Főoldal / Szalézi világ / Nem vagyok boszorkány!

Elszomorodik, amikor az első utcagyerekre emlékezik, akin segített Porto-Novo-ban (Benin), amikor 23 évvel ezelőtt megérkezett Nyugat-Afrikába: „Eric többször megszökött a központból és a végén nem tért vissza, igazi bűnöző lett belőle. Később többször is meglátogatott, de mindig fegyveresen jött, és bár mindenki félt tőle, én nem. Ez a fickó holtan végezte a rendőrség kezében. Még mindig emlékszem rá, ez az egyik legemlékezetesebb eset az életemben. Ezek után kíváncsi voltam, mit csináltam rosszul Erickel. Ha tudod, milyen hibákat követsz el, a végén megtalálod a módját, hogy segíts másoknak.”

Ez volt az 59 éves szalézi pap első találkozása Nyugat-Afrika legszegényebb szubszaharai területeinek valóságával, amikor arra a feladatra jelölték ki, hogy segítsen a sok utcagyereknek, akik az utcán éltek a plébánia körül.

„Ellensúlyoznunk kell a sérüléseket, amelyeket a gyerek elszenvedett az élete során, hogy segítséget adhassunk neki” – mondja az atya. „Egy tízéves gyerek szintén többször elszökött tőlünk, amíg azt nem mondtam neki egyszer: én miattad csinálom ezt, te bolond, és ha téged megütnek, akkor engem is megütnek. Attól a naptól fogva a fiú változni kezdett, és most kiváló elektromérnök, 23 éves, családja van, továbbra is ír nekem és papának hív” – meséli De la Fuente atya mosolyogva.

Egy idő után bevezette az „éjszakai sétát” a plébánia körül, hogy jobban megértse az utcán élő gyerekeket körülvevő valóságot. A „gyerek banditák” részéről kiérdemelte a gyógyító becenevet, amire nagyon büszke: „Az emberek nem értik, hogy az a munkám, hogy segítsek azokon, akiket ők csak tolvajoknak tekintenek.”

Szembe találkozott egy másik nagy veszéllyel is, ami a gyerekeket és a fogyatékkal élőket fenyegeti a Szaharától délre található régiókban, akiket boszorkányság vádjával illetnek, megkínoznak és kiátkoznak, ezzel egyben megbélyegezve és elítélve őket. A boszorkányságban való hit nagyon mélyen gyökerezik az itteni a társadalom hitrendszerében és kultúrájában, az emberek többsége hisz a mágiában, és abban hogy egyes emberek - köztük sokan gyerekek - képesek varázslatokkal kárt okozni másoknak. Afrikában a mai napig mindennaposak a boszorkányüldözések, az üldözöttek nagy része pedig gyermek.

Rengeteg olyan dolog veszi körül az itt élőket, amit nem értenek, mégis igyekeznek valamilyen módon magyarázatot találni rá. Bár hihetetlenül hangzik, a boszorkányság mindennapi része az afrikai életnek. Az üldözések éppen a leggyengébbeket - öregeket, nőket, betegeket, valamilyen testi hibával rendelkezőket és a gyerekeket sújtják. Az utcagyerekek egy része boszorkányság vádja miatt került az utcára. A gyerekek megvádolása boszorkánysággal a gyerekek családból való kitagadásának egyfajta társadalmilag elfogadott módja. Sok „boszorkány gyerek” zöme olyan szegény családból jött, ahol a mindennapi étel előteremtése is problémát okoz, másoknál az egyik szülő halála után az új mostoha idézett elő olyan helyzetet, hogy kitagadhassa a házastársa előző házasságából származó gyerekeket.

Ma José Luis de la Fuente a karai (Togo) Don Bosco Központ igazgatója, egyben élenjárója a harcnak a gyermekek megbélyegzésének felszámolására, akiket boszorkánysággal vádolnak. A Misiones Salesianas és az Ikasa csoport támogatásával szeptember elején figyelemfelkeltő kampányt indított Madridban „Én nem vagyok boszorkány” elnevezéssel, ahol a jótékonysági hangverseny előtt egy dokumentumfilmben bemutatja az Afrikában uralkodó helyzetet.  

