Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Spanyolország - Don Bosco megérkezett az udvarra

Spanyolország - Don Bosco megérkezett az udvarra

Spanyolország - Don Bosco megérkezett az udvarra

2012-05-20 Vasárnap   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

1_13_7876_10518A Don Bosco ereklyéjét tartalmazó urna spanyolországi körútja során Bilbao tartományba érkezett, ahol köszönhetően a gondos előkészítésnek, a szaléziak hagyományos találkozóhelyén, az udvarokon fogadták. A zarándoklat mottója: "Isten hozott itthon!" jegyében mindenhol nagy örömmel látták vendégül.

Templomok, kápolnák közösségei, székesegyházak, plébániák tele voltak a hívek sokaságával, akik imádkoztak, énekeltek, és felajánlották az életüket. A szalézi közösség mindezt különleges módon élte meg: közösen imádkoztak az ereklye előtt, kérve az alapító közbenjárását és élve az alkalommal megújították fogadalmaikat - így ezek a pillanatok az intenzív közösségi élet pillanataivá váltak.
Azt várják, hogy az ereklye zarándoklata nyomán a tartományban megerősödik a keresztény élet, megújítják a kötelezettségvállalásukat, hogy a leginkább rászoruló fiatalok felé fordulnak és felkeltik sok emberben a vágyat Don Bosco követésére és utánzására.

ANS-Bilbao/szaleziak.hu

A kategória cikkei

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

#Szalézi világ 2026-06-07, Tegnap

A krakkói Szent II. János Pál szentélyben 2026. Június 6-án reggel boldoggá avattak kilenc lengyel szalézi papot, akik a második világháború alatt a náci..

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

#Szalézi világ 2026-06-06, Szombat

Kalkutta nyüzsgő tömegei és szünet nélküli tempója közepette az elmúlt 100 napban minden nap egy csendes, irgalmas cselekedet zajlik. A Sealdah pályaudvar..

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

#Szalézi világ 2026-06-05, Péntek

A környezetvédelmi világnapot minden évben június 5-én ünneplik, hogy felhívják a figyelmet a világ természeti környezetének állapotára, és különösen..

Olaszország - Sportprogramok és életvezetési készségek fejlesztése fiataloknak

Olaszország - Sportprogramok és életvezetési készségek fejlesztése fiataloknak

#Szalézi világ 2026-06-04, Csütörtök

A római szalézi ifjúsági sportklubok a szalézi oratóriumokban és oktatási központokban működtetik a „GOAL. Pontszerzés a sportban és az életben”..

Fény a sötétben: a kilenc lengyel szalézi vértanú tanúságtétele

Fény a sötétben: a kilenc lengyel szalézi vértanú tanúságtétele

#Szalézi világ 2026-06-04, Csütörtök

2026. június 6-án a krakkói Szent II. János Pál szentélyben kilenc lengyel szalézi, nevelő és vértanú boldoggá avatására kerül sor. Ez a boldoggá avatás..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Péliföldszentkereszt - Mária, Keresztények Segítsége tartományi búcsú 2012.Kecskemét - Két KIDS kupa győzelem a szalézisoknak >