Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Szerbia - Jézus Barát Gyalogtúra előkészületei

Szerbia - Jézus Barát Gyalogtúra előkészületei

Szerbia - Jézus Barát Gyalogtúra előkészületei

2018-05-23 Szerda   |   #Szalézi világ

Segítő Szűz Mária Leányai  • túra  •

A Jézus Barát Gyalogtúra a vajdasági magyar katolikus gyerekeknek szervezett nyári tábor, amelyet idén a szerbiai Királyhalmon tartanak július 13-17. és 19-23. között. A rendezvény nagyon népszerű: míg az első táborba 15 gyerek jelentkezett, mára többszázan jelzik részvételüket. A szalézi nővérek a Szalézi Ifjúsági Mozgalom két fiataljával együtt szintén részt vettek Csantavéren az előkészület napjain.

Az csantavéri tapasztalatokról Tóth Imre számol be:

Egy fantasztikus élményben lehetett részem Csantavéren, a vajdasági fiatalok társaságában, akik a múlt szombaton azért gyűltek össze, hogy a nyári Jézus Barát Gyalogtúra elnevezésű programra készüljenek lelkileg, illetve tovább erősödjön az önkéntesen segítő csapatuk. Ennek a hétvégének a vendégei voltak a szalézi nővérek, akiket Ewa nővér két fiatallal (Zsigmond Iringó és jómagam, Tóth Imre pesthidegkúti animátorok) képviseletek.

Péntek délután találkoztunk a fő szervező Balcsák Szilárd atyával. Öröm volt megtapasztalni, milyen őszinte rajongással mesél a rá bízott gyerekekről, Isten gondviseléséről, mialatt egyszerű vendégszeretetével kínálja nekünk az erőt adó kávét, teát. Még Szabadka város nevezetességeinek bemutatására, a város büszkeségeinek lelkes elmesélésére is sort kerített. Don Boscóra emlékeztető alázattal beszélt, hol vagányan, hol pedig együttérzéssel közeledett rábízottaihoz.

Csantavérre érve a fiatalokkal is találkoztunk. A lelkes csapat nagy érdeklődéssel kapcsolódott be az általunk vezetett játékokba, elmélkedésbe is. Az este folyamán, a csoport szokásához híven, a csendes szentségimádás alkalmával Jézussal is találkoztunk.

Szombaton került sor a csapatépítő játékokra, illetve Don Bosco pedagógiai módszereit is megismerhették a fiatalok. A ritmusérzék-fejlesztő gyakorlat szintén a csoport összetartozását segítette. Miután kiderült, hogy csak elnéztük az órát, további közös játékra volt alkalmunk a szabadban.

A záró szentmisén Szilárd atya rávilágított, hogy emberi elbukásaink kegyelmek, melyek segítenek az újrakezdésben.

Köszönöm Csantavér plébánosának, Utcai Róbert (Pubi) atyának, a szeretetteljes vendéglátást,

Szilárd atyának a meghívást, a vajdasági fiatalok szeretetét, amit őszinte érdeklődésükön túl a rájuk bízott gyermekek felé is tanúsítanak, ahogyan ezt az élménybeszámolóikból is éreztük.

Sok erőt és Isten bőséges áldását kérjük Szilárd atya és a neki segítő fiatalok munkájára! Foglaljuk imáinkba nemes áldozataikat!

 

donbosconoverek.hu/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Óbuda – „Ne add fel” túra

Óbuda – „Ne add fel” túra

#Magyar Tartomány 2018-05-28, Hétfő

Az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola 12 bátor 8. osztályos diákja május 24-én éjjeli túrára indult Bécsy Károly osztályfőnök..

Ausztria - „Legyen bátorságotok boldognak lenni”

Ausztria - „Legyen bátorságotok boldognak lenni”

#Szalézi világ 2018-05-13, Vasárnap

Május 13-án, Mazzarello Szent Mária Dominika emléknapján az Osztrák Szalézi Tartomány egy új filmmel emlékezik erre a különleges szentre, a Don Bosco..

Meghívó Mazzarello Szent Mária ünnepére

Meghívó Mazzarello Szent Mária ünnepére

#Magyar Tartomány 2018-05-03, Csütörtök

A Don Bosco Nővérek május 12-én, szombaton ünnepelik társalapítónőjük, Mazzarello Szent Mária Dominika ünnepét Pesthidegkúton, amelyre sok szeretettel..

Antonieta Böhm, Szűz Mária áldó keze

Antonieta Böhm, Szűz Mária áldó keze

#Szalézi világ 2018-04-27, Péntek

Isten szolgálója Antonieta Böhm, Don Bosco nővér hosszú évekig misszionáriusként szolgált Latin-Amerika több országában és 2008. április 27-én tért meg..

Meghívó a XIX. mogyoródi Falka József Kántoratya csocsó bajnokságra

Meghívó a XIX. mogyoródi Falka József Kántoratya csocsó bajnokságra

#Magyar Tartomány 2018-03-17, Szombat

A mogyoródi Don Bosco nővérek, szalézi munkatársak és fiatalok hívnak mindenkit április 14-én a XIX. Falka József Kántoratya csocsó bajnokságra a Don Bosco..

Címkék

adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggá avatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • Clarisseum • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • díj • Don Bosco • Don Bosco Iskola • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Egyesült Királyság • egyetemes káptalan • együttműködés • életvédelem • elhunyt • elismerés • elkísérés • elmélkedés • előadás • emberkereskedelem • emlékhely • ...
Összes címke
< Gabon - Megújul a szalézi misszió OyembenBoldog Apor Vilmos - szalézi munkatárs >