Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco oratóriumának születése

Don Bosco oratóriumának születése

Don Bosco oratóriumának születése

2013-12-08 Vasárnap   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

December 8. van, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Ezen a napon Torinóban, az Assisi Szent Ferenc-templom sekrestyéjében megszületett a mű: Don Bosco oratóriuma.

 

 

Don Boscót 1841. június 5-én szentelték pappá. Ő és lelkivezetője, don Cafasso végiglátogatták a torinói fegyintézeteket, járták az utcákat. Az ott uralkodó fertő és romlottság láttán Bosco János elhatározza, hogy elindítja nagy, lélekmentő művét. Fiatal papként a Segítő Szűz vezetésével ugyanazon év december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén hozzáfogott küldetése megvalósításához: hittanra kezdte tanítani a 16 éves, árva kőművesinast, Garelli Bertalant. Ezt a napot tekintjük a szalézi oratórium "születésnapjának".

Akinek volt már alkalma elzarándokolni a "szalézi Torinóba", bizonyára elment az Assisi Szent Ferenc-templomba is, és látta a sekrestyét, ahol még minden úgy van, mint régen, és azt az aprócska udvart, ahol Don Bosco világraszóló műve elindult hódító útjára.

 

Don Bosco így írja le a történteket:

 

"A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén (1841. december 8.) éppen a szent ruhadarabokat öltöttem magamra a misére készülve. A sekrestyés, Comotti József, meglátott egy gyereket a sarokban, és hívta, hogy jöjjön ministrálni.

A gyerek rémülten mondta:

- Nem tudok!

- Gyere csak – erősködött a sekrestyés –, azt szeretném, ha ministrálnál a misén.

- De én nem tudok – válaszolta a fiú –, sose ministráltam.

- Mihaszna kölyök – mondta feldühödve a sekrestyés –, ha nem tudsz ministrálni, mit keresel itt a sekrestyében? – azzal megragadta a poroló nyelét és püfölni kezdte vele a szegény fiút. Az meg igyekezett a nyaka közé szedni a lábát.

- Mit csinál? – kiáltottam oda hangosan. - Miért veri a gyereket ennyire, mi rosszat tett?

- Minek jön a sekrestyébe, ha nem is tud ministrálni!

- De maga rosszul tette, hogy megverte.

- Mit törődik maga vele?

- Hogyne törődnék, amikor ez a fiú a barátom, azonnal hívja vissza, mert beszélnem kell vele.

-           Állj csak meg, kispajtás!  – kiáltotta, majd a gyerek után futott és ígérve, hogy nem bántja többé, visszahozta őt a sekrestyébe.

A kisfiú még mindig remegett és újabb ütlegektől tartott, mikor odajött hozzám:

-           Voltál már misén? – szóltam hozzá olyan kedvesen, ahogyan csak tudtam.

-           Nem – válaszolta.

-           Akkor most itt az alkalom. Majd utána szeretnék veled beszélni valamiről, ami biztos tetszeni fog.

Megígérte, hogy marad. Meg akartam nyugtatni szegénykét, és nem akartam, hogy kellemetlen benyomásai maradjanak a sekrestye személyzetéről. A szentmise és az azt követő hálaadás után magammal vittem a karzatra. Ott derűs arccal és biztosítva arról, hogy nem kell többé a porolófától tartania, faggatni kezdtem:

-           Kedves barátom, mi a neved?

-           Garelli Bertalan.

-           Honnan jöttél?

-           Astiból.

-           Édesapád él még?

-           Nem, már meghalt.

-           És édesanyád?

-           Ő is meghalt.

-           Hány éves vagy?

-           Tizenhat.

-           Írni-olvasni tudsz-e?

-           Nem tudok.

-           Voltál-e már elsőáldozó?

-           Még nem.

-           No és, gyóntál-e már?

-           Igen, de még kiskoromban.

-           Hittanórákra jársz-e?

-           Nem merek.

-           Miért nem?

