Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Róma – Interjú Tom Uzhunnalil atyával

Róma – Interjú Tom  Uzhunnalil atyával

Róma – Interjú Tom Uzhunnalil atyával

2017-09-19 Kedd   |   #Szalézi világ   |   KIEMELT

Róma  • India  • interjú  • terrorizmus  •

Szeptember 16-án sajtótájékoztatót tartott Rómában, a szalézi rendfőnökségen Tom Uzhunnalil atya, aki 18 hónap fogság után nyerte vissza szabadságát.

A rendfőnökségen az indiai atyát üdvözölte  Ángel Fernández Artime rendfőnök és az egyetemes tanács több tagja, számos világi hívő és rendtársai, Reenat Sandhu asszony, India olaszországi nagykövete pedig virágcsokrot adott át Tom atyának tisztelete jeléül. A sajtótájékoztatót a rendfőnök bevezető szavai után Moreno Filipetto úr vezette, a tolmács szerepét pedig Ivo Coelho atya, a szalézi rend formációs felelőse látta el.

"Köszönöm, hogy ebben a 18 hónapban soha nem éreztük magunkat egyedül" – ezekkel a szavakkal kezdte rövid bevezetőjét Artime atya, aki megismételte, amit a Szalézi Családnak írt levelélben már említett Tom atya kiszabadulás kapcsán.

Tom atya első gondolatai a Szeretet Misszionáriusaihoz szóltak: "Hálát adok Istennek és örülök, hogy itt látom a Szeretet Misszionáriusait, és kifejezem nekik részvétemet" - mondta, majd egy pillanatig láthatóan megérintve megállt.

Tom atya ezek után 2016. március 4-ről, a támadás napjáról és az emberrablásról beszélt. "Nem sírtam, nem féltem, csak imádkoztam a nővérekért, a támadókért és a többi áldozatért. Isten nagyon irgalmas volt hozzám" - mondta.

Elmondta, hogy a támadás során az emberrablók elvitették a tabernákulumot is, így egy ideig volt ostyája az Eucharisztia ünneplésére. Tom atya ismételten kijelentette, hogy soha nem volt része rossz bánásmódban, és ezért megköszönte "az egész világ imáit és áldozatait". Attól eltekintve, hogy megfosztották a szabadságától, jól tudott aludni; kapott enni, gondoskodtak az egészségéről, ellátták gyógyszerekkel és egyszer egy orvos is megvizsgálta.

"Az első videót az emberrablás utáni napon forgatták" - mondta, mégpedig azért, hogy kitapasztalják, hogy a családtagok, a kormány és a hatóságok közül ki tenne lépéseket a szabadon bocsátásáért. Tom atya kizárta, hogy emberrablói érdeklődtek volna a hite iránt, mivel soha nem próbálták megtéríteni.

Szinte bocsánatot kért, hogy megemlítette a pápát és az indiai hatóságokat azokon a videókon, amelyeken kénytelen volt beszélni. És ismét elmondta, hogy bár úgy tűnt, hogy bántalmazták, vagy rosszul bántak vele, ez csak azért volt, hogy "felkeltsék a figyelmet."

Ahogy beszélt, egyre nyitottabbá vált, részletesen leírva, hogyan élt a tizennyolc hónapos fogságban: hogyan szállították az egyik ismeretlen helyről a másikra, milyen nehéz volt számlálni az elmúlt napokat, hogy az idő nagy részét napi imádságban töltötte: "Sok emberért imádkoztam, a pápáért, a Szeretet Misszionáriusaiért, az Egyházért... Még az emberrablókért is."

A szabadon bocsátását illetően azt mondta, hogy csak azt tudta, hogy az emberrablók a tényleges szabadon bocsátását egy nappal korábbra tervezték, de a másik fél nem jelent meg, ezért elhalasztották és egy nappal később került rá sor, mint azt eredetileg tervezték. Végül átadták egy sofőrnek, aki gyorsan Omanba vitte.

