, lefeküdhettek a két fotelre vagy a kanapéra, amelyik ott volt. Az éhség és szomjúság mellett az alvásra, egy pillanatnyi pihenésre volt szükségük. Nem mintha ott aludhattak volna, de egy pillanatra megpihentek. És nagyon fáradtak voltak: »Nyiss ajtót, mert indul a kétségbeesettek rohama.« Hányszor találtunk rá reggelente, főleg ezekben az években, hogy nekik viszi a reggelijét.” Narancsot tett a zsebébe, szendvicseket, csokikat, lekvárokat. "Na jó! Mit akarsz... a szegényeknek lesz! Nagy szükségük van rá.”
Miközben a sok embert fogadta, gyakorolta a meghallgatás, a vigasztalás, a megbékélés és az ördögűzés szolgálatát. Idővel egyre több ember érkezett az egész Olaszországból, hogy beszélgessenek - akár néhány percre - Don Silvióval, és megkapják az áldását. Amikor megkérdezték erről, Don Silvio bevallotta: „Nem vagyok más, csak egy szegény pap, nincs másom, csak a papi ruhám, amelyet viselek. Azon csodálkozom, hogy minden problémával, esetenként megoldhatatlan gonddal sújtott ember hozzám fordul. Áldásomat adom a családjaiknra is, majd elküldöm őket azzal a meggyőződéssel, hogy ha imádkoznak és hittel teszik ezt, akkor problémáik megoldódnak ... Csak imádsággal, nagyon erős fegyverrel, a Szűzanyába és Fiába, Jézusba vetett hittel, néha ezek a problémák megoldódnak.” Miközben fogadta őket, már nem gondolt a saját szükségleteire: órákig fogadta az emberek megszakítás nélküli sorozatát, anélkül, hogy felkelne, vagy meginna egy pohár vizet, még a legforróbb időszakokban is; a szenvedő emberiség folyamatos felvonulása volt ez, amely az élő és frissítő víz forrásához vezet.

"Don Silvio Isten lehelete volt"

Galli atya sokatmondóan testesíti meg a szalézi szeretetreméltóságot, azt a figyelmes és gondoskodó szeretetet, amely párbeszédet teremt. Egy tanú így írt: „Szenvedéseink az övéivé váltak, a vállára vette és ezzel a súllyal a vállán vigasztalt bennünket. Hányszor sírt gyermekként a problémáink előtt, és ez arra késztetett, hogy csökkentsem a látogatások számát. Nem bírtam elviselni, hogy így szenvedett értem, de nem tudtam teljesen feladni, mert az ereje és a béke, amely a fejemre tett keze egyszerű érintésével betört a lelkembe, balzsam volt a sebeimre. Mindig együttérző és barátságos volt. Emlékszem egy forró nyári napra Chiariban, amikor a gerincbántalmai miatt párnákba süllyedt, csöpögött a karjába az infúzió, de ott volt, hogy mindenkit fogadjon, annak ellenére, hogy munkatársai megpróbálták lebeszélni róla. Számára mind testvérek voltak, senki sem különbözött a másiktól, mindenkit egyformán szeretett és mindenkit ugyanolyan melegséggel és ugyanolyan szeretettel fogadott, soha senkit nem küldött el, függetlenül az egészségi állapotától vagy a váró emberek számától, és mindig sokan voltunk. Valóban megtestesítette Isten testvéri szeretetét, együttérzés, szeretet és irgalom töltötte el mindazokkal szemben, akiknek szüksége volt rá. Don Silvio Isten lehelete volt.”

Animálta és gondoskodiott a szalézi munkatársakról, az ADMA tagjairól, a volt növendékekről és a számos önkéntesről, akik közreműködtek karitatív munkájában. Nagylelkű önkéntesek és jótevők segítségével megalapította az Auxilium fogadóközpontot. Életével és szavával megtanított felfedezni és szolgálni Krisztust a szegényekben, tanúskodva a Jó Pásztor jótékonyságáról. A San Bernardino ősi tizenötödik századi kolostorában mindig elérhető volt, és a bánatos emberiség ostromolta az utolsókig, vigasztalást, tanácsot és imádságot keresve: mindenki számára, szünet nélkül, élete minden pillanatában megadta a megfelelő szót, az ima bizonyosságát, Szűz Mária, a Keresztények Segítsége áldását, a Szentlélek vigasztalását.

Nem csak szavakkal hirdette a Jó Hírt, hanem mindenekelőtt Isten jelenléte által átalakított élettel: „Maga a jelenléte olyan volt, mint az evangélium megtestesülése. Hasznos és üdvözítő erő áradt személyéből; arca átalakult és felragyogott, amikor szolgálatát végezte és szentségeket szolgáltatott ki, különösen akkor, amikor a szentmisét ünnepelte, ami legtöbbször két órán át tartott, és a hívek soha nem fáradtak bele, hogy hallgassák a homíliáit, és sokan özönlöttek mindenhonnan, mert, ahogy valaki, akinek alkalma volt részt venni a szentmiséjén[[], megfogalmazta, a Paradicsom levegőjét lélegezte be.” Don Galli hiteles békteremtő volt, a San Bernardino pedig a béke és a spiritualitás helye, ahol mennyei levegőt lehet belélegezni, és a Don Galli által celebrált szentmise igazi paradicsomi öröm. Amikor misézett, az idő megszűnt létezni. Aki felolvasta az olvasmányokat, annak minden jelzésénél meg kellett állnia, mert az Igét meg kell magyarázni, meg kell kóstolni, meg kell élni! Áldása békét és belső derűt hozott, különösen a legkétségbeesettebb esetekben, olyan helyzetekben, amelyeknél látszólag nincs kiút. Lenyűgözve a békéje miatt sokan úgy érezték, hogy egy olyan ember előtt állnak, aki teljes egészében Isten embere, akit egy másokért leélt élet tölt el, annak szentelt, hogy mindenkiért imádkozzon és meghallgasson beteget és egészségest, kétségbeesett, szétszórt embereket. Don Silvio minden helyzetben olyan békét hozott, amely összehangolta a családok légkörét, a férj és a feleség közötti kapcsolatokat, amelyeket jellemzett a távolságtartás és kommunikáció hiánya. A Don Silvio az Anyaszentegyház jele volt, amely Jézus nevében és Mária segítségével egészséges, szabad, élettel és békével teli.

