Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Karitász - Egymillió csillag a szegényekért

Karitász - Egymillió csillag a szegényekért

Karitász - Egymillió csillag a szegényekért

2010-11-30 Kedd   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

egymillio_csillag_2A régiek úgy tartották: valahányszor lehull egy csillag, meghal valaki a Földön. És valahányszor fellobban egy csillag fénye, szeretet gyúl egy emberi szívben…Ezt a fényt hivatott jelképezni ez a kis gyertya, mécses, melyet az „Egymillió csillag” akció idején gyújtanak meg egyre több országban  Európa-szerte. A szeretet lángjait meggyújtó akció megnyitójára 2010. december 5-én 16 órakor kerül sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren, ahol az önkéntesek egy gyertyákból kirakott nagy szív formával hívják majd fel az arra járók figyelmét a szegényekkel való sorsközösség vállalásának fontosságára, valamint az önkéntesek ebben vállalt jelentős szerepére. Az országos akcióban idén a Katolikus Karitász 11 egyházmegyei szervezete vesz részt, így az ország több mint 130 településén gyúlnak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek.
Az Egymillió csillag egy nemzetközi szolidaritási akció, amely 1998-ban Franciaországból indult, célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé. Az akció keretében a Karitász önkéntesei és munkatársai tetszőleges összegű adományért gyertyákat adnak a járókelőknek, s minden egyes mécses egy rászorulót jelképez. A gyertyákért adott adományból származó összeget a Karitász minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja. Az egy héten keresztül nap mint nap fellobbanó egyre több fény arra a körülöttünk élő szegényekre, a megélhetési gondokkal küzdőkre szeretné a figyelmet irányítani.

Az Európai Unióban a 2011-es év Az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve lesz, amelynek célja, hogy a bekapcsolódó országok megteremtsék az önkéntes tevékenységeknek ösztönző feltételeit, és növelje az önkéntes tevékenységek láthatóságát az EU-ban. A Katolikus Karitász az „Egymillió csillag a szegényekért” rendezvénnyel kapcsolódik be az önkéntesség évébe, amelyet az év során számos akció követ majd.

www.karitasz.hu

A kategória cikkei

Vatikán – XIV. Leó pápa beiktatási miséje

Vatikán – XIV. Leó pápa beiktatási miséje

#Egyház 2025-05-19, Hétfő

Május 18-án, megválasztása után tíz nappal, pápasága megkezdése alkalmából délelőtt tíz órakor ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter téren..

XIV. Leó pápa címere és a jelmondata

XIV. Leó pápa címere és a jelmondata

#Egyház 2025-05-11, Vasárnap

XIV. Leó megerősítette a püspökké szenteléséhez választott korábbi címerét, valamint az „In Illo uno unum” jelmondatát. Az „Őbenne, az Egyben..

Robert Francis Prevost - XIV. Leó pápa

Robert Francis Prevost - XIV. Leó pápa

#Egyház 2025-05-08, Csütörtök

A konklávé Robert Francis Prevost bíborost választotta Róma 267. püspökévé. A hírt Dominique Mamberti bíboros, protodiakónus jelentette be az..

Vatikán – López Romero szalézi bíboros Ferenc pápáról

Vatikán – López Romero szalézi bíboros Ferenc pápáról

#Egyház 2025-05-05, Hétfő

A május 7-én, szerdán kezdődő konklávén részt vevő szalézi bíborosok között van Cristóbal López Romero bíboros, Rabatnak, Marokkó fővárosának..

Szalézi pápaválasztó bíborosok a konklávéban

Szalézi pápaválasztó bíborosok a konklávéban

#Egyház 2025-05-05, Hétfő

A konklávé május 7-én kezdődik. A Szalézi Kongregációt öt bíboros képviseli: Ángel Fernández Artime, Cristóbal López, Charles Maung Bo, Daniel Sturla és..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Legyetek előbb tanítványok, hogy később apostolok lehessetekDon Bosco urnája Thaiföldön >