„Futtathattam is  volna a sivatagban" - mondta szarkasztikusan; majd hozzátette: "Soha nem voltam Ferenc pápánál, és valószínűleg ez a kaland nélkül soha nem is lett volna esélyem rá, hogy találkozzak vele." A pápával való találkozásáról azt mondta, hogy sok kedves érzelmi emléket őriz róla, például amikor a pápa megcsókolta a kezét, bár egyáltalán nem érzi magát erre érdemesnek.

A sajtótájékoztató végén Tom atya találkozott a Szeretet Misszionáriusainak egy kis csoportjával, akik kifejezetten azért jöttek el, hogy üdvözölték őt. Az találkozás rövid volt, Tom atya nem talált szavakat. Többet mondtak a tekinteteiken, a gesztusaikon keresztül, gondolataikat a meghalt szerzetesnők és az egyetlen túlélő, Sally nővér foglalták le: mindegyikük ott volt Jemenben, a leginkább rászorulókat szolgálta, és vigaszt nyújtott az ország több száz katolikusának.

Tom atya néhány napig még a Vatikánban marad a végső orvosi vizsgálatok miatt, majd visszatér Indiába, az otthoni tartományába, Bengaluruba, ahol hálaadó szentmisét mondtak a kiszabadulásáért.

 

Tom Uzhunnalil atya exkluzív interjút adott a Nemzetközi Szalézi Hírügynökségnek (ANS), válaszolva néhány kérdésükre:

Hogyan töltötte ezt a 18 hónapot fogságban, és hogyan bántak önnel a fogvatartói?

 Hosszú várakozás volt, és nem tudtam mit tenni, csak imádkozni. Csak néhány napig volt a kezem és a lábam megkötözve, a mozgásomat csak néhány napig korlátozták.

Igyekeztek a lehető legnagyobb mértékben kihasználni az időt imádkozásra, a lehető legtöbb szándékra. Aludtam, imádkoztam, a technika óráimra gondoltam, készültem az órákra stb., majd aludtam. Minden nap így telt, és a külvilágból egyáltalán nem volt semmilyen kommunikáció, és nem is tudtam, hogy hova kerültem.

A fogvatartóim nem bántalmaztak, nem kínoztak. Napi három alkalommal adtak nekem ételt, és egyszer kérdeztek rólam, a családomról, a meglátogatott helyekről, az általam ismert emberekről stb. A foglyuk voltam, és egész nap a földön ültem egy szivacson, összekötött kézzel és lábbal, és amikor fáradt voltam, aludtam egy kicsit, vagy lefeküdtem, és a napjaim így teltek.

Hogy érezte magát, amikor értesült a nővérek és a többiek haláláról az ádeni támadásban?

2016. március 4-én, pénteken, az öt nővér számára tartott szentmise és a reggeli áldás után, megreggeliztem. Aztán hosszabb időt töltöttem a kápolnában személyes imába merülve. Körülbelül 8.40-kor jöttem ki a nővérek házából. Szinte azonnal hallottam egy lövést, és az egyik támadó lefogta a kezemet, én pedig kijelentettem, hogy indiai vagyok. Leültetett egy székre, az intézmény campusának fő kapujánál levő biztonsági szoba közelében. A nővérek már a munkájukat végezték, gondozták az öregeket. A támadók fő embere odament a munkahelyre, először két nővért hozott elő, majd visszament, és két másik nővért is kihozott a főkapu közelébe. Elment az ötödikért, de nem tudta megtalálni a campusban. Aztán visszatért a főkapu közelébe, ahol a nővéreket tartották. Aztán először két nővért elvitt magával, és távolabb, ahol már nem láttam, lelőtte őket, aztán visszajött, és a másik kettőt a közelemben lőtte le. Mindez a campuson belül zajlott. Csak imádkoztam Istenhez, hogy bocsásson meg a nővéreknek és az üldözőknek, és irgalmazzon nekik. Nem sírtam, nem féltem a haláltól.

