Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Szerbia – A szaléziaknál ünnepeltek a muzslyai cserkészek

Szerbia – A szaléziaknál ünnepeltek a muzslyai cserkészek

Szerbia – A szaléziaknál ünnepeltek a muzslyai cserkészek

2017-10-24 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

ünnep  • cserkészek  •

Fennállása 25 éves évfordulóját ünnepelte a helyi cserkészcsapat a vajdasági Muzslyán, Kalapis Sztoján szalézi atya, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke vezetésével.

A muzslyai 4-es számú Szent Imre herceg cserkészcsapat október 22-én ünnepelte a 25. születésnapját, ebből az alkalomból összegyűltek a cserkészek, hogy kicsit visszapillantsanak az elmúlt időszakra, és hogy a jövőbe tekintsenek, tervezzenek is. A helyi cserkészek vendégeket is hívtak, így a Szövetség más körzeteiből is érkeztek képviselők, együtt ünnepelhettek a szabadkai, a horgosi, a királyhalmi és a temerini cserkészek is a muzslyaiakkal.

A rendezvény szentmisével kezdődött a szaléziak muzslyai Mária Szent Neve-templomában, az ünneplők a cserkészcsapat zászlójával vonultak be, a szentmisét pedig Kalapis Sztoján atya, a VMCSSZ elnöke celebrálta. A szentmisét követően a cserkészek részére egy órányi játékot biztosítottak, majd közös ebéd következett, amelyet a Szent Márton Borkedvelők egyesületének tagjai főztek, a szaléziak-vezette Emmausz Fiúkollégium szakácsai pedig egy születésnapi tortával lepték meg a jelenlevőket.

A kollégium konferenciatermében egy rövidfilmet is levetítettek, amelyben az elmúlt 25 évet elevenítették fel. Sztoján atya a Pannon RTV riporterének elmondta, hogy Vajdaság-szerte stagnált ugyan a cserkészet, de az utóbbi időben próbáltak néhány csapatot újraalapítani, és a cserkészek száma lassan növekszik, így körülbelül 390-en vannak most.

Szarvák Cecília csapatparancsnok a 4-es számú Szent Imre herceg cserkészcsapatról elmondta, hogy jelenleg 35 tagot számlálnak, ebből ketten cserkésztisztek, négyen segédtisztek és három őrsvezető, akik a kis cserkészek csoportjával, egy leányőrssel és egy fiúőrssel foglalkoznak. A cserkészcsapatnak az "emberebb ember, magyarabb magyar" a kezdetektől a jelmondata, ehhez tartják magukat, segítőkészek, engedelmesek, bátrak, önfeláldozók.

A hangulatos ünnepség táncházzal zárult.

 

www.vajma.info/pannonrtv.com/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Óbuda – „Don Bosco Day”

Óbuda – „Don Bosco Day”

#Magyar Tartomány 2024-02-07, Szerda

Az óbudai Don Bosco Közösségi Házban február 3-án ünnepelték névadójukat, Bosco Szent Jánost.

Újpest-Megyer - Bosco Szent Jánost ünnepeltük

Újpest-Megyer - Bosco Szent Jánost ünnepeltük

#Magyar Tartomány 2024-02-04, Vasárnap

A szalézi rend alapítója, Bosco Szent János ünnepét tartottuk meg az újpest-megyeri szalézi plébánián február 4-én, amit egy, a szent közbenjárását..

Kazincbarcika – Álmok nyomában - tartományi Don Bosco ünnep 2024

Kazincbarcika – Álmok nyomában - tartományi Don Bosco ünnep 2024

#Magyar Tartomány 2024-01-28, Vasárnap

Kazincbarcika adott otthont 2024. január 27-én a tartományi Don Bosco ünnepnek, amelyre örömmel és lelkesedéssel érkeztek a fiatalok, a Szalézi Család tagjai..

Meghívó tartományi Don Bosco ünnepre 2024-ben

Meghívó tartományi Don Bosco ünnepre 2024-ben

#Magyar Tartomány 2024-01-06, Szombat

Szeretettel hívjuk és várjuk a fiatalokat, a Szalézi Család tagjait és minden Don Bosco-tisztelőt a Magyar Szalézi Tartomány 2024-es Don Bosco ünnepére,..

Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

#Egyház 2023-12-31, Vasárnap

December 31-én, Szent Család vasárnapján Ferenc pápa arra buzdította a családokat, hogy a közös ima perceiben hívják meg otthonukba Istent, hogy megújuljanak..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< Szalézi misszionáriusok a világból – MagyarországonSzombathely – Templomuk húszéves jubileumát ünnepelték Petőfi-telepen >