Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Szalézi formációs feladatok

Szalézi formációs feladatok

Szalézi formációs feladatok

2013-12-16 Hétfő   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Miután befejeződtek a regionális formációs bizottságok ülései, Francesco Cereda, egyetemes formációs felelős röviden összefoglalta a tartományok formációs feladatait a 2014. évre.

 

 

A 2008-2014 közötti hatéves ciklus végén, és a következő, 2014-2020 közötti ciklus kezdetén olyan formációs feladatokat próbáltak megfogalmazni, amelyek megkönnyíthetik az átmenetet és elősegíthetik a további felkészülést.

 

A formáció a szaléziak számára felkészülés azokra a feladatokra, amelyekkel hivatásuk során a fiatalok apostolaiként találkoznak. A szalézi formációs folyamat egész életen át tart, figyelembe véve az érlelődés szakaszait. A szerzetesek képességeik fejlesztésével növekednek hivatásukban. A közösségi élet is formáló-alakító hatású, éppen ezért a közösségnek is folyamatosan előre kell haladnia és meg kell újulnia.

A tartományi közösség elfogadja és kíséri minden rendtárs hivatását. Gondoskodik a nevelők és a formációs rendszerek megszervezéséről és ébren tartja a helyi közösségek felkészítő feladatát. (ASz 101)

 

Rendi szinten a formációs feladatok is hozzájárulnak a felkészüléshez Don Bosco születésének bicentenáriumára, amit 2015-ben ünnepel a Szalézi Család. A felkészülésnek ebben a harmadik évében a szalézi lelkiségre összpontosítanak. Egyidejűleg folynak az előkészületek, a tartományi programok kidolgozása és a bicentenáriumi ünnepek megjelölése.

2014-ben kerül sor a 27. Egyetemes Káptalanra, amely sok munkát ad majd a formációs bizottságoknak is. Feladatuk, hogy végiggondolják, hogyan alakítsanak ki rendtársaik számára egy olyan formációs programot, amely segíti őket, hogy "az evangélium megközelítésének radikális tanúi" legyenek. Hamarosan jóváhagyják a szalézi személyes elkísérés kritériumait és normáit, így elkezdhetik tanulmányozni, hogy megértsék a tartalmát, cselekvési iránymutatásait és kommunikálásának módját.

Végül, újra tanulmányozás tárgyává kell tenni a rendfőnök "A hivatás és kialakulása: ajándék és feladat" című levelét, a végrehajtását különböző szinteken, mert a cselekvési programból ezt a fontos területet sem lehet kihagyni.

A tartományok szintjén az aktuális feladat az eddigi munka értékelése a 2008-2014 időszakban. Az elvégzett értékeléseket el kell juttatni a rend egyetemes formációs bizottságához, hogy az újonnan kinevezett formációs bizottság tanulmányozhassa ezeket.

Tovább kell folytatni a formációs programokat (az érettség, a tisztaság formációja, a szalézi testvérek formációja, a "Ratio" szellemében végzett formáció értékelése, iránymutatás a kezdeti formációban levőknek). Továbbra is nagy figyelmet kell szentelni a jelöltek képzésének, a gyakorlati képzés, valamint a képzés "ötéves időszakában" levő rendtársaknak.

 

Ennek a közös felelősségnek gyakorlásával valamennyi szalézi imádsággal és személyes példamutatással járul hozzá ahhoz, hogy megvédje és megújítsa rendtársai hivatását. (ASz 101)

 

sdb.org/ASz/Szaléziak.HU

 

A kategória cikkei

Venezuela – Árvíz a Felső-Orinoco vidékén veszélyeztet 750 őslakos családot

Venezuela – Árvíz a Felső-Orinoco vidékén veszélyeztet 750 őslakos családot

#Szalézi világ 2026-06-12, Ma

Venezuela Felső-Orinoco régiója humanitárius vészhelyzettel néz szembe az Amazonas államban az elmúlt hetekben tapasztalt kivételes esőzések miatt. Az Orinoco..

Argentína - Kerékpáros túra a formosai Mária Keresztények Segítsége oázisba

Argentína - Kerékpáros túra a formosai Mária Keresztények Segítsége oázisba

#Szalézi világ 2026-06-12, Ma

A Segítő Szűz Mária tiszteletére rendezett ünnepségek folytatásaként a Segítő Szűz Mária Plébánia és a formosai szalézi művek részeként működő..

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

#Szalézi világ 2026-06-07, Vasárnap

A krakkói Szent II. János Pál szentélyben 2026. Június 6-án reggel boldoggá avattak kilenc lengyel szalézi papot, akik a második világháború alatt a náci..

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

#Szalézi világ 2026-06-06, Szombat

Kalkutta nyüzsgő tömegei és szünet nélküli tempója közepette az elmúlt 100 napban minden nap egy csendes, irgalmas cselekedet zajlik. A Sealdah pályaudvar..

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

#Szalézi világ 2026-06-05, Péntek

A környezetvédelmi világnapot minden évben június 5-én ünneplik, hogy felhívják a figyelmet a világ természeti környezetének állapotára, és különösen..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Emlékmise Harasztifaluban Vámos József egykori tartományfőnök emlékéreEgyütt építünk fel egy falut >