Aztán elvittek, és betettek egy autó csomagtartójába, amelyet a campus közelében parkoltak le, és becsukták a csomagtartó ajtaját. Bementek a nővérek kápolnájába, elhozták onnan az Oltáriszentséget, és az autó csomagtartójába dobták, ahová engem is bezárva tartottak. Aztán elhajtottak.

Nagyon szenvedtem. Imádkoztam Istenhez, hogy könyörüljön a nővéreken és másokon, akiket meggyilkoltak, és bocsásson meg a gyilkosoknak. Imádkoztam az Úrhoz, hogy adja meg a kegyelmet és az erőt, hogy elfogadjam az akaratát, és ameddig ezen a földön élek, hű maradjak Istenhez, és a küldetéshez, amit ő nekem ebben az életben szánt.

Mennyit segített az imádságos élet és a szalézi karizma, amíg fogva tartották?

 Az időm nagy részét, amíg éjjel vagy nappal ébren voltam, imádkoztam. Az Úrangyalával kezdtem a napot, aztán egy Miatyánkkal és az Üdvözléggyel folytattam minden meghalt nővérért, majd imádkoztam a tartományomért, a rendért, a plébániámért, a családomért, felidézve a lehető legtöbb személyt, és imádkozva értük. Imádkoztam a fogvatartóimért is, kérve az Urat, hogy bocsásson meg nekik, és imádkoztam a megtérésükért. Nem volt ostyám, vagy borom, sem misekönyvem, vagy olvasmányos könyvem, de minden nap lelki szentmisét ünnepeltem. Az Úrnak ajánlottam, és a napi olvasmánynak valamilyen részletet idéztem fel az Ószövetségből, vagy az Újszövetségből, és az evangéliumból valami csodát, példabeszédet vagy valamilyen epizódot Jézus életéből, és ezen elmélkedtem. Imádkoztam az elhunyt szaléziakért, családtagokért, a plébániám tagjaiért, és minden emberért, akit ismertem. Igyekeztem annyi szándékra imádkozni, amennyire csak imádkozhattam. Azért is imádkoztam, hogy ha az az Úr akarata, akkor szabaduljak ki, és imádkoztam a kiszabadításomért is. Gyakran imádkoztam a rózsafüzért. Néha nem tudtam imádkozni sem, mert arabul beszéltek és nem tudtam koncentrálni semmire.

Hogyan készültek a videók, amelyek a kiszabadítását sürgették?

 Jól megtervezték őket. Korábban azt mondták nekem, hogy azért készítik a videót, hogy felhívják rám a figyelmet és valami pénzt kapjanak értem, és nincs más dolgom, mint engedelmeskedni nekik. Olykor lőttek is, mintha vernének, és zajongtak, de soha nem ártottak nekem. Reménykedtek abban, hogy ezek a videók gyorsan meghozzák a váltságdíjat.

Hogy érzi magát, miután kiszabadult?

Az Úr nagy csodát tett velem, és adott nekem egy másik életet. Ha megmentett, azt jelenti, hogy még mindig van terve számomra, és azt akarja, hogy éljek érte, és tegyek róla tanúságot. Szeretnék köszönetet mondani Istennek, a világi és az egyházi hatóságoknak mind Indiában, mind a Vatikánban, a Szalézi Társaságban, a családban és mindenkinek, minden egyes embernek, aki imádkozott a szabadon bocsátásomért. Határozottan az imádság miatt van, hogy megmenekültem.

 Hogy érezte magát, miután találkozott a Szentatyával?

