Főoldal / Magyar Tartomány / Kiss József: A boldog - színikritika
Kiss József: A boldog - színikritika
2023-07-06 Csütörtök | #Magyar Tartomány
Boldog Sándor István 70-ik égi születésnapjához kapcsolódva június 10-én a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház felolvasószínházi előadásban bemutatta Kiss József: A boldog című színművét Dóczy Péter rendezésében. Az előadásról dr. Petővári Ágnes közölt színikritikát weboldalán, amelyet mi is közlünk.
Ennek az ötven percig tartó felolvasószínházi előadásnak az előzménye tíz évvel ezelőttre tehető, 2013. november 19-én A boldog (Utolsóból első) címmel volt az ősbemutatója a Szolnoki Szigligeti Színházban. Kiss József író, színész, dramaturg és rendező, aki ez idő tájt ennek a színháznak művészeti vezetőjeként tevékenykedett, írta meg Máthé György, helyi plébános atya hathatós közreműködésével az 1914-ben Szolnokon született Sándor István szalézi testvér mártíromságát középpontjába állító, kétfelvonásos darabot. Sándor Istvánt 2013 októberében a római katolikus anyaszentegyház a boldogok sorába emelte, a drámát ezt követően vitték színre. Vertig Tímea és Dóczy Péter dramaturgiai átírásában rövidített változata is készült, hogy az ország több helyén, főképp középiskolájában is elő tudják adni, mert minimális kellék: egy kereplő és négyágú ministránscsengő, pár díszlet: gyertya és függő fakereszt meg jelmez: ávós sapka, csizma, fehér karing kell hozzá.
A boldog cselekményideje hosszú, közel negyven esztendő, hiszen végighalad Sándor István életútján, születésétől kezdve egészen 1953 júniusáig, vértanúhalálig. Miután magasabb iskolát nem végzett, 1936-ban úgynevezett laikus szerzetesként lépett be az olasz nemzetiségű Don Bosco által az 1850-es évek vége felé alapított férfi rendbe~társaságba, aminek tagjai a nehéz sorsú, utcán elő és csellengő fiatalok felkarolásának, tanításának, emberré nevelésének szentelték életüket. Munkássága az akkor még önálló településként működő Rákospalotához és Újpesthez kötötte. A II. világháborúban híradós katonaként szolgálta hazáját. A háború után munkásfiatalok segítésével, szervezésével foglalkozott, mit sem törődve a kommunista önkényuralomba tartó politikai közeggel. Az újpesti Clarisseumban 1950 tavaszáig képezte a legszegényebb családok fiait, itt munkálkodott a nyomdában, miközben gondozta a rábízottakat. 1951 végén illegalitásba vonult, Kiss István álnéven dolgozott, magánházaknál összejöveteleket tartott meg csoportos kirándulásokat vezetett, ezeken az alkalmakon hallgatóságát hittanra meg a morális és keresztény értékek megőrzésére készítette fel. A legvadabb Rákosi-diktatúra idején, 1952 júliusában letartóztatták, koncepciós eljárás után kötél általi halálra ítélték. A bitófán végezte 1953 júniusában. Többedmagával, jeltelen sírban kaparták el, kivégzéséről családját sem értesítették.
Mindezek a tények, adatok szerepelnek a színdarabban, a hangsúly inkább az 1945 utáni életszakaszra, arra a bő 7 esztendőre helyeződik, amikor figyelmen kívül hagyva az istentagadó rezsim követeléseit, járta a maga és az Örökkévaló által meghatározott útját, amelyen hite vezérelte. Minden helyzetben csak az Úrjézus és maga erkölcsi parancsait követte, fittyet hányt a rá leselkedő veszélyekre, tudta, nem árthatnak neki, a testét ugyan meggyötörhetik, de a lelkét nem tudják semmiféle kínzás ellenére megtörni, mert ott legbelül, ahol az összeér a Mindenhatóéval, ott bizony ő teljesen szabad. Vigasztalta rabtársait, még az ávós kihallgató tisztért is imádkozott, és megbocsátott neki. Azzal a minden emberi értelmet felülhaladó nyugalommal és isteni derűvel istápolta a bebörtönzötteket, amire csak az Úr szeretetében, az agapéban élő ember képes. Lázár Balázs remek alakításában tökéletesen visszaköszön ennek a páratlan ifjúnak az életszentsége. Olyan szilárd meggyőződésű férfit visz fel a színre, aki minden korok magyarjának igazi példát nyújtott ember- és istenszeretetből. Ellenfelét, a vallatásával megbízott tisztet Dóczy Péter elismerésre méltóan személyesíti meg, külsőleg magabiztos, de belülről bizonytalan pártkatonát formál meg, aki mint a betanított papagáj szajkózza azt, amit a marxizmus-leninizmus tanai előírnak meg a nacsalnyikok parancsolnak neki, de buta szövege lepereg arról a megkínzott egyénről, akiről úgy hiszi, hatalma van felette. A boldog kettejük drámai összecsapásáról szól, habár az egyikük elbukik, de mégis felmagasztosul, míg a másik tovább vegetál, de pusztító, életellenes eszméi felett a történelem mond ítéletet, és a szemétdombra – ahová való – hajítja. Hegedús Miklós Csaplárt és Bánhidyt kiválóan kelti életre. Pálóczyt Vertig Timea, Don Boscót Illés Dániel hibátlanul jeleníti meg.
Mintegy második felvonásként a közreműködők műhelybeszélgetést folytattak a népes publikummal, elmesélték, hogyan készültek fel szerepükre, milyen háttérmunkát végeztek, miféle kutatásokban vettek részt. Döbbent csendben mondta el dr. Susa Éva igazságügyi főtanácsos, biológus, antropológus, hogy 2018-ban miként sikerült megtalálnia a Rákoskeresztúri Sírkert (Új köztemető) 301-es parcellájában Sándor István földi maradványait, azonosítását Dudás Eszter igazságügyi antropológus, genetikus szakértő, a DNS személyazonosítás módszerével végezte el. Ma Sándor István csontjai illő ereklyetartóban nyugszanak és láthatók az újpesti Clarriseumban, a Szent István templomnak is helyet adó épületegyüttesben, ahol tárgyi emlékekből, dokumentumokból és fényképekből szabadon látogatható emlékhelyet alakítottak ki.
A felolvasószínházi produkció teljes értékű előadás, az, hogy a közreműködők egyik kezében papírlapok vannak, és azokra időnként egy-egy pillantást vetnek, ez semennyire sem gátolja meg őket karaktereik hiteles megjelenítésében, szerepük átélésében és az adott jellemek megformálásában. Nem korlátozza őket mimikájukban, testtartásukban, kézmozdulataikban vagy hanghordozásukban. A boldog a színház nyelvén szól Sándor Istvánról, erről a krisztusi hitbe mélyen beágyazott és az Úr keskeny útján járó kivételes embernek az életéről. Azzal a művészi kifejezőerővel láttat, amire csak a világot jelentő deszkák képesek, mert úgy tud ábrázolni megtörtént eseményeket, nézők előtt élővé tenni valaha volt férfiakat és nőket, hogy azok jóval reálisabban jelennek meg, mintha a közönség tagjai csak könyvben olvasnának róluk vagy dokufilmben szemlélnék őket. Bizonyos módon A boldog is dokumentumjáték, de megvan benne mindaz a plusz töltet, ami a színjátszás megjelenítő hatásában rejlik, ami sokkalta, de sokkalta több az egyszerű elmondásnál, szimpla felsorolásnál vagy magányos betűböngészésnél.
petovariagnesszinikritika.wordpress.com/Szaléziak.HU