„Hallottál már gyermekekről, akiket boszorkánysággal vádolnak?” – kérdezi a filmben. Togóban a „boszorkány gyerek” elnevezést nagyon gyakran használják. Szorosan véve, a halálesetek oka az animista hit, de a pénzügyi források hiánya, a rossz higiéniai körülmények és a tudatlanság az egyes betegségekről és az értelmi fogyatékosságról kedvez a jelenség növekedésének. A szaléziak harcolnak az ilyen megbélyegezés ellen, amely visszafordíthatatlanul diszkriminálja a gyerekeket, egész életükre kiható testi és lelki sérülést okozva nekik.

A filmben Georgette is elmondja történetét, akit a mostohaanyja boszorkánysággal vádolt és forró vízbe merítette a kezét. „Ha semmi nem történik, akkor ő a boszorkány, de ez történt, és a kezem nyomorék marad egy életre” – mondja a fiatal lány.

A dokumentumfilmben látható Rosalie is, aki egy kicsivel szerencsésebb volt. A gyógyító úgy döntött, hogy meg kell innia egy mérgező főzetet, hogy megszabaduljon az ördögtől. Ha meghal, akkor boszorkány, ha nem, akkor ártatlan. Szerencsére ez időben tudomására jutott a szalézi misszionáriusoknak, akiknek sikerült megmenteni az életét, és a Don Bosco Központba vinni, ahol most lábadozik és álmokat sző a jövőről.  „Ha megitta volna a mérget, meghalt volna” - mondják a szalézi misszionáriusok.

Sok az olyan gyerek, mint Georgette és Rosalie, akiket megkínoztak, sőt, meg is öltek a boszorkányság vádja miatt. Gyermekek, akiknek csak az volt a hibája, hogy túl nyugtalanok, vagy túl okosak, fogyatékkal élők vagy valamilyen betegségben szenvednek… és azzal vádolták őket, hogy boszorkányok. A videó sokkoló történeteket leplez le és bemutatja a szaléziak itt végzett munkáját is, amely során sokszor ütköznek össze a kuruzslókkal és sarlatánokkal, akik erőszakos tetteket hajtanak végre ártatlan gyerekeken. A körzetben gyűjtött adatok szerint közel ezer gyermeket vádoltak meg boszorkánysággal csak a tavalyi év során.

De la Fuente atya ugyanolyan lelkesedéssel pattan fel minden nap 4 órakor, mint évekkel ezelőtt, előkészíti a napi szentbeszédet, utána benéz a kollégiumba, hogy gyorsan, állva megigyon egy kávét, majd folytatja a munkát a középiskolában, ahol spanyol nyelvet tanít a középiskolás diákoknak. A délutánjai megoszlanak az osztályteremben és a közeli falvakban, ahol találkozik a csoportokkal, akik a nők felvilágosítását végzik, műhelyeket és egyéb projekteket vezetve a műveltség és a szexuális nevelés terén. Aztán, mint évek óta, meglátogatja a központban elhelyezett utcagyerekeket, akik jelenleg mintegy 110-en vannak, ebből 40 százalékukat megvádolták boszorkánysággal. „Ezek a legjobb évek az életemben, örömmel gondolok rájuk. A legjobb gyerekek között élek a világon” - mondja a misszionárius.  

„És egyszerre rájössz, hogy a papnak nem csak evangelizálni kell, hanem segíteni a gyerekeknek, hogy elfogadják őket a saját országukban” - teszi hozzá de la Fuente atya.

A misszionárius teljesen kizártnak tartja, hogy visszatérjen Spanyolországba és „itt hagyja őket”.  Van egy álma, ami még mindig megvalósításra vár: a küzdelem a nőkért, akik „gyermekeik első tanítói”. .. „Amíg a nők nem teljesen emancipáltak Afrikában, addig továbbra is Afrika legjobb befektetése a nők tanítása és felvilágosítása.”

www.misionessalesianas.org/Szaléziak.HU