Nevelni nem azt jelenti, hogy felkapaszkodsz a katedrára, egy íróasztalhoz, hanem azt, hogy kijelölsz egy utat. Nevelni annyit tesz, mint azzá válni, amit közvetíteni akarsz. Nevelni annyit tesz, mint ragyogni!
Ippolito Nievo írónak igaza volt, amikor azt mondta, hogy ha "a szó hangos, a példa a mennydörgés". A példának rendkívüli pedagógiai ereje van, legalább négy okból.
Először is azért, mert a gyerekek sokkal többet tanulnak abból, hogy meglesnek, mint ha hallgatnak minket. Tény, hogy a gyerekek mindig figyelnek. A szülők talán észre sem veszik, miközben gyermekeik fényképeznek és rögzítenek.
Légy az, amit közvetíteni szeretnél
A példának tehát pedagógiai értéke van, mert amit másoktól látunk, az felhívás az utánzásra, cselekvésre serkent. Tudósok azt mondják, hogy amikor például azt látjuk, hogy egy személy mozgatja a karját, jár, ugrik... az agyunkban ösztönösen olyan sejtcsoportok (tükörneuronok) lendülnek mozgásba, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy megismételjük azt, amit mi láttuk.
A példa pedagógiai erejének harmadik oka ebben az igazságban rejlik, amelyet a jó tanárok jól ismernek: „Ha hallom, elfelejtem. Ha látom, emlékszem. Ha megteszem, megértem." – Ha látom, emlékszem.
Mindannyian a szüleink ezernyi gesztusát tároljuk: elég volt látni a viselkedésüket ahhoz, hogy soha ne felejtsük el őket.
Monica Vitti színésznő vallja: „Meghatározó volt a kapcsolat az édesanyámmal. Minden erőmet és bátorságomat neki köszönhetem, azt a komolyságot és szigort, amit a munkám során alkalmaztam." Enzo Biagi viszont így vall: "Emlékszem apám nagylelkűségére, nyitottságára és mindenkivel szembeni elérhetőségére... oha nem volt olyan karácsonya, és a mi karácsonyunk szerény karácsony volt, hogy ne ült volna az asztalunknál valaki, akinek rosszabb volt, mint nekünk... Soha nem késett el a gyárból. Én pedig megtanultam, hogy az embernek minden nap meg kell tennie a maga részét." VI. Pál pápa ezt mondta: „Édesapámnak köszönhetem a bátorság példáját. Anyámnak köszönhetem az emlékezés, koncentráció, a belső élet és az elmélkedés érzékét." Tehát figyeljünk oda a példákra! Ez a figyelmeztetés, amit Marco (nyolc éves) öntudatlanul küld nekünk: „Ha felnövök, meg akarok nősülni, mert így a feleségem mindig rendet tesz a házban, és én nem fáradok el. Nem fogok segíteni a feleségemnek, mert férfi vagyok.” A közölt tanúságtételek bizonyítják, hogy az apa és az anya léptei alakítják a gyermek járását. A közölt tanúvallomások azt bizonyítják, hogy létezik egy emanatív típusú tanítás: vannak emberek, akiknek a jelenléte már önmagában is emelkedettséget jelent!
De a közölt beszámolók mindenekelőtt a legsúlyosabb kérdést teszik fel nekünk: "A gyerekek ránk néznek: mit látnak?"
Végül a példa a meghatározó, mert éppen a példa ad komolyságot a szavaknak. Kételkedhetsz abban, amit valaki mond, de hiszel abban, amit tesz.
Ezen a ponton könnyű levonni a következtetést: nevelni azt jelenti, hogy soha senkinek nem szúrunk szemet!
A nagy orosz író, Fjodor Dosztojevszkij rendkívüli pedagógiai üzenetet hagyott ránk: „Felelősséget érzek, amint valaki rám veti a tekintetét.”
Egy vers, amely szerencsét hozott neki
„Először 1954-ben publikáltam a Gyermekek azt tanulják meg, amit megtapasztalnak (Children Learn What They Experience) című heti családi rovatban, amelyet egy helyi dél-kaliforniai újságban írtam. Akkoriban volt egy tizenkét éves lányom és egy kilencéves fiam. Családi tanácsadó voltam a helyi tankerület felnőttképzési programjában, és a szülői oktatás igazgatója voltam egy óvodában. El sem tudtam képzelni, hogy a versem klasszikussá válik az egész világon."
Ezt mondja Dorothy Law Nolte, az Egy élet a kezedben című versnek a szerzője, amely rövid időn belül bejárta a világot:
Ha a gyerekek kritizálva élnek,
Megtanulják milyen megbélyegezettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
Megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,
Megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
Megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
Megtanulnak bízni.
Ha a gyerekek megdicsérve élnek,
Megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek,
Megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,
Megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek,
Megtanulják mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megtalálni a szeretetet a világban!
A vers egyszerűen fejez ki egy nagyon szalézi pedagógiai elvet: a kicsik csak olyan élményekből tanulnak igazán, melyeket jelentékeny felnőttekkel osztottak meg. A nevelés a gyakorlati tanulás egyik formája az életben. A családban az "együttélés" a minden. A nevelés első szakasza a szemen keresztül megy végbe, és konkrétan a családi légkörben alakul ki: soha nem "prédikációról" vagy elvont tanításokról van szó.
A gyerekek olyanok, mint a szivacsok. Felszívnak mindent, amit teszünk és mondunk. Állandóan tanulnak tőlünk, még akkor is, ha ezt nem vesszük észre. Dr. Nolte azt mondtja, hogy a környezet és a család érzelmi modellje alkotja a gyermek személyiségének alapvető struktúráit.
A legtöbb anya és apa valóban szerető, megértő, segítőkész, őszinte és igazságos szeretne lenni a gyermekeivel. Az interakció, a kommunikáció és a fegyelmezés módszereire és technikáira való nevelésük szinte mindig hanyag. A sietség és az anyagi gondok még a legjobb szándékot is kiégetik.
Pino Pellegrino - bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
