Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Brazília – Törzsfőnöki fejdísz egy mártírnak

Brazília – Törzsfőnöki fejdísz egy mártírnak

Brazília – Törzsfőnöki fejdísz egy mártírnak

2016-09-29 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

misszionárius  • boldoggáavatás  • Brazília  •

A Mato Grossó-i (Brazília) szalézi misszióban megkezdődött Rudolf Lunkenbein, német szalézi misszionárius boldoggá avatási eljárása, akit negyven évvel ezelőtt öltek meg. Az utolsó levelében azt írta: „Mama, nincs semmi szebb, mint meghalni Istenért.” Boldoggá avatási ügyét halálának negyvenedik évfordulóján indították el Brazíliában. Történetét Teresio Bosco írja le.

Rudolf Lunkenbein, 37 éves szalézi misszionárius életének utolsó napja úgy indult, mint általában, imával és szentmisével. Majd a misszionárius régi, második világháborús dzsipjével elindult az ültetvényre, mint mindig.

A a Bororo törzsfőnök, Aidje-Kuguri (azaz „Kis viziló”), de a barátai egyszerűen csak Eugeniónak hívták) még reggelizett a kunyhójában. A misszió egyik helyiségében a Don Bosco Nővérek elöljárója, Rita nővér már készült, hogy felügyelje a bennszülött fiúkat, akik a pataknál játszottak.

A vihar, amely már egy ideje készülőben volt, reggel kilenckor tört ki, amikor az ültetvényesek megérkeztek Meruribe. Nem támadták meg azonnal a missziót. Először megállították a két földmérőt, négy kilométerre a falutól. Lefegyverezték a kíséretükben levő négy bennszülöttet, megfenyegették őket saját fegyvereikkel, majd beültek a gépkocsiba és távoztak. Elértek néhány házat, ahol megálltak egy falatot enni és cachaçát és rumot inni, majd kellően izgatott hangulatban döntöttek a misszió sorsáról.

Ez egy ősi harc volt a földért. Két szervezet, a Funai és az Incra, kapcsolatban állt a Belügyminisztériummal, illetve védte az őslakosok és a telepesek érdekeit; de a feladataik ellátása során számos nehézségbe ütköztek.

A gazdag földbirtokosok több száz kis földtulajdonos földjét csalták el korrupt hivatalnokok segítségével terjeszkedő gazdaságaik számára. Az indián őslakosság kihalófélben volt, mivel megszállták földjeiket, kénytelenek voltak rendkívüli szegénységben tengetni életüket. Azon félelmükben, hogy nem tudják majd etetni őket, a nőknek meghagyták, hogy fogamzásgátló főzetet igyanak, hogy ne szülessenek gyermekeik. Ez volt a helyzet Meruriben is. A Funai földmérőinek jövetelére hirtelen újra felcsapott az izgatottság hulláma.

Amikor megérkeztek az ültetvényesek (mintegy 62, pisztolyokkal és késekkel felfegyverzett ember), akik alig várták, hogy utat engedjenek haragjuknak, már csak egy kis misszionáriust találtak a misszióban, Ochoa atyát. Megverték, közben azt kiabálva, hogy a misszionáriusok tolvajok, akik maguknak akarják az őslakosok földjeit. A bororo harcosok nem tudtak ellentmondani nekik, mert egy héttel korábban elmentek arara- (nagy papagájok) és pekari(egyfajta vaddisznó) vadászatra.

A kis misszionárius, akit lökdöstek és sértegettek, nem tudta, hogyan védje meg magát. Ekkor érkezett meg Rudolf atya, fáradtan és mosolygva. A keze nagyon piszkos volt, mert kénytelen volt előzőleg ismét maga javítani a dzsipjét.

„Igazgató atya, visszatérsz az Atya házába”

A támadó férfiakat jól ismerték a faluban. A törzsfőnök, Eugenio, aki befejezte a reggelit és közeledett, azonnal felismerte João Pretót, és még másokat is. Joao és Rudolf atya a földekről és a mérésekről beszéltek, a misszionárius megpróbálta nekik elmagyarázni a dolgokat. „Ez nem így van” - mondta. „Ezek a mérések hivatalos dolgok, amit Funaiban megparancsoltak, a földjeiteket vissza fogják adni...” Az ültetvényesek viszont úgy érezték, becsapták őket, és elhatározták, hogy a megkaparintott területet erőszakkal megtartják maguknak.

