Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Don Bosco extrákkal

Don Bosco extrákkal

Don Bosco extrákkal

2013-05-19 Vasárnap   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Pünkösdvasárnap Don Bosco ereklyéjének jelenlétében zajlott az ünnepi szentmise a veszprémi Szent Mihály székesegyházban. A katekumenek bérmálása, keresztelés és az ereklye előtti tiszteletadás is belefért a Márfi Gyula püspök által vezetett szertartásba. A bazilika plébánosa időzítette így, hogy Don Bosco jelenlétében jelenítsék meg és szolgáltassák ki az Egyház legfőbb kincseit, a szentségeket
 
A Szaléziánum vezetője elmondta, hogy az esti virrasztáson sikerült rövid időre közel kerülnie Don Bosco ereklyéjéhez. Pálfalviné Ősze Judit kitért arra is, hogy a rendalapító például szolgál a magánéletében is, hiszen öt gyermekének neveléséhez türelem és szeretet szükséges, amit férjével együtt Don Boscótól tanul.
 
Az ünnepi díszben pompázó székesegyházat megtöltötték a hívek, közöttük sok fiatal házaspár kisebb-nagyobb gyermekekkel. A megbérmált fiatalok bizonyára egy életre szólóan emlékeznek majd Don Bosco jelenlétére az ünnepi eseményen. A szentmise után a veszprémiek elbúcsúztatták a szentet, és az ereklye a déli órákban Székesfehérvár felé vette útját, ahol már várták a vasútvidéki Prohászka-emléktemplomban.
 
"A szentek legfőbb tanítása az, hogy hogyan lehet az ő életükben meglátni Jézust és hogyan lehet nekem Jézus követőjévé válni. Don Bosco zarándoklata is ezt mutatja meg nekünk."
Ábrahám Béla tartományfőnök
 
Az ereklyét Székesfehérváron Takács Nándor OCIST püspök köszöntötte. A polgárdi Don Bosco Iskolaház és a helyi Szent Imre Iskolaház kis lakói és vezetői – az ifjú Németh házaspár – lelkesen énekeltek és egy kedves jelenetet mutattak be az ereklye jelenlétében, párhuzamot vonva Don Bosco és Prohászka püspök élete között. Délután a szalézi szerzetesek beszéltek Don Bosco életéről és saját életükről, valamint a szalézi ifjúsági munkáról majd az ifjúságért felajánlott imaóra után ünnepi szentmisére várták a híveket.
 
Don Bosco ereklyéje este Pécs felé vette útját, ahol Udvardy György megyéspüspök fáklyákkal és fiatalokkal várta.
 
Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Óbuda – Természetjárók a Bükkben

Óbuda – Természetjárók a Bükkben

#Magyar Tartomány 2026-07-21, Kedd

Az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda természetjáró szakkörének tizennégy diákja, hét lány és hét fiú és három tanára a..

Péliföldszentkereszt - A 32. Szalézi Ministránstábor

Péliföldszentkereszt - A 32. Szalézi Ministránstábor

#Magyar Tartomány 2026-07-21, Kedd

2026. július 14-18. között tartottuk meg immár 32. alkalommal a nagy hagyományokkal rendelkező Szalézi Ministránstábort, a Magyar Szalézi Tartomány..

Péliföldszentkereszt - Elstartolt a 32. Szalézi Ministránstábor

Péliföldszentkereszt - Elstartolt a 32. Szalézi Ministránstábor

#Magyar Tartomány 2026-07-15, Szerda

Július 14-én immár 32. alkalommal startolt a Szalézi Ministránstábor, a Magyar Szalézi Tartomány legrégebbi hagyományokkal rendelkező tábora 10 évnél..

Szalézi szavak - Évközi 15. vasárnap

Szalézi szavak - Évközi 15. vasárnap

#Magyar Tartomány 2026-07-12, Vasárnap

Jézusnak a magvetőről szóló példabeszéde egyik alap, amit mindannyian már sokszor hallottunk, jól ismerünk. Talán könnyen úgy is vagyunk vele, hogy ja, hát..

Óbuda - Sivadó Balázs pappá szentelése

Óbuda - Sivadó Balázs pappá szentelése

#Magyar Tartomány 2026-07-04, Szombat

Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a mai napon, 2026. július 4-én az óbudai Szent Péter és Pál-templomban Sivadó Balázs örökfogadalmas szalézi szerzetest..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Veszprémben is „hazajött” Don BoscoPécs - Közösségek ünnepe Don Boscóval >