Főoldal / Magyar Tartomány / Hamarosan boldoggáavatás!

A magyarországi jelenlétük századik évfordulóját ünneplő Don Bosco Szaléziak első boldogjukat tisztelhetik a sztálinista egyházüldözés áldozatául esett Sándor Istvánban, hiszen ő az első magyar szalézi szerzetes, akit az egyház a boldogok sorába emel. Hamarosan várható a boldoggáavatás!

Sándor István
(1914-1953)

Sándor István Szolnokon született 1914-ben, édesapja MÁV segédmunkás volt. 1931-ben a fémipari szakiskola elvégzése után vasesztergályosként helyezkedett el.
1936-ban belépett a szalézi rendbe, mint laikus testvér. 1940-49-ig nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Közben 1941-45 között kisebb megszakításokkal híradós katonaként a hadseregben szolgált. 1946-tól munkásfiatalokat vezetett a rákospalotai KIOE-ben (Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete).
Sándor István lakhelye, s működésének fő színhelye a Clarisseum (nevét az alapító gróf Károlyi Sándorné szül. Korniss Kláráról kapta). Az Ybl Miklós által tervezett épület az Újpestet Rákospalotával összekötő közúti felüljáró mellett áll. Itt volt 1950 tavaszáig a szalézi rendház és a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet, amelyhez annak idején egy nagy park, egy cserkészotthonnak szolgáló ház, egy nyomda és több más épület tartozott.
A nyomda és az oratórium mellett 1949-ben Sándor István ellátta a sekrestyési feladatokat is. Szoros kapcsolatot tartott fenn a kék ávósokhoz katonai szolgálatra behívott munkásfiatalokkal. Ajtaja minden fiatalnak a késő éjszakai órákig nyitva állt. Csoportjával levél útján a katonaidő alatt is élénk kapcsolatot tartott.
1950 tavaszán betiltották a rendek működését, de Sándor István továbbra is találkozott a fiatalokkal, kirándulásokat, összejöveteleket szervezett és hittant tanított.
1951 február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része. Hamis papírokkal külföldre menekülhetett volna, de ő maradt. Hogy letartóztatását elkerülje, Kiss István álnéven a Persil gyár dolgozója lett, s bejelentés nélkül lakott rendtársa, Dániel Tibor szerzetes lakásában.
1952 júliusában letartóztatták Sándor István szalézi testvért és társait, és az utolsó koncepciós perek egyikében ítélték el koholt vádak alapján. Az eljárás a Pártőrség pere néven híresült el.
A Budapesti Hadbíróság 1952. október 28-án tárgyalta az ügyet. Sándor Istvánt kötél általi halálra ítélték. A halálos ítéletet 1953. június 8-án 21 óra 10 perckor hajtották végre. Legnagyobb valószínűséggel a Rákoskeresztúri Köztemető 30l-es parcellájában hantolták el.

