Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / 2014. évi strenna bemutatása

2014. évi strenna bemutatása

2014. évi strenna bemutatása

2013-06-04 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

A Szalézi Társaság Egyetemes Tanácsa nyári ülésszaka első találkozójának végén, június 3-án a rendfőnök bejelentette a 2014. év strennájának témáját, amely arra hívja fel a figyelmünket, hogy merítsünk Don Bosco spirituális tapasztalatából, mint a szalézi szentség forrásárából (hivatalos fordítás későbbi időpontban).

 

Miután az előző két év során megvizsgáltuk Don Bosco történetét és pedagógiáját, most, születésének kétszázadik évfordulójára való felkészülés harmadik évében lelkiségének  alapvető szempontjait fogjuk tanulmányozni.

 

A strennát Pascual Chávez rendfőnök mutatta be. Rámutatott, hogy a szalézi lelkiségnek, mint keresztény lelkiségnek, a szeretet áll a középpontjában. Ebben az esetben "lelkipásztori szeretetről" beszélünk, amely arra ösztönöz bennünket, hogy keressük "Isten dicsőségét és a lelkek üdvösségét": "Caritas Christi urget nos".

 

- A szalézi szeretet lelkipásztori szeretet - emeli ki a rendfőnök -, mert a lelkek üdvösségére törekszik, és oktató szeretet, mert forrását az oktatásban találja meg, amely lehetővé teszi, hogy segítse a fiatalokat, hogy minden energiájukat a jó elérésére fordítsák; ilyen módon fiatalokból becsületes polgárok, jó keresztények és az ég jövendőbeli lakói lesznek.

 

- Ehhez nem elég ismerni Don Bosco életét és tevékenységét, valamint a nevelési módszerét -  írja a rendfőnök, és arra hív bennünket, hogy megismerjük Don Bosco mély belső életét is, amit nevezhetnénk az ő "családias" kapcsolatának Istennel. A történelmi és kritikai tanulmányok segíthetnek bennünket, hogy felfedezzük Don Bosco lelkiségének lényegét. Érdekes lenne megrajzolni Don Bosco új szellemi profilját, új hagiográfiát is. Don Chávez javasol egy sor olyan kérdést, amely segíthet megérteni az ifjúság atyjának lelkiségét.

 

A 2014-es strenna rövid bemutatásában felvázolt pontok a következők: Don Bosco spirituális tapasztalata; a lelkipásztori szeretet, mint a szalézi lelkiség központja és szintézise; a szalézi lelkiség, amely érvényes és hatékony minden hivatás számára. A strenna arra szólít, hogy  szisztematikus és progresszív módon vizsgáljuk meg, hogyan élte meg ezt a lelkiséget Don Bosco, és hogyan lehet megélni ma. A szalézi lelkipásztori tevékenység abból áll, hogy elkísérjük a fiatalokat, amíg igyekeznek felfedezni élettervüket és hivatásukat.

 

A rendfőnök a lehetséges veszélyekkel is szembesít: - Fennáll annak a veszélye is, hogy lelkiségünk eltűnik, mert az idők megváltoztak, és mi néha csak felületesen éljük meg ezt a lelkiséget. Hogy visszahozzuk az életbe, Don Boscótól kell elindulnunk,  az ő lelki tapasztalatától, és a megelőző nevelési módszertől. Don Chávez egy érdekes kihívást tár elénk, ami nagyon fontos: - Jobban meg kell értenünk, hogy mik azok az elemei a szalézi ifjúsági lelkiségnek, amelyeket felkínálhatunk, és hogyan kínáljuk fel ezeket a fiataloknak; azoknak is, akik nem hívők, akik közömbösek, vagy akik más vallásúak.

 

A 2014. évi strenna bemutatása néhány cselekvési irányvonal felvázolásával zárul: Don Bosco lelki élményének mélyebb megértése; megfogadni, hogy éljük a lelkipásztori szeretetet és végül Don Bosco írásainak olvasása.

 

A 2014. évi strenna bemutatásának teljes szövege elérhető az sdb.org honlapon.

 

ANS-Róma/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Szíria – Több ezer gyermek és fiatal vesz részt nyári programokon

Szíria – Több ezer gyermek és fiatal vesz részt nyári programokon

#Szalézi világ 2025-08-21, Ma

A szíriai szalézi központok által szervezett nyári tevékenységek minden évben több mint 2000 gyermeknek és fiatalnak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget...

Brazília – Hiánypótló szolgáltatást nyújt a „Meu Pet” állatklinika

Brazília – Hiánypótló szolgáltatást nyújt a „Meu Pet” állatklinika

#Szalézi világ 2025-08-19, Kedd

A múlt hónapban a Meu Pet állatklinika, az UniSALESIANO Egyetemi Központ partnere, történelmi rekordot döntött, összesen 1849 látogatást ért el, és több..

Gambia – A szalézi misszionáriusok fokozzák méhészeti tevékenységüket

Gambia – A szalézi misszionáriusok fokozzák méhészeti tevékenységüket

#Szalézi világ 2025-08-13, Szerda

A gambiai Banjul egy kis településén, Kunkundjan Mariamában élő szalézi misszionáriusok a Salesian Missions, a Don Bosco Szaléziánusok amerikai fejlesztési..

Ecuador – A „Mamma Margherita” menza valósággá válik

Ecuador – A „Mamma Margherita” menza valósággá válik

#Szalézi világ 2025-08-12, Kedd

Augusztus 6-án a Szalézi Projekt Alapítvány – Északi Part hivatalosan is felavatta a „Mamma Margherita” iskolai menzát, amelyet az esmeraldasi Megváltó..

Argentína – Ahol az utcák szalézi udvarokká válnak

Argentína – Ahol az utcák szalézi udvarokká válnak

#Szalézi világ 2025-08-11, Hétfő

Argentínában található a világon az első „ Don Bosco ” nevű hely, ahová a szalézi misszionáriusok 150 évvel ezelőtt érkeztek. A 20. század közepén..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Ülésezik a Szalézi Társaság Egyetemes TanácsaIrány Valdocco! >