Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Vatikán – Pápai látogatás a nyári táborban

Vatikán – Pápai látogatás a nyári táborban

Vatikán – Pápai látogatás a nyári táborban

2020-07-21 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Vatikán  • Ferenc pápa  • nyár  • tábor  •

Ferenc pápa személyes, be nem jelentett látogatással lepte meg a Vatikán által támogatott nyári táborban részt vevő gyermekeket.

A Szentszék sajtóirodájának igazgatója, Matteo Bruni hétfőn este közölte, hogy július 20-án reggel, kissé 9 óra után, amikor az Estate Ragazzi nyári gyerektáborban részt vevő gyermekek reggeliznek a VI. Pál teremben, meglepetés-látogatójuk volt: Ferenc Pápa!
Franco Fontana szalézi atya, a vatikáni csendőrség és a Vatikáni Múzeum lelkésze így írta le az eseményt: „A gyerekek annyira meglepődtek, hogy teljesen elhallgattak. Ezután a VI. Pál terembe indultunk, hogy folytassuk a programot, mint minden reggel. Maga a pápa azt akarta, hogy ne változtassuk meg az ütemtervet. Három gyerek kérdéseket tett fel neki, amelyeket a múlt hét óta gyűjtöttünk össze, amikor levelet akartunk írni a pápának. Nagyon egyszerűen válaszolt rájuk, mindenkit köszöntött és köszönetet mondott a 22 animátornak. Aztán gyalog visszatért a Szent Márta-házba."

Ferenc pápa meglepte a Vatikánban táborozó gyerekeket látogatásával
Szerezzetek magatoknak új barátokat, együtt jobban érzitek magatokat! – buzdította a pápa a vatikáni nyári tábor kisebb és nagyobb gyerekeit, illetve az animátorokat, akik július eleje óta vezetik az „Estate ragazzi” – Ifjúsági nyár tábort. A Szentatya reggeli közben lepte meg a vidám gyerekcsapatot, néhányuk kérdésére is válaszolt.
Sokáig nem tértek magukhoz az örömtől a váratlanul betoppant Ferenc pápa látogatása után a gyerekek, akik a szalézi lelkiségű napközis tábor lakói a Vatikán falain belül. A kezdeményezés ötlete magától a pápától indult, aki így szerette volna támogatni a szentszéki dolgozók családjait. Július 20-án, hétfőn reggel 9 óra után pár perccel érkezett a VI. Pál-terem előcsarnokába, ahol éppen reggeliztek – tájékoztatott Matteo Bruni szentszéki szóvivő. A pápa körbejárt az asztalok között, majd megnézte a csarnokban felállított játékokat és beszélgetett a résztvevőkkel. 10 óra körül tért vissza a Vatikánba, miután köszönetet mondott a tábor vezetőinek munkájukért.

Kössetek barátságokat!
A Szentatya leült a gyerekek közé és arra biztatta őket, hogy kössenek új barátságokat. Azok, akik csak egyedül érzik jól magukat, önzők – mondta a pápa. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, együtt kell lenni a barátokkal – tette hozzá. Vatikánváros Kormányzósága júliusra biztosítja a nyári táborozás lehetőségét a Szentszéknél dolgozók gyermekeinek. Mintegy száz kisebb-nagyobb gyerek tölti a szünidőt a Vatikáni Kertekben, a VI. Pál-teremben és a helikopter-leszállópályán kialakított táborban, a Covid-ellenes biztonsági intézkedések betartásával. Az Ifjúsági Nyár – projektet a szaléziakkal karöltve egy „Tutti in una festa” (Mindenki együtt ünnepel) – nevű egyesület vezeti, akik Rómában napközis táborokat működtetnek. Úszómedence, tenisz, foci és kosárlabda, felfújható játszóvár, ping-pong közül válogathatnak a gyerekek, akiket körbevezetnek a festői szépségű Vatikáni Kertekben.

A gyerekeket elbűvölte a pápa közvetlensége
„Óriási meglepetés volt számunkra! Én éppen nem voltam itt, de amikor értesültem a pápa érkezéséről, azonnal visszajöttem. A Szentatya egyedül hagyta el a Szent Márta-házat és átsétált a VI. Pál-terembe, hogy üdvözölje a gyerekeket, akik a reggeli végénél tartottak. Körbejárt az asztalok között, előbb a picikkel elegyedett szóba, aztán az alsósokkal, majd a felső tagozatosokkal. Érdeklődött, mit csinálnak, hogy töltik a napokat, megkérdezte, hogy jól érzik-e magukat.” Így számolt be a látogatásról a nyári tábor koordinátora, Franco Fontana atya, a Vatikáni Csendőrség és a Vatikáni Múzeum lelkésze. „A gyerekeket annyira lenyűgözte a pápa, hogy teljesen elcsöndesedtek. (Ami az olasz temperamentumot tekintve duplán nagy szó… - a szerk.) Aztán lementünk a VI. Pál-terembe, és azt csináltuk, amit minden délelőtt, nem változtattunk a menetrenden. Maga a pápa óhajtotta így. Három gyerek kérdéseket tett föl a Szentatyának, amiket a múlt héten fogalmaztunk meg együtt, mert terveztük, hogy írunk neki. Ő válaszolt az egyszerű kérdésekre, majd mindannyiunkat üdvözölt, és szívből jövő háláját fejezte ki a 22 animátornak. Közös fotót is készítettünk. Végül gyalog visszament a Szent Márta-házba”. Fontana atyára nagy hatást tett a gyerekek viselkedése, akik megérezték Ferenc pápa családias, közvetlen, atyai stílusát, amellyel ezt a pillanatot megélte.

A tábor lakói és animátorai lelkesen fogadták a pápát
Sergio Garrozzo, a „Tutti in una festa” (Mindenki együtt ünnepel) – egyesület animátora a Vatikáni Rádiónak elmondta, hogy a pápát nagyon boldognak találta. Gratulált a srácoknak a kiváló munkáért, az eredményeikért, amiket elértek, a gyerekek öröméért, és azért, mert hallotta, hogy mindenki jókat mond erről a tapasztalatról. Olyannyira, hogy gondolkozik rajta, hogy a jövőben is kellene szervezni nyári táborokat a Vatikánban. „Csak így tovább!” – biztatta az animátorokat a pápa. Zenével és tánccal köszöntek el a Szentatyától, mindenki együtt elénekelte neki az Estate ragazzi – tábori dalt.

Tényleg olyan szép a mennyország?
Sergio többet is elárult a gyerekek kérdéseiről, melyeket a pápához intéztek. Az egyik kislány arra volt kíváncsi, hogyan tölti Ferenc pápa a napját, mire azt a választ kapta, hogy ő pap, ezért azt csinálja, amit minden pap szokott. Egy másik lány a nagypapájára emlékezett, és megkérdezte, hogy a mennyország tényleg olyan-e, mint ahogy lefestették neki, vagyis egy szép, nyugodt, boldog hely? Ferenc pápa megnyugtatta, megáldotta a kis nyakláncát, ami a nagypapájára emlékeztette a lányt.

„Boldog vagyok, hogy találkoztam a pápával”
A 10 éves Ludovica kérdezhetett először a pápától. „Boldognak tűnt nekem, megkérdeztem, mit szeret a legjobban a pápaságban? Azt felelte, hogy szeret a gyerekekkel lenni, és ezért jött el hozzánk. Én már máskor is találkoztam vele”. Ludovica jól érzi magát a nyári táborban: „rengeteget játszunk, jól szórakozunk, új barátokat szerzünk” – mondta el a kislány.
Hasonlóan nyilatkozott a 10 éves Zoé is: „Nem számítottam rá, hogy találkozom a pápával. Ma későn érkeztem, és amikor beléptem, az egyik animátor lány szólt, hogy itt van. Lebénultam, mert meglepetés volt számunkra, és még sosem láttam, de nagyon tetszett. Boldog voltam és köszöntem neki.”

Amikor én is megtapasztaltam a pápa gyermekszeretetét…
Köztudott, hogy Bergoglio pápát különleges szívbéli kötelék fűzi a gyerekekhez. A szerdai általános kihallgatásokon előszeretettel emelik föl a kisbabákat, hogy áldását kérjék, ő pedig szívesen elidőz a kicsinyek között, legyen az egy koncert, egy jótékonysági esemény, vagy egy véletlen találkozás. Egy pillanat alatt a komoly Péter utódból mosolygós pápa bácsi lesz, amint gyerekek közelébe kerül.

Most tényleg megáldott a pápa?
Ferenc pápa körbejárt, megszemlélte a tárlatot, szóba elegyedett a büszke alkotókkal, akik az elképzelhető legkülönfélébb anyagokból, stílusban, méretben jelenítették meg a Szentcsaládot, és a Kisjézus érkezését. Az amúgy is szűkös helyen tolongtak az emberek, a biztonságiak pedig mindenkit odébb tereltek. Mi a gyerekekkel beszorultunk a nagy hírügynökségek újságírói közé, és bizony a két méter magas fotósok mögött nem sokat láttunk az eseményből. Hallottuk viszont, ahogy a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola növendékei csengő hangon karácsonyi dalokat énekeltek. Egyszer csak szétnyílt előttünk a sorfal, mert a biztonsági emberek mindenkit hátrébb léptettek, hogy utat engedjenek a Szentatyának. Egy pillanatra mi is láthatóvá váltunk, mire azonnal előre hívtak minket. A pápa pedig egyenesen hozzánk lépett, és gyengéd mosollyal nézett a gyerekekre: előbb a barna, majd a szőke fejet simogatta és áldotta meg. Én megköszöntem a kedvességét és megfogtam a kezét. A pillanatot a körülöttünk álló rengeteg fotós különböző szemszögből is megörökítette, és jól látszik rajta a kislányok meglepett arca: "Most tényleg megáldott minket a pápa??.." Egy rövid találkozás, egy őszinte mosoly és az áldás, ami életre szóló emlék marad.

A gyerekek vatikáni nyári táborát július elején nyitotta meg. A rendezvény a Vatikáni Kertekben, a Vatikán helikopter leszállópályán és a VI. Pál teremben zajlik. A vatikáni alkalmazottak körülbelül 100 5–14 éves gyermeke vesz részt a táborban, amely egész nap szórakoztató, játékos, tanulási és ima pillanatokkal foglalja le őket. A tevékenységek között van úszás, tenisz, futball, ping-pong és kosárlabda mérkőzések és egy felfújható csúszda is - minden a Covid-19 elleni óvintézkedések betartásával.
A tábort a Vatikáni Kormányzóság szervezte Ferenc pápa kívánságára. Franco Fontana szalézi atya koordinálja a kezdeményezést, lehetőséget adva a gyerekeknek , hogy „nyugodtan éljék meg a nyarukat”. A Don Bosco Szaléziak együttműködnek a tábor irányításába a „Tutti in una festa” nevű egyesülettel.

 

www.vaticannews.va/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Vatikán – Kedves fiatalok,  ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

Vatikán – Kedves fiatalok, ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

#Egyház 2024-03-27, Szerda

Öt évvel ezelőtt, 2019. március 25-én tette közzé a Szentatya az ifjúságról tartott püspöki szinódus utáni apostoli buzdítását Christus vivit –..

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

#Egyház 2024-03-13, Szerda

A nagyböjti időszak és főként a jubileumra készülő imaév kapcsán a pápa azt ajánlotta, hogy a kiengesztelődés szentségének bűnbánati imájáról..

Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!

Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!

#Egyház 2024-02-15, Csütörtök

A Szent Szabina-bazilikában bemutatott hamvazószerdai szentmisén a pápa arra buzdított, hogy vessük le az álarcot és a tettetést, lassítsuk le rohanó..

Vatikán – Bélyeget adtak ki Don Bosco kilencéves kori álmának emlékére

Vatikán – Bélyeget adtak ki Don Bosco kilencéves kori álmának emlékére

#Szalézi világ 2024-02-15, Csütörtök

A Vatikán is csatlakozik a Szalézi Családhoz Bosco Szent János kilencéves korában látott álmának ünnepi évfordulója alkalmából, amely egész munkásságát..

A Nyergesújfalui Szent Mihály plébánia családos tábora Velemben - EKCP-KP-1-2023/5-000039

A Nyergesújfalui Szent Mihály plébánia családos tábora Velemben - EKCP-KP-1-2023/5-000039

#Pályázatok 2024-01-16, Kedd

A pályázatot a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága tette közzé vallási közösségek 2023. évi..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< Ignacy Antonowicz, pap és vértanúÚj vatikáni dokumentum jelent meg a plébániai közösségek megújulásáról >