Sándor István szalézi testvér emlékezete
Sándor István szalézi testvér az Újpest és Rákospalota határán levő Clarisseum szalézi házban élt és dolgozott. Nyomdamester volt a közeli szalézi nyomdában, nevelő az oratóriumban, a templomban sekrestyés, emellett a munkásfiatalok vezetője. Miután 1950-ben Magyarországon betiltották a szerzetes rendek működését, távozhatott volna külföldre, ahogy sokan megtették, de ő maradt szeretett fiataljaival és illegalitásban folytatta tevékenységét. Tovább foglalkozott a fiatalok hitoktatásával, ezért 1952-ben letartóztatták, majd 1953-ban, koholt vádak alapján kivégezték. Sándor István nem egyszerűen üldözött, vagy áldozat volt, hanem vértanú. Személyét példaképként állítjuk a mai fiatalok elé.
Mit tett?
A szaléziak a két világháború közötti években jelentős mértékben támogatták a katolikus munkásifjú mozgalom (KIOE) ügyét, az ország számos pontján a szalézi rendházakban működtek apostolkodó munkásifjú csoportok. Don Bosco fiai foglalkoztak a szegény sorsú munkásfiatalokkal, érthető tehát, ha az 1945-től egyre erősödő kommunista hatalom vetélytársat, mi több, kiirtandó ellenséget látott a rend tagjaiban. A "munkás hatalom" így éppen azokra sújtott le a legkeményebben, akik önzetlenül azonosultak a proletár fiatalokkal és életüket szentelték az ő felemelkedésükre, erkölcsi, szakmai, kulturális képzésükre.
Milyen ember volt?
Rendtársai nyugodt, csendes emberként emlékeznek rá, akinek nem kellett sem kiabálni, sem fegyelmezni, a puszta imádságos jelenlétével nevelt - ez maga volt a keresztény élet magasiskolája. Ő maga mindig nagyon ápolt volt, de a környezete, ahol élt és dolgozott, az is tiszta, rendes volt, és ezt a rendet és tisztaságot a rábízott nyomdász tanulóktól is megkövetelte. Nem volt szószátyár, tudott kellő időben beszélni és nagyon tudott hallgatni, amikor mások beszéltek - talán pont ezért nem kellett neki szaladni senki után, ragadtak rá a gyerekek. Tudatosan készült a szalézi pályára, mint szerzetes testvér és olyan szintet ért el, ami őt emberileg is alkalmassá tette arra, hogy vezesse a fiatalokat.
Hogyan bukott le?
Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsma nyílt, ami a „Pokol csárda” nevet kapta. Bejáratánál ez volt olvasható: Lépjen be a Pokolba! A közelben volt a szaléziak Clarisseum nevű háza, ahol korábban az államosított szalézi nyomda és népes oratórium működött. Az ide érkező fiatalok vezetőjükkel együtt megállapították, hogy a kocsma cégérén látszó felirat kigúnyolja a hitüket, ezért másnap reggelre szurokkal bekenték a táblát. A kocsma tulajdonosa kihívta az Államvédelmi Hatóságokat, akik nyomozókutyákkal érkeztek. A nyomok egyenesen a Clarisseumhoz vezettek, ahol elfogtak egy diáklányt és kínzásokkal kiszedték belőle a csoport több tagjának és az őket vezető szerzetesnek a nevét.
Nem szökhetett volna meg?
A tartományfőnök rendtársaival előkészítette Sándor István testvér disszidálását, de ő az utolsó pillanatban úgy érezte, nem menekülhet el, amikor tanítványai itthon életveszélyben vannak. Visszaadta a hamis iratokat és a pénzt és maradt. Álnéven bujkált Dániel Tibor szalézi kispap lakásán, és folytatta azt a lélekmentő munkát, amelyet a dolgozó magyar fiatalok érdekében fejtett ki. Letartóztatására 1952. július 28-án került sor házigazdájával, Dániel Tiborral együtt. A házmester felesége okozta a vesztüket, aki felbontotta a leveleiket és besúgta őket illegális tevékenységért az Államvédelmi Hatóságnak.
A börtönben
A koholt, előre megfogalmazott vád az volt, hogy Sándor István fegyveres csoportot, összeesküvést szervezett az állam megdöntésére, „be akart épülni az állambiztonsági rendszerbe”. Sándor Istvánt a börtönben sokszor brutálisan összeverték, de ő mindvégig a krisztusi hit tanúja maradt, élete utolsó óráiban is szenvedő társaival vállalt sorsközösséget, másokat vigasztalt, ezért sokan azt hitték, hogy pap, pedig nem az volt. Az ügy "a pártőrség pere" néven ismert. A halálos ítéletet (kötél általi halál) 1953. június 8-án, az esti órákban hajtották végre.
Minden valószínűség szerint a Rákoskeresztúri Köztemető 30 l-es parcellájában, jeltelen sírban hantolták el.

szaleziak.hu