Rudolf atya azt javasolta, hogy készítsenek egy listát mindazokról, akik tiltakozni akarnak: ő maga fogja összegyűjteni a tiltakozásokat és továbbítani Funaiba, a kormányzati szervekhez, amely védi a bennszülötteket. Bementek az irodába, és Rudolf atya leült. Felírt egy nagy lapra egymás után 42 nevet. Ez a papírdarab ott maradt az asztalon: az írása mutatta, hogy nyilvánvalóan ideges volt. Rudolf atya sem gondolta, hogy utoljára ír, és hogy a gyilkosai nevét vetette papírra.

Úgy tűnt, ezzel minden megoldódott. Az indián főnök, a kilenc indián, a földmérők, az ültetvényesek, mind kimentek, és Rudolf atya mindenkivel kezet rázott. A földmérők keresték az autójukat, vissza akarták szerezni a felszerelésüket. Kivonták a fegyvereket, amiket a bororo indiánoktól foglaltak le. Látva a furcsa helyzetet, Rudolf atya kiment, és meglepődve, szemrehányással kiáltott egyet. Ez végzetes volt.

João Mineiro azonnal megpofozta. A bennszülöttek odarohantak és a védelmére keltek. Joao megmarkolta a zsebében levő Beretta pisztolyt. Éppen célzott, amikor Gabriel, az egyik bororo, megragadta a csuklóját. Ugyanabban a pillanatban Preto elővette fegyverét és rálőtt a misszionáriusra. A verandán álló Rita nővér látta, amint Rudolf atya kezét a mellkasára szorítja, és magas, erős alakja megtántorodik. Preto négyszer lőtt a misszionáriusra, aki végül a földre hanyatlott.

Simãót, az indiánt, aki megpróbálta megvédeni a misszionáriust, szintén lelőtték. A fiatal indián anyja, Tereza, odafutott a fiához, hogy segítsen neki, és ő is kapott egy golyót a mellkasába. Végül a támadók elmenekültek.

Felugrottak az autóra. Négyen közülük, akik gyalog voltak, megragadták a szegény Luis Bispót (tizenhat éves volt), akit egyikük véletlenül lelőtt, és vonszolta maga mögött mintegy száz métert; majd otthagyták egy sövény mögött holtan.

Rita nővér odafutott, ahol Rudolf atya vérben feküdt. Már alig volt benne élet. Poté csak néhány vigasztaló szót tudott neki mondani: „Padre diretor, vai para a casa do Pai” (igazgató atya, visszatérsz az Atya házába). A misszionárius elmosolyodott, majd megállt a szíve.

Az áldozat beteljesedett. Rudolf Lunkenbein küldetése végéhez ért.

Az éjszaka folyamán a rendőrség a történtek miatt letartóztatott hét embert. Ezután még négyet, közöttük Rudolf atya gyilkosát.

Az Aranyhal

Lunke! Így nevezte az anyja és a barátai, még Németországban, a szülőföldjén, diákkorában. A neve Rudolf volt, és aki először látta, azt lenyűgözte impozáns magassága, 1 méter és 92, csakúgy, mint nehezen kimondható német neve: Lunkenbein!

De a kezdeti benyomások után nagyon gyorsan mindenki megérezte szinte fertőző kedvességét vidám és szeretetteljes mosolyán keresztül, amellyel a szalézi misszionárius atya üdvözölte. A misszió büszke bennszülöttei, a bororók sokkal költőibb nevet adtak neki: „Koge Ekureu” (Aranyhal).

Rudolf atya 1939. április 1-én született Döringstadtban, Németországban pont a második világháború kezdete előtt. Már serdülőként, olvasva a szalézi kiadványokat, érezte a vágyat, hogy misszionárius legyen. Rudolf atya teljesen biztos volt hivatásában, amikor megérkezett Brazíliába, mint misszionárius. A novíciátust San Paolóban, a poszt-noviciátust Campo Grandében végezte. A tironiciumi évek alatt Meruriben gyűjtötte az első tapasztalatokat, és ott is maradt egészen 1965-ig, amikor visszatért Németországba, hogy Benediktbeuernben befejezze teológia tanulmányait és szakirányú missziológiát tanuljon.

