Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Szombathely-Újperint - Segítő Szűz Mária templombúcsú 2018

Szombathely-Újperint - Segítő Szűz Mária templombúcsú 2018

Szombathely-Újperint - Segítő Szűz Mária templombúcsú 2018

2018-05-29 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Szombathely  • búcsú  •

A szaléziak, azaz Bősze József egykori szalézi plébános vezetésével felépített újperinti templom búcsúünnepe Segítő Szűz Máriához kötődik. Idén május 27-én ünnepelték a templom búcsúját.

Erre az alkalomra a szombathelyi szaléziak "anyaplébániának" számító Szent Kvirin egyházközség mellett a két fíliatemplom, Újperint és Petőfi-telep (Sorok-major) közössége gyűlik össze, majd vonul be az Isten házába, és köszönti ünnepélyes programmal védőszentjét. Az újperinti Segítő Szűz Mária búcsúra idén is a Szent Kvirin templomban gyülekeztek a hívek, majd Szűz Mária feldíszített képével imádságos-énekes zarándokmenettel vonultak a kb. másfél kilométeres úton Újperintre.

Az ünnepi litánia idei szónoka Márkus Zoltán atya, az óbudai Segítő Szűz Mária Lelkészség kápolnaigazgatója volt. A reggeli, 9 órai szentmisét is ő tartotta, valamint szép helyi szokás szerint az I. és a II. világháborús emlékműveknél imádkoztak hősi halott katonáinkért.

A liturgiát követően délután a Szívhang énekkar dallamai csendültek fel, és vezették át a híveket a templomkertbe, ahol agapéval zárták az ünnepi együttlétet.

 

Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Szombathely - Szalézi Ifjúsági Passió virágvasárnap

Szombathely - Szalézi Ifjúsági Passió virágvasárnap

#Magyar Tartomány 2024-03-24, Vasárnap

A 2024.03.24-én 16 órakor, virágvasárnap napján a szalézi közösség által szervezett Passió színdarabot Szombathelyen a Don Bosco Művelődési Házban..

Péliföldszentkereszt – Meghívó Tavaszi Szalézi Ministránstalálkozóra

Péliföldszentkereszt – Meghívó Tavaszi Szalézi Ministránstalálkozóra

#Magyar Tartomány 2024-03-13, Szerda

Sok szeretettel várunk minden 10 év feletti fiú ministránst 2024. május 4-5-én Péliföldszentkeresztre, a tavaszi Mária-búcsúval egybekötött Tavaszi Szalézi..

Nyergesújfalu – Templombúcsú „három az egyben”

Nyergesújfalu – Templombúcsú „három az egyben”

#Magyar Tartomány 2023-09-24, Vasárnap

Szeptember 24-én tartották Nyergesújfalun a Szent Mihály-templom búcsúját. Az ünnepi szentmisét Kovács Sándor szalézi atya mutatta be, akit idén nyáron..

Péliföldszentkereszt - Őszi búcsú 2023

Péliföldszentkereszt - Őszi búcsú 2023

#Magyar Tartomány 2023-09-17, Vasárnap

A Szent Kereszt felmagasztalása búcsú szeptember 17-én egy újabb alkalmat kínált, hogy felfedezzük Péliföldszentkereszt kincseit, szépségét, látható,..

Meghívó – Péliföldszentkereszti őszi búcsú 2023

Meghívó – Péliföldszentkereszti őszi búcsú 2023

#Magyar Tartomány 2023-09-03, Vasárnap

Péliföldszentkereszt őszi búcsúja 2023-ban szeptember 17-én lesz, az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik.

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< Óbuda – Búcsú és lektoravatásSierra Leone – Tűz martaléka lett a Don Bosco Fambul egyik épülete >