"Küldök egy kosarat, tele kegyelmekkel"

Földi életét 2012. június 12-én fejezte be, amelyet széles körben a szentség híre övezett, olyan jelek, amelyek az évek során minden társadalmi rétegből származó emberek körében növekedtek: Isten emberének ismerték, Mária a Keresztények Segítsége híve volt, Don Bosco igaz fia, ezzel megerősítve ígéretét: "Amint eljutok a mennybe, küldök egy kosarat tele kegyelmekkel mindazok számára, akik ismertek!" Egy fiatalember azt vallotta: „Don Galli vezető volt, mester, barát, a hit óriása. Nem csak lábnyomokat hagyott a homokban mindannyiunk számára, hanem egy fényes utat az Örökkévalóság felé vezető úton.” Don Silvio a jótékonyság és a testvéri szeretet igazi példája. A kicsiből, a mindennapi apróságokból felépített szentségé. Nagy szeretettel végezte a mindennapi apróságokat. Az igaz szeretet türelmes, tudja, hogyan alkalmazkodjon mindenki többféle szükségletéhez és határaihoz.
A Don Galli a nyolc boldogság papja című kötet bemutatásakor Pierreonio Tremolada, Brescia püspöke megerősítette: "Don Silvio a papi szentség és az autentikusan megszentelt élet mintája egy botrányokkal, elhagyásokkal, világiassággal fémjelzett időben, az Eucharisztia és Mária a Keresztények Segítsége két oszlopa között lehorgonyzott Lélek igazi misztikusa. Egy „kilépő”, nagyszerű „bárányszagú” pap példája: nem fér hozzá kétség, hogy kimegy az elveszetteket keresni, a betegeket meglátogatni, a foglyokat vigasztalni stb., mindenekelőtt egy pap, akihez özönlöttek az emberek. Szinte nem is kellett neki kimennie, mert a többiek jöttek utána; az élet, a teljes élet szentségének prófétája, különösen a leggyengébbek, védtelenek, sebesültek, megalázottak, kizsákmányoltak, marginalizáltak, eltaszítottak számára; egy élő lelki atyaság tanúságtétele és megtestesülése Bosco Szent János fiának lelkipásztori és apostoli szeretetével.”

 Don Pierluigi Cameroni SDB egyetemes posztulátor/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

November 25-én Don Bosco édesanyjára emlékezünk

November 25-én Don Bosco édesanyjára emlékezünk

#Szalézi világ 2020-11-25, Szerda

Az egész Szalézi Család számára Don Bosco édesanyja egy ragyogó ikon, inspiráció, a követendő apostoli élet mintája. Az Egyház XVI. Benedek pápa révén..

Margit mamára emlékezünk

Margit mamára emlékezünk

#Szalézi világ 2020-11-25, Szerda

Égi születésnapján, november 25-én Occhiena Margitra, Margit mamára, Don Bosco édesanyjára emlékezünk a Szalézi Családban, aki tíz évig élt Valdocco első..

Utcagyerekek és fiatalok, a szaléziak munkájának címzettjei

Utcagyerekek és fiatalok, a szaléziak munkájának címzettjei

#Szalézi világ 2020-11-24, Kedd

Kik az utcagyerekek? Ők a legszembetűnőbb megnyilvánulásai a peremre szorult, áldozattá vált és kirekesztett gyermekek jogai rendszeres megsértésének.

Felice Canelli – egyházmegyés pap és szalézi munkatárs

Felice Canelli – egyházmegyés pap és szalézi munkatárs

#Szalézi világ 2020-11-23, Hétfő

Felice Canelli atya 1977. november 23-án tért meg Teremtőjéhez, 97 évesen, elégve az irgalmasság tüzében, Isten dicsőségére és a lelkek üdvösségére –..

Gondolatok a szegények világnapjával kapcsolatban

Gondolatok a szegények világnapjával kapcsolatban

#Szalézi világ 2020-11-15, Vasárnap

A Szentatya 2017 óta javasolja a megemlékezést a Szegények Világnapjáról az egész Egyház számára, ösztönzésként a híveknek, hogy elgondolkodjanak és..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldozat • állandó • állás • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális oktatás • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Don Bosco Szakközépiskola • Don Bosco Szalézi Társasága • ...
Összes címke
< Brazília – A Szalézi Művek Múzeuma a Google Művészetek és Kultúra oldalánNem csak szaléziakat, ifjú szaléziakat a fiatalok számára! >