Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Népesedési Világnap - magyar helyzet

Népesedési Világnap - magyar helyzet

Népesedési Világnap - magyar helyzet

2012-07-10 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

065015_nA KSH a népesedési világnap, július 11. alkalmából bemutatta a Népességtudományi Kutatóintézet Demográfiai portré 2012 című kötetét, amelyből kiderül, hogy ahhoz, hogy lassuljon a népességcsökkenés üteme Magyarországon, jelentősen növekednie kellene a születendő gyermekek számának.

Spéder Zsolt, az intézet igazgatója kifejtette: az elmúlt három évben a volt szocialista országok többségében és a nyugat-európai országokban is csökkent a termékenység, ez részben a gazdasági válság következménye. Mint mondta, a magyarokra jellemző, hogy a gyermekvállalás idejét egyre inkább kitolják, folyamatosan nő azoknak a száma, akik 30–35 éves korukig gyermektelenek maradnak. A tervezett és a megszületett gyermekek száma között nagy a különbség, ráadásul terveikben is egyre kevesebb gyermekkel számolnak az emberek – mutatott rá. Mindezek okaként egyebek mellett az iskolai tanulmányok kitolódását, a család és a munka egyre nehezebb összeegyeztethetőségét, a párkapcsolatok törékenységét és az egyre kevesebb házasságkötést említette.

„Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma” címmel készített stratégiai vitairatot még májusban a Nemzetgazdasági Minisztérium. A dokumentumban kiemelték: Magyarországon jóval több gyermeket vállalnának a fiatalok, mint amennyi megszületik.

Az NGM-ben idén februárban alakult meg a Családbarát Magyarország szakértői szintű munkacsoport, amelynek végső célja a gyermekvállalás ösztönzésével kapcsolatos tudás megteremtése, a továbblépés irányának meghatározása, valamint az ehhez kapcsolódó döntéstámogatás és javaslattétel.

Az új magyar alaptörvény is kiemelt figyelmet szentel a házasság védelmének. Ennek szellemében hívták életre a népesedési akciótervet is.

A KSH legutóbbi, június 20-ai közlése szerint kismértékben mérséklődött a természetes fogyás üteme az év első négy hónapjában. Több gyermek született, de a halálozások száma is emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a házasságkötések száma viszont csökkent.

Az öregedéssel kapcsolatban elmondta, az ország északkeleti és délnyugati részén nagyon alacsony az idősek aránya, ennek okaként a halálozási mutatókat és a magas termékenységet jelölte meg. Gödri Irén tudományos főmunkatárs a bevándorlásról szólva kiemelte, hogy hozzájárul a népesedési problémák megoldásához: meg nem állítja ugyan, de mérsékli a népességcsökkenést.

 

 

Forrás: MTI

A kategória cikkei

Újbuda – Március 15. – Az összefogás és a szabadság ünnepe

Újbuda – Március 15. – Az összefogás és a szabadság ünnepe

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

A META-Don Bosco Technikum és Szakgimnázium és a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium 9-10. évfolyamos tanulói március 13-án együtt emlékeztek meg a..

Óbuda - „Tisztelet a bátraknak!”

Óbuda - „Tisztelet a bátraknak!”

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

Március 13-án délelőtt ünneplőbe öltözött az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola is, hogy közösen emlékezzenek meg az 1848-49-es..

Nyergesújfalu - Március 15-i megemlékezés a Zafféryban

Nyergesújfalu - Március 15-i megemlékezés a Zafféryban

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola közössége méltó módon emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

Kazincbarcika – Emlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra

Kazincbarcika – Emlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

A hagyományoknak megfelelően a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai most is a Don Bosco Iskola diákjaival közösen emlékeztek az 1848-49-es..

Szalézi szavak - Nagyböjt 4. vasárnapja

Szalézi szavak - Nagyböjt 4. vasárnapja

#Magyar Tartomány 2026-03-14, Szombat

Kedves testvérek, igen tartalmas a mai evangélium. Nem is lehet egy-két mondatban összefoglalni annak tartalmát, mondanivalóját. Ebben a mai világban, ami..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Róma - Becsületrend Yvonne Reungoat generális anyánakMinistránstábor - A nyerő Albertfalva >