-           Mert a kisebb gyerekek már ismerik a katekizmust, én meg nagy szamár létemre nem tudok semmit. Szégyellem magam előttük, és inkább nem megyek hittanra.

-           És ha én csak neked tartanék egy külön hittanórát, eljönnél-e meghallgatni?

-           Nagyon szívesen jönnék.

-           Szívesen jönnél ebbe a kis szobába is?

-           Szívesen, ha nem vernek meg többet.

-           Nyugodj meg, senki sem fog többé bántani. Sőt, te az én barátom leszel, és csak velem lesz dolgod, senki mással. Mikor akarod elkezdeni a katekizmust?

-           Amikor Önnek tetszik.

-           Ma este?

-           Rendben.

-           Akár most itt helyben?

-           Igen, akár most mindjárt, szívesen.

Felálltam, és először is keresztet vetettem, de az én tanítványom nem követett, mert nem tudta a módját. Az első hittanórát azzal töltöttük, hogy megtanítottam keresztet vetni, megismertettem vele a Teremtő Istent, és hogy mivégre teremtett minket. Bár Bertalan memóriája lassú volt, de kitartó figyelme és szorgalma segítségével néhány vasárnap alatt sikerült megtanulnia mindazt, ami szükséges volt ahhoz, hogy először szépen meggyónhasson, majd kicsivel később a szentáldozáshoz járuljon.

Ehhez az első tanítványomhoz mások is csatlakoztak, a tél folyamán pedig olyan felnőtteket tanítottam, akiknek speciális hitoktatásra volt szükségük, gondolok itt elsősorban a börtönből szabadultakra.

Ekkor tapasztaltam meg kézzelfoghatóan, hogy mikor a börtönből szabadult fiatalok rátaláltak egy jóságos kézre, amely gondot viselt rájuk, velük volt ünnepnapokon, segített nekik munkát találni egy becsületes munkaadónál, olykor-olykor meglátogatta őket, akkor ezek a fiatalok becsületes útra tértek, elfelejtették a múltat, jó keresztények és derék állampolgárok lettek. Ez volt a mi Oratóriumunk kezdete, mely az Úr áldásától kísérve minden képzeletemet felülmúló növekedésnek indult."

 

(Bosco János: Oratóriumi emlékiratok, Don Bosco Kiadó 2012)

 

A kategória cikkei

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

#Szalézi világ 2026-06-07, Vasárnap

A krakkói Szent II. János Pál szentélyben 2026. Június 6-án reggel boldoggá avattak kilenc lengyel szalézi papot, akik a második világháború alatt a náci..

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

#Szalézi világ 2026-06-06, Szombat

Kalkutta nyüzsgő tömegei és szünet nélküli tempója közepette az elmúlt 100 napban minden nap egy csendes, irgalmas cselekedet zajlik. A Sealdah pályaudvar..

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

#Szalézi világ 2026-06-05, Péntek

A környezetvédelmi világnapot minden évben június 5-én ünneplik, hogy felhívják a figyelmet a világ természeti környezetének állapotára, és különösen..

Olaszország - Sportprogramok és életvezetési készségek fejlesztése fiataloknak

Olaszország - Sportprogramok és életvezetési készségek fejlesztése fiataloknak

#Szalézi világ 2026-06-04, Csütörtök

A római szalézi ifjúsági sportklubok a szalézi oratóriumokban és oktatási központokban működtetik a „GOAL. Pontszerzés a sportban és az életben”..

Fény a sötétben: a kilenc lengyel szalézi vértanú tanúságtétele

Fény a sötétben: a kilenc lengyel szalézi vértanú tanúságtétele

#Szalézi világ 2026-06-04, Csütörtök

2026. június 6-án a krakkói Szent II. János Pál szentélyben kilenc lengyel szalézi, nevelő és vértanú boldoggá avatására kerül sor. Ez a boldoggá avatás..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A bicentenárium logójaDon Bosco Gála >