Ez egy nagy kegyelem, amelyet a fogságom miatt kaphattam. Nagyon sírtam, mielőtt megosztottam vele a tapasztalataimat. Annyira szimpatikus, könyörületes és aggódó volt, és kétszer megcsókolta a kezemet. Ennél többre már nem is számíthatok, új életet kaptam, és kértem a Szentatyát, hogy köszönje meg az összes imákat, amelyeket az egész világon felajánlottak értem.

 Mi a következő terve? Haladéktalanul visszatér Indiába?

Jelenleg fizikailag gyenge vagyok, de a gyógyszerek és az ételek mellett egyre jobban érzem magam. El kell végeznem néhány orvosi vizsgálatot, és remélem, hogy hamarosan felgyógyulok. Amikor Ádenben voltam, 82 kg volt a súlyom, a szabadon bocsátásom után pedig, amikor ellenőriztem a súlyomat, 55 kg volt, és most az utolsó két napon az elfogyasztott élelmiszerek és a gyógyszerek hatására egyre jobban vagyok. Biztos vagyok benne, hogy azért érzem jobban magam, mert Isten kegyelme és az emberek imái segítenek nekem.

Nincs tervem, kivéve, hogy legyen meg Isten akarata, és ez a rendi elöljáróimon keresztül fejeződik majd ki. Határozottan szeretnék visszatérni Indiába, és megköszönni az összes embernek, és találkozni minden ismerősömmel, de várnom kell, amíg az orvosok igazolják, hogy alkalmas vagyok az utazásra. Ez hosszabb időt is igénybe vehet, de készen állok még egy ideig várni.

 

ANS-Róma/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Olaszország – Tizedik „Szentek futama” a szolidaritás jegyében

Olaszország – Tizedik „Szentek futama” a szolidaritás jegyében

#Szalézi világ 2017-11-02, Csütörtök

Tizedik alkalommal rendezi meg a „Don Bosco nel Mondo” alapítvány Rómában november 1-jén, mindenszentek ünnepén azt az utcai futóversenyt, amely egyesíti a..

Róma –Zemant azzal vádolták, hogy „vatikáni kém”

Róma –Zemant azzal vádolták, hogy „vatikáni kém”

#Szalézi világ 2017-10-11, Szerda

Antonio Carriero szalézi interjút készített az Avvenire lap számára Pierluigi Cameronival, a szalézi rend posztulátorával a szeptember 30-án boldoggá avatott..

India – Tom atyának ítélték a Teréz anyáról elnevezett díjat

India – Tom atyának ítélték a Teréz anyáról elnevezett díjat

#Szalézi világ 2017-10-03, Kedd

Mialatt az indiai Kerala államban ünnepélyes találkozók sorozatával ünneplik Tom Uzhunnalil atya hazatérését, nyilvánosságra hozták, hogy 2017-ben a..

Róma – Tom atya hazatér

Róma – Tom atya hazatér

#Szalézi világ 2017-09-27, Szerda

Több mint 18 hónapos jemeni fogsága után Tom Uzhunnalil atyának kéthetes pihenőben és orvosi kezelésben volt része a Vatikánban, de végül szeptember 27-én..

Vatikán - Tom Uzhunnalil atya végre rendtársai körében

Vatikán - Tom Uzhunnalil atya végre rendtársai körében

#Szalézi világ 2017-09-13, Szerda

Egy lenyűgöző tanúságtétel a hitről: ez az, amit a szaléziak láttak, akik találkoztak Tom Uzhunnalil atyával tegnap, szeptember 12-én, miután másfél év..

Címkék

adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggá avatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • Clarisseum • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • díj • Don Bosco • Don Bosco Iskola • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Egyesült Királyság • együttműködés • életvédelem • elhunyt • elismerés • elmélkedés • előadás • emlékhely • ENSZ • ereklye • erőszak • Eucharisztikus Kongresszus • ...
Összes címke
< Készülve a 2018-as püspöki szinódusra: Nemzetközi tanulmányi napok a fiatalokrólMegjelent a 2018. évi Don Bosco Kalendárium >