1969. június 29-én szentelték pappá. De a bororók sorsa nem hagyta nyugodni: visszatért Meruribe, ahol a bennszülöttek nagy szeretettel fogadták.

A bororók védelmezője

Lunkenbein atya volt a bororók szószólója. A misszionárius gyakran kérte a hatóságokat, hogy avatkozzanak be. „Az elmúlt két évben gyakran ment Brazíliába, néha Eugenio indián főnökkel és fiával, Lorenzóval. Tavaly Lorenzo már összehívta a bennszülött vezetőket Meruribe, ahol a különböző törzsek képviselői szembesültek a földjeik megvédésének problémájával.”

Az ő nevükben Rudolf atya írt néhány levelet Funaiba és máshová is, „felhívva a figyelmet a sürgős intézkedések szükségességére, hogy elkerüljék a veszélyes összecsapásokat a fehérek és a bennszülöttek között.” Például 1974 decemberében, „figyelmeztette a hatóságokat az ellenséges cselekményekre, amelyeket egy híres földbirtokos követett el a bennszülöttek ellen.” És 1975 januárjában „panaszkodott, hogy a telepesek betörtek a bennszülöttek ültetvényeire, elszabadítva egy tucat ökröt, amelyek elpusztították a legtöbb területet, amit a bororo közösség beültetett.”

És mindezek mellett, ezt írta az újságokban: „Úgy tűnik, hogy egy ideje Funai megkezdte a demarkációs munkát a bororo rezervátumban.” Valójában, az egyik Funai bizottság, már elvégezte a szükséges felméréseket, amelyek szerint egyértelmű rendeletet adtak ki, hogy a bororók földjeit hozzárendelik a közigazgatási területhez. Az utolsó lépés a föld körülhatárolása lett volna hiteles földmérők részéről, ami végzetes volt Rudolf atya számára.

Monsignore Thomas Balduino, a CIMI (a Bennszülöttek Missziói Tanácsa) elnöke azt mondta: „Rudolf atya nem véletlenül állt a bennszülöttek oldalán. Tudta, hogy meg fog halni, ha az egyik vagy a másik megbukik. De azt mondta, hogy nem fog meghátrálni, még egy lépéssel sem.”

Termékeny földeken él

A fa és a harangtorony. A szalézi misszió udvarán a bororók falujában van egy óriási fa, egy mangó, amire felakasztottak három vagy négy vasúti sín darabot. Ha a nővérek misszióból egy vasrúddal megütötték, úgy hangzott, mintha harangoznának. A mangó fa volt a misszió harangtornya. Ennek a fának az árnyékában gyűltek össze minden hét végén a bennszülöttek. Itt beszélgettek először a vezetők az atyákkal. Itt zajlott az információcsere és itt születtek a döntéseket. Ezután összegyűltek kisebb csoportokban, és bororo nyelven vitáztak.

De ezen a pénteken, 1976. július 16-án, míg az esti árnyak gyorsan ereszkedtek az udvarra, a misszió udvara más látványosságot kínált. Tele volt bennszülött nőkkel, akik síró csecsemőiket a nyakukban hordták és kutyákkal, akik céltalanul marakodtak. A misszió templomában Rudolf atya és a bororo Simão élettelen teste volt kiterítve.

Amikor leszállt az este, a bororo főnökök, a szokások és hagyományok szerint, elénekelték Simãónak a „bari-tuxene”-t, a szertartásos éneket, amellyel reményeik szerint az elhunyt elérkezik a termékeny földekre, ahol a béke honol.

A misszionáriusok szentmisét mondtak, és most mindenki a temetésre készült. A horizonton rubinvörösbe változott a naplemente, amikor a menet a megfakult színű házak előtt végighaladva eljutott a temetőbe. Porfelhő emelkedett a puha talajon. A bororók sírtak, furcsa, torokhangú sírással, míg a Quero-Quero madár károgott a közelben. Mario Gosso atya, a San Marcos-i xavante kolóniából egy lámpa fényénél felolvasta az utolsó imát.

A következő napon, szombaton, a déli nap fénye már besütött a misszió templomának ablakain, amikor elkezdték Rudolf atya temetési miséjét. A mellkasára arara tollakból készült csodálatos nyakéket tettek, a fejére pedig egy „tiwaba etoiabá”-t, egy díszes fejdíszt, amit csak a kacikák számára tartottak fenn. Röviddel korábban négy bororo elénekelte ugyanazt a dalt, ami már Simão temetésén is felhangzott. Rázták a csörgőket, énekeltek és sírtak. A bennszülött nők leültek az oltár elé, és panaszos hangon kísérték az énekeseket.

A gyászmenet ezután elindult a poros úton; a menetet, nagy kereszttel a kezében, Ronema, egy xavante indián vezette, fülében két „wed-hu”, nagy fa fülbevaló. A sírgödör szélén imádkozott az egyik a tizenhárom misszionárius közül, és egy bororo, ugyanolyan díszben, mint az elhunyt misszionárius, kántálta a gyászéneket. „Oooooo, ro-ro-ro”. Így sírnak a bennszülöttek.

„Koge Ekureu”-t megölték, mert a bororo indiánok földjét, atyáik, őseik földjét akarják. De vigaszt találunk, mert tudjuk, hogy ez az indián főnök, aki távoli földről jött, örökké élni fog, termékeny földeken, ahol béke uralkodik.

„Azért jöttem, hogy szolgáljak és életemet adjam”

A papi mottója, amelyet szentelésekor választott, ez volt: „Azért jöttem, hogy szolgáljak, és életemet adjam.” Az utolsó látogatásakor Németországban, 1974-ben, az anyja könyörgött neki, hogy legyen óvatos, mert tájékoztatták a kockázatokról, amelyeket a fia vállalt. Azt mondta: „Anya, miért foglalkozol ezzel? Semmi sem szebb, mint meghalni Isten ügyéért. Ez az álmom.”

Teresio Bosco - Bolletino Salesiano/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Argentína – Sosem késő: 81 éves misszionárius indul Peruba

Argentína – Sosem késő: 81 éves misszionárius indul Peruba

#Szalézi világ 2019-09-20, Péntek

Neuquén nyugalmazott szalézi püspöke, Msgr. Marcelo Angiolo Melani 81 éves korában új utazásra indul: ad vitam misszionáriusként indul Peru felé a szalézi..

 A szalézi misszionáriusok 150. csoportja: Don Bosco álma folytatódik

A szalézi misszionáriusok 150. csoportja: Don Bosco álma folytatódik

#Szalézi világ 2019-09-18, Szerda

A szalézi misszionáriusok 150. csoportja Jézus felhívását tartva szem előtt „Menjetek el az egész világba, és hirdessétek az evangéliumot minden..

Péliföldszentkereszt – Missziós délután a Nyitott Templomok Napján

Péliföldszentkereszt – Missziós délután a Nyitott Templomok Napján

#Magyar Tartomány 2019-09-15, Vasárnap

A Nyitott Templomok Napján, szeptember 14-én, szombaton délután péliföldszentkereszti kegytemplom kapuja is nyitva állt. A kirándulni vágyókat a gyönyörű..

Szlovénia – Tom Uzhunallil atya látogatása

Szlovénia – Tom Uzhunallil atya látogatása

#Szalézi világ 2019-09-11, Szerda

A szomszédos Szlovén Szalézi Tartomány vendége szeptember 11-15. között a Jemenben elrabolt és csodával határos módon életben maradt indiai szalézi atya,..

Olaszország - Fáklyásmenet a békéért Francesco Convertini tiszteletére

Olaszország - Fáklyásmenet a békéért Francesco Convertini tiszteletére

#Szalézi világ 2019-08-29, Csütörtök

Tiszteletreméltó Francesco Convertini születésének napján, augusztus 29-én két közösség, a locorotondói és a cisterninói, útra kel, hogy együtt járjanak..

Címkék

28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • Albertfalva • áldozat • állandó • Amerika • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • Don Bosco Sportközpont • Don Bosco Szakközépiskola • Don Bosco Szalézi Társasága • Egyesült Királyság • egyetemes káptalan • Egyetemes Tanács • együttműködés • életvédelem • elhunyt • ...
Összes címke
< A rendfőnök üzenete - Hiszünk bennetek, kedves fiatalok!Olaszország - Az új